Lépcsőházi mese

Ropognak a falevelek a paták alatt. Csendbe burkolózik az őszi erdő. A tisztás szélén felkapja a fejét, és reccsenő zörgéssel veti magát a sűrűbe a vad.
Finoman meghúzza a kantárt. Horkanva torpan meg a hatalmas jószág. Sóhajtva leveti magát a nyeregből, a csörgedező patakhoz vezeti a mént és kiköti egy arra kószáló ághoz.
Lemálházik, és a fűre terített pokrócra heveredik az árnyékban. Hallgatja a csönd ezer arcát.
A fák közt megbúvó madarak pittyegését, a bokor alján csörtető rigót, a viháncoló szellőt, amint játékosan megrángatja a bokrok szoknyáját. A bak visszasétál a tisztás szélére. Tétován beleszagol a levegőbe, és megnyugodva rágcsálja tovább a fűcsomót a kökénybokrok alatt.

Lehúnyja szemét, és újra pörgeti magában az elmúlt napok emlékét. Maga sem hitte volna, hogy valaha is ilyen történhet vele. Oly mértékben elvesztette a fejét, mint a csikó, amely először érzi a karám nélküli tágas szabadságot. Rombolt, szakított, tört és zúzott láncokat, kötöttségeket, konvenciót, meghazudtolva a józan eszet egy életre.
Mégis: mosolyogva idézi fel magában azt a pillanatot, mikor révedezve gyalogolt végig a folyó partján az éjszakai csendben. Még most sem érti, mi történhetett, mi vitte oda, pont oda, az éjszaka közepén. Képtelen volt elaludni, erre határozottan emlékszik. Maga sem értette, miért, pedig épp eléggé fárasztó napokon volt túl. Kavargó lavinaként szakadt rá a család, a munka és az egész kilátástalan mókuskerék terhe. A szervezte már az utolsókat rúgta, de képtelen volt kikapcsolni akár egy pillanatra is. Még mindig maga előtt láta a koporsót, hallotta a rögök dobbanását, és éjjel, nappal ugyanazt a tompa fájdalmat érezte. Unos-untalan az az átkozott felirat lebegett a szeme előtt. "Élt 30 évet". Hogy érhet véget egy élet ilyen könnyen és gyorsan, mindössze egy átkozott figyelmetlenség és egy nyavalyás kereszteződés miatt, ahol sárgán villogott a lámpa?

Nyughatatlanul rótta a várost, mikor az éjszaka közepén kiáltozásra lett figyelmes. Meglepetten kapta fel a fejét. A közeli pincehelyiségből áradt ki a zajos társaság. Mintha úgy köpné ki magából az épület őket, akárha elfajzott alvilági lényeket.

- Hé, srácok, nézzétek, a kicsike unatkozik! - hallotta a vaskos nevetést és a gúnyolódó megjegyzéseket.
- Anyád unatkozik otthon, az a jó édes, mert elfelejtetted megkérdezni tőle, meddig maradhatsz ki, öcsém!- akaratlanul tódultak ajkára a szavak. Olyannyira dühös és elkeseredett volt, hogy azt se bánta volna, ha öt-hat ilyen fogja, és jól elkeni a száját. Pillanatnyilag ez érdekelte a legkevésbé.

Lassan körülvették.

- Mi van cica, unod az életed?
- Ááá, dehogy, nem látod, hogy pont ránk várt?

Felkapta a fejét a hátborzongatóan ismerős hangra.

- Mi van, Babám, hajnali kettőkor is itt dorbézolsz? Reggel ki viszi a kávét a műszaknak, a Colos? - csúful nevetett hozzá.

A szólított rajtakapottan hallgatott. Érezni lehetett, hogy patanásig feszült a helyzet.

- Hé, Nyurga, te ismered a csajt?
A magas szőke alak csak hallgatott.

