Minden akkor kezdődött, amikor a szüleim átírattak egy másik iskolába. Akkor még csak tízedikes voltam. Nem igazán jöttem ki jól az osztálytársaimmal, talán ez ellen tehettem volna, de nem akartam. Nem voltam olyan, mint ők. Nem is értettem, mit akartak a szüleim mindezzel. A régi sulimban sose voltam jó tanuló, azt hitték itt, majd igen? Akkoriban nagyon utáltam őket azért, hogy ezt tették velem, nem is hittem, hogy később milyen hálás leszek nekik. Ahogy fent említettem, nem tartoztam a jó tanulók közé. A legtöbb órát végig aludtam, kivéve hármat! A földrajz, a kémiát és a fizikát. Most biztos hülyének néztek, hogy pont a legutáltabb tantárgyak érdekeltek, de engem nem a tárgyak izgattak, sokkal inkább az, aki tanította azt! A neve Nicholas Romero. Már az első nap felfigyeltem rá. Ami nem bizonyult túl nehéznek. Rajtam kívül az összes lány belé volt zúgva, sőt talán még néhány fiú is! Bár nem csodálom, ez a férfi vonzotta magához az embereket. Nagyon szép volt! Ez most lányosan hangzik, de így van. Rövid szőke haj, arisztokratikusan helyes arc, kék boci szemek és izmos test! Mármint azt gondoltam, amikor egyfeszesebb ruhát vett fel, akkor kirajzolódtak az izmos vonásai. Mégis a keze tetszett a legjobban. Azok az erős kezek, amik csak tollat és krétát fogtak nap közben, este meg ki tudja mit.
- Te vagy az új gyerek, ugye? David Rebier?– szólított meg először, az óra alatt, kezében múlt heti kijavított dolgozatokkal.
- I-igen, tanár úr! – dadogtam el.
- Gratulálok! A dolgozatod a legjobb lett az osztályból! Egy hibát sem találtam benne, szép munka! – mosolygott rám, én meg úgy éreztem menten elolvadok, ehelyett csak pirultam egy árnyalatot. Átadta a tesztem. Akkor jól megfigyeltem a kacsóját és láttam, hogy nincs rajta gyűrű. Nagyon nagy kő esett le a szívemről. Nem bírtam volna ki, ha megtudom, hogy felesége van. A dicséretének pedig még jobban örültem. Melegséggel töltött el. Valahogy fel kellet vonnom magamra a figyelmét, szóval elkezdtem tanulni az óráira. Kibaszott nehéz volt nekem! Eddig megszoktam, hogy ha nem akartam nem tanultam és most visszaszokni, de nem panaszkodom érte bármire hajlandó volnék. Már fél éve figyeltem őt a háttérből. Minden gondolatom rajta járt. Vele álmodtam és róla álmodoztam minden nap.
- Jaj, olyan cuki mikor mosolyog! Nicholas tanár úr a leghelyesebb férfi a világon!
- Igen, tényleg az! Képzeld múltkor megdicsérte az egyik rajzomat!
- Juj, Emma lehet, hogy tetszel neki!
- Gondolod? Ah, de jó! – hallottam, ahogy két liba beszélgetett a folyosón. Ez gáz! Csak leégetik magukat. Inkább nem is foglalkoztam velük. Siettem, nehogy elkéssem földrajzról. A terem a negyedik emeleten volt. Mire megmássza az ember azt a sok lépcsőt, leszakad a lába! Az óra elkezdődött. Én mentem ki felelni a táblához. Ilyenkor mindig nagyon izgultam, nem azért, mert nem tudtam valamit, hanem az, hogy kiállhatok mellé a táblához,hogy közel lehetek hozzá, már ez eltöltött izgalommal. A tanulásnak hála mindenre hibátlanul feleltem. Ezért már nagyon utáltak a többiek, de nem érdekelt. Óra végén még a könyveimet pakolásztam, a többiek már majdnem mind kimentek a teremből, mikor odajött hozzám a tanár bácsi, és leült a padom sarkára.
- Ma is nagyon szépen teljesítettél David!
- Köszönöm szépen.
- Mondd csak, mi a titkod?
- Semmi! Egyszerűen, csak sokat tanulok!
- Értem. Figyelj csak, megkérhetnélek valamire?
- Bármire! - feleltem örömmel.
- Iskola után segítenél nekem rendet rakni a szertárban?
- Nagyon szívesen!
- Köszönöm David!
