Rajz rólad

Az utóbbi hetek nem teltek könnyen. Valami nyugtalanság vett erőt rajta. Nem tudott odafigyelni, bármibe is kezdett bele. Biztos az időjárás. Vagy többet kellene aludnom, gondolta. De a nyugtalanság csak nem akart múlni.
Aztán pénteken támadt egy kis elintéznivalója. Az egyik munkatársával kellett volna megbeszélnie valamit, de a kolléga nem jött be dolgozni. Megbetegedett, ha igaz. Ugorj csak át hozzám valamikor, van egy kis söröm is behűtve, mondta. Na szép. Nem voltak túlzottan jó barátságban, hiszen más részlegen dolgoztak. Nem volt semmi kifogása a személye ellen, de semmi kedve nem volt a barátkozáshoz. Mindegy, azért még átmehetek.

Amikor becsengetett a megadott címen, még javában sajnálta magát rossz kedve és a plusz rohangálás miatt. Aztán nyílt az ajtó, és alaposan meglepve látta, hogy egy lány áll az ajtóban, hosszú fekete haja hátul egyszerű lófarokban összefogva, blúz, szoknya, mint aki menni készül, de mezítláb, mint aki otthon van. Zavartan köszönt a lánynak, és mondta, hogy ő a munkatársát keresi, és nem tudja, jó helyen jár-e.
A lány kicsit meglepve nézett rá, aztán rámosolygott, és kijjebb tárta az ajtót.
– Nincs itt. De jöjjön csak be, ne itt a lépcsőházban beszéljük ezt meg.
A lakás, ezt első pillantásra látta, nem agglegény-odú volt. A lány illata és jelenléte mindent áthatott benne, már az előszobát is. Bementek a nappaliba, a lány hellyel kínálta, majd leült vele szemben a kanapéra.
– Nagyon furcsa ez az egész – kezdett bele a lány. – Ismerem a munkatársát... Jobban mondva, azt hittem, ismerem – tette hozzá egy kis fintorral –, hiszen együtt is éltünk. De már nem lakik itt. Hónapokkal ezelőtt szakítottunk. Nem értem, miért ezt a címet adta meg magának.

Csak nézte a lányt, és zavara, ha lehet, csak még tovább nőtt. Egyfelől őt is meglepte munkatársának ez a húzása, de valami feszültséget és nyugtalanságot is kezdett érezni – egészen másfélét, mint ami az utóbbi hetekben uralkodott rajta.
Beszélgetni kezdtek. Először közös ismerősükről. Szerették egymást, de egy idő után kiderült, hogy nem tudnak igazán egymáshoz alkalmazkodni. Még most is jó barátságban vannak, túl vannak már a szakításon. A héten is beszéltek telefonon. Aztán azt is megtudta, hogy a lány főiskolán tanul, és szabad idejében fest, elég komolyan. Elárulta neki, hogy ő is szokott rajzolgatni, de csak úgy, a maga szórakoztatására. A lány felhívta a tetőtéri szintre, ahol műtermet alakított ki, jó nagy ablakokkal. Megnéztek néhány képet. Sokféle kisebb kép volt az állványokon és a falhoz támasztva, főleg tájképek, portrék. És aktok. Általában férfiaktok. Nem izmos férfitestekről, de nem is vézna, beteg madárijesztőkről. Izzó színekkel megfestett titokzatos arcok, és rejtélyes árnyakban ábrázolt barátságos tekintetű emberek voltak a képeken.

A lány kérte, hogy rajzoljon valamit, ha van kedve. Először nemet mondott, aztán ő maga hozta fel újra a témát. Akkorra persze már tegeződtek.
– Tulajdonképpen nagyon szívesen rajzolnék valamit. Hülye vagyok, hogy az előbb nemet mondtam, már akkor is szerettem volna. Csak nem tudom, mit szólsz hozzá. – Egy másodpercet hallgatott, aztán folytatta: – Téged szeretnélek lerajzolni.
A lány még csak nem is mutatta, hogy meg lenne lepve. – Nagyon örülnék neki. – Röviden elgondolkodott, majd így szólt: – Tudod, mi a különbség oka a férfiaktjaim között? Már azon túl, hogy milyen színekkel vannak megfestve.
– Van egy tippem – felelte.
– Mondd.
Egy pillanatig még mérlegelte, amit mondani fog, aztán így szólt:
– Azt hiszem, az élénk színű, szenvedélyes képek a szeretkezés előtti férfit festik meg, a békések pedig a szeretkezés utánit.

A lány egy percig csak nézte, aztán odalépett hozzá, nem szólt semmit, csak lágyan megcsókolta a száját.
Amíg a rajz készült, már keveset beszélgettek. A csend feszültsége mégsem volt kellemetlen – ellenkezőleg. Úgy érezte, a keze alatt formálódó arc az ő arca, a ceruzája nyomában kibontakozó test az ő teremtménye.
Amikor végzett, odaadta a képet a lánynak. A lány hosszan nézte, aztán felállt, odalépett mellé, és ezt kérdezte:
– Meddig maradsz?
Ő meg rámosolygott, és ezt mondta:
– Az örökre túl nagy szó. De azért megpróbálnám.