- Hogyne ismerne. Évek óta megcsókolja még a lábam nyomát is, nem igaz, Nyurga? Folyamatosan, éjt nappallá téve a két kacsómért rinyál. Na, húzzatok arrébb srácok, szennyezitek a környezetet! - félrelökdöste őket a vállával, és tovább sétált.
Jól sejtette. Néhány pillanat múlva erős kar ragadta meg hátulról. Vissza kézből rángatta ki a könyökét a szorításból. Hátra sem nézett, anélkül is jól tudta, hogy a Nyurga áll a háta mögött.
- Mit akarsz?
- Én.. Semmit.. illetve.. Nem az van, amit gondolsz, hanem.. ünnepeltünk..
- Hülye vagy, Nyurga? Semmi közöm hozzá, mit csináltál itt, csak ne kössetek bele vadidegenekbe éjjel,ennyi. Tőlem elihatod a komplett nemzeti vagyont is, az se érdekel. Jó éjszakát.
Elindult.
- Várj már, na, hallod, állj már meg, Szöszi!

Megtorpant. Szöszi. Ezer éve nem mondtak ilyet neki. Nem merték. Ha meghallotta ezt a szót, robbant.

- Mondd... - sóhajtott - mit akarsz hajnali kettőkor, félrészegen?
- Ne csináld már, te sose iszol? - csattant fel a pincemély hang - különben is, semmi bajom, csak három sört ittam a kajára. - Szemernyi nyugalom sem sugárzott belőle.
-Dehogynem. Krémlikőrt, raklapszám. De ettől még nem vircsaftolok az utcán és nem keménykedek csajokkal. Bár.. nálatok pasiknál ez presztízskérdés - válaszolt azonnal, cseppet sem higgadtan.
- Krémlikőrt..? - a lágy basszusban mosoly bujkált - Gabonaszörp tejszínnel. Finom lehet.
- Az is. Nem véletlenül állandó kelléke a.... - félbe hagyta a mondatot - Figyelj Nyurga, ezt nem hajnali kettőkor fogom megbeszélni,pláne nem veled. Szevasz!
- Hé, hé most mi van? Ne már, várj várj már meg! Ha már úgyis összefutottunk, haza kísérlek, nehogy ezek a marhák visszajöjjenek.
- Kösz, Nyurga, megoldom nélküled, három percnyire lakom, nem kell bébiszitter. Nagylány vagyok, tudod, már nem 17 éves csitri.
- Jó, akkor csak megyek utánad.
-Látod, ezt nem tilthatom meg - nevetett fel vaskosan - elvégre felnőtt ember vagy, NAGYKORÚ - nyomta meg a szavakat - azt teszel amit akarsz.

Hátat fordított, és elindult. Szedte a lábát, ahogy bírta. Bízott benne, hogy a jócskán kapatos férfi nem bírja tartani a tempót. Vesztére. Tíz perc megfeszített tempó után is hallotta a kimért, egyenletes lépteket.
-Te, Szöszi! Nem azt mondtad, hogy három percnyire laksz? - csattant fel a gúnyos hang a háta mögül.
- De. Csak nincs kedvem hazamenni. Zavar?
- Nem, de ha ennyire közlékeny vagy, akár be is várhatnál, ne ordibáljunk már itt hajnali fél háromkor.
- Várjon meg téged a hetes busz, Nyurga!
- Ugyan már, nem te mondtad, hogy nem szép dolog a kihalt utcán lármázni? - a Nyurga már ordított.
- Oké - sóhajtott fel - nyertél. Gyere.
A férfi utolérte, és rögtön a vállára tette a kezét.
Meghűlt benne a vér az ismerős érzéstől.
- Ne, Nyurga, ne... - vette le a kezét a válláról.
Nyurga meglepően elbizonytalanodott.
- Ne haragudj, nem akartam.. Hát még mindig...? - elharapta a mondatot.
- Ugyan, dehogy, csak kezd hűvös lenni...- zavartan hallgattak a kapualj alatt.
- Megjöttünk. Itt lakom. Kösz, hogy díszkíséretet adtál mellém, a vész elhárult. Jó éjszakát - hadarta, és már fordult is a kapu felé. Idegesen kapkodott a kulccsal a zár felé, de a keze remegésétől képtelen volt beletalálni a kulcslyukba.
- Várj... segítek... - ajánlkozott a fiú.
- Nem kell! - csattant fel dühösen - nélküled is meg tudom oldani, nem vagyok már dedós!
Nyurga kikapta a kulcsot a kezéből, és határozott mozdulattal elfordította a zárban, majd belökte az ajtót.
- Tessék. Parancsolj - tárta ki előtte a kapuszárnyat.
- Kösz, de tényleg egyedül is... - felnézett a csokoládé színű szempárba és elhallgatott. - Nyurga.. én.. te.. Ne merészeld!- szólt figyelmeztetően, mikor meglátta az arany szikrákat a férfi szemében.
- De igen - suttogta a férfi, a keze a tarkójára simult, lehajolt és megcsókolta. Semmi báj, semmi puhaság, semmi gyengédség, csak a nyers, követelődző éhség.
Saját maga meglepetésére, azonnal ugyanolyan hevesen viszonozta a csókot. Lábujjhegyre állt, átkarolta a férfit és szorosan hozzá bújt. Háta a kapufélfának dőlt, érezte a meleg férfitestet a csípőjén, a lábához szorulva és felnyögött.
- Nyurga, én..
- Ssss.. Muszáj megint elölről kezdenünk?
- Nem... Csak...
- Igen?
- Fáj a hátam.
- Hanyadik?
- Második.
- Oké.

