Netszerelem a valóságban

- Szia! - kiáltottál fel, nagyon őszintén, úgy, hogy tudom tényleg nagyon vártad, hogy találkozzunk.
- Szia szívem! - mondom, semmivel sem kisebb örömmel.
- Milyen volt az út? - kérdezed, de ez már nem érdekel annyira, inkább csak egy udvariassági kérdés volt, mert tudod, hogy a pasik előszeretettel mesélnek az úton tapasztalt élményeikről.
- Semmi különös. - válaszolom visszafogottan, eltitkolva, hogy egy marha mercis majdnem felöklelt a 4-es úton.
Csak nézzük egymást, mosolyra húzódik a szám, mert mindketten feketében vagyunk, ahogy azt egyszer még hónapokkal ezelőtt megbeszéltük. Kicsit mélázok azon, vajon melyik tanga és melltartó lehet rajtad, gondolom a fekete, de remélem, hogy a bordó, és máris nagyon vágyom rá, hogy ez a talány megoldódjon. Párpercig feszülten beszélgetünk semmiségekről, majd amire mindketten nagyon vágytunk, beülünk az autóba és elindulunk a Helemba Panzió felé. Fantasztikus idő van, szikráznak a nap csillámai a szélvédőn, meg-megvakulva ahogy egy hegy árnyékába érünk. A kanyargós utat hatalmas fák szegélyezik, a szerpentineken lassan nyugodtan haladunk, egymás közelségétől mindketten feldobottak vagyunk, olyan élmény ez, amiről sokat álmodtunk, és rengeteget leveleztünk róla. Szinte forgatókönyvszerűen pontról pontra megterveztük olyan bizonyossággal, hogy az már nem is lehetséges. Tudom, semmi sem úgy fog történni, de ez benne az izgalmas, remélem azért a vezérfonal meg marad. Egyetlen vágyam, hogy magamévá tehesselek, de úgy, hogy az örökké megmaradjon emlékeidben. Úgy akarlak szeretni, hogy soha senkinek ne tudd elmesélni, olyan csodában akarlak részesíteni, hogy ,ha el akarnád mesélni, akkor érezz bizonytalanságot, hogy a szó nem elég az élmény kifejezésére.

Rendesen odatalálunk a panzióhoz, leparkolunk az épület előtt, nevetgélve megyünk a recepcióhoz. A pultos hölgy nagyon kedves, megmosolyog bennünket. Kissé kínos elmézés következik, mikor visszakérdez, hogy milyen névre foglaltam szállást, telefonon valami kamu nevet mondtam, ami most valahogy nem akar eszembejutni. Majd megpukkad a nevetéstől, de azért tartja magát.
- De tudom, - kiáltok fel alig gyanúsan - Vadkerty Tamás!
Kulcs, útbaigazítás, és már a lépcső irányába lendülünk. Ahogy megyünk fel a lépcsőn, szörnyű, fojtott érzésem támad, a szívem a torkomban dobog, lábaim elnehezülnek - Mi van, ha nem akar majd? Mi lesz, ha nem kíván meg? Mi lesz, ha nem lesz a szex olyan fergeteges? Már nincs visszaút, a szobaajtóhoz érünk, benyitok, előre engedlek, és a csomagokkal kínlódva, belépek, még az ajtót sem csuktam be, résnyire van még, amikor váratlanul rám veted magad, olyan erővel, hogy az ajtónak vágódok, mely velem együtt csattan be. Csókolsz örült módon, mondanám, hogy először leraknám a táskákat, de nem tudok megszólalni, mert a nyelved élő húsként hatol a számba. A táskákat elhajítom, nem tudom, hogy hova, csak hallom, hogy nagy csörömpöléssel landol. A pezsgős poharak, gondoltam, amiket még otthonról hoztam. Úgy csókolózunk, hogy majd meg fulladunk, mintha egy gyorsított felvételt élnénk meg. A kezek járnak mindenhol, olyan vad vagy, hogy átragad rám is csókolunk, harapunk, tépünk szaggatunk.

