MOST! – 3. (befejző) rész

Három hét telt el a házibuli, majd az első „kézfogó” óta. Ragyogtak, amikor találkoztak, de sajnos erre elég ritkán került sor. Egy kézszorítás, röpke puszi. Élményszámba ment, amikor tudtak egy órácskát kézen fogva sétálni az elég korán beköszönő téli hidegben. Nagyon sokat tanultak, készülve a félév lezárására és a vizsgaidőszakra. Egyetlen hétvégét sem tudtak együtt tölteni sőt, Ádámnak hét közben is haza kellett utazni néha, mert a családban nem mentek jól a dolgok. Erről nem igazán mesélt a lánynak, hiszen örült, ha vele lehetett, ilyenkor próbált a mosolyából erőt meríteni. Persze neki is el kellett mesélni, hogy miért nem futottak össze többször az itt töltött két és fél év alatt, mi történt vele.
Hétfő délelőtt volt, az utolsó tanítási hét kezdődött meg. Ádám az egyetemi büfében kortyolgatta a káváját. A háttérben Szilvi néni épp egy elsőéves lelki világát próbálta ápolgatni. De a fiú csak magában mosolygott, anélkül is át tudta érezni a helyzetet, hogy odapillantott volna. Egyébként is el volt merülve az újságjában. Alig vette észre az árnyékot, ami a papírlapra vetődött.
- Nyertünk? – kérdezte Brigi a vastagon kiemelt eredményre mutatva.
- Én már biztos, főleg, hogy sikerült ideérned.
- Ne haragudj, de szaladok, előadás előtt még beszélnem kell a professzorral, bent találkozunk, foglalok helyet – mondta egy sejtelmes mosollyal, szinte hadarva, de indulás előtt még belekortyolt a fiú kávéjába.
A fiú kissé értetlenül nézett utána, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget az ügynek. Tudta, hogy azon kevés előadások egyike következik, amikor az évfolyam nagy része együtt van. Lesz idejük közben megbeszélni, hogy mi is történt valójában. Legalábbis lesz helye a hátsó sorban. Ideje volt indulni. Annál is inkább mert, mikor odaért a prof mögött épp becsukódott a lengőajtó.
* * *
Már csak két lépés volt hátra, amikor kettőt csipogott a telefonja. SMS érkezett. A fiú úgy érezte fontos lehet, ezért azonnal előkapta a készüléket. Mindössze egyetlen szó volt az üzenet: MOST! Nem gondolkodott, csak a kollégium felé futva jutott eszébe, hogy az előadás nem is annyira fontos.
Felgyorsult a szívverése, de nem csak a futástól. 10 perce beszélt Brigivel. Mi történt ilyen hirtelen? – futott át a fején. Az előadóteremből nem küldene SMS-t. Valami baj van? Ez egy üzenet, hogy levetkőzik végre a beidegződéseket és a védjegyeket? – vagy esetleg még valami mást is… De ezen most nem tudott még mosolyogni sem. Amikor Brigi kilépett a büféből, Ádám nem láthatta merre fordult, de most futást közben egyre inkább győzködte magát, hogy jó irányba halad. A lendülete alábbhagyott, de mivel a lift éppen tele lett, gyalog ment a harmadik emeletre. Kopogtatás nélkül nyitott be a szobába. Csak annyit látott, hogy egy láb eltűnt a fürdőszobában. Ádám még izgatottabb lett, mert az eltűnő lábakon a köröm rózsaszínre volt lakkozva.
- Brigi sosem lakkozta a körmét – tűnődött magában, és próbálta feleleveníteni, hogy a büfében a lány papucsából mennyi is látszódhatott ki a lábacskáiból.
De csak a melleire tudott koncentrálni akkor is és most is. Hallotta a vízcsobogást a fürdőből, de nem mert megszólalni. Nem tudta, hogy ez is a varázslat része, vagy csak azt nem tudta, hogy mit nem tud. Kissé megkönnyebbült, amikor körbenézett, és meglátta Brigi telefonját a kiharapott almával. Leült a lány ágyára, maga mögé tette a nagypárnát, ahogy ezt három hete csinálták.
