Írta: secretsxywriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. december 9.
***************************************************************************
Nem volt rám jellemző, hogy ha ideges vagyok, fel-alá mászkáljak. Hogy harapdáljam az ajkaimat? Az viszont abszolút. Addig aggódni, amíg már görcsbe rándul a gyomrom? Ez már meg is történt. De meg se mozdultam. Egészen aznap estig.
Amikor hazaértem a munkából, átöltöztem egy vörös, térdig érő koktélruhába, aminek a háta olyan mélyen ki volt vágva, hogy ha akartam volna sem lett volna tanácsos hozzá melltartót venni. De szerencsére a fényes anyag a helyén tartotta a kislányokat, és bele volt varva mindkét oldalon egy-egy anyagdarab, ami eltakarta bimbóimat a világ elől. Bár, biztos vagyok benne, Jenna élvezné a látványt. Beálltam a tükör elé, és végigmértem magam. Megigazítottam a melleimet, majd a hajam és megnéztem, mennyi időm van még.
Aztán a kilincs után nyúltam és lesiettem az utcára. Leintettem egy taxit, és egész úton a két oldalsó ablakon tekintgettem ki. A sofőr nyilván valami elmegyógyintézetből szalajtott egyénnek nézett, egészen amíg ki nem tett az étterem parkolójában.
Miután bementem, nem tudtam eldönteni, hogy leüljek, vagy állva várjam meg Jennát. Épp eldöntöttem, hogy most már állva maradok, amikor megpillantottam a barátnőmet kiszállni a taxijából. Lassan leereszkedtem egy padra és mély levegőt vettem.
Tökéletesen ugyanolyan ruhát viselt, mint én, csak az övé ezüstszínű volt. Sötétszőke haja hátra volt fogva, ami látni engedte hosszú nyakát. Hogy én mennyire imádtam végigfuttatni az ujjaimat és az ajkaimat azon a puha bőrön. És azok a lábak… Imádtam, ahogy körém kulcsolódnak, amikor a kanapén vagy az ágyban szeretkeztünk.
– Kat! – mosolygott rám Jenna, amikor odaért hozzám és a hóna alá vette a retiküljét.
Megfogtam a felém nyújtott kezét, hogy segítsen felállni. A szívem hevesen dobogott, a térdeim pedig remegtek. Mintha csak az első randinkon lennénk. Még sosem voltunk így nyilvánosan azelőtt, nyilvánvalóvá téve, hogy egy pár vagyunk.
Egy rövid pillanatig fel akartam adni és elszaladni. De az az édes vaníliaillatú parfüm teljesen elkábított és meggyőzött, hogy igenis itt van a helyem.
– Hello, édesem! – suttogtam, miközben átölelt és megpuszilta az arcom. – Annyira ideges voltam egész nap! Még most is remegek.
– Ne tedd! – szorította meg a kezem és a kiszolgálópulthoz vezetett. – Vacsorázni szeretnénk és egy kicsit táncolni. Lazítani.
Gyorsan leültettek minket egy csendes sarokba és fölvették a rendelésünket. Amint egyedül maradtunk, átnyúltam az asztal fölött és megszorítottam Jenna kezét.
– Annyi mindent szeretnék mondani, de ugyanakkor nem tudom, mit is mondhatnék. Tele van a fejem gondolatokkal, de nem mindig tudom megfogalmazni őket.
– Semmi gond, édes! – engedte el az egyik kezem, hogy beleigyon a borába, de a másik hüvelykujja továbbra is a kezemet simogatta. Ez kissé megnyugtatott. De csak kissé. – Történt valami?
Megráztam a fejem.
– Nem. Nem igazán. Csak hosszú volt a hét. Hosszú volt a nap. Nagyon lassan telt és sok időm volt gondolkodni.
– Remélem, semmi rosszról – húzódott el, de én visszatartottam.
– Nem. Csak kavarogtam a gondolataim. Tudod, amikor túl sok az időd…
– El szeretnél mondani valamit?
Amíg a salátánkat ettük, elmeséltem a délután felidéződött emlékeimet. Sosem beszélgettünk még ilyesmiről. Vagy legalábbis nem nyilvánosan, vagy nem ilyen sokáig. Kiöntöttem neki a szívem. Próbáltam elmondani, mennyire inkább érdekelt az a fénykép, mint egy igazi nő középiskolás koromban, de nem voltam benne igazán biztos, hogy mit is jelentenek ezek az érzések. Aztán hogy hogyan hozta vissza ő ezeket az érzéseket az életembe.