Pillanatok alatt a padlószőnyegen vagyunk, és izzó vággyal szabadulunk meg a ruháinktól. Arra sincs időm, hogy megnézzelek magamnak, a lilaköd mindent eltakar. Az ajtócsapódás volt az előjáték, őrült erővel húzol magadra, a zokni is rajtunk marad, úgy hatolok beléd iszonyúan durván, de akaratlanul. Megfeszülsz, akrobatikusan megfeszíted magad, ahogy én légkalapács megszégyenítő igyekezettel mozgok rajtad. Nem látok semmit, csak hallom, ahogy a lökésekre reagálva síkít a tested, vonaglik a hangod. Minden olyan mint egy kaotikus szlovák filmben, semmi sem az ami. Egy merev görcs vagyok, a testem, mint egy vasdarab hajlíthatatlan, de még mindig abban a hídszerű pózban adod magad át a vadvágynak. Az orgazmus sem érdekel, csak, hogy a mozgást meg maradjon, hátha enged a feszület. De nem. Állati erővel tolakszom beléd, aminek meg is lesz a következménye, mert hangorkánnal élvezel el, éppen akkor amikor én is. A feszültség, ha lehet még nagyobb lesz és iszonyú erővel robban a spermám, számtalan szakaszban pumpálva a puncidba, mintha az is megnövelni akarná a hímtagom hosszát. Ekkor mint két rongybaba omlunk össze, zavartan kinyitjuk a szemünket, és egymásra tekintünk, látom benned a zavartságot, a megtörtséget. Körültekintek, félig az ágy alatt vagyunk, pedig az ajtó, ami előtt a földre hanyatlottunk jó három méterre van tőlünk. A nyakamban van valami, kibújok belőle, a melltartód az.

- Látom, mégis a bordót vetted fel!- mondom. Majd hisztérikus röhögésbe kezdünk de úgy, hogy rázkódunk egymásom. Még mindig benned vagyok így érzem, a nevetés hullámait a puncidban. Abbahagyjuk a viháncolást. Kissé kedvtelen vagyok, eszembe jut egy Faludy versfordítása : "....egy elefánt letaposott, kihúzhatnád belőle...", meg is teszem, felszisszensz. Feltápászkodunk, megyek fürdeni, mondod, megyek én is utánad, gondolom. A kielégültség fásultságával meztelenül ülök a kanapéra. Nézem a táskákat, hallgatom a zuhany csapkodását, félredöntött fejjel bambulok nem gondolva semmire. A fürdőből a víz pattogása abbamarad, ez kizökkent az alfából, gyorsan elém kapok valamit, nem mintha nem láttál volna az előbb meztelenül. Kijössz néhány perc múlva, fehér köntösben, a panzió emblémája díszeleg a bal melled felett.
- Kész vagyok, - mosolyogsz rám- azt hittem utánam jössz.
- Á - mondom - nem volt még erőm.
De megmozdulok, és bevetem magam a gőzölgő fürdőbe. Forró a zuhanytálca, akkor én lehűtöm, gondolom, és egy hidegzuhanyt veszek. Borzongva törölközöm, közben azon gondolkozom, hogy mi a fenét fogunk még itt csinálni, túl vagyunk a csúcson, innen már csak hanyatlás lehet. Nem így képzeltem. Felkapom a panziós köntösömet, és a gondolattól bizonytalanul lépek be a szobába.