9. rész
Nagyon lassan nyílt ki a fürdőszoba ajtaja. Először csak egy láb jelent meg, a lakkozott rózsaszín körmökkel. Majd előtűnt egy lány köntösbe burkolózva, fején a hatalmas kapucni, teljesen az arcába húzva. Csak néhány hajtincs lógott ki két oldalon. De amikor előrelépett, a vizes lába megcsúszott a padlón, és félrebillent a fejfedője.

- Dóri! Te mit csinálsz itt, és hol van Brigi? – hajolt előre Ádám.
Felállni azonban nem tudott, mert Dóri belerúgott az előtte levő székbe, ami egészen az ágyig csúszott, nekiütközve Ádám térdének. A fiú fájdalmasan felnyögött, majd visszahanyatlott az ágyra.
- Most mindent visszakap az a szuka! – sikított szinte magából kivetkőzve Dóri. Elhappolta előlem Gábort, és a lehetőségét is el akarta venni, hogy közelebb kerüljek hozzád. Csak a megfelelő alkalmat vártam, hogy minden tökéletes legyen. Nekem is elmesélte a történetet az SMS-ről, és amikor ma reggel megláttam, hogy itt hagyta a telefonját, tudtam, hogy eljött az én időm.
Ezzel ledobta magáról a köntöst, és anyaszült meztelenül közeledett a fiúhoz. Ádám nehezen tudta levenni róla a szemét. Valóban csinos volt, még alkatra is hasonlított Brigire, bár őt még soha nem látta ruha nélkül. Egy dolog azonban rögtön feltűnt, hiányoztak az arcáról azok a kis bemélyedések, amik mindig megjelentek Briginél. Akár szomorú volt, akár vidám. Amíg ezen elgondolkodott, visszazökkent a valóságba, és most már valóban indulatosan szólat meg.
- Dóri te megőrültél! Azonnal öltözz fel, Brigi bármelyik pillanatban itt lehet. Helyet foglalt nekem az előadóteremben, elég ideges lehet, hogy miért nem vagyok még ott.
- Nyugi, még nincs vége az órának, és Te is elégtételt vehetsz Gábor miatt!
- Mi köze ennek Gáborhoz? Mi nem tartozunk egymásnak elszámolással. Ha jól tudom annak vége, és velem még el sem kezdődött semmi. De mit magyarázkodok én itt, és különben is öltözz már fel végre. Nyugodj meg, beszéljük át, és megígérem, hogy Brigi nem is fog tudni az egészről.
De az ígéret máris betarthatatlanná vált, mert egy kulcs hangja hallatszott a zárban. Mivel nem volt bezárva, gyorsan kinyílt az ajtó. De Brigi csak egyik lábával lépett át a küszöbön, máris megszólalt. A látványtól ez egyébként elég nehezére esett. Dóri Ádám előtt térdelt a széken anyaszült meztelenül, Ádám pedig erősen lihegett és izzadságcseppek jelentek meg a homlokán.
- Mi történik itt, mit jelent… – de ennél többet nem tudott mondani, mert elkapta a sírás. Eldobta a jegyzeteit, kilépett, becsapta maga után az ajtót, és elrohant.
Ádám is felkelt, miután félretolta a még mindig pucér Dórit, majd a széket, és határozottan elindult az ajtó felé. De a székbe mégis beleakadt a még sajgó lába. Ez kibillentette egyensúlyából, ráadásul a másik lábával ő is a vizes foltra lépett. Nagyot esett, éppen a fejével érte először a földet. Nem ütötte meg nagyon magát, de annyira épp eléggé, hogy ne tudjon azonnal a lány után futni. Mikor feltápászkodott, látta, hogy Dóri az ágyon fekszik, széttárt lábakkal, és ujjaival finoman simogatja magát.
- Úgy látom egy kicsit megváltozott a helyzet. Nem gondolod meg mégis magad? – intett hívogatóan a fiú felé, és megnyalta az ujját.
- Ostoba liba, köszönd meg Briginek, hogy nem ütöttelek agyon! – dünnyögte szinte magába fojtva Ádám, miközben a fejét fogva kibotorkált az ajtón.
