Megnyitó 1. rész

Lassú, szinte már mérnöki pontossággal kimért precíz mozdulattal a számhoz emeltem a poharamat, finoman emelve, és vártam, hogy a hűsítő sör ismét az ajkaimhoz érjen. És csak vártam... és vártam, egyre tovább emelve a poharat, de semmi.
Váratlanul diszkrét krákogás térített magamhoz, tekintetem pedig a mellettem ücsörgő Sorinára rebbent.
- Ugye tudod, hogy ezt már harmadjára játszod el? - mondta komoly hangonl de éreztem, ahogy szavai mögött ott bujkál a vidám mosoly.
- De mit?
Nem volt szükség rá, hogy megválaszolja kérdésemet, mert ahogy követtem tekintetét, rögtön észrevettem problémám mibenlétét. Nevezetesen a poharam tartalmát... ami nem létezett. És akkor már be is ugrott az előző két eset, amikor néhány perce a számhoz emeltem a már rég kiürült poharamat, változatosan vidám reakciókat csalva elő barátnőmből.
- Megértem, ha ideges vagy - folytatta Sorina, még mindig a komolyság és a mosoly között egyensúlyozva. - Elvégre nem minden nap nyit meg az ember egy ilyen helyet.
Ismét követtem tekintetét, ahogy végighordozta azt a minket körbevevő helyiségen. Az Inferno teljesen készen állt. Minden a helyén volt. Minden asztal, minden terítő, minden egyes apró díszítő elem. A lámpákban frissen vett égők, a lejátszóba bekészítve a zene. Már csak egy dolog hiányzott. Bár egy nagyon lényeges dolog. Nevezetesen a vendégek.
De hamarosan azok is lesznek. Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan elrepült a nyár. A legutóbb, amikor itt jártam Sorinával, hogy megmutassam neki a helyet, ahol majd fotóznia kell a nyitó bulin, úgy tetszett, mintha még egy fél élet választott volna el minket az ősz kezdetére tervezett megnyitótól. Akkor még élveztük a nyarat, ment a lazulás, pihenés, semmivel se törődés, most meg...
- Nem vagyok ideges - tettem le a poharam a bárpultra. - Csak egy kicsit elgondolkoztam.
- Hm? - nézett rám, miközben háttal fordult a pultnak a bárszéken, az ízlésesen kialakított falapra könyökölt és hátra vetette hosszú, vörös haját és keresztbe tette szűk farmerbe bújtatott lábait.
- Semmi, semmi - ráztam meg a fejem. - Csak hamarosan kezdődik a félév, én meg már most utálom az egyetemet.
- Miért is? Legalább stírölheted a csini csajokat - ült ki egy huncut mosoly az arcára.
- Anélkül meg is őrülnék - kacagtam fel. - Legalább valami jó legyen benne!
Sorina rosszallóan ingatta a fejét, de egyre szélesebbre húzódó mosolya elárulta, tökéletesen érti a tréfám.
- Amellett meg - próbáltam másfelé terelni a szót - vége a nyárnak, megint a hétnek minimum öt napjára Pesthez leszek kötve, és ez a nyomorult térdfájás még mindig épp csak múlóban van.
A lábamra csaptam és elfintorodtam. De aztán a keresetű arckifejezés hamar tovaszállt, amikor felidéztem a fájdalom eredetét. Azt a hajóutat, amire a drága hugicám jóvoltából eljuthattam, és bár, a tengeri levegőtől, vagy a fene tudja mitől, már szinte az első naptól kezdve olyan merev lett a térdem, mintha az egész lábam fából lenne, és emiatt gyakorlatilag semmi nem jött össze, amit terveztem, mégis szép emlékeket idézett. Na és persze jó csajokban sem volt azért hiány.
- Ne hagyd, hogy megtévesszen! - szakította félbe gondolataimat Pultoska hangja, miközben, jó vendéglátóhoz illően felmérve igényeimet, újra töltötte poharamat. - Teljesen be van gazolva - vigyorgott rám.
- Fogd be! - morogtam és ujjaimat a pohár köré fontam. - Különben is, nekem miért kellene izgulnom? Én már megtettem a magam dolgát. Teleszórtam az egyetemet a hirdetőlapokkal, beszéltem, akivel tudtam, elővettem a legjobb sármomat... - Gondolataimban közben felidéződött, ahogy a "sármommal" ami leginkább ostoba bájolgásnak hatott és majd lesült közben a bőr a képemről, igyekeztem elbűvölni pár vihogó lánykát. - Most már rajtatok a sor - rejtettem a sörömbe zavaromat. - Most már nektek kell halálra güriznetek magatokat - néztem a friss profilú bá büszke "tulajáról" a mellettem ülő, partifotóssá avanzsált barátnőmre.
- Lesz itt munka bőven, az biztos - mosolygott Pultoska, szinte már reflexszerűen törölgetve egy poharat. Ha nem tudnám, már ebből rájönnék a foglalkozására.
- Hé! - szakította félbe beszélgetésünket egy a személyzeti szoba felől érkező, bizonytalan hang. - Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?
- Nyugi van, Hugi! Beleférsz te abba. Ennyire még te sem vagy kövér - kiáltottam. Bár tudtam, hogy szavain nem nekem szólnak, hanem Pultoskának, aki beszerezte a munkaruhát, amit tesókám épp most próbált fel, de nem hagyhattam ki egy ilyen beszólást. Tudom, gonosz vagyok, de legalább kárpótolom magam, hogy neki van olyan bomba alakja a sokmillió vonzó tulajdonsága mellé, nem nekem.