Olyan voltam, mint egy elárvult állat, amely csak arra vár, hogy jöjjön valaki, aki ismét biztonságba helyezi. Ettől viszont nevetnem kellett és elmondanom a beszélgetésünket Braddal és a hasonlatait rólam és az állatokról.
Megérkezett a főételünk és a pincér újratöltötte a borunkat. Csak bámultam az aranyló folyadékot a poharamban és az agyam valahol egészen máshol járt.
– Emlékszel az első alkalomra, amikor láttalak? Úgy értem, amikor tényleg láttalak – mondta Jenna. Bekapott egy darabot a sztékjéből és leöblítette a borával. – Mr. Timms algebraóráján első évben. Az első sorban ültél, a hajad körbeölelte az arcodat, ahogy írtuk a tesztet. Folyton hátra tűrted a füled mögé, de nem maradt ott. Megkérted Mr. Timms-t, hogy hadd vegyél elő egy hajgumit és ott ülve lófarokba kötötted a hajadat. Aztán leejtetted a ceruzád. Amikor pedig felálltál, hogy felvedd, a tekinteted találkozott az enyémmel egy pillanatra. Mintha villámcsapás ért volna. Levegőt se kaptam.
Emlékeztem arra a napra. Amikor hazamentem az iskolából, megkértem anyát, hogy vigyen el levágatni a hajam. Utána végig egészen rövid volt, amíg le nem érettségiztem.
– Tetszett hosszan a hajad, édesem – mosolygott rám Jenna.
Anélkül, hogy átgondoltam volna, felnyúltam, és az ujjaim közé tekertem egy tincsemet.
– Kérdezhetek valamit? Miért én? Úgy értem, abból a sok lányból az iskolából… Mit láttál épp bennem?
Megvonta a vállát és beleharapott az ételébe.
– Nem tudom.
Letettem a villámat és átnyúltam az asztal fölött, hogy megfogjam a kezét.
– De tudod. Mondd el!
– Ez már a múlt. Mit számít már? Jó lenne még egy kis bor. Nem látod a pincért?
– Jenna Swallow!
A tekintete visszarebbent rám, majd visszatért a tányérjában pihenő ételre.
– Mondd el nekem, vagy amikor haza megyünk, megint levágom a hajam!
– A fenébe is, nyugi! Tényleg nem nagy ügy.
– De igen, az. Belém zúgtál a középsuliban. Annyira, hogy húsz évig kitartott. Miért nem…
– Mert kiálltál értem, oké?
Némán pislogtam és hátradőltem a székemben.
– Ezt hogy érted?
A villájával hadonászott a levegőben: – Egy banda seggfej engem cikizett ebédidőben. Arról beszéltek, ha hajlandó lennék leszopni őket, vajon lenyelném, vagy nem. Én háttal voltam nekik, de tudták, hogy én vagyok. Folyton ezzel jöttek. Mindig.
– Nem is tudtam…
– Úgy döntöttem, tudomást sem veszek róluk, mint mindig. De te nem. Te az ő asztaluk másik végén ültél, és nálad betelt a pohár. Rájuk ordítottál. Máig emlékszem a szavaidra. Azt mondtad…
– Tudom, mit mondtam. – Nyelni próbáltam, de hirtelen nagyon nehéznek tűnt. – Azt mondtam, „Scott Martini, ha te és a haverjaid legalább annyi időt töltenétek az edzéssel, mint az álmodozással Jenna Swallow-ról, talán nyerhetnénk is néhány meccset.”
– Igen – mosolygott Jenna. – Azt mondtad nekik, sose lennék velük, mert senki se vágyik olyan seggfejekre, akik már az egész pompom-csapatot végigkufircolták.
Éreztem, hogy elpirulok. Nem is tudtam, hogy hallott engem. Nem is vettem észre, hogy ott ül a mögött a rakás tesztoszterontól túlfűtött gorilla mögött. Nem ez volt az első alkalom, hogy kihallgattam őket, amint kibeszélték Jennát. És nem is az utolsó. De csak akkor mondtam bármit is.
