Nem tervezett búcsúajándék - folyt.

Robival pillanatok alatt összeszedtük magunkat, először én mentem be a nappaliba, kezemben az ígért narancslével, amit őszintén szólva, Melissza nyakába borítottam volna. De ehelyett egy flegma mozdulattal szinte elé dobtam a poharat.
- Tessék.- vágtam oda félvárról.
- Miért viselkedsz igy velem?- kérdezte Melissza.
- Remélem, ez költői kérdés akart lenni. - válaszoltam nyeglén és lenézően.
Robi bejött a szobába, lehuppant a bézs kanapéra, majd mosolyogva ránk nézett.
- Nah, most mi ez a punnyadat? - kérdezte energikusan, a nemrég történetek ellenére is.
Fél órát beszélgettünk, mikor Robi hirtelen telefonhívást kapott. Arcán meglepettséget vettem észre, rögtön éreztem, hogy valami baj van.
- Robika? Mi a baj? - kérdeztem aggódva.
- A nagypapám... kórházba került...- mondta sokkos állapotban.
- Beviszlek hozzá, melyik kórházban van?- mondtam gondolkodás nélkül.
- Köszi, a legközelebbibe vitték.
- Azonnal megyünk. - jelentettem ki. - Melissza, maradj itt, mindjárt jövök. Itt a számom...- és leirtam.
- Miért nem jöhetek? - kérdezte.
- Halálfélelmed van, amikor egy pohár üdítőt kapsz tőlem?- kérdeztem határozottan.
- Hááát...- hebegett Melissza.
- Akkor inkább maradj itt, mert egy szó a kocsimban, és 220- nál löklek ki!- csattantam fel.

Őszintén szólva, nem voltam rá kíváncsi, nem akartam hallgatni a nyavalygását. És nagyon ideges voltam. Azonnal a kocsimhoz rohantam, egy szép fekete Ford. Régóta vágytam rá és amikor megvettem, suli mellett is dolgozni kezdtem, hogy az általam megálmodott kocsit kihozzam belőle. Kikapcsoltam a riasztót, nyílt az ajtó, mi behuppantunk a kocsiba. Rögtön indítottam, a km óra hamar 100 körül járt, amikor pedig kiértünk lakott területről, akkor még több volt. nem kellett sok, hogy beérjünk a kórházba, ahol nem engedtek minket Marci bácsi közelébe, kint kellett várakoznunk. Leültünk a narancssárga, műanyag székre. Robi felém fordult, és megcsókolt. Szorosan magához húzott.
- Köszönöm... nagyon köszönöm. - bújt hozzám, mint egy kisgyerek.
- Nyugodj meg, kérlek!- simogattam a hátát.
- De ha... baja lesz?- küszködött könnyeivel.
- Semmi baj nem lesz, meglásd!- bújtam hozzá.
Nagyon jó illata volt, szíve szaporán vert, sűrűn vette a levegőt. Tovább simiztem a hátát, a nyakát puszilgattam.
Robi felhajolt, ismét megcsókolt. Keze a hasamra tévedt, simogatni kezdte. Nagyon finoman, óvatosan.

Robi arcára nyomtam egy gyengéd puszit, szinte leheltem. Robi a kezemet kezdte simogatni, játszadozott vele. Az orvos hirtelen megjelent és közölte, hogy a kedves papa állapota stabil, de nem túl kielégítő. Ma már semmiképpen nem mehetünk be hozzá.
Bánatosan kullogtunk el a kórházból, becsüccsentünk a kocsiba, mélyet sóhajtottunk és beindítottam a kocsit. Robi a combomat kezdte el simogatni, térdemet cirógatta.
A piros lámpánál hosszas csókot nyomott a számra, nehéz volt elszakadnom ajkaitól, de már dudák figyelmeztettek, hogy indulni kéne. Beraktam egy CD- t a rádióba, Robi keresgélni kezdett, de rögtön abbahagyta a keresgélést, mihelyst a dalokból megtudta, hogy ez az a CD, amelyen a közös dalaink vannak. Megszólalt Fenyő Miklóstól a Várni rád egy éjen át című dal, Robi rám nézett és én rá.
Elmosolyodtunk, tudtuk, hogy ez a dal sok közös emlék tanúja volt. Nem mintha Fenyő Miki rajongók lettünk volna, csak ez a dal... hát ez majd a egy külön történet, de egyszer ezt is elmesélem.