Pillanatok alatt kapcsoltak egy hullámhosszra, teljesen természetesnek tűnt, hogy fél szavakból is megértik egymást.
A férfi karjába kapta, és a második emeletig ölben vitte. Egy pillanatra sem engedte, hogy szóhoz jusson, csókolta a száját, homlokát, arcát, hajába szuszogott.
- Melyik? - suttogta a fülébe. A lánynak lúdbőrözni kezdett a háta.
- Balra a harmadik - suttogta vissza két csók között.
Nyurga valahonnan elővarázsolta a kulcsot, amit kivett a kezéből odalent, és a tenyerébe zárta.
- Engedj be, Szöszi.
Felnézett, a sötéten csillogó aranybarna szempárba, és habozás nélkül lökte a kulcsot a zárba.
Odabent a férfi talpra állította, és finoman hámozni kezdte róla a kabátot majd a sajátját is mellé dobta.
- Hol a konyha? - kérdezte, még mindig suttogva.
- Ott szemben, de miért… - értetlenül bámult a férfira.
- Kíváncsi vagyok valamire - mondta Nyurga, és magával húzta az apró helyiségbe. Felültette a konyhaasztalra és a hűtőhöz fordult.
- Tárulj, Szezám - húzza el a kezét az ajtó előtt, és kinyitotta a jégszekrényt.
- Megvan. Ezt kerestem - húzott elő diadalmasan egy máris párásodó barna üveget. A krémlikőr.
- Nyurga, te mit..? - még mindig értetlenül bámult. Hajnali fél háromkor itt egy pasi a konyhájában, akit majd tíz éve nem látott, aki letámadta a dufartban, beengedte a lakásába, majdnem leszaggatta róla a ruhát, és ez a pasi most a hűtőjében turkál, alkohol után.
- Nyurga, azt hiszem, már épp eleget ittál, talán jobb lenne, ha... - kászálódott lefelé az asztalról, de a férfi megállította.
- Nem, Szöszikém, nem iszom meg. Még nem. Előbb rajtad akarom látni - és már tekerte is le a kupakot az üvegről.
- Rajtam...? Nyurga, jól vagy? - kérdezte tettetett felháborodással. Sejtette már, mit akar a férfi és dübörögve forrni kezdett a vére.
- Igen drágám. Rólad akarom. Minden egyes cseppjét - belekortyolt az üvegbe. Már ott állt szorosan előtte, két combja között. A lány felsóhajtott és a férfi ajkáról kóstolta meg az italt.
Beleremegett az egész teste abba a pár cseppbe.