– Senki más nem tette meg ezt értem, Kat – nyúlt a kezemért és megszorította. – Többet jelentett ez nekem, mint te valaha is el tudnád képzelni. Szerettem volna megköszönni neked, de fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Szóval csak csöndben maradtam, de sosem felejtettem el.
– Sajnálom, hogy annyit bántottak, Jenna – néztem rá. – A gyerekek kegyetlenek.
– Igen, azok – ivott bele a borába. – Tudtam, hogy ti Brady-vel jártok, de akkor is azt kívántam, hogy láss bennem többet, mint egy egyszerű osztálytársat. Szerettem volna a barátod lenni, de féltem, hogy elszúrom. Akkor már egy ideje tudtam, hogy a lányokra bukom, de eltitkoltam mindenki elől. Néha elcsórtam a bátyám Playboy-jait a középiskola alatt, még mielőtt ő elköltözött volna a kollégiumba. Pontosan tudom, miről beszélsz. Sok volt a teljesen meztelen kép, de olyan is, ami teret engedett a fantáziának, hogy mi lehet az anyag alatt.
– De nyilván nem vártál húsz évet, hogy feltűnjek. Mit csináltál az alatt? – toltam el az üres tányéromat. – Sokat randiztál?
– Már majdnem befejeztem az egyetemet, amikor találkoztam Susie-val.
Hangosan felkacagtam.
– Sajnálom, de ez úgy hangzik, mint egy tipikus leszbikus név.
Jenna is nevetett.
– Nos, ő egy tipikus butch[1] volt, ha hiszed, ha nem. Egyáltalán nem békélt meg a nevével. Néhány barátom elvitt egy melegbárba, de nem is sejtették, hogy én is így állok a dolgokhoz. Csak brahi volt az egész. Leitták magukat és ott táncoltak, mint mindenki más.
– És te? – érintettem meg a kezét. Ő megrázkódott, majd rám mosolygott.
– Én elbújtam a sarokban és csak figyeltem. Kaptam sok felkérést táncra, de féltem, hogy hülyét csinálok magamból.
Egy pillanatra lehunyta a szemét. Aztán megnyalta az ajkát és könnyedebb hangon folytatta.
– Susie odajött hozzám és felajánlotta, hogy meghív egy italra. Engedtem neki, mert ő legalább nem táncolni akart. Azt mondta, azóta figyel, hogy beléptem a barátaimmal. Megkérdezte, voltam-e már melegbárban azelőtt. Bevallottam, hogy nem. Egy ideig csak bámult rám, majd megszorította a kezem és a fülembe suttogta, hogy minden rendben lesz.
– Mit akar ez jelenteni? – nyaltam meg az ajkamat.
– Akkor még nem tudtam. Csak ültünk ott egymás mellett és mindketten hallgattuk a zenét. Senki sem szólt hozzánk. Még a barátaim sem. Ők felszívódtak a szomszédos szobákban. Csak később jöttem rá, hogy nélkülem mentek el. Valamelyik kitalálta, hogy ez jó ötlet. De Susie el se mozdult mellőlem.
Rám tört a féltékenység, de megnyugtattam magam, hogy Jenna most már velem van, és ez az egész a múlté. Végigsimítottam lábammal az övén lentről felfelé, és éreztem, hogy szétnyitja nekem a combjait. Halkan felnyögtem, ahogy lábujjaim a combja belsejét simogatták.
– Haza mentél vele?
Jenna lesütötte a szemét és megrázta a fejét. Megragadta a szalvétát és halkan felnyögött.
– Inkább hazavittem. Felajánlotta, hogy osztozzunk meg egy taxin, és mivel az én lakásom közelebb volt, oda mentünk előbb. Megkérdeztem, nem jönne-e fel egy italra, meg talán beszélgetni is egy kicsit. Csak ültünk a kanapén egy-egy pohár sörrel. Elmondta, hogy egyből rájött, hogy rejtegetem a vágyaimat. És felajánlotta, hogy segít elfogadni a leszbikus énemet. Azt mondta, nincs mitől félnem. Aztán megcsókolt.
– Ez egy kicsit gyorsnak tűnik.
