Születésnapi ajándék

Írta: RolandHill
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. augusztus 25.

************************************************************************

Ez volt az utolsó nyaram azelőtt, hogy végre elköltözhettem otthonról. Persze ezt akkor még nem tudtam. Csak azt tudtam, hogy jövőre egyetemre megyek, és már csak a nyarakat fogom itthon tölteni, akárcsak a nővérem és a barátai. Sosem történt meg, hogy ne fogadtak volna kitárt karokkal, de ez egy másik lapra tartozik. Talán egy másik történetbe. A rossz emlékeket jobb elhagyni. Most csak a szép emlékekre szeretnék koncentrálni. A születésnapom emlékeire.
– Hé! Szülinapos lány! Mit csinálsz idekint egyes egyedül?
Laura olyan sokszor engedte már be magát a hátsó kapun, hogy Sophie, a jól megtermett labradorkeverékünk, már egy unott csaholásnál és egy kis farkcsóválásnál több figyelmet nem is fordított rá. Ahogy a nővérem legjobb barátja átlépett a kerítésünkbe vágott kis kapun, a nap sugarai végigpásztázták alakját, és megcsillantak hullámos sötét sörénye vöröses sávjain. Akkoriban ez volt a divat.
Az ember azt hinné, nem izgat fel különösebben a jelenléte. Nagyjából tizenöt év után már megszokhattam volna őt, de még ma is valahányszor megjelenik, a bőröm bizseregni kezd és hevesen lángol, miközben odabent mintha egy pillanat alatt megfagynék. Még ahhoz is erős koncentrációra volt szükségem, hogy egyáltalán meg tudjak szólalni. A tenyerem izzadt, és alig tudtam elrejteni a zavaromat.
Szerettem figyelni őt, ahogy odasétál a medencéhez. Csillogóan kék bikinijének egy része kikandikált spagetti-pántos topja alól. Szaggatott farmersortja érzékien tapadt a csípőjére. Annak a gyönyörű húszéves testnek a látványa egyszerűen megbabonázott. Laura csak két évvel volt idősebb nálam, de már ez a két év is elég volt, hogy egy egészen más embernek tűnjön a szememben.
Elszakítottam tőle a tekintetemet, és minden erőmet összeszedtem, hogy kinyögjek egy értelmes mondatot.
– Ö… nos, igen… Azt hiszem, egyedül vagyok. Mármint, Sophie itt van. És most már te is. Tehát mégsem vagyok egyedül, nem igaz? – próbáltam elkendőzni hangom remegését.
Azt mondtam korábban, hogy furcsán érzem magam Laura jelenlétében? Most, amikor rám mosolygott, úgy éreztem, a szívem megáll egy pillanatra. Megrázta a fejét, majd folytatta a kérdezősködést.
– Úgy értem, rajtam és Sophie-n kívül, butus. Hol van a nővéred, Jennifer? És a szüleid?
Laura letelepedett az enyém mellett álló napozóágyra. Térde majdnem olvasás közben oldalra nyújtott lábszáramhoz ért. Ha csak egy kicsit fészkelődök, merő véletlenségből persze, az övéhez érinthetném a bőrömet.
Reggel már rögtön a fürdőruhámba öltöztem, azt tervezve, hogy valamikor később majd úszok egyet, ha a nap már felmelegítette a vizet a medencében. Persze rajtam messze nem állt olyan jól a falatnyi fekete bikinim, mint Laurán az ő kékje. De így is elcsíptem egy-egy kíváncsi srác pillantását, amikor kiruccantunk a tóhoz a családommal pár hete. De az ő pillantásaik még tizedannyira sem hoztak lázba, mint Laura egyetlen mosolya.
Már a puszta gondolat is, hogy hozzáérhetnék, kellemes bizsergéssel töltött el, de mégis rossz ötletnek tűnt. Hiszen, biztos voltam benne, hogy el fog húzódni. Szóval csak maradtam, ahol voltam, és úgy tettem, mintha nagyon lekötne az olvasás, miközben csak úgy félvállról odavetettem a válaszokat a kérdésére.
– Munkában. Mind melóznak ma.
– A születésnapodon? Ez nem túl kedves.
Kikandikáltam a könyv lapjai mögül, hogy lássam Laura arckifejezését. A napfény csak még jobban kiemelte természetesen rózsás pofijait. Vagy csak nagyon jól volt kisminkelve? Még túl tapasztalatlan voltam, hogy meg tudjam mondani a különbséget.
– Na és, mikor jön vissza Jennifer?
Feladtam a színlelést és letettem a könyvemet. Nem mintha amúgy képes lettem volna koncentrálni a szövegre. Sokkal jobban érdekelt az, amit kimondok.