Nyurga letette az üveget az asztalra, és finoman simogatni kezdte a combját, a hátát, a vállát, szorosan magához ölelte, és egy pillanatra sem szakadt el a szájától.
Lassan ringatta magába őket a rég nem látott meghitt érzés. Ölelték, csókolták egymást, mintha egy fél életet kellene bepótolniuk.
Rövid idő alatt lekerült róluk majd az összes ruha. A lány összerándult, ahogy a hűvös ital a bőrét érte, majd megérezte a férfi nyelvét, követve a dekoltázsán lefelé szánkázó cseppeket, és felsóhajtott. Beletúrt a hajába, és a fülébe suttogta.
- Nyurga… kérlek...
- Merre?
- Ott, az… - intett a fejével egy félig csukott ajtó felé.
A férfi a kezébe nyomta az üveget, felkapta és a félhomályos szobában az ágyra tette.
Kivette a kezéből az üveget, fölemelte, és finoman csorgatni kezdte a testére a hideg italt. A lány alig kapott levegőt, alig várta már, hogy végre újra érezze magán a férfi nyelvének és ajkának érintését.
Nyurga fölé térdelt, kezére támaszkodott, és játékosan megbökdöste a z orrát.
- Szép vagy, Szöszi. Nő lettél.
Elpirulni sem volt ideje, a férfi keze már a nadrág derekát simogatta, nyelve játékosan körözött a bőrén, falva a likőrt, cseppről cseppre, majd óvatosan szájába vette a lány megkeményedett mellbimbóját. Halk, zaklatott sóhaj volt a reakció. Ajkával és nyelvével addig kényeztette felváltva a halmokat, míg a lány sóhaja zihálássá erősödött, csípője megemelkedett, és egyre szorosabban húzta őt magához.
Ekkor finoman lehúzta a villámzárat a nadrágon, és puhán simogatni kezdte a lány ölét a finom fehérneműn keresztül.
- Várj.. suttogta a lány.
- Baj van? - kérdezte aggódva a férfi.
- Nem, csak... Engedj.. - tolta el magától.
A férfi kissé meglepetten emelkedett föl, azonban még nagyobb volt a meglepetése, mikor a lány fölé hajolt, és a hátára fektette őt.
- Maradj… - csókolt bele a nyakába.
Húzni kezdte a villámzárat a férfi nadrágján. Nyelve körbecsókolta a köldökét, kezei fürgén mozogtak.
Lekerült a nadrág és az alsó is.
A lány huncutul felkacagott.
- Nahát, Nyurga, nahát... Pompás darab!
- Te kis bestia... - fogta meg a férfi a csuklóját, és magára rántotta.
A lány halkan nevetve fordította el a fejét, és finoman belecsókolt a fülébe.
- Óóóó, tee... - sóhajtott fel a férfi. Finom kezek becézték a bőre minden centiméterét, lassan egyre lejjebb haladva.

A férfi érezte, ahogy a hideg folyadék végig csorog a hasán, egyre lejjebb. Apró csókok követték az útját, mohó kis nyelv kereste, kutatta az utolsó cseppeket is felkortyolva.
A lány végre elérte az ölét, és finom csókokkal halmozta el. Óvatosan ízlelgette a likőr nyomát a bőrén, majd szájába vette a férfit, először gyengéden, majd egyre mohóbban. Hálás ujjak simogatták az arcát, egyre mélyebbről feltörő sóhajjal bíztatva őt, hogy ne hagyja abba.
Érezte a test minden centijének remegését, a pattanásig feszült izmokat, ahogy szája és nyelvének játéka nyomán egyre feljebb és feljebb korbácsolja az érzéki gyönyört, érezte a mindent elöntő robbanást, ahogy a kéj utat talál magának a megnyugvás felé és érezte a szokatlan, édes-maró ízt a szájában.