– Akkor erre volt szükségem. Utána együtt lógtunk a klubban a hétvégéken. Bemutatott a szobatársának és egy pár meleg barátjának, én pedig lassan felengedtem. Frissítő volt, hogy nem kell többé rejtőzködnöm.
– Örülök, hogy megkaptad a támogatást, amire szükséged volt, édesem. – beharaptam az ajkam és a lábujjammal megérintettem a bugyiját. Éreztem rajta keresztül a nedvességet. Ez a beszélgetés, amit kezdeményeztem, felizgatta.
– Igen – bólintott és halkan felnyögött, beharapva az alsó ajkát. Aztán rám nézett. – De sosem felejtettelek el téged, Kat. Valahol legbelül továbbra is azért imádkoztam, hogy ismét láthassalak. És hogy akkor többnek láss engem, mint egy volt osztálytársat.
– Most már tudom. – A pincérnőre pillantottam, ahogy felénk tartott. Visszahúztam a lábam és visszavettem a cipőmet. Jenna felnyögött és rám nézett. Biccentettem, hogy jelezzem, jön valaki.
– Hozhatok esetleg még valamit a hölgyeknek? – mosolygott ránk a pincérnő, én pedig azon merengtem, vajon észrevette-e, Jenna mennyire elpirult.
– Nem. Ez volt minden. Köszönjük – vette el a számlát Jenna, átadta a bankkártyáját, majd visszafordult hozzám. – Az egyetem után Susie-val elválltak az útjaink. Ő munkát kapott a keleti parton, én pedig itt szerettem volna maradni. Ide kötöttek az álmaim.
– Nos, megérte – mosolyogtam rá.
– Számtalan interjún estem át, mire kikötöttem a Tompkins Legal Consultingnál.[2]
– És rájöttél, hogy a főnököd az én régi pasim, Tim Jacobs? – fejeztem be a borom és megtöröltem a számat.
– Nem. Az csak pár évvel később volt. Az eredeti főnököm nyugdíjba vonult. Már jól befészkeltem magam a céghez, amikor Timet felvették, hogy vezesse az én részlegemet, szóval akkor már nem nézhettem új meló után. Eleinte minden rendben is volt. De aztán kitalálta, hogy utazgatnunk kell, hogy eladjuk magunkat. Találjunk több ügyfelet meg ilyenek. Addig nem is volt vele probléma, amíg nem kezdett olyan helyekre küldeni, mint Arizona a nyár közepén, vagy Észak-Dakota télen, amiből egyértelművé vált, hogy büntetni akar, amiért a bugyikra hajtok.
– Édes istenem! Mekkora egy tapló! Örülök, hogy sosem szűrtem össze vele a levet igazán.
– Nem. Csak a meleg Brady-vel – kacagott Jenna. – Sok nővel randiztam a következő három évben, de egyikükkel se illettem össze igazán. Hálás voltam Susie-nak, hogy segített megbékélni magammal, de így is egyre frusztráltabb lettem. Nem találtam senkit, aki akárcsak felért volna hozzád, Kat. Mindenkiben csak téged kerestelek.
Nyeltem egy nagyot.
– És mi történt Timmel?
– Hallottam, hogy ki akarja terjeszteni a cég látókörét. Valami francia kliens, aki már bérel egy irodát Chicagóban. Én…
– Megzsaroltad – takartam el a számat.
– Jobb, ha elhiszed – válaszolta, majd csendre intett, amikor a pincérnő visszatért és visszaadta a kártyáját. Amikor ismét egyedül voltunk, folytatta: – Azt mondtam neki, csak akkor nem panaszolom be szexuális zaklatásért, ha engem küld Franciaországba. Működött.
– Meg kell kérdeznem… – Lehajtottam a fejem és az üres terítőre bámultam. Már csak a szalvétám hevert előttem és egy kérdés, amire mintha már évek óta vártam volna a választ. – Egyedül mentél?
– Nem mindig.
– Lauren? – tartottam vissza a lélegzetem.
Jenna habozott, majd felsóhajtott. – Kétszer.
Bólintottam, majd lassan kifújtam a levegőt.
– Nem történt semmi, Kat. Biztos vagyok benne, hogy Lauren azt szerette volna, de nem történt semmi.
– Miért mondod most el ezt nekem? Azt hittem, a múlt nem számít.