Most igyekeztem betartani a sebességkorlátozási szabályokat, de a házunktól nem messze lévő kis erdőhöz kocsikáztam.
Megálltunk, majd vad csókolózásba kezdtünk.
- Már megint... - dünnyögtem.
- Hmmm...- hangzott el a válasz.
Ahogy lehetett átöleltük egymást, egymás nyakát csókolgattunk. Kiszívtam Robi nyakát, aki engedelmesen hagyta. Robi a hasamat szívta ki, egy kicsi piros foltocska ékeskedett a pocimon. Közben sok pici puszit adott a hasamra.
- Talán itt lakik bent egy pici Robi?- suttogott Robi.
- Hmmm? Te lüke vagy!- motyogtam vissza.
- A múltkor se védekeztünk, és azóta egyszer sem!
- Robikaaaaa.... megőrjítesz! - nyöszögtem fel.
Robi sok puszit adott a pocimra, simogatta, a köldökömmel játszadozott, majd felült és megcsókolt.
- Te is megőrjítesz! - suttogott.
- Mennünk kéne Robika...
- Nnnnnnyaaaaaaaa...
- Muszáj...

Robi egy búcsúcsókot nyomott a számra, kirázott a hideg tőle. Elindultam a kocsival... éppen kanyarodtam volna be, amikor szólt Robi, hogy inkább haza menne. hazavittem őt, csókkal búcsúztunk egymástól. Szenvedélyes, hosszú csókkal, amit inkább be se fejeztem volna.
Robi kiszállt, integetett. Én elindultam hazafelé Melisszáért. Már a hideg rázott ki a puszta gondolattól, hogy Melisszával egy szót is kell váltanom... de most ez van. Unottan bekullogtam a lakásba.
- Na, minden rendben? Ugye nincs baj? - pattant fel a csaj.
- Nincs minden rendben, és baj van. Nem is kevés. Akkor hazavigyelek? Vagy?
- Megköszönném, ha hazadobnál.
- Okés, egy pillanat, csak bekapok valami kaját, nagyon éhes vagyok. Te kérsz valamit?
- Nem, köszike. Inkább kérdeznék valamit.
- Nah, rajta!- vágtam oda nyeglén.
- Tudom, hogy Robi veled csal. Tudom, hogy nem zártatok le mindent...
- Mégsem óvodás...- dünnyögtem bele, a felfogására utalva.

Azzal Melissza hirtelen magához rántott és vadul megcsókolt. Határozott volt, telt, na jó, közepesen teltkarcsú testét hozzám nyomta. Ellöktem magamtól.
- Hát te meg mi a francot akarsz? Hagyjál már békén! - rontottam rá.
- Tudom már mit szeret benned Robi.
- Még fél órát itt leszel és eléred a középiskolás szintet is!
Melissza közelebb lépett, megsimogatta a nyakam, az arcom és egy újabb csókért hajolt, de én elhajoltam.
- Ne próbálkozz, nem vagy az esetem!
- Mert Robi az! És mindig is ő lesz! De fogadd el, hogy ő most az enyém.
- Pfff....- viygorogtam el, közben pedig bevillant a néhány perccel ezelőtti csókolózásunk Robival. A szerelmes pillantások, az őrült, szenvedéllyel teli kézmozdulatok, a rengeteg vágy és a korlátok. Amik visszatartják ezeket. És itt áll előttem az egyik, a maga kb. 178 cm- vel és kb. 80 kilójával. A szőke melírozott, rövid hajával.
- Most őszintén, nem vonz, hogy bosszút állj Robin, azért mert kihasznál, azért mert te vagy a másodhegedűs?
- Na, ide figyelj! Rohadtul elvetted az étvágyamat és ha nem állítod le magad, amit eddig megettem, az is rajtad köt ki! Álljál le!
Melissza bólintott. Én a magam előtt lévő chipses zacsit a kuka felé vittem, lehajoltam, amikor egy váratlan pillanatban Melissza mögém lépett, és farmeron keresztül elkezdte a csiklómat simogatni.
- Ehhh!- kiáltottam fel indulatosan.
Löktem volna el magamtól, de ő most túl stabilan állt. A pulthoz lökött, ami alatt a kuka volt. Nem habozott, benyúlt nadrágomba, és a most abszolút nem izgatott nyilásomhoz irányitotta újját és határozottan belém tolta.
- Nee!- sikítottam fel, és minden erőmet összeszedve arrébb löktem, de addigra már párszor ki- be húzogatta bennem ujját.
- Akarod!- mondta határozottan Melissza.
Felkaptam az egyik fakanalat és arcom csaptam vele Melisszát. Nem erősen, olyan észhez térítő jelleggel.
- Nem akarom te lassú felfogású barom!- mondtam lassan, határozottan. - Most pedig hazaviszlek. - folytattam.
- Szerintem máshoz is lenne kedved...
- Szakadj le rólam! - csattantam ki.
Váratlanul ismét megcsókolt, ekkor Robi arca jelent meg előttem. Az, ahogy Robi csókol, ahogy Robi ölel, ahogyan Robi simogat. Az a szenvedély, az a tűz, az az érzés... leírhatatlan...

folyt.