Csodálatos látvány tárul a szemem elé, háttal állsz az ajtónak, fésülködsz, nincs rajtad semmi. Most figyelhetem meg először, hogy milyen gyönyörű a tested, tökéletes formájú a feneked, két külön mozgó félbarackra emlékeztet, bőröd már szárazra törölt, hamvas. Nincs már bennem fásultság, lehangoltság, csak vággyal teli érdeklődés. Lassan megfordulsz, és akkor végem van. A szám is tátva marad, a két kis halom, a kitüremkedő kulcscsontod alatt, elbódít. Szavakkal nem leírható a látvány, legszívesebben odamennék és elmerülnék benned. De egy gondolat visszatart; én? hozzá? olyan tökéletes, hogy meg sem merném érinteni, mikor eszembe jut, hogy mi történt egy félórája. Kajánul nézel, mosolyogsz, mintha látnád mennem a vívódást. Nem bírom tovább, odalépek eléd és megcsókollak, finoman, lágyan, szinte alig ér össze az ajkunk. Nem érünk egymáshoz, csak melleid érintik néha-néha a mellkasomat, a csókunk ritmusára. Légies a jelenet, úgy érzem, mintha rajtad feküdnék, de úgy, hogy nem érek hozzád, csak lebegek feletted, egyensúlyozok a két ágaskodó bimbódon. Hasonló ágaskodásba kezdek én is, ez a harmadik támasz, így már biztosabb. Péniszem pont a szemérem dombodhoz ér. Most már esélyen sincs megölelni, ebben a pózban, csak simogatlak, látszólag olyan helyeken amelyek teljesen érdektelenek az izgatás témakörében. Pedig nem azok! Bárhol érintelek meg, mint egy elektromos impulzusra meg-megrándulsz.

Csak a csókkal tapadunk össze. De már nem sokáig. Iszonyúan kívánlak, így az ágyhoz araszolunk, tartva azt a pici kis távolságot. Folyamatosan csókolózva dőlünk rá a vetett ágyra. Szeretlek gondolom, de nem mondom. Lassan enged a légrés kettőnk között, és hosszan, mélyen, melegen kezdünk csókolózni. Legszívesebben nem is tennék mást, csak reggelig csókolnálak. De akkor elindul a kezed vándorútra, simogat mindenhol, ahol jó. Mindenhol jó. "Rátéved" a farkamra is, lágyan simogatja, viszonzom a kényeztetést, simogatom a melleidet, ujjaim köze beleakad melleid büszke bimbóiba. Szinte pattognak az ujjaim között. Simogatom izmos hasadat, közben csókkal hintem a nyakad hajlatát. Kezem a borotvált puncidhoz ér, te megrándulsz a gyönyörtől, erre a nyakadról a csókjaim egyre szaporábban indulnak el, a kézzel már kidolgozott úton. Elérve a közepedet, megállapodnak. Csókollak, szívlak, puszillak. Nagyokat sóhajtozol, széttárod formás combjaid, utat engedve fürge nyelvemnek. Nem is rest, lefetyel oda-vissza, fel-le, elkalandozik az ánuszod felé is, te ezt mély meleg sóhajtással nyugtázol. Csiklód úgy ágaskodik, mint egy kipattanni készülő rügy a tavaszi faágon. Nem tudom ott hagyni, kakaskodik a nyelvemmel, odabök, én visszalököm. Élvezed a játékot, annyira, hogy hallom lihegésbe csap át a sóhaj, tudom, nem sokára elélvezel. Puncid nedvei már teljesen eláztatták az arcom, jutott mindenhova, folyik az ánuszodra is bőven. Ezt kihasználva gyűrűsujjammal a bejáratát ostromolva apró pici lökésekkel jutok egyre beljebb. Már rázkódsz az izgalomtól és orgazmus ittasan meg emeled kissé a fenekedet, hogy jobban odaférjek. De a mozdulat olyan jól sikerül, hogy abban a pillanatban elélvezel. Kényszerű mozgásodat alig tudom követni ajkammal, ujjammal, hánykolódsz a csatakos lepedőn.