– Rájöttem, hogy néhány dolog, ami valaha jelentéktelennek tűnt, ebben a kapcsolatban triviális. Nem az, hogy külföldre küldtek üzleti útra, vagy hogy voltam már abban a toszkánai étteremben korábban. De veled mindez különleges volt, és azt akartam, tudj erről. Igen, vacsoráztam már ott, és igen, jártam már azoknak a helyeknek a többségén. De nem életem szerelmével.
Éreztem, hogy a szemem könnyel telik meg. Rá akartam szólni, hogy ne ríkasson meg, de igazából nem akartam, hogy abbahagyja.
– Sajnálom, hogy nem meséltem neked az útjaimról. A kalandjaimról a tengerentúlon az találkozásunk előtt. Sajnálom, Kat. De újra fel akartam fedezni veled azokat a helyeket. Csak veled és senki mással.
– Hát nem szívfacsaró látvány? – szólalt meg egy férfihang mögöttem.
Jenna szemei mintha ki akartak volna ugrani a fejéből, és én is úgy éreztem, a szívem pont ugyanerre készül. Próbáltam nem megpördülni. Próbáltam nem is tudomást venne arról a személyről, aki megzavarta az fordulónkat. Pedig nem tűnhetett el csak azért, mert én azt kívántam.
– Jól nézel ki, Kat. Hogy van a kezed?
Éreztem, ahogy Jenna lába az enyém köré fonódik az asztal alatt. Lehunytam a szemem egy pillanatra és mély levegőt vettem.
– A kezem jól van, Danny. Semmi olyasmi, ami hat hét alatt ne gyógyulhatott volna meg.
Megköszörülte a torkát. – És, hogy vagy mindig?
Nyögtem egyet. Reméltem, hogy bocsánatot kér, de igazából nem lepett meg, hogy nem tette.
– Én jól vagyok. És te?
– Jól. Köszönöm, jól.
Az asztal mellé lépett, és most néztem rá először azóta, hogy képen töröltem, miután hozzá vágtam a csomagjait az ajtómban és elküldtem. Az orra egész szépen begyógyult. Nem volt semmi feltűnő heg, vagy sebhely, ami elriasztaná a lányokat.
Danny beletörölte a kezét a nadrágjába. Zöld nyakkendője, amit fekete zakója alatt hordott, jól illett a szeméhez, amibe próbáltam nem belenézni.
– Remélem, nem zavarok.
Nem tudtam elképzelni, mit akarhat. De mintha mondani készült volna valamit. Rá néztem és fel akartam állni, de Jenna visszafogott.
– Nem igazán – nézett rám. – Nekem most ki kell mennem a mosdóra. Minden rendben lesz, Kat?
– Igen. Menj csak! – próbáltam nem túl dühösen nézni Danny-ra, amikor elfoglalta Jenna felszabadult helyét. Néztem, ahogy a barátnőm elsétál, miközben csípője ide-oda jár. Azon merengtem, vajon az én fenekem is ilyen jól néz-e ki ebben a ruhában.
– Milyen volt Toszkána?
– Gyönyörű. Köszönöm kérdésed. – Néztem, ahogy Danny szájának sarka megrándul. Nem tudtam, ideges-e, vagy csak a nevetését folytja vissza. Vajon tud egyáltalán arról, hogy már a nőket szeretem? Megfogtam a poharam, és reméltem, nem veszi észre, hogy remeg a kezem.
– Sajnálom, hogy elmulasztottam. Egyszer majd el kell mennem oda.
– Nos…
Felemelte a kezét és megcsóválta a fejét.
– Kat! Ne! Tudom, hogy az én hibám. Nem akarom, hogy rosszul érezd magad.
– Akkor mit akarsz, Danny? Elhagytál, emlékszel? Nehéz volt, de továbbléptem. Azt hiszem, neked is azt kellene.
A szája lekonyult és hangosan felsóhajtott.
– Sosem mondtam, hogy azt akarom, vége legyen a kapcsolatunknak. Csak azt, hogy nem állok készen a házasságra.
– Ugyanaz. De legalább nem az oltár előtt tetted, mindenki szeme láttára. – Hosszan belekortyoltam a vizembe, és azt kívántam, bárcsak soha ne találkoztam volna vele. De megint átvillant az agyamon. Ha nem…
– Az nem ugyanaz. Csak idő kellett, hogy átgondoljak mindent.
