„Álmomban a meséket álmodtam meg” - mondta mindig gondolatainak, hogy olyan érzés legyen számára, mintha tényleg meghallgatnák. Messzi énekeket hallott szívében, és lelkében visszhangoztak mindezek a dolgok.
Cipői halkan kopogtak a kopott fenyőpadlón. Egész ruhája lágyan követte teste vonalait, és mozgását. A selyem anyagú ruha fehér fodrai már nem olyan szépek voltak, mint amikor még új volt, alig láthatóan, lehelet finom hullámként fonták körül a mélykék színű ruhát. Elől egy fehér-fekete csíkos masni fogta meg derekánál, és garbószerűen futott fel a ruha a nyakánál, ujjai hosszan rátapadtak a karjára, és vége bő volt, szinte eltakarták kis,fehér ujjait. Hosszú, vékony karjai egy koponyát fogtak erősen, de mintha megrezzentek volna ujjai, és remegtek meg lágy vonalú vállai. Egy végtelenbe nyúló folyosón haladt előre. A folyosó falai viktoriánus korabeli mintákkal voltak díszítve, és a mennyezet, mely magasan volt, helyenként egy-egy nagyobb csillárral ékeskedett.
Tekintetét leszegte, frufruja belehullt szemébe, és vállig érő sötétszürke haja kerek, porcelán arcát cirógatta. Messziről olyan volt, mint egy baba, még ha járni is tudott, akkor is ez sugárzott róla.
- Alice! - Hallatszott egy visszhangzó hang, mely számára ismerős volt,de valahogy nem akart felébredni,hiába szólította a nevén. Végül valaki megrántotta a karjánál, és megijedve ejtette le a koponyát kezéből,ami nagyot koppanva gurult el lába mellett. Teste ledermedt,mintha olyan érintést kapott volna, amitől örökké lefagyott volna benne a vér,és teste kővé változott. Közben belül fájdalom sikoltott, azt keltve, hogy elvesztett valami fontosat, és most nem érhet hozzá, elveszik tőle, és ő nem érhet többé hozzá, akárhogy is szeretné.
- Alice! - szólalt fel újból, most hangosabban a hang tulajdonosa, egy lány. Mintha a tükörképe lett volna, csak haja fekete, ruhája fehér volt, fekete fodrokkal, fekete-fehér csíkos masnival derekán. Tekintete határozottabb volt, zöldes árnyalatú szemeiben aggódás tükröződött.
- Dorothy...? - pislogott rá a lány fekete szemeivel.
Ők a Scream nővérek. Jobban mondva ikrek. Egyedül élnek, szüleik Noveltyban dolgoznak, ők pedig itt WalkLand kereszttüzében élnek, egy huszonkét éves komornyikkal, Izaya Fujikara-val, aki Japánban született,de Britanniába jött, hogy munkát keressen, egyszerű felszolgálói tanultságával. Így hát a Scream nővérek befogadták, egy étteremből kiszakítva. Aminek elsőnek nemet mondott, majd ráeszmélve, hogy mennyivel jobban járna, elvállalta még is az ajánlatot, és már két éve lassan, hogy a birtokon szolgálja hűen az ikerpárt: Dorothyt és Alicet.
A lányok nem egy idősek,még sem látszik meg rajtuk, külsőleg. Dorothy tizennégy éves, nővére,Alice pedig tizenhét. Még is ugyanazokkal a nőies adottságokkal vannak megáldva, ezért is lehet őket összetéveszteni, még akkor is, ha különböző ruhákban vannak.
- Dorothy kisasszony, Alice kisasszony... - gyors léptekkel siet hozzájuk Fujikara. – Történt valami? - nézett rájuk kérdőn.
- Semmiség... - inti le Dorothy. Ettől Alice lehajtja arcát a padlózatra.
- Öhm... - tétován pislog rájuk a komornyik, majd felveszi a földről a koponyát,és Alice felé nyújtsa egy mosollyal arcán. - Tessék, ez a tied..,Alice. -de a másik lány eltolja.
-Nem kell az neki.
Ettől Alice megrezzent, és alsó ajkába harapott erősen fogaival,hogy elfojtsa a kikívánkozó sírást,ami torkában szorongott,és gyenge kezeit ökölbe szorította, amit Fujikara észre is vett.
- Hmm...nem vagy túl kegyetlen hozzá, Dorothy? - kérdezi, miközben gondolkodón ránéz éles kék szemeivel, fekete kissé csapzott tincsei pedig a homlokát megcirógatják.
Dorothy meghökkenve pillant a férfire, egy lépést hátratéve, úgy érezte mindig elbukik Fujikara mellett, főleg ha ő a nővére ellen volt látszólag. De maga sem értette ezt az olykor közömbös jellemet, egyszerűen elfeledkezett magáról, de Fujikara pár érdekes szóval, mindig figyelmeztette...
Azonban Alice sarkon fordult, és abba az irányba indult,ahogy eddig, most viszont sietős léptekkel, amit egyre gyorsabbra vett, és elszaladt a folyosó végén balra.
Nem törődve Dorothyval, Fujikara elindult Alice után,kezében a koponyával. Közben Dorothy úgy érezte megint faképnél hagyták, oldalra pillantva karjain végigdörzsölte kezeit erősen, szemeiben magány csillant fel egy percre, majd megrökönyödve indult el a folyosó másik vége felé trappolva.