– Ma hosszú napja van a melóban, úgyhogy kb. egész nap ott lesz. Valamikor késő délután jön. Épp csak anya és apa előtt.
– Te meg itt vagy egyedül? – Meg mertem volna esküdni rá, hogy ezt már kiveséztük, de talán nem voltam eléggé egyértelmű először. De nem is volt baj, hiszen minél többet beszéltem Laurával, annál jobban feloldódtam.
– Ja. Csak én és Sophie.
A neve hallatára a kutyánk felemelte a fejét. Azt hittem, fel fog kelni, de végül csak mozdulatlanul bámult ránk, várva, hogy hall-e még valami fontosat magáról. Aztán lassan visszaengedte a fejét, visszatérve a reggeli szunyókálásához. Laura kényelmesen elhelyezkedett a napozóágyon, és a bal térde súrolta a jobb combomat. Mintha áramütés ért volna, és ismét nehezen vettem a levegőt.
– Szóval, mind elfelejtették, hogy ma van a szülinapod, mi?
Láttam Laura száját mozogni, de nem fogtam fel a szavait.
– Bocsi! Mit mondtál?
Az aprócska mosoly, ami ott ült tökéletesen rózsaszín ajkai sarkában, csak még szélesebb lett, miközben elhúzta a lábát. A testem még mindig remegett, de most már legalább tudtam megint lélegezni.
– Azt mondtam, biztos elfeledkeztek a születésnapodról, Candi.
Megráztam a fejem, egyszerre válaszolva és próbálva kitisztítani a fejemet.
– Nem. Emlékeztek rá. Csak annyi, hogy senki se tudott szabadnapot kivenni mára – próbáltam utánozni apukám mogorva hangját. – A számlákat, tudod, ki kell fizetni.
Laura felkacagott az ismerős hanglejtésre.
– Lesz egy kis családi party ma este. John bácsi és Susan néni is eljönnek. Lesz torta, fagyi, meg minden. Téged is szeretettel várunk, Laura. Úgy értem, elvégre, te is a családhoz tartozol.
Laura huncutul rám kacsintott, majd felvonta a szemöldökét.
– Meg kell néznem a határidőnaplómat, Candi. Elfoglalt lány vagyok, tudod.
Nem tudtam megállapítani, komolyan beszél-e, de az a megfoghatatlan csillogás a szemében azt sugallta, csak viccel. De aztán a szikra eltűnt, és helyét egy sokkal komolyabb pillantás vette át. A nap még mindig beragyogta az arcát, de meg mertem volna rá esküdni, hogy a pupillái kitágultak ahelyett, hogy beszűkültek volna a nagy fényerősség miatt. Csodás látvány volt a kontraszt sötét szembogara és szürkés-zöld írisze között.
– Igazából reméltem is, hogy egyedül talállak, Candice. Van egy meglepetésem a számodra, de ez nem olyasmi, amit átadhatnék, ha már is jelen van.
Összevonta a szemöldökét, mintha nagyon gondolkodna valamin. Aztán hirtelen felállt, kinyújtóztatta a kezeit a feje felett, majd ismét elernyesztette a tagjait.
– Hé! Nem akarsz úszni egyet?
A hirtelen témaváltás megzavart. Még nem igazán terveztem úszni. Még nem volt lehetősége a víznek felmelegedni reggel óta. Viszont, másrészről, egy kis hideg víz talán magamhoz térít.
Össze voltam zavarodva. Miért van rám ekkora hatással egy olyasvalakinek az érintése, akit gyakorlatilag egész életemben ismertem? Mit akarhat adni nekem, amit a családom nem láthat? Miért váltott ilyen hirtelen témát?
Akkoriban még túl naiv voltam, hogy átlássam a helyzetet.
Kikászálódtam a székemből, és a lelkesedés álcáját erőltettem magamra.
– Persze. Gyerünk!
Csak reménykedni tudtam, hogy eltúlzott vigyorgásom meggyőzi őt.
Így kellett lennie, mert a következő pillanatban Laura már vetkőzött is, ledobva a topját és a sortját, feltárva szikrázó kék bikinijét. Az, hogy ennyit láthattam meztelen bőréből, teljesen letaglózott. Csak álltam ott megigézve, egészen addig, amíg Laura játékosan rám nem kiáltott, felém fröcskölve a medence vízét.
– Gyerünk, lassú csiga! Még mindig fel vagy öltözve. Már előttem a vízben kellett volna lenned, Candi.
Ja, tényleg. Úszni terveztünk. Majdnem el is felejtettem.