Előre dőltem és egy kicsit keményen tettem le a poharam az asztalra, amitől a víz kilöttyent.
– Milyen mindent, Danny? Kérlek, magyarázd el! Mert amikor már épp azon voltunk, hogy megesküdjünk, és én már ki is kölcsönöztem a ruhámat a következő hétre, rég át kellett volna gondolnod. Megkérted a kezem. Arra kértél, töltsem veled életem hátralevő részét. Aztán meggondoltad magad. Nem tudom, miért. De már nem is nagyon érdekel.
– Legalább adnál egy esélyt, hogy elmagyarázzam?
– Rendben. Hajrá! – tettem keresztbe a karjaimat és összeszorítottam a számat.
– El akartalak venni. Még mindig szeretném. Még mindig szeretlek, Kat. Csak több időre volt szükségem, hogy mindent elrendezzek. A munka lefárasztott. Nem kaptam meg a megbízást, amire számítottam. Még vesztettem is valamennyi pénzt. Meg akartalak lepni egy házzal, de akkor ez reménytelen volt. Még az esküvőt is nehéz lett volna kifizetnem.
Egy ideig hallgatott, én pedig az asztalra fektettem a karjaimat. Az arckifejezéséből láttam, hogy a melleimet bámulja a ruhám kivágásán keresztül.
– ezt hat hónappal ezelőtt kellett volna elmondanod. De nem tetted. Azt mondtad, nem tudsz elvenni. A rohadt telefonon keresztül, Danny. Tényleg azt hitted, hogy a pénz miatt mennék hozzád? A fenébe is! Úgy nézek ki, mint valami mocskos pénzsóvár ringyó? Amúgy meg, semmi rossz nincs abban, hogy egy lakásban élj. A városban dolgozunk. Kényelmesebb és olcsóbb, mint egy külvárosi ház.
Ismét hangosan felsóhajtott. Úgy nézett ki, mint egy elveszett kutyakölyök. Na tessék! Brad megfertőzött a metaforáival.
– Sajnálom, ha megbántottalak. De nem léphetsz csak úgy ki valaki életéből, arra számítva, hogy aztán visszajöhetsz. Te vetettél véget neki, Danny. Akármi is volt az okod, most már nem számít.
– Sajnálom, Kat! – esett le a válla, a szeme pedig… mintha elfáradt volna.
– Egy kicsit már késő. Nem tudom, miért vagy most itt igazából, de igen, zavarsz. Csak élvezni akartam az ünnepi vacsoránkat. És ha most megbocsátasz… – Felálltam és felkaptam a retikülöm.
– Ünnepi? – fintorgott. – Mégis minek? Hogy hat hónapja már egyedül vagy?
– Nem, Danny – mondta Jenna a háta mögül, majd odalépett hozzám és átkarolt, majd egy gyors puszit adott a számra. – Hogy hat hónapja együtt vagyunk. Szóval, ha nem bánod, most megyünk a klubba. Már vár ott minket egy VIP-asztal.
Nagyon sok időnek kell eltelnie, hogy elfelejtsem Danny arckifejezését, miközben a barátnőm kézen fogva kivezetett az étteremből. Sosem láttam valakinek így leesni az állát, vagy így kifutni a színt az arcából. Talán csak Tapsi Hapsit a rajzfilmben.
Biztos vagyok benne, ő is sokáig fog emlékezni még erre az estére. Nem minden nap esik meg, hogy a nő, akit el akarsz venni, a képedbe vágja, hogy túllépett rajtad és átállt a másik csapatba.
Folytatása következik!
________________________________________
[1] Butch: Nem igazán tudok erre magyar kifejezést. A „pasicsaj” és hasonló megnevezéseket szokták alkalmazni, de ezek nekem nem igazán tetszenek. A lényeget viszont lefedik. Azokról a sztereotipikus leszbikusokról van szó, akik rövidre vágják a hajukat és férfiasan öltözködnek és viselkednek.
[2] Thompkins Legal Consulting: Kb. Tompkins Jogi Konzultáció, bár magyarul nemigen adnak ilyen nevet egy ügyvédi irodának.