- Tanár úr, ha meg kérhetem, szólítson csak Davenek, ahogy a barátaim szoktak.– A francba, mégis mi ütött belém, hogy kérhettem meg, hogy tegezzen?
- Akkor köszönöm szépen, Dave. Nagyon kedves vagy - mondta mosolyogva, és lágyan megcirógatta az arcom, aztán felkapta az asztalról a naplót és atolltartóját és kiment. Úristen! Azt hittem, hogy helyben elolvadok. Már alig vártam a tanítás végét. Ahogy kicsengettek, mint a szél rohantam fel az emeletre.
- Bocsi! - kiáltottam hátra az egyik lánynak, akit véletlen fellöktem a nagy sietségben.
- Itt vagyok! - nyitottam be kopogás nélkül, lihegve.
- Csak nem siettél?
- Csak egy kicsit.
- Akkor lássunk neki, gyere utánam! – intett és kinyitotta a szertár ajtaját, ahogy beléptünk, be is zárta maga után.
- Akkor először mit kell csinál…- akartam kérdezni, de nekilökött a szertár közepén lévő hosszú asztalnak, és rámart ajkaimra. Azt se tudtam, mit gondoljak. Be voltam zárva egy szertárba, kapaszkodtam az asztalperemébe, mintha az életem múlna rajta, és hevesen csókolóztam a suli, sőt a világ legszebb pasijával, aki a tanárom! A legvadabb álmaimban sem mertem erről fantáziálni. És most! Egy percre elszakadtak ajkaink, de csak annyira, hogy pár lélegzetvételhez jussunk, aztán újra nekem esett. Kezét becsúsztatta ingem alá és simogatni kezdett. Ennek hatására folyton belenyögtem a csókunkba. Még közelebb jött hozzám és lábaim középréselte az övét, így csípőnk egymáséhoz simult.
- Mi... Miért? - nyögtem ki, mikor végre levegőhöz jutottam.
- Vedd úgy, hogy ez jutalom a szorgalmadért.
- De tanár úr...
- Cssshh... Dave, magunk között hívj csak Nicknek.
- Amit csinálunk az nem helyes tan… vagyis Nick!
- David! Talán nem tetszem neked? Vagy nem kedvelsz?
- Nem! Nem, dehogy is! A francba is, nem erről van szó…
- Te is ugyan annyira akarod, mint én! - erre szégyenkezve elfordultam. Nem tagadtam, hogy vágytam erre a bűnös élvezetre, de kicsit féltem, hiszen ő azértsokkal idősebb volt, én pedig még lánnyal sem voltam együtt soha! Amíg én ezen agyaltam ő már folytatni is akarta, amibe belekezdtünk, de megállítottam.
- Várj! Én… Én nem tudom!
- Ugyan mit? - simított végig arcomon, s közben mosolygott.
- Ah, Nick, én még lánnyal sem voltam együtt - összeszorított szemekkel mondtam neki, féltem, attól hogy kinevet, vagy éretlennek talál, és itt hagy, vagy nem is tudom.
- Nem mondod! Te még szűz vagy, Dave? Valahogy elég nehéz elhinnem egy ilyen szépfiúról.
- Nem vagyok az a barátkozós típus – amíg magyaráztam nem tétlenkedett. Már az utolsó gombbal babrált az ingemen, majd lesimította rólam a fehér anyagot.
- Ne aggódj! Feküdj fel az asztalra, kérlek! - kérte, én pedig szó nélkül tettem, amit mondott. Aztán odamászott hozzám. Levette a fekete pólóját. Megigézett a látvány, ami elém tárult. Lassan végig simítottam mellkasán. Enyhén izmos volt, és puha finom érintésű bőre. Nem tudtam megállni, hogy ne adjak párcsókot hófehér nyakára. Csak puszilgattam, és magamba szívtam bódító illatát. Aztán kicsit eltolt magától.
- Olyan édes vagy! - suttogta, állam alányúlt, közelebb húzva ezzel magához, és ezúttal nagyon lágyan és érzékien csókolt meg. Én meg puha szőke tincsei közétúrtam. Kezeit mellkasomra helyzete és lassan lenyomott vízszintesbe. Kibontotta övemet és lehúzta rólam a nadrágom és az alsóm.
- Látom, még is csak tetszik, amit csinálunk, Dave! - mondta nevetve, mikor végig simított merevségemen. Aztán gyorsan magát is megszabadította a maradék ruhadaraboktól. Felemeltem a fejem, hogy láthassam, és pirulva néztem végig egész testén.