Sophie felmordult magában, és lomhán felkelt, hogy a medence másik végébe menjen. Talán Laura telibe találta a fröcsköléssel. Vagy csak túl hangosak voltunk neki, és megzavartuk az álmát. Akárhogy is, most biztos zabolátlan kölyköknek gondol minket.
Én is gyorsan levetkőztem, és odaléptem a medencéhez. Nem könnyű úgy úszni, hogy ne érj bele a hideg vízbe, de én megpróbálkoztam vele, olyan lassan ereszkedve bele a vízbe, mint egy vénség. Utáltam a hideg vízet.
De le akartam nyűgözni Laurát a búvár-képességeimmel, úgyhogy gyorsan belemerültem. Több eszem is lehetett volna, de a jelenléte mindent elfeledtetett. Megpróbáltam bemutatni pár attrakciót, ami persze a visszájára sült el, és végül zihálva bukkantam fel a víz alól.
– Jól vagy, Candice? – állt meg mellettem Laura. Csak a derekáig ért a víz, így a felsőteste és a haja még száraz volt. Egyszerre tűnt aggodalmasnak és vidámnak.
Megrázkódtam, kiemelkedve a hideg vízből, és próbáltam a fülem mögé gyűrni vizes hajamat. Sötétbarna tincsek lógtak a szemembe.
– Persze. Remekül, Laura – próbáltam lazának tűnni. – Meg akartam próbálni néhány dolgot, de úgy tűnik, nem nőttem még fel hozzád.
– Ó, már rég lehagytál, kislány – nevetett Laura, majd belevetette magát a vízbe, és mindent végigcsinált, amit terveztem, tökéletes művésziséggel.
Alig félméternyire tőlem bukkant fel a vízből. Talpra állt, lehunyta a szemét, és hátravetette a fejét, engedve, hogy a gravitáció kisöpörje a tincseit az arcából.
Annyira közel volt, hogy könnyedén megfigyelhettem, ahogy a vízcseppek lecsorognak a nyakán, majd végig a keresztcsontján, vezetve a tekintetem egészen barátnőm formás melleiig. A naptól eddig elrejtett bőr fehérsége jól passzolt a szikrázóan kik bikinihez. Ahogy néztem, láttam, hogy Laura mellbimbói megkeményednek az anyag alatt a hideg víztől. Talán még az ajkaimat is megnyaltam, de ebben nem vagyok biztos.
– Szóval a szülinapi ajándékom, Candice.
A fenébe! Mennyi ideig bámulhattam? Megráztam a fejem, és kényszerítettem magam, hogy a szemébe nézzek. A csillogás visszatért a tekintetébe, és egész arcát széles mosoly uralta.
– Csókolóztál már, Candice?
Úgy tűnt, visszatér a korábbi komolyság a hangjába. Még közelebb lépett, tekintete az enyémbe mélyedt. Ismét képtelen voltam bármit is kinyögni, csak összefüggéstelenül hablatyoltam. És ahogy közelebb jött, csak még rosszabb lett.
– Ööö… nem… Nem igazán… Úgy értem… volt ez a játék, az „üvegezés” a barátnőméknél, Jessicáéknál múlt télen. Akkor volt a születésnapja. Nem hiszem, hogy jól tudta a szabályokat, de akárhogy is, nem számít. Csak egy szájrapuszi volt. Szóval, nem hiszem, hogy ez számít. Pláne, hogy többnyire lányokkal volt, szóval… ööö… nem. Azt hiszem, a válaszom nem.
Mire végre befogtam, Laura már csak centikre volt tőlem. Éreztem a teste melegét. Még a klóros vízzel telített orrommal is éreztem jellegzetes illatát. Rózsa, kölni és egy lehelletnyi narancs. Tudtam, hogy biztosan tévedek, de mintha a számat bámulta volna a szemeim helyett.
– Szóval nem viszolyogsz a lányokkal való csókolózástól, ugye?
Ha korábban mindenem tüzelt, most élő fáklyaként lángoltam. Már képtelen voltam szavakat kinyögni. Helyette csak megráztam a fejem.
Laura leküzdötte a köztünk lévő maradék távolságot, és hirtelen az arca közvetlenül az enyém előtt termett. Ajkai olyan közel voltak, hogy láttam ajakfénye csillogását. Most már többegyére nyaltam meg az ajkaimat. Már nem tudtam magamnak parancsolni.
– Boldog születésnapot, Candice!
Azzal Laura a kezei közé vette az arcomat, beletúrt nedves hajamba és magához vonta a fejemet. Önkéntelenül is lehunytam a szememet, és akkor megéreztem Laura ajkainak hihetetlen puhaságát az enyémeken.