Szunnyadó tűz - 2. Másodszor

2. Másodszor

A "szabadlábra" helyezés feltételei. Köszönöm a gyors bétázást lia666-nak:)

----------------------------------------------------------------

Ha lehet fokozni, akkor a teremben még nagyobb lett a némaság. Szinte látható volt az emberek arcán a kín, hogy nem képesek egyszerre két irányba nézni. Azok voltak kivételesen a legjobb helyzetben, akik eddig Harryvel szemben ültek, a vádlottak háta mögött, mert így premier plánban tárult eléjük a jelenet. Nos, meg kell hagyni, nem mindennap adódik ilyen izgalmas és szórakoztató műsor az itt dolgozó ítélkezőknek. Általában csak könyörgő, fenyegetőző, üvöltő, tagadó, beismerő, időnként síró bűnösök, és még bűnösebbek ennek a helynek látogatói.
Egy Harry Potter vs. Caramel meccs, mindkettőjük ellenségének életéért. Ha nem lett volna kínos, akkor ezek a tisztes bírák most bizony fogadásokat kötnek a végkimenetelre. Azért az össze-összevillanó szemekből nagyjából így is sejteni lehetett, ki kinek a győzelmében bízik.

Harry felszegett, dacos fejjel fixírozta Caramelt, aki láthatólag elégedett volt ezzel a döntéssel is. Malfoy pedig rendületlenül hozta az előkelő, hideg formáját. Mindenki kíváncsi volt az ítéletre, mert bár tökéletesen hallották a nem sokkal ezelőtti beszédet, nem hitték, hogy a miniszter valóban szabadon engedi a halálfalót ilyen egyszerűen.

Caramel élvezte a rászegeződő tekinteteket. Mindig is szeretett a figyelem középpontjában állni, és most az az önfejű barom tálcán nyújtotta neki a bosszút és a népszerűséget, ami a választásoknál még igen hasznos lehet. Gyűlölte ezt a konok, makacs, politikailag abszolút nulla kölyköt, aki minden felsorolt negatív tulajdonsága ellenére is nagyobb hatalommal, és befolyással bírt az emberekre, mint amennyire ő valaha is fog. Bosszantotta ez a tudat. Az egyetlen vigasza talán az lehetett, hogy annak a szerencsétlennek fogalma sem volt róla, mi van a birtokában. Harry Potter, főleg nem sokkal így a háború után, ha akarta, simán megdönthette volna az egész Minisztériumot. Megpróbálta hát teljes erejéből a maga vonzáskörében tartani a fiút, aki a hatalom biztos záloga az új világban. Mindent fölajánlott neki, amit törvényes, vagy akár törvénytelen eszközökkel a rendelkezésére tudott volna bocsátani. De nem! Az a szerencsétlen kölyök nem volt hajlandó az együttműködésre. Most pedig maga adja a legtökéletesebb bosszúhoz a fegyvert a kezébe. Caramel gondolatban vállon veregette magát. Ha jól választja meg a feltételeket, akkor az a szemét halálfalóivadék úgy is hamarosan visszakerül ide, ahova való, de előtte pokollá teszi a Kis Túlélő életét.

Malfoy hidegen tekintett a két emberre. Finom ösztönei megsúgták, mi a Miniszter úr szándéka ezzel a kétes húzással, és ha nem tartotta volna ezt az embert egy semmirevaló, szemét patkánynak, akkor most elismerően pillantott volna rá. Pontosan tudta, mire számít a másik, nem hiába nevelték annak, ami, arisztokratának, aki majdan egy nagy múltú család feje lesz. Az ő feladata a Malfoy név tisztán tartása, akár tetszik ez egyeseknek, akár nem. Mindenki tudja, mit jelent viselni ezt a nevet, ő pedig büszke rá. Igen, még most is. Arra természetesen nem, amiért most ezen a helyen kényszerű elviselni ilyen embereket, mint Caramel. Voldemortnak nem lett volna szabad elbuknia, vagy legalábbis tovább kellett volna húznia, amíg apja mindent elrendez, és mint mindig, a család makulátlan múlttal nézhessen szembe a nem is annyira alaptalan vádakkal. De minden olyan gyorsan történt, hogy idő sem volt intézkedni. Lucius, a híresen jó politikus, vesztett. Ilyen nagyban már nem megengedhető a hiba, ő az életével fizetett, és annak a névnek a tisztességével, ami mindig is szinte különálló lényként uralkodott ezen a családon. A rossz döntéssel ide taszította őt is, a fiút, aki egyedül képes tovább vinni a vérvonalat. Most rajta a felelősség, hogy újra a varázslótársadalom fölé emelkedjen, mint Malfoy, és ezért bármit hajlandó megtenni, hiszen ez a kötelessége.
Sosem hitte volna, hogy a helyzethez képest ilyen könnyű dolga lesz majd, hiszen maga a Kis Túlélő, a Nagyúr Gyilkosa kínál neki kiutat. Ha valaki, hát Harry Potter, biztosan kiviszi innen. Draco önkéntelenül is elmosolyodott magában. Milyen ironikus, nemde?