- Na, hasonlít ahhoz, amit elképzeltél, mikor néha elkalandoztál az óráimon? - Köpni, nyelni nem tudtam! Igazából soha nem hittem volna, hogy ilyen is tud lenni! Belső combjaim kezdte el simogatni, miközben a kulcscsontomtól a hasamig végig nyalt. Aprókat sóhajtoztam alatta, nem tudtam betelni az érzéssel, azzal, hogy azok a kezek kényeztetnek, amikről mindig is álmodtam. Nagyon elkalandozhattam, mert arra eszméltem föl, hogy nevemen szólongat.
- Dave! David, figyelsz rám?
- Bo-bocsi! Mit mondtál?
- Azt, hogy szólj, ha nagyon fáj! Sajna suliba nem hordok magamnál síkosítót, de lehet, hogy ezentúl bevezetem! - nevetett, én meg még mindig nem értettem, miről van szó, egészen addig, amíg meg nem éreztem egyik nyálától síkos és hideg ujját magamban. Aprót felnyögtem, a szúrós érzésre, aztán hozzá tolta még egy ujját.
- Nehogy azt mond, hogy ez fáj!
- Nem dehogy is! - bár kicsit hazudtam neki.
Hogy ne fájna? Velem soha nem csináltak még ilyet! Nem soká kihúzta ujjait.
- Na, most gondolj valami szépre!
- Mégis mire? - mosolyogtam gúnyosan.
- Mondjuk rám? - mondta édeskés hangon és lehajolt hozzám, hogy ajkaink összeforrjanak. Miközben egymást faltuk, ő óvatosan belém hatolt, de így is átkozottul fájt, s fájdalmasan fel is nyögtem.
- Ne haragudj! Talán jobb, ha nem folytatjuk, túl feszült vagy.
- Ne! - nyögtem kétségbe esetten. – Csináld tovább! Akarom! - erre egy puszit nyomott homlokomra és lassan elkezdett mozogni bennem. Fájt, de érte mindent kibírok, és tudom, hogy ha én is akarom, akkor élvezni fogom ezt az együttlétet! És így is lett! Nemsoká önfeledten nyögdécseltem alatta. Nem csoda, hiszen már a kezével is ingerelt. Az asztal széleiben próbáltam fogást keresni, de inkább fölültem és vállaiba kapaszkodva, magamhoz szorítva, élvezkedtem tovább. Beleharaptam vállába, hogy megpróbáljam tompítani a hangomat, de kevés sikerrel. A testem szinte lángolt, és szétvetette a kéj. Nem sokára Nicholas egyik erőteljes lökése után elértem a gyönyör legmagasabb fokát, és elterültem az asztal tetején. Egy kicsivel később ő is követte példámat, és rámroskadt. Percekig csak szuszogtunk egymáson, aztán Nickfelkelt, leszállt az asztalról, fogta a köpenyét, és a szertárvégében lévő csapnál bevizezte, és kicsit megtisztogatta magát.
- Dave, gyere! Mosakodj meg, rád fér, aztán eredj a dolgodra! - ismét csak tettem, amit mondott, aztán felöltöztem, és rendbe szedtem magam, ahogy ő is. Kinyitotta az ajtót, én pedig mentem is volna, de erősen megszorította a karom és maga feléfordított.
- Idefigyelj! Ha erről eljár a szád bárkinek is, nem állok jót magamért! Megértetted?
- Igen! Persze! Dehogy is mondanám el!
- Helyes! - válaszolta és egy gyors puszit nyomott a számra, majd eltűnt.
- Apám, ha ezt a többiek tudnák, kinyírnának - nevettem. Majd, mint, aki jól végezte dolgát fütyörészve ugráltam le a lépcsőfokokon.
Mérhetetlen boldogság töltötte el mind a testem, mind a lelkem. Csak attól az egytől féltem, hogy ez egyszeri alkalom volt, hogy csak szórakozott velem. És miért is ne? Én csak egy tapasztalatlankölyök vagyok. Még csak nem is vagyok különleges semmiben sem. Este nagyon nehezen tudtam csak elaludni. Természetesen csak az járt a fejemben, hogy a kedvenc tanárom elvette a szüzességem egy szertárban, aztán pedig soha többé nem fog kérni belőlem, de még így is örültem annak, hogy mindez megtörtént.