Abban biztos volt, hogy Brigi előbb-utóbb visszajön, de tudta, hogy itt nem várhatja meg. Elképzelése sem volt, hogy hova mehetett. Lehet, hogy csak az egyik WC-ben húzta meg magát. Arra nemigen gondolt, hogy elvegyül majd a nagyvárosi forgatagban, hiszen tudta, hogy kisírt arccal nem szereti a nyilvánosságot.
A kollégiumból kilépve megcsípte egy kicsit a hideg szél, ez még fokozta a rossz kedvét és a fájdalmát. Nem is gondolt arra, hogy visszamenjen az egyetemre, lábai automatikusan hazavezették. Látott ugyan egy taxit elmenni, ráadásul ismerősnek is tűnt, de olyan közel lakott, hogy meg sem fordult a fejében, hogy egy lépést is tegyen utána. Nehezére esett a tétlenség és tehetetlenség, de most bele kellett törődjön abba, hogy várnia kell. Csak azt nem tudta, hogy mire. Brigit nem tudta volna felhívni, hiszen nem volt nála a telefonja.
Bekapcsolta a számítógépet, és próbált némi képet kapni a napi eseményekből. Hátha valami jó is történik. Hiszen az ő napja is jól indult, de most megtapasztalta, hogy ez nem jelent semmit. Írt néhány kommentet az általa látogatott fórumokba, talán az indulatok most jobban kihozták az igazságérzetét. Gondolta, most beszól még néhány trollnak, de ezt végül elhessegette, nem kell neki lealacsonyodni az ő szintjükre. Megnézte a levelezését, hátha valami csoda folytán itt legalább információkat kap Brigiről.
Eldőlt az ágyon, de nagyon szenvedett. Könnyezni kezdett a szeme, nem is tudta, hogy belealudt e a virtuális világba, vagy csak a párna sarkából kiálló szösz ment a szemébe. Végül muszáj volt felkelnie, mert elzsibbadt a keze, és a térdét is nagyon dörzsölte a farmere. Csak ekkor nézte meg, miután megszabadult a ruháitól. Nem volt nagy horzsolás, csak épp a legrosszabb helyen.
Megfürdött, ez legalább valóban jó hatással volt rá. Hallotta, hogy cseng a telefonja, de most óvatos volt, és nem rohant ki azonnal. Biztos fontos lehet az illetőnek – gondolta, mert jó sokáig csengett. Tamás volt az, arra kérte, segítsen neki valamit pakolni. Ennek nagyon megörült, végre valami hasznosat is csinálhat. Kint már este volt, de mivel korán sötétedett, az órájára pillantva elgondolkodott, hogy van még több mint egy órája, hogy odaérjen a barátjához. Ennek ellenére elindult, legalább kiszellőzteti a fejét, most nem is bánta annyira a hideg szelet. Amikor kilépett az utcára elgondolkodott, hátha Brigi közben előkerült. Néhány bátortalan lépést tett a kollégium felé, de közben határozottá vált, hiszen tudta, hogy a lány nem szeret a sötétben egyedül sétálgatni.
Bekopogott a szobába, de nem jött válasz. Lenyomta a kilincset, az ajtó kinyílt. Csend volt és félhomály, csak a park lámpáinak fénye szűrődött be a függöny mellett. Észrevette, hogy egy félbehajtott papír van Brigi ágyán. Felkapcsolta az éjjeli lámpát, és látta, hogy a külső oldalon nincs semmi írás. Széthajtotta, és olvasni kezdett:
Kedves Brigi és Ádám!
Nem tudhatom, kinek a kezébe kerül először a levél, de az majd eldönti, hogy mi legyen a további sorsa. Iszonyatos nagy hülyeséget csináltam. Sajnos többet is, bár előttetek most csak a legutóbbi az, amire sokáig emlékezni fogtok. Az korábbiakról lehet, nem is tudtok, a mostani döntésemről pedig még továbbra sem tudom, hogy jó lesz e nekem, vagy bárki másnak. Egy történettel kezdem:
Brigi bizonyára emlékszik a gólyabál szervezésének egyik estélyén történtekre. Néhányan átmentünk a másik kollégiumba, hogy az ottani szervező csapattal egyeztessünk néhány dolgot. Amikor visszaértem, furcsa hangokat hallottam kiszűrődni a szobából. Óvatosan nyitottam be, nem is vette észre senki. A benti félhomályban Gábor és Brigi egymásba gabalyodva szeretkeztek. Láthatón nagyon jól érezték egymást, mert mindketten önfeledten sóhajtoztak. Nem akartam kikelni magamból, mert engem is elkapott a forróság, hiszen én is átéltem többször is azt a gyönyört, amit Gábor ölében meg lehet kapni. Neki az volt a kedvenc pozíciója, amikor magával szemben beleültetett farkába, és én a nyakába kapaszkodva mozogtam fel-le.