Arcát a csípőhöz szorította, és lehunyt szemei mögött szikrák pattogtak. Önmagát is felkorbácsolva könyörgött minden egyes porcikája a folytatásért.
Halk sóhaj törte meg a csendet, a párna zizegése jelezte az éledő tudatot.
A kutató, kereső kezek magukhoz vonták őt, átmelegítve minden egyes porcikáját, szítva a vágyat.
A férfi a hátára fektette, és belecsókolt a hajába.
- Tudni akarom, milyen az íze- suttogta, és már csorgott is a likőr a lányra. Éhes száj szántotta a bőrét, mohó nyelv furakodott barlangjába, puha ujjak kutatták kelyhe titkát.
Minden egyes csókra, csapásra, apró mozdulatra, nagyobbra nőtt bensőjében a feszülő érzés, érezte a dübörgést, szinte hallotta a tűzijátékot, lehunyt szemei mögött kaleidoszkóp ragyogott fel, ahogy elöntötte a testét a kirobbanó gyönyör.
Nyurga hozzá simult, és magához ölelte.
Csípőjük összesimult. Mint a kanalak a fiókban, gondolta a lány.
A férfi gyengéden simogatni kezdte, élesztve benne a vágyat. Pillanatok alatt elvesztették a fejüket. Összeakadtak kezek, ajkak, nyelvek, simogatták, ölelték, harapták, karmolták egymást.
Nyurga szinte maga alá temette, ahogy fölé magasodott az utolsó pillanatban. Összekapaszkodott a két szempár, és kicsit mindketten belehaltak abba az első pillanatba, mikor a bőrük szinte sisteregve összeolvadt.
Nyurga a lány nyakába temette az arcát. Mozdulatlanul, szorosan a karjaiba zárva ringatta magát a lány karjaiban.
- Ne engedj el, Szöszi, kérlek - suttogta - Ne engedj el...
A lány magához szorította, és finoman mozdult, szinte csak az izmaival, tán csak egy gondolatnyit. A férfi fölé emelkedett, és lassan mozogni kezdett benne.
Minden pillanatát kiélvezve azt kívánta, bár egy életen át tartana ez a pillanat. Lustán mozdult, centiről centire, hogy minél jobban kiélvezhessék mindketten az érzést. Most, hogy a célegyenesbe ért a követelőző akarat, újra csillapodott a türelmetlensége.
Figyelte a kék szempárt, ahogy jégszíne tengerbe vált, ahogy minden mozdulattal jobban örvénylik, és egyre kevésbé tudta türtőztetni magát.
- Gyere... - suttogták a csábító ajkak, mozdult a női ől az ősi mozdulatra, és a férfi egy halk hördüléssel elveszett a mindent elborító homályban. Egyre gyorsabb és sürgetőbb lett a nő mozgása, míg végül mindkettőjüket befedte a hajnal leple.

Halk roppanással jelez a bak a bozótban, horkanva veti fel fejét a ló.
Ijedten ül fel, még álmából, nem érti, hol van, mi történt.
Néhány pillanat kell, míg magához tér, és felfogja: elaludt. Fékmosollyal az ajkán néz körül az alkonyba forduló réten.
Sóhajtva málházza fel a pukkadásig jóllakott mént és visszaballag vele a közeli tanyára.
Perverzióval határos élvezettel csutakolja a jószágot, hozzá-hozzá simul, miként szeretőjéhez, a hátas horkantva ejti vállára busa fejét.
Vidáman, szinte táncolva szalad végig a földúton, bevágja magát az autóba, és dübörgő zenét kavar maga körül, amerre jár.
Szinte szűzlányos hevülettel veszi a lépcsőfokokat, nem is kettesével, mintha szárnya nőtt volna.
Kattan a zár, csörren a kulcs, suhog a tavaszi kabát, ahogy földre hull.
Félig nyitott ajtón néz a homályba. A takaró alól szőke hajszálak és egy üres barna, soha többé- párás üveg nyaka kandikál ki.
Felkuncog, menetközben dobálja el ruhái maradékát, halkan pattog talpa alatt a parkett, ágynemű suhogása, elégedett dörmögés szűrődik ki a lendületből becsapott ajtó mögött...