Lassan, nyugodtan kóstolgatták egymás még ismeretlen ízét: ajkát, arcát, nyakát. Kezük óvatos kíváncsisággal fedezte fel a másik tapintását: haját, arcát, nyakát, derekát, hátát. Aztán a nyelvek, ajkak és ujjak egyre izgatottabban kerestek újabb területeket. A lány felsóhajtott, és segített a férfi kezének, hogy a blúz alatt ki tudja kapcsolni a melltartó pántját. Egymásról húzták le a ruhákat, ott a műterem kicsit festékfoltos, de tiszta, puha szőnyegén.
A lánynak apró, kerek mellei voltak, rugalmasan simultak a fiú kezébe. A bimbók ágaskodva várták a dédelgetést. A lány a hátán feküdve a fiú combjait simogatta, és húzta őt maga felé. Aztán kezébe vette a fiú meredező péniszét, majd hátrahúzta rajta a bőrt, és egy kicsit a két kezében tartotta a forró hímtagot. A fiú megremegett a gyönyörűségtől.
Azután összeölelkezve oldalra fordultak, újra kezdve a csókolózást.

Aztán a férfi a csókjaival egyre lejjebb kalandozott, a lány nyakán, mellein, hasán, majd a combjain. Végre megérintette nyelvével a lány ajkait, majd a már duzzadt csiklót. Csókolta, kényeztette, közben hol a melleit, hol a combjait simogatta. A lány lehunyt szemmel zihált. A férfi élvezte a nő nedvének ízét, izmainak egyre szenvedélyesebb remegését. Most kezével is segített, két ujjával is gyengéden, de határozottan behatolva a lányba, szájával továbbra is kényeztetve az érzékeny klitoriszt.
– Kérlek... – mondta a lány. A fiú följebb csúszott a lány hasán, átölelte őt, és lassan behatolt. Most mindketten megremegtek, s egy pillanatig így maradtak. Majd elkezdték a mozgást, lassan, finoman, majd egyre gyorsulva, gyorsulva. Nem tartott már sokáig, a felgyülemlett energiák csaknem egyszerre robbantak.
Aztán csak feküdtek egymás mellett, magukra húzva néhány ledobált ruhadarabot.
– És most, milyennek festenél? – kérdezte a lány. A fiú csak mosolygott. – Én csak ugyanolyannak, mint az előbb. Csak még szebbnek.

Ahogy ott feküdtek, hallgatva és néha szólva, egymást simogatva és szembe nézve, nem tartott sokáig, hogy újra ágaskodni kezdett a fiúban a vágy. Csókjai újra egyre hosszabbak, szenvedélyesebbek lettek. Magára húzta a lányt, aki hálásan mosolyogva nyújtózkodva lovagolta meg kedvese hasát, s várta, élvezte, ahogy mellét becézgeti. A vágy most még kevésbé követelőzött, ráérősen keresték egymás kedvét. A lány mozogni kezdett a fiún, és kisvártatva maga nyúlt oda, hogy beljebb segítse magába.
– Most csak én, édes – suttogta, és a fiú megpróbált mozdulatlanul feküdni, hagyta, hadd irányítsa a ritmust a lány saját ritmusához. A tempó egyre gyorsult, a lány behunyt szemmel, néha meg-megállva, mégis újra- és újrakezdve élvezte kemény társát. Mígnem aztán egyszer megint megállt, és rámosolygott a fiúra: – Elfáradtam – mondta.
Most megint a lány volt alul, a fiú pedig újra behatolt, és most megint ő irányított. A lány a dereka köré fonta a combjait, majd hol szétfeszítette, hol összébb szorította. Újra egyre fokozódott a kéj.

Már nagyon közel jártak, de a fiú újra megállt. Csókolt, simogatott, becézgetett tovább, és nem hagyta ki a vágy fészkét sem. Aztán feltérdelt, és úgy irányította a lányt, hogy elé térdeljen, háttal neki, és most hátulról hatolt be, közben egyik kezével tovább simogatta a lányt, hol a melleit, hol a fenekét, hol alulról a csiklóját.
Aztán újra a lány kéredzkedett fölülre, beleült, és mozgott, de most már nem állt meg, hanem hangosan zihálva élvezett. Mellén, karján, hasán apró verítékcseppek ütköztek ki. – Édes, édes, édes – mondogatta elcsukló hangon. Aztán hirtelen megfeszült az egész teste, mint egy íj, majd rá sem nézve az édesre, lejjebb szállt róla, fölé kuporodott, és szájába vette a kivörösödött hímvesszőt. Nyelvével, kezével becézgette, de nem kellett sokáig. A mag hatalmas sugárban lövellt elő, a lány nyakába, hasára, mellére. Aztán csak csókolták, csókolták egymást hálásan.
Nem tudta, a következő hetek hogy fognak telni, de tudta, nem lesz egyedül. Az örökre talán nagy szó. De azért megpróbálják.