Szép emlék csupán

Csütörtök volt, szeptember eleje. Bár ősznek kellett volna lennie és hűvösnek, szép idő volt. Nekünk kedvezett és én ezt pontosan tudtam. Bár beszélgetésnek indult, hamar felhagytunk a kedveskedő mondatokkal és másra használtuk szánkat. Ajka puha volt, mintha soha nem érintette volna szél. Nem merten tovább kezdeményezni, mert nyilvános helyen voltunk, de az is nagyon jó volt nekem. Annak a napnak hamar vége volt, mert mennem kellett dolgozni- így is 18.00 helyett 22.30-ra mentem be. Búcsúzáskor megbeszéltük, hogy csak hétfőn tudunk találkozni, mert mindkettőnknek dolga volt. Másnap reggel egy rövid üzenet várt a telefonomon: Hétfő messze, találkozzunk még ma.

Édes volt a reggelem és megbeszéltünk, hogy délután ismét találkozunk. A délután és kora este ugyan olyan szépen telt, mint az előző. Fájó volt a perc, mikor válnunk kellett, de a muszáj nagy úr. Szombaton vidékre voltam hivatalos, ahová a családdal kellett mennem, de beszéltünk másfél órát telefonon. Úgy volt az éjszakát ott töltjük – 240 km-re Pesttől-, de végül hajnali fél kettőkor hazaindultunk. Hajnali 4-re értünk haza és egyből lefeküdtem aludni. Miután felébredtem, gyorsan felhívtam, hogy délután akár rá is érek, amire nem mondott nemet. Találkoztunk, és előrébb hoztuk a jövő heti Gellérthegyi túránkat. Gondoltam megnézhetnénk Pest esti fényeit. Sétálgattunk, beszélgettünk minden féléről és nem volt semmi testi kontaktus, csak egymás kezét fogtuk. Találtunk egy helyet ahonnan szép kilátás tárul elénk és sorba elmutogattuk egymásnak azt, amit ilyen távolságból is felismertünk. Sok minden volt. Én például végig tudtam mutatni az utat a hegy lábától hazáig. Hamar ránk sötétedett és kerestünk egy eldugott és csendes helyet, ahol kicsit összebújhatunk. A sötétség és a fák árnyéka is segítségünkre volt.

Tökéletes takarás volt, csak az vett minket észre aki lejött, de mindenki hamar rájött, hogy ott neki sok keresnivalója nincsen. Viszonylag voltunk csak nyilvános helyen, mégis vissza kellett fognunk magunkat, de nem annyira, mint 2 nappal előtte. Ami addig, nem lett volna tisztességes a környezettel szemben, az most szabad volt, mert nem látta senki. Hamar felfedezőútra indultam a fölsője alá, de a hidegre való tekintettel, nem állt szándékomban kitakarni a derekát. Mesés felfedezéseket tettem és nem foglalkoztattam a hideg puszta gondolatával sem. Túlontúl aggódó voltam, hisz több ízben is közölte, hogy nem fog fázni és mellé csatolt pár kedves mosolyt is. Az idő előrehaladtával gondolnunk kellett a hazaútra is, bármily jól éreztük magunkat. A város két végén laktunk és kellően messze voltunk mindkettőnk otthonától. Nem volt sok szó, de azok mindent elmondtak helyettünk.
- Mond, hogy fogok most így aludni? - kérdeztem Tőle.
- És én? Vettet rám kérdő pillantás.
Pár perc másról való beszélgetés után rám néz és csak ennyit mond:
- Nem kell aludnod.

Széles mosoly szaladt a számon és akkor már Ő is tudta, hogy innen ha akarna se tudna visszakozni, de egy percig se akart.
- Te hogy szeretnéd? (itt a hazamenésre utalt)
- Én férfiból vagyok. - válaszoltam egyszerűen.
Kaján mosoly ült arcára és abban a pillanatban mindkettőnk számára egyértelmű lett, hogy Hozzá megyünk és ott töltjük az éjszakát.
- Megvan a fedősztorim is, csak ahhoz telefonálnom kell.
- Fedősztori?
- Igen, hogy otthon mit fognak hinni, hol vagyok és mit csinálok. Felhívtam a barátomat és elmeséltem neki, hogy mi éppen 2 üveg pezsgő mellett ülünk és beszélgetünk hajnalig. Nem volt ellene kifogása. Minden adott volt, kivéve egy apróságot: vagy üres a lakás vagy nem. Ha nem akkor buktam az egészet és egy nagyon hosszú séta vár át egész Budapesten: délről-északkeletre.