Már a gólyatábor alatt kezdődött a viszonyunk, így volt időm tapasztalatokat meríteni belőle. Mondta, hogy mennyire hasonlítunk egymásra Brigivel, de mivel nekem kisebb a fenekem, ez jobban elfér a kezében. Csak utólag láttam és is, hogy ez duma volt, és alig várta, hogy a gyakorlatban is megtapasztalja a különbséget. Persze magyarázkodás, bocsánatkérés, én meg annyira bele voltam zúgva, hogy a lila ködtől semmit sem láttam. Szinte ott folytattuk, ahol abbahagytuk, (vagy ahol Brigivel abbahagyták) csak arra kellett vigyázni, hogy ne mindig egyszerre tűnjünk el. Most már biztos vagyok benne, hogy egy darabig párhuzamosan szerettük Gábort, vagy legalábbis mindketten szeretkeztünk vele. Sőt az is lehet, hogy ez plusz erőket adott neki, szinte doppingolta.
Amikor először említette, hogy jött egy külföldi lehetősége, azt hittem valami ösztöndíjat kapott. Azóta kiderült, hogy semmi köze az eddigi tanulmányaihoz. Egy rokonának vannak kinti kapcsolatai, és szívesen bevenné őt is az üzletbe. Gyorsan kiderült, hogy Brigi nem menne ki vele, legalábbis addig nem, míg be nem fejezi a sulit. Így megint én kerültem előtérbe, de ekkor már Brigit tudatosan kezdte mellőzni. Amikor megkaptam tőle a repülőjegyet (ami éppen mára szólt), egy kicsit megkönnyebbültem. Azért motoszkált bennem egy kis édes bosszú.
A tanulással már csak látszólag kellett foglalkozni, gyakorlatilag csak az járt a fejemben, hogy miként lehetne lezárni az itteni életemet. Ma délelőtt még úgy gondoltam, az ölembe hullott a nagy lehetőség, de mivel ez volt az utolsó nap, hogy valami maradandót alkossak, elvesztettem a fejemet. Nagyon sajnálom, hiszen ezek után csak úgy maradok meg az emlékezetetekben, mint egy utolsó ribanc. Ez nekem is fáj, mert nem akartam ilyenné válni, elismerem túllőttem a célon.
Társítsátok ezt a levelet a délelőtti történethez, így talán jobban érthetővé válik, ha nem is lesztek ettől megértőbbek. Ha van olyan részlete a dolgoknak, amelyek nem mindkettőtök előtt ismertek, akkor most lesz lehetőségetek átbeszélni, legalábbis remélem. Kívánom, hogy legyetek boldogok.
Dóri
Az utolsó bekezdést muszáj volt még párszor átolvasni. Nem, mintha ez lett volna a legbonyolultabb szakasz, de Ádámban itt merült fel az a gondolat, hogy Dóri éppen megbolondult, vagy pont most józanodott ki. Már éppen negyedszer akart nekifutni a dolognak, amikor csöngött a telefonja. Automatikusan az asztalra pillantott, de látta, hogy Brigié még mindig ott van. Felkapta bedobta az ágyneműtartóba, nehogy másnak is feltűnjön, különösen úgy, hogy be sincs zárva az ajtó. Csak ezután vette elő a sajátját. Ismét Tamás volt.
- Szia, nem felejtettelek el, most indulok, mondta Ádám határozottan.
- Ott áll a taxi a ház előtt, azt mondta a sofőr, hogy már kétszer dudált, de nem került elő senki – jött a reakció.
- Ne haragudj, nem vagyok otthon, megmondanád neki, hogy jöjjön át az egyetemi parkolóba?
- Persze, de mit keresel ott?
- Ez most hosszú lenne, de ha van elég söröd, akkor elmesélem.