Harry idegesen figyelte szavai hatását. Caramel szemmel láthatóan nyugodtan hátradőlt, és elégedett volt a válaszával. Nem igazán értette ezt a reakciót, azt hitte, komolyan meg kell majd küzdenie, hogy Malfoyt megmentse a dementorcsóktól, ehelyett minden hercehurca nélkül - úgy tűnik - a miniszter rábólint erre a képtelen dologra.
Malfoy meg... Róla nem is tudja, mit higgyen. Most, hogy már nem lobog benne a tűz, hanem visszazárt a régi, hideg álarcába, és így nem képes leolvasni a gondolatait. Az előbb meg mert volna esküdni rá, hogy Draco bármire képes lenne a szabadulásért, most viszont egyetlen jelét sem adja annak, hogy érdekli, ami itt folyik. Mintha takarékra állt volna. Tipikus mardekáros tempó - gondolta fintorogva -, ha van, aki elvégzi a munkát helyettük, minek is törjék magukat.
Mindegy - jutott elhatározásra -, ha belevágtam, végigcsinálom. Azt hiszem, sikerült elintéznem magamnak egy igen hosszú és tanulságos időszakot, aminek a végén megírhatom a disszertációmat malfoy-tanból. De kérdés, hogy lesz-e kedvem megvédeni?

A teremben összegyűlt bírák, őrök, aurorok, és valamilyen sógor, koma, jó barát alapon bejutott szájtátik úgy viselkedtek, mintha egy láthatatlan pingpong meccsen volnának. Ide-oda kapkodták a tekintetüket az érintettek között. Egyetlen pisszenés sem hangzott el az ominózus bejelentés óta. A pince hidege észrevétlen a csontokig mart, segítségére volt ebben a legnagyobb szövetségese, az emberi szív. A falak nyirkosan izzadtak, és a doh szaga is erősebben terjedt, rátapadva minden nyálkahártyára. Épeszű ember nem sokáigbírja ezt a feszültséget, így Harry és Caramel jóformán egyszerre szólalt meg. A fiú, ahogy az illem kívánta, egy bólintással jelezte az idősebb, és magasabb rangú férfinak, hogy kezdje ő.
Caramel, miután ismételten körbehordozta tekintetét, és konstatálta, hogy mindenki rá figyel, megköszörülte a torkát, hogy tovább csigázza az érdeklődést, majd belekezdett a mondanivalójába.
- Uraim, hallották előbbi szavaim. Önök a tanúk mindarra, amit eddig, és mit ezután mondani szándékozom. A döntésemet meg nem másíthatom, főleg én, akinek kötelessége a megfontolt gondolkodás, az egész varázsló társadalom érdekében - Harry kéztetést érzett, hogy a szemét forgassa, de ennyi év alatt kinőtt az ilyen gyerekes érzelemnyilvánításokból. Ráadásul Malfoy is felé pillantott, mintha várna valami efféle reakciót, így inkább maradt az eddig bevált kő merev arcvonásoknál, és gondolati szinten tartotta meg a véleményét. - Ígéretemhez híven tehát, ha Harry James Potter teljes felelősséget vállal az itt megjelent vádlottért, Draco Lucius Malfoyért, akkor az érintett megfelelő óvintézkedések után távozhat.
A tömeg végre sustorogni kezdett. Némelyek morogtak, és nem egy félhangos beszólás fejezte ki nemtetszését, miszerint miért nem kerül a mocskos halálfaló oda, ahová való. A szemekben most felizzott a gyűlölet, arra a lehetőségre gondolva, hogy az általuk oly annyira gyűlölt hatalom egyik képviselője szabadulhat. Többen ellenségesen kezdték méregetni Harryt is, és nem egy fejben megfordult a kérdés, hogy hogyan lehet ez? Miért védi?
Harry érezte a hangulatváltást. Amikor elfogadta a kihívást, még nem volt teljesen tisztában azzal, hogy mit vállal pontosan, de a miniszter önelégült arcát nézve lassan megértette, hogy csapdába csalták. Rápillantott Malfoyra, aki - mint mindig - most is elegánsan ült az őt rabláncon tartó széken, és egyenes háttal, felemelt fejjel nézett farkasszemet az őt fixírozókkal. Nem tűnt meglepettnek, és Harryt bosszantotta, hogy csak ő nem vett észre az egészből semmit. „Az a szemét!” – szorult ökölbe a keze. – „Ha nem tud maga mellé állítani, akkor ellenem hangolja a közvéleményt, ahogy teszi azt már jó ideje, és újra, meg újra oda jutunk, hogy én magyarázkodom az embereknek. De nem érdekel! Akkor sem adom fel! Megmutatom, hogy igeneis jó döntést hoztam!” - Fölemelte a fejét, és jeges pillantással mérte végig azokat, akik megkérdőjelezték ennek helyességét. Többen megszeppenve másfelé néztek. Nem sokuknak volt bátorsága sokáig magán tűrni a haragvó Megváltó tekintetét.

