Megált az eszem, mégis van szerelem!

Olyan pocsék volt a reggelem, mint még soha. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Szabadságon vagyok és teljesen egyedül. Hát akkor sétáljunk egyet. Amikor a metrón megpillantottam, elállt a lélegzetem. Semmi sem jutott az eszembe, csak tudtam, ha nem szeretkezek evvel a nővel, az életem csak egy rakás szerencsétlenség lesz ezután. Szerintem minden le volt írva a tekintetemben, mert amikor ezek találkoztak, ő rám mosolygott és csak bámult. Már a déli pályaudvar közelébe jártunk, amikor nem ismerve magamra odamentem és csak ennyit mondtam:
- Menyünk ki a remizbe.
- Annyira nem bírsz várni, amíg egy normális helyre érünk?
- Nem.

A figyelmeztetés ellenére rajta maradtunk a kocsin. Még alig indult ki a kocsi, amikor letérdeltetem és hátulról beléhatoltam. Nem ellenkezet, mint ahogy később elmagyarázta, annyira meglepte a dolog, fel sem fogta, mit is akar tulajdonképpen.
Ugyanúgy vágyott egy örültségre, csak képtelen volt megtenni. Mindene megvolt, csak ép az életet mozgató spiritus.
Leszálltunk a metróról és kézen fogva felsétáltunk a lakásomra. Menet közbe bevásároltunk mindent, és semmi sem utalt arra, hogy nem évek óta ismerjük egymást. Körülbelül annyit ettünk, mint tíz ember, megittunk egy pohár bort, és nagyon hosszú ideig csak szeretkeztünk. Annyira természetesen követük a belső hangjainkat, szinte már a kétségbeesés határán tudván ez nem lehet igaz.
Négy nap telt el. Csak ettünk és szeretkeztünk. Amikor már nem bírtuk egyiket sem, akkor beájultunk. Hát eljött viszont az a pillanat, amikor nevetve bevallottuk egymásnak. Ezek után nem ártana bemutatkozni.
- Melinda vagyok, tudod, nem találom a cukrot és én nem bírom a kávét ilyen keserűn, mint te.
- Peti vagyok, de sajnos erre a lényegtelen apróságra nem gondoltam.
- Hát néma gyereknek...
- Te Melinda, nem probléma, mert lehet nem hiszed el. Boldog lennék, ha soha többé nem kellene elmenned, de nem szeretném. Csak értesítened kellene valakit, nehogy azt higgyék elraboltak.
- Igazad van, de van egy jól menő cégem, ami nélkülem is jól működik. Te milyen státuszban vagy?
- Most ép szabadságon, de váltani szeretnék.
- Nem kel aggódnod. Senkim sincs, csak a magány. Legalább eddig. Ez most már nagy részben tőled függ. De nem reménykedek sok mindenbe...
- Ezt most hagyd abba. Te adtad meg azt a fényt, ami ezentúl beragyogja az elkövetkezendő éveimet és remélem halálomig minden ébredéskor a te arcod lesz az első, amit megpillantok.
- Ez leánykérés lett volna vagy teljesen elment az eszem?
- Még nem tudom, de öltözz fel. Szeretnék neked valamit venni.
Ékszerbolt. Jegygyűrű vásárlás. Esküvő. Minden, ami t elképzelhet az ember. Pergő évek és...
Csak hét év telt el, és mi is heten vagyunk. Mi ketten, három lány és két fiú. Most már hiszed, hogy nincsenek véletlenek? Csak happy end.