- Na, te sem vagy egyszerű ember úgy látom!
Ádám zsebre vágta a levelet, még szerencsésnek is érezte magát, hogy ő látta meg először. Petivel eddig nem találkoztak, de mégis ismerősként köszöntötték egymást.
- Nem kell mondanod a címet, ez megrendelt célfuvar, sőt valami pakolásban is részt fogunk venni, ha jól sejtem.
- Jaja, jó is, hogy lesz segítség, mert egy kicsit sikerült összetörnöm magam.
Petivel már úgy vonultak be Tamásékhoz, mintha száz éve ismernék egymást. Sose lehet tudni, mire jó egy ilyen utazószolgálat. Egyébként kiderült, tényleg jó srác. Főleg, amikor nem fáj a lába a pakoláskor.
- Itt a söröd, mielőtt megszólalnál – nyomta Ádám kezébe köszönés helyett Tamás az üveget.
- Pohár nincs? – jött a reakció.
- Neked is szia!
- Ajaj, mintha ezt már hallottam volna – de ezt inkább csak magában morogta Ádám, és közben Brigire gondolt. Ezt most kivételesen igyekezett elhessegetni, és érdeklődve nézett körül, hogy mit is kellene pakolni.
Tamás büszkén mutatta az új előszobabútort, ami már jórészt össze volt szerelve, és valóban csak annyi volt hátra, hogy a nehezebb darabokat egymásra kellett illeszteni. Némi piszkálódás után – amit Ádám sántasága váltott ki – valóban gyorsan végeztek. Néhány csavarkötés egy-két emelés, és még két elem cseréje. Ez utóbbin persze jót mosolyogtak, mert Timi addig-addig variáltatta velük a felső elemeket, amíg azokat a legelső verzió szerint sikerült rögzíteni.
- Peti, neked még ki kellene jönni a garázsba, megnézni valamit az autónkon, Ádám te pedig hozd ki légy szíves a hálóból azt a nagy mintás műanyag zsákot, ott van az ágyon! – rendelkezett a házigazda, így mindenki elindult a dolgára.
Ádám ugyan nem egészen értette, hogy mi a fenét tárolnak a hálószobában, amit a garázsba kell vinni, de mivel mindenki szétszéledt, nem volt értelme különösebben kérdezősködni. A beszűrődő fényben tényleg volt az ágyon valami mintás cucc, de amikor Ádám felkapcsolta villanyt, a szája is tátva maradt a csodálkozástól.
- Te végig itt voltál? – kérdezte Brigitől.
- Ühüm, hüppögött a lány, de a hirtelen világosságtól, meg a sírástól felpuffadt szemeitől egyébként sem tudott a fiúra nézni.
- Tudtad, hogy jövök? – és közelebb hajolt.
- Sörszagod van – morogta Brigi az orra alatt.
- Neked is szia!
Persze erre már Brigi is elmosolyodott, ami gyorsan át is ment sikításba, mert Ádám finoman beleharapott a fülébe.
- Most menjünk el valahova, muszáj beszélgetnünk! – szólalt meg Brigi végre emberi hangon.
- Rendben, a kezem még nem fáj, csak a lábam és a fejem – bólintott Ádám, és felsegítette a lányt az ágyról.
- A taxi előállt! – kurjantott be Timi a hálószobába. Szeretett volna még egy kicsit kíváncsiskodni, de azt ő is érezte, hogy ez most esélytelen, így inkább csak integetett búcsúzásképpen.
- A kollégiumba légy szíves! – kérte Ádám a taxist.
- Nem, nem akarok Dórival találkozni! – kapta fel a fejét Brigi. – Menjünk el inkább hozzád! – és szorosan odabújt a fiúhoz.
- Dóri nincs ott. Elmegyünk a telefonodért, meg összeszedünk pár cuccot és ma este nálam alszol! Hosszú éjszaka lesz, van néhány dolog, amit nem lehet tovább halogatni.
- Hogy, hogy nincs ott Dóri, hova lett, mit csináltál vele? – türelmetlenkedett a lány.
- Nyugodj meg végre, nincs semmi baj, otthon mindent elmesélek.