Sétáltunk még a városban és mindenről beszéltünk. Amikor elértünk hozzájuk mondta előremegy és felméri a terepet. Kezdtem kicsit aggódni, mert szerintem sokáig volt, de nem volt semmi baj és minden adott volt. Elmentünk és vettünk valami vacsorát, mert az még hiányzott a teljes boldogsághoz. Életemben először ettem gyrost, de finom volt. Felértünk hozzá. Megmutatta az összes állatkáját és mutatott fényképeket is. Közben ettünk, de én akkor már csak a desszertre gondoltam. Beszélgettünk még vagy 2 órát és közben halat, hörcsögöt etettünk. Aranyosak voltak, de én annyira nem tudtam belemélyedni akkor ebbe a kis háziállat témába. Az idő közeledett a hajnali kettőhöz és akkor mindennek vége lett. Sötétség borult ránk. Leült mellém és lágyan, mintha törékeny vagy félős testet fogna, magához ölelt és selymes ajkait ajkaimhoz szorította. Viszonoztam a közeledést, mert erre vártam, már pár órája. Gyengéden, mint aki nem siet sehová féloldalra döntöttem.

Akkor már nem kellett félnem attól, hogy megfázik, így szabadon engedtem a kezem, hagy menjen arra, amerre neki tetszik. Izgalmas helyeken járt. Érzett sok szép helyet és direkt csak az ujjaim végével érintettem a bőrét. Hamar rájöttem a fölső feleslegességére és megszabadítottam tőle. Hosszan időztem a nyaka körül, de még mindig csak az ujjvégeket használtam. A melltartóján keresztül érintettem csak a melleit, de ennek a feleslegességére is hamar rájöttem így hamar megszabadítottam ettől is. Ajkaimmal végigsimítottam az felsőtestét, de szigorúan kerültem a köldöke előtti részt. Gyermeket játszottam, ki az anyjától várja éltető táplálékát és mohón kebleire tapasztottam a szám, és lágyan elkezdtem csókolgatni, nyalogatni. Egy sanda pillantás vettetem az arcára, de a nyugodtságomat semmi se zavarta meg. Szája résznyire kinyílt és kicsit szaggatottan vette a levegőt. Gondoltam rajtam még túl sok a ruha, ezért levettem a pulóverem és a pólómat. Melléfeküdtem és ismét csak az ujjperceimmel pásztáztam testét. Szemébe néztem és próbáltam kiolvasni a gondolatait, de nem tudtam. Nem arra koncentráltam.

Lassan, mintha félelmem lenne, kezemet a dereka alá csúsztattam. Lassan mozogtam, felesleges kapkodás nélkül. Felmértem a külső, majd a belső combokat. Tovább a térdéhez, egészen le a lábfejéig, majd vissza. Jó anyagja volt a nadrágjának, de bőre érintése jobban tetszett. Megszabadítottam mindkettőnket, a lábunkat borító külső ruházattól. Francia bugyi volt rajta, a kedvencen. Ezt nem tudhatta, de nekem akkor is csillogott a szeme, amikor megláttam. A széleivel játszottam, de most már teljes tenyérrel. Felül-alul és kívül-belül. Felkészült a szeretkezésre, éreztem minden porcikáján. Levettem a bugyiját is és egy gyors mozdulattal a szoba különböző pontjaiba repült ruhát sorsára juttattam. Sajátomat is levettem és elraktam az útból.

Ajkaimmal hasát érintettem és fokozatosan mentem egyre lejjebb. Külső combon mentem le a térdéig és ismét a lábfejéig. Visszafelé már csak a térdét érintettem. Nyelvemmel a belső combokat csókolgattam. Egyre kisebb köröket írtam le, míg végül a kör bezárult és nyelvemmel érintettem a szemérmét. Testnedve találkozott nyelvemmel és ez a kölcsönhatás mindkettőnk öröm volt. Nem sok időt töltöttem itt. Ismét fel a haján, fel egészen az ajkaihoz, amit hevesen egymáshoz szorítottunk. Átkarolt és a hátamra fektetett. Gyengéden simogatott és csókolgatott. Egyre lejjebb és lejjebb. Végül férfiasságom érintette és nedves ajka finom játszadozásba kezdett. Nem volt ellenemre és kéjes vigyor ült ki az arcomra. Hamar abbahagyta Ő is, nem akart ezzel időzni. Visszafeküdt a hátára és én fölé. Gyönyörű volt. Nem leplezetlen teste tette azzá, hanem ragyogása.

