Tények!

Mért hisszük hogy van bármi is a világon, ami örökké tart? Mert ahogy a szerelem, a barátság, a fiatalság és végül az élet, mind elmúlik, mindnek vége lesz egyszer! Azt mondják, hogy az igaz és egyszer kötött barátság, a legerősebb és talán az, ami a halál után is megmarad. De mi van akkor, ha az egyik fél titkol valami fontosat, valamit, ami miatt neki rég nem a másik ember a legjobb, és egyetlen barátja. Ha történt valami a szívében, ami miatt megutálta a másikat. Az érzelmeket nem mi irányítjuk, nem mi mondjuk meg meddig, kit, és hogyan szeressünk, vagy utáljunk.

Az viszont a legszomorúbb és legundorítóbb dolog a világon, ha nem mondjuk a másik szemébe, hogy vége! Egyszerűen azt hisszük, hogy ő majdcsak rájön, hogy már nem szeretem. De mégis miből jöjjön rá az a szerencsétlen, hogy őt már rég nem szeretik, ha senki nem mondja meg neki… Mért nem tudunk őszinték lenni a másikkal? Mért kell szenvedést okoznunk, és egyáltalán mi jogunk van megkeseríteni egy másik ember életét? Egyszerűen undorítóak vagyunk! Kihasználjuk a másikat, elhitetjük vele, hogy szeretjük, hogy számunkra a z egyetlen igazi barát, de hazudunk, hazudunk magunknak és neki!
Nincs jogunk másoknak szenvedést okozni! Még csak nem is sejtheted hogy ő hány száz zsebkendőt sírt tele, hogy hányszor mondta magának: én vagyok a hibás, utálom magam, nekem semmi sem sikerül, meg akarok halni…

Soha bele se gondolunk a mások fájdalmába, és ez a baj! Mert akinek valaha is fájt valami, az soha nem fog úgy megbántani mást, mint ahogy őt bántották meg! De mért kell megvárni, hogy mindenki saját bőrén tapasztalja a fájdalmat? Mért nem tanulunk mások hibájából? Emberek vagyunk! Akár tetszik akár nem! Minket az érzelmeink irányítanak, elsősorban a szívünk! Ha valaki ésszel akarja befolyásolni saját vagy mások érzelmét az, előbb utóbb megbosszulja önmagát! Egyszerűen el kell fogadnunk, hogy van egy dolog az emberben, amin se gépek, se gyógyszerek, se varázslat, se észszerűség nem tud változtatni! Hiába fejlődik a világ, a technika, érzelmek mindig lesznek! Amíg ember lesz a földön addig lesz szeretet, gyűlölet, lélek… Ha majd mindenhol robotok lesznek, akiknek nincsenek érzelmeik, akkor győz a technika az ember felett! De amíg szükség van emberre, hogy megépítse a robotot, addig hiába várunk fájdalom nélküli világra…

Oly rövid az ember élete, észre se veszi és már gyerekei, családja van, akikről gondoskodni kell, és végül megöregszik, és újra róla gondoskodnak majd. Mért kell az életet szomorúan tölteni bárkinek is, mért nem lehet boldog mindenki, mért érünk rá mások életét megkeseríteni? Mert nem hiszem el, hogy nincs más dolgunk, amivel törődnünk kéne, más emberek életének tönkretétele helyett! Már nem a túlélésért, hanem a boldogságért kell harcolnunk! Segíteni, és nem akadályozni kell másokat! De tudom, hogy mindig lesznek emberek, akik maguknak akarnak mindent, de mi egyszerű emberek hiszünk benne, és tudjuk is, azt hogy mi sokkal boldogabb életet és halált fogunk megélni, mint az, aki egész életét arra teszi föl, hogy mindig ő legyen az első, az egyetlen, a fő! Mire ráészlel hogy elmúlt az élete, hogy végig nem is volt boldog, már rég késő lesz…

Pedig változtatni sosincs késő, akár a halálos ágyán is tehet egy gazdag, de boldogtalan életet élő ember olyat, ami megtétele után boldogan halhat meg. Megéri boldogan meghalni, mivel tudja, hogy boldogan élni már késő… a dolognak, ennek az egész dolognak tanulsága talán nincs is, de bárkit ráébreszthet, arra hogy még nincs késő változtatni, bevallani az igazat, és sokkal kevesebb életet tönkretenni! Én bízok, abban hogy TE rájössz, hogy mi az, amit nem őszintén, becsülettel mondtál, vagy tettél! Én bízok benned!