- Semmi baj - válaszolta Pultoska is, miután küldött felém egy gyilkos pillantást. - Gyere csak ki! Hadd nézzünk!
Hugi gondolkozott pár pillanatig, majd bizonytalan léptekkel kijött a kis személyzeti szobából. Egy pillanatra még nekem is elállt a szavam, pedig, jó testvérhez méltóan, a saját húgomra soha nem izgulnék rá. Pultoska viszont kitűnően választott. Az alul, a boka körül mise bőven lifegő, majd gyorsan elvékonyodó nadrág és a szűk egyenfelső tökéletesen kidomborította Hugi mesébe illően karcsú, de mégis sportos alakját. A fekete alapon ízlésesen itt-ott elhelyezett vörös csíkok és az azonos színű gallér a fekete magassarkú bokacsizmával együtt pedig mesterien illett viselőjéhez. A felül kigombolva hagyott néhány gomb pedig a pólón, ha tulajdonképpen az ég egy adta világon semmit nem is mutatott a ruha alatt rejtőző testből, méginkább növelte a vadító hatást.
Legszívesebben füttyentettem volna egyet, de ebben kevésbé az akadályozott meg, hogy erre biológiailag képtelen vagyok, inkább az, hogy azért ennyire már én sem bántanám a saját húgomat. De pár kisebb cikizés azért lehetett még a tarsolyomban így is.
- Nem tudom, mi a baj. Nagyszerűen festesz - mondta kedvesen Pultoska.
- Biztos? - nézett végig magán Hugi. - Hülyén érzem magam. Nevetségesen nézek ki ebben a göncben.
- Dehogy nevetségesen - tiltakozott a főnöke. - Inkább szexin.
- Jaja. Ragadnak majd a nők, mint a legyek a légypapírra - kacsintottam a húgomra, a Tankcsapda nagysikerű számát idézve. - Ahogy a nagy könyvben meg van írva.
- Fogd be, Lufi! - vágott hozzám egy törlőrongyot, de láttam, neki is inkább mosolyra húzódik a szája. - Akkor te miért nem ilyet veszel fel? - nézett most Pultoskára, aki ugyanolyan, bár kissé bővebb ruhát viselt.
- Mert nekem nincs olyan jó alakom, mint neked - mosolygott a másik lány, én pedig a sörömbe folytottam egy morgást. Egyértelműen a húgom önérzetére akart hatni, hiszen neki sem volt oka panaszra. Ha arról lenne szó, őt se dobnák ki egy bikinis szépségversenyről.
- Tényleg csinos vagy - szállt be Sorina is. - Biztos nagy sikered lesz. Igaz, B? - bökött oldalba.
- Igen, igen. Persze. - Bár gunyorosnak szántam a megjegyzést, Hugi érezte a rám gyakorolt hatását is és visszafogott mosoly ült ki az arcára. - Na de én megyek is - tápászkodtam fel. - Hagylak titeket készülődni a nagy estére.
- Mert? Te hova mégy? - kérdezte Pultoska.
- Nem tudom - vontam vállat. - De ide nem, az biztos. Ne érts félre, ha lenyugszik a kezdeti zsongás, kimse tudsz rúgni majd innen, de a bulik nem az én világom.
- Ugyan már! Élvezni fogod - győzködött. - Jelmezbálra gondoltunk. Bizgos lesz majd jópár csinos ápilónéni, akikkel megvizsgáltathatod magad - kacsintott.
- Azzal nem járnál jól - nevettem. - Akkor végig csak vizsgálódnánk, én meg munkába lendülnék, mint kos ambirkanyájban.
- Oké - nevetett Sorina. - Akkor te leszel a tenyészkos, mi meg a birkaháremed.
Erre a másik két lány is felnevetett és helyeselve csatlakoztak a huncutkodáshoz, rögtön tervezgetve, mekkora is legyen a kosjelmez legfontosabb testrésze.
- Jó, jó, feladom - emeltem fel a kezeimet megadóan, miközben rám is átragadt a nevetés. - Meggyőztetek. De nagyobb háremet akarok - incselkedtem.
- Oké. Jó ötlet - villanyozódott fel Hugi is. - Megmondjuk mindenkinek, hogy Brigi a buli királya és bárkin szabadon élvezkedhet.
Nem tudtam eldönteni, mosolyát elnézve, mennyire viccel és mennyire gondolja komolyan, bár, az én himbi-limbimet elnézve, ami csak a hipotetikus kosjelmezen létezik, egy ilyen bulin poénnak nem is rossz.
- Benne vagyok - kacagtam. - De hozzád hozzád nem érek - erőltettem komoly kifejezést az arcomra, miközben a húgomra mutattam.
- Miért? Te mondtad, hogy ragadnak majd rám a csajok.
Próbált megilletődött arcot vágni, de hamar elnevetge magát.
- Nem baj - legyintett Pultoska. - Majd ő lesz a fekete bárány.
Erre mind a négyen ismét felnevettünk. Az egész má eldöntött tény volt. Ha nem ismerném őket jobban, azt hinném, előre így tervezték. Bár... kitelne tőlük.
- Hajaj! - csóváltam a fejem, miközben még mindig rázott a nevetés. - Mikre rá nem vesztek, ti nők.
De egyáltalán nem bántam, hogy rávettek. Sőt, gondolataim má a buli körül jártak. Mégsem lesz ez olyan rossz szórakozás.

Folytatása következik!