Belehatoltam. Halk nyögés szökött mindkettőnk szájából és ritmikus mozgásba kezdtem. Ajkát csókoltam, kezemmel testé pásztáztam. Csókjai mézédesek, teste tűzforró. Én se voltam különb nála. Éreztem teste minden apró rezdülését. Rég voltam már akkor nőivel így nem akartam sietni. Kivettem és csak testét csókoltam. Nem bírtam magammal, ezért hamar visszahelyeztem. Éreztem, hogy ennél jobban már Ő se kívánhatná az érintésemet. Dereka megemelkedett és zihálva vette a levegőt. Megremegett és a remegés végigfutott az egész testén. Örültem, hogy örömöt okoztam neki. Ismét megálljt parancsoltam magamnak, mert nem akartam sietni. A hasamra fektetett és rám ült. Teste lassan, de nagyon magabiztosan mozgott fel, s alá. Nem tudta, nem tudhatta mekkora örömet okoz nekem ezzel.

Amennyire teste engedte felültem és nyakát harapdáltam. Ez tudtam, hogy szereti. Nem törődtem magammal, csak azzal, hogy neki jó legyen. Lassan izzadni kezdte és éreztem számomra hamar jön a vég, de akkor már nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. Ismét a hátára fektettem. Nem létezett már semmi és senki rajta kívül. Nem sok kellett és engem hamar utol ért a vég. Két kezemmel a paplant szorítottam. Hiába csitított volna a hangja már nem igazán jutott el tudatomig. Hallani halottam Őt, de hangokat melyeket kiadott nem azért tette, hogy velem kommunikáljon. És eljött a perc. Minden értelmi tudás mi bennem volt, most egyetlen formátlan hanggá sűrűsödött össze és süvítve szökött ki a torkomon. Nem hagytam abba. Jól esett minden mozdulat. Minden, ami Vele volt kapcsolatos. Rátekintettem, de Ő csukva tartotta a szemit és csak a légzésére figyelt. Melléfeküdtem. Beletúrtam a hajába, mely akkor rendezetlenül bomlott vállára.

Teste verítékben úszott. Hozzáhajoltam és próbáltam szavakkal kifejezni azt amit az előbb éltem át Vele. Mosoly volt a válasz csupán, de nekem ez is éppen elég volt. Nem szólt egy szót se. Lefeküdtem mellé és elkezdtem magam elé bámulni. Szemeimet csukva tartottam, nem engedtem az érzést. Nem tudom meddig feküdtünk így, de vágyat éreztem, hogy ismét érezzem teste minden apró rezdülését. Féloldalasan voltam és kezem a combjai közé tettem. Kíváncsi voltam, mennyire áll készen egy újabb együttlétre. Kezemmel kezdtem izgatni a szeméremhéjait. Éreztem, ahogy egyre jobban megjön a kedve mindenhez. Élvezte, amit csinálok, nem akartam azzal megzavarni, hogy magamat jobban belevonom. Tettem, amit láttam, hogy élvez. Teste libabőrős lett, dereka finoman megemelkedett és vadul csókolt. Csak Vele foglalkoztam, hogy neki jó legyen. Éreztem, ahogy nem bír egy helyben maradni, ahogy lábait, mind távolabb helyezi egymástól, hogy utat engedjem az ujjaimnak. Remegett az egész teste. Éreztem a vég közeledtét, de nem engedtem a szorításnak. Konokul ellenálltam és csak izgattam tovább.

Gyönyörű volt a pillanat, amikor megéreztem megfeszülő teste elengedését. Elengedte magát. Hangjában hála volt. Hajnali fél öt. Kelnünk kellett és menni dolgozni. Aznap egyikünk se bírt a munkájával foglalkozni.