A lánynak szinte örökkévalóságnak tűnt, mire eljutottak Ádámhoz. Még soha nem járt ott, de csak a fürdőszobára volt kíváncsi, ahova azonnal be is vonult. Ádám közben összepakolt egy kicsit a szobában. Az ágyazással nem kellett sokat vacakolnia, mert mint minden rendes legénylakásban, itt sem volt soha beágyazva.
- Nem hoztam pizsamát! – szólt ki nagy sokára Brigi a fürdőszobából.
- Akkor mi a fenét szöszmötöltél olyan sokáig a szekrényed előtt? – nevetett fel Ádám. – Vedd fel a köntösömet, aztán majd kapsz egy pólót, amiben alhatsz. De jó lenne, ha igyekeznél, én is szeretnék fürdeni.
A lány szorosan összehúzta magán a köntöst és nagy nehezen kikászálódott végre a fürdőből. Ádám csak egyetlen pontra figyelt, a lábujjakra. Nem volt kilakkozva a körme. Megkönnyebbülten sóhajtott, majd megszólalt:
- Dóri nem volt ennyire szégyellős, amikor kilépett rögtön ledobta a magáról az álcáját.
Rögtön meg is bánta a megjegyzését, mert Brigi öklét rögtön a gyomrában érezte. De nem volt ideje összegörnyedni, mert a lány máris a nyakába ugrott. A fiúnak nagyon össze kellett szednie magát, hogy ne essenek el, de tudta, hogy most erősnek kell lennie minden szempontból.
- Egy kicsit még magadra hagylak, én is megyek a nagy tisztító alá, de hogy ne unatkozz, kapsz egy kis olvasnivalót! – hámozta ki magát az ölelésből, majd előhúzta Dóri levelét a zsebéből.
- Te levelet írtál nekem? Van még más is amiről tudnom kell? Valami meglepi?
- Látom a víz sok mindent felszínre hozott, de leginkább felébresztett – mosolygott Ádám. – A levelet Dóri írta, és természetesen ma este még lesz más is, amiről tudnod kell. De most ülj le az ágyra, jobb lesz, ha egyedül olvasod el, én már tudom, mi van benne. Tanulságos lesz, és mire a végére érsz én is itt leszek melletted.
Ádám úgy érezte, hogy egy kicsit le kell hűtenie magát, de amikor hidegebbre állította a keverőcsapot, megborzongott, és úgy döntött, mégsem kínozza magát. Az átlagosnál így is tovább engedte a fejére a vizet. A lány viszont annyira belefeledkezett az olvasásba, hogy fel sem nézett a papírból, amikor a fiú mellé ült. Egy két könnycsepp már ráhullott a levélre, de mivel már oda volt készítve néhány papír zsebkendő meg egy plüsselefánt, Ádám látta, hogy Brigi kezdi egy kicsit otthonosabban érezni magát. Ettől egy kicsit ő is megkönnyebbült, gyengéden a hátára fordította, és megcsókolta. A lány egy pillanatig sem habozott. Összeszorította könnyes szemeit, és átölelte a fiút.
- Ilyen hosszan még soha, senki nem csókolt meg – szólalt meg a lány, mikor végre levegőhöz jutott. – Még ott sem – pislantott lefelé.
- Ne gondolj most másra! – fogunk még arról is beszélni, de annyit vártunk már erre, ne hagyjuk, hogy bárki is belepiszkáljon. Ezzel félrehúzta a köntös felső részét, ugyanolyan hosszan megcsókolta a lány előbukkanó mellét.
- Ez nem lehet igaz, sóhajtott fel Brigi! – és beletúrt a fiú hajába, ezzel is még jobban magához szorítva.
A lány már továbbgondolta volna a történetet, és elkezdte kiszabadítani a másik mellét is, de a fiú megállította.
- Várj! – kapta el a kezét Ádám. – Most vissza kell, hogy adjak valamit a gonoszkodásból, – és közben megpaskolta Brigi fenekét. – Tényleg nagyobb, mint Dórié! (Brigi közben már fordult is ki oldalra, hogy könyökével a fiú oldalába bökhessen, de a fiú ügyesen elhárította a támadást.) – Viszont így sokkal jobban kihangsúlyozza a karcsú derekadat – majd egy mozdulattal felhajtotta alulról a köntöst, és úgy húzta végig a most már szabaddá vált testrészeken a tenyerét, hogy ujjainak széle végigszántsa a vágást is.