Elnyúlva, csuklott szemmel, karodat kinyújtva pihensz, miközben én simogatlak mindenhol. Ajkad érzékien félig nyitva tartod. Elképzelem amint meredező péniszem oda behatol. Olvasol a gondolataimban, szemed hirtelen felpattan: - Most én jövök! - huncut kijelentéssel élve elmarod a szerszámomat és fölém hajolsz. Először csak húzgálod a makkomon az ajkaidat, majd egyre mélyebbre engeded, erősítve a szívó hatást. Csodálatosan melegnek érezlek, ahogy a melledet simogatom, szinte forró. Lassan mozogsz a rudamon, közben jobb kézzel játszol a golyóimmal. Nem bírnám így sokáig, az érzés és a látvány megteszi a hatását, majdnem elélvezek, de még nem akarok, ezért felülök, és téged is erre késztetlek, ülve csókolózunk, és simogatjuk egymást, ott ahol a leglucskosabb. A lepedő szinte már tajtékzik. Az ölembe húzlak, hátamat megtámasztom a párnával, Így csodás a látvány, ahogy fölém kerekedsz. Lassan mozogni kezdesz rajtam. Érzem, hogy csak lassan engeded beljebb péniszemet, oly fokozatosan, ahogy a szopást kezdted. Fantasztikus vagy, a bőröd puha, mint a bársony, az öled forró, lágy, a péniszem olyan kemény, hogy pattanásig feszül. De mégis arra vágyom, hogy ilyen lassan, lágyan lebegj rajtam. Így megy ez hosszú percekig, a farkam már nem is az enyém, kisajátítottad, a melleid a kezemhez tapadtak én rendelkezem velük, a nyelvünk is eggyé forrt, nem két ember vagyunk most, hanem egy pár. Talán ez mindörökké így marad, nem akar megszűnni, nem látszik bomlani ez az egység.

Eltelik így talán egy óra is. Ekkor váltunk hanyatt fekszel, én rád, a klasszikus misszionárius pózban vagyunk. Ugyanazzal az érzéki lassúsággal mozgok benned, ahogyan te tetted ezt velem. Pár mozdulat után, a póz váltás okán sziszegni kezdesz, majd kitörve a harmóniából akkorát élvezel, hogy a szemed megüvegesedik, könnybelábad. Tartva a tempót tovább megyünk, a péniszemmel tapogatózva minden oldalról dörzsölgetlek barlangod falát. Ahol érzem, hogy nagyon jól esik ott egy kicsivel tovább, párpercre rá ismét orgazmusod volt. Meglepődök azon, hogy ilyen sokáig bírom anélkül, hogy elélveznék, de nem bánom, mert így többször élvezhetem veled az orgazmusaidat. Nem is számoltam, de sokszor elmentél, amikor pattan a húr. Beléd élvezek, lüktetően, de még mindig olyan lassan mozogva. A levegőt kapkodva, kivörösödve, szuszogva, csókolózva vagyunk boldogok.

Kinézek az ablakon, már sötét van, legalább két órán át tartott ez a szeretkezésünk, a korábbi öt percessel ellentétben. Kinyitom a táskát, előveszem a pezsgőt, és pohár híján üvegből kortyolgatunk. Közben beszélgetünk, cigizgetünk, simogatjuk, csókolgatjuk egymást. Megbeszéljük milyen kontrasztos két szeretkezés volt, illetve a második volt szeretkezés, az első az egy nagy dugás volt. Ezen jót nevetünk, és lassan a fáradságtól és a pezsgőtől elalszunk.
Reggel madárcsicsergésre ébredünk, korán van még, meztelenül összesimulva aludtunk, mint két kölyökkutya. A reggel gyorsan feloldódik a két röpke orgazmus, reggeli, pakolás és búcsúzkodás eseményiben. Mindketten tudjuk, hogy soha többé nem fogunk találkozni. Nem is baj, ez így volt tökéletes.


Valami ilyesmit szerettem volna írni, de nem nagyon tetszik! Ezzel meg is kezdem a kritikák áradatát, ne kíméljetek! :)