Malfoy határozottan jól szórakozott. Tudta, hogy nyert ügye van. Caramel fontosabbnak tartotta Harry megalázását, mint azt, hogy őt koholt vádak alapján lecsukassa. Nézte a felháborodott embereket, minden különösebb érzelem nélkül. Megvetettte ezt a csőcseléket, akik a látványosság kedvéért jöttek csorgatni a nyálukat, na meg azért, hogy vethessenek egy pillantást, netán odaköszönhessenek a Kis Túlélőnek. Szánalmasnak tartotta ezeknek az embereknek a létét, és jól esett lenézni a gyűlölettel lobogó szemeket. Látta, hogy Harry felé néz, de ez sem izgatta különösebben. Az a szerencsétlen a feladatát már elvégezte, innentől nincs több dolga vele. Mindenesetre tényleg roppant szórakoztató volt változó arckifejezéseit figyelni, amik minden igyekezete ellenére, pontosan tükrözték az adott helyzetről a véleményét. Ki nem hagyta volna, amikor az a szerencsétlen rádöbbent, hogy Caramel a bolondját járatta vele. Viszont meglepődött azon a tekinteten, amit a másik fölemelkedő arcán látott végül. Van tartás benne, az kétségtelen – ismerte el magában –, kár hogy nem nemesnek született, akkor talán kiváló szövetségesek lehettünk volna. Bár, ki tudja, lehet, így volt elrendelve, és akkor is csak halálos ellenségekként tekintenénk egymásra. Kár is ezen rágódni...

A néma háborút ismét a miniszter hangja törte meg. A felháborodott, néhol tanácstalan szemek felé fordultak, amint szólásra emelkedett.
- Természetesen nem kószálhat közöttünk mindenféle megkötések nélkül, amíg ártatlansága be nem bizonyosodik. - Az ártatlanság szóra többen felhorkantak ugyan, de ő nem zavartatta magát. –Tehát, köteles letenni a Megszeghetetlen Esküt, hogy sem ő, sem általa megbízott emberek nem törnek felügyelője életére. Továbbá a vádlott köteles a felügyeletével megbízott, jelen esetben Harry James Potter közvetlen közelében tartózkodni, és értelemszerűen egy fedél alatt lakni vele a kivizsgálás lezárásáig.
A suttogás megint elhalt a teremben erre a kijelentésre, és Caramel nagyon élvezte, hogy ennyire kezében tartja a hangulatot. Elégedett volt a mai napjával.
Harry és Draco most pillantott először igazán egymásra. A zöld és a szürke szemek fenyegetően villantak össze, hisz mindkettő mögött ádáz harc dúlt. A tökéletes önuralommal büszkélkedő Malfoy vonások is megremegtek egy törtmásodperc erejéig, és az egyébként sem türelméről híres Potter-vér is forrni kezdett. Majd mindkettejük részéről egy apró biccentéssel elhessegették az indulat felhőit, és a jóval összeszedettebb arisztokrata csemete szólalt meg először.
- Elfogadom a feltételeket.
Harry még egy pillanatig bírkózott saját indulataival, majd miután sikeresen meggyőzte magát, hogy ezzel is borsot törhet szeretett minisztere orra alá, ő is megerősítette az előtte szólót.
- Draco Lucius Malfoy felügyeletét, a megszabott feltételekkel együtt, továbbra is vállalom.