- Vetkőzzünk le most már minden régi sablont, védjegyet, legyünk végre mi magunk, annyira hiányzik már, hogy valaki nagyon szeressen – duruzsolta a lány.
- Vetkőzzük le a ruhákat is most már, hogy minden fizikai akadály is elháruljon az elől, hogy mindent megadjunk, és megkapjunk.
Megkönnyebbüléssel töltötte el Ádámot, hogy a lány ugyan szorosan magára húzta a ruhadarabot, de nem kötött rá dupla csomót, így gyorsan ki tudta oldani. A szája rátapadt a másik szabaddá váló mellre, és közben kibujtatta a kalimpáló kezeket is az akadályból. Ismét nagyon hosszan csókolta meg a lányt, közben egyre intenzívebben kezdte gyúrni a nyáltól már síkos, és egyre keményedő melleket.
- Szeretlek, nem tudom elmondani, mennyire szeretlek, de most nem akarok beszélni – suttogta Ádám. – Szeretném, ha beteljesülne az a vágy, ami az elmúlt három hét önmegtartóztatása alatt felgyülemlett bennem.
Most teljesen a lány fölé került, egyik térdével a követelőzve rugdosódó lábak közé fúrta magát, két kezét a két bimbóra tapasztotta, hosszan megcsókolta, majd a szájával elkezdett egyre mélyebben haladni a mellek közé. Kicsit lassan ért a köldökhöz, és jó szokásának megfelelően hangosan belefújt, mint egy trombitás.
- Na ez csikis! – nevetett fel a lány, de inkább annak örült, hogy egy kicsit csökkent a vágya, mert már nagyon fel volt izgulva, és félt, hogy idő előtt arra a pontra jut, amikor már nincs visszaút.

Próbált felülni, hogy közelebb kerüljön a fiúhoz, de az erősebb kezek legyőzték. A fiú nyelve tovább haladt lefelé, de nem csúszott be a már nedves vágatba, hanem a combok belső részét kezdte nyalogatni. Nehezen szabadult meg az egyik keze az ágaskodó melltől, de igyekezett az ujját gyorsan lehúzni, és a kissé borostás arc mellett finom mozdulattal betolta a már duzzadó punciba. Picit lenyomta, hogy a nyílás alsó része táguljon, majd fölé fordította a fejét, és nagyon határozottan, rövid mozdulatokkal kezdte nyalni. A lány felnyögött, ismét megpróbált felülni, de a fiú rögtön abbahagyta a nyalogatást, és ezúttal fejével a lány hasába fúródva nyomta vissza. Most a nyelvével visszafelé indulva kényeztette az alatta lévőt, és mire felért, forró csókban forrtak össze. A lány szinte fel sem fogta, hogy közben minden a helyére került lent is. A fiú ekkor felkönyökölt, határozottan mozgatni kezdte a csípőjét, és mélyen a szemébe nézett. Nagyon szúrósan, szinte csak a szemgolyókkal nemet intve jelezte, hogy meg ne merjen szólalni. Brigi finoman az ajkába harapott, jelezve, hogy megértette a figyelmeztetést. Átkulcsolta a lábait a fiú derekán, magához szorította, és hatalmas nagyot élvezett. Csak a harmadik, negyedik lökéshullám közben tudott Ádámra pillantani, aki éppen félrefordította arcát, és óvatosan fújtatva jelezte, hogy ő is célba ért.
- Holnap beteget jelentünk mindketten, folyamatosan injekcióznunk kell egymást, és különben is ilyenkor a suli már kibír nélkülünk egy napot – szólalt meg Brigi végre, de olyan szorosan bújt a fiúhoz, hogy az alig hallhatta a hangját.
- Nekem délután be kell mennem egy konzultációra, de addig neked is lesz időd, hogy összeszedd még magad, meg néhány hiányzó cuccodat. Például egy pizsamát. Bár ahogy így elnézem, nem is kell ezzel foglalkozni.
- Ezzel sem! – sóhajtott fel a lány. – Sem most, sem máskor – és ezzel el is aludt.