Lélekrabló 10

- Mire készülsz? – nézett Victum Roanra.
- Tudod vannak a hotelek… és a nászutas szakosztály… csak annyi hogy felhívod őket, és megmonod milyen szoba kell…
- Ne is folytasd, inkább tegyél le és menjünk haza…! – sikítozott Victum.
- Már késő… -Roan letette egy ajtó előtt, de elé állt hogy Victum ne tudjon megszökni. –Sajnos csak apartmant adtak…- vette elő ismét a kulcsot.
- Mennyi időre bérelted ezt ki… ?!
- Este hatig csupán… - kacsintott a férfi, majd kitárta az ajtót. – Egyenlőre… Majd ha az enyém leszel heteket fogunk itt tölteni… -Motyogta sejtelmesen, és belökdöste a fiút. Victumot megcsapta a gyertyák, és a füstölők kábító illata. Szinte rögtön elgyengítette az idegeit a kellemes illat, és a meleg. Már magától vette a le a kabátját és lépett be.
- Szabad megkérdeznem mit akarsz itt?! –Suttogta magának csak úgy tétován, majd mikor egy kemény arcot érzett a tarkójánál behunyta a szemét.
- Bort? –Teljesen más kérdést várt. Ijedten nyitotta ki a szemét. Az orra előtt egy kecses vonalú pohár volt, tele színtiszta vörös alkohollal. A fiú megnyalta a száját és elvette az poharat.
- Vigyázz, mert erős egy parányit… - hagyta ott a férfi.

Victum elgondolkozva nézett körül, közben belemártotta a nyelvét az italba, majd mosolyogva állapította meg a bor édeskés, mégis visszafogott ízét.
„Van ennek a pasinak ízlése…”Ivott bele már jóval bátrabban az italba. Érezte ahogyan az ízzel, és az illattal lassan átitatódik a teste. Leült az ágyra, és hátradőlt. A plafont kezdte méregetni a csillárt is ami ezer színben pompázott a fénytől, és azon törte a fejét, hogy Roan miért is hozta ide.
Voltaképp ismerte az okozatot, de nem igazán hitte hogy a férfi ilyen lágy módon próbálná őt ágybacsábítani. Mindenestre tetszett neki az ötlet úgy érezte ez a szoba ringatja, negyed óra múlva már teljesen ellazult, szinte szétfolyt az ágyon. Csupán a sállat hagyta nyakán a kabátot ledobta maga mellé, és mintha ölelésre készülne tárta szét karjait. Hamarosan kiürült a pohara amit ott tartott két vékonyka ujjai között. Álmélkodva játszadozott a fénnyel ami megcsillant pohara tiszta gerincén.
- Ízlik? Kérsz még? –Hallotta Roan hangját, mire akaratlanul is bólintott, és már érkezett is az újabb alkoholos nedű, ami vérszínűre festette a poharát. Victum elkábult csillogó szemekkel ivott megint, érezte lassacskán a fejébe száll a tömény ugyanakkor édes folyadék.
Ismerte már az alkoholt, de ennyire tömény mennyiségben még soha nem ivott, nem is volt csoda hogy percek múlva le is részegedett egy picit. Magánál volt, mégis jelentősen lelassultak a reakciói. Roan mintha csak erre várt volna, kivette a fiú kezéből a poharat, és az üveggel együtt a közeli asztalon helyezte el őket.
- Beszélnünk kell… -Dőlt le a fiú mellé, aki kivörösödött arccal tekintett rá.
- Miről?
- Arról, hogy szeretlek… - simogatta meg Roan Victum arcát.
- Én is… - a fiú önmagát meghazudtolva nyitotta csókra a száját, mire Roan elfogadta a meghívást. Szenvedélyes csókkal tetőzte szerelme delíriumát, maga is érezte, hogy Victum minden percben egyre jobban pörög, majd mikor saját maga húzta a teste fölé Roant, a férfi maga is meglepődött. „Ennyire megbódította volna, vagy csak szórakozik velem?!” Felült a fiúra, és érdeklődve méregette.
- Jól vagy?
- Soha jobban… - kezdett el nyújtózkodni Vic, miközben felnevetett, majd komoly képpel felült és átölelte a férfit, és egy borédes csókot lehelt a határozott vonalú ajkakra.
Roan elmosolyodott, és megtámasztotta magát az egyik kezével, a másikkal pedig beférkőzött Victum hátához. Egyre feljebb húzta a ruhát kedvese testén, közben alig tudott betelni a selymes bőrrel, és a követelőző ajkakkal. Vic pedig engedett, mikor Roan a nyakát kezdte csókolgatni engedelmesen hátrahajtotta a fejét, a férfi pedig gyönyörködve nézte hogyan feszül meg a sima arc a csókjaitól. A vállán érezte szerelme tenyerét, ahogyan erősen belemarkol az izmos végtagokba, miközben ő egyre lejjebb halad. Türelmetlenkedő mozdulatokkal húzta le Victumról a felsőt, és mikor hadjáratát sikeresnek tekintette, elégedetten emelkedett a félmeztelen tökéletes test felé.
Annyiszor látta már, de ez az új szemlélet benne is elindított valamit. Bizseregni kezdett, és elégedetten felsóhajtott.
- Tudod, hogy gyönyörű férfi vagy…? – bókolt Victumnak, amire ismét egy vágykeltő mosoly volt a jutalom. Roan is elmosolyodott, engedte hogy Victum vékony sima ujjai belemarkoljanak süllyedő barna hajkoronájába. Megszállottan szippantotta magába Victum illatát, nem hitte el hogy végre megkapja amiért mindezidáig sóvárgott, majd végigjárta azokat a helyeket, amiket pillanatokkal ezelőtt szemével követett végig. Felvillanyozta a fiú bőrének íze, egyre szenvedélyesebben csókolta, és már az sem érdekelte hogy párja sóhajtozva, nyöszörögve, kérleli hogy álljon meg, mert szinte széttépi.

Victum megbolondulva temette el egyik keze ujjait Roan barna hajában, a másik kezével pedig a lepedőt markolta, közben akaratlanul is hangosakat nyögött. Nem bírt el egyedül az örömmel, valahogyan le kellett vezetnie, és erre kifogástalan tárgynak bizonyult a lepedő, ami apró kis markolata alatt szinte szétszakadt. Mintha ezer ujjhegy érintené, és simogatná egyszerre mindenhol. Ajkai remegtek, vörös tűzben égő szemei pedig könnyekben hajóztak, tekintete a férfi izmos testén nyugodott. Érezte teste alsóbb légióiban teljes volt a pokol, úgy égett az ágyéka, mint eddig még soha. Testével együtt az emlékei is fellángoltak…
A halála pillanata, amikor Zeldával volt… Teljesen elfelejtette a lányt. A kedves arcot, ami számára csak ételt jelentett, csakúgy mint az annak idején frissen megkaparintott és meggyilkolt Thea. Leonóra is Livra is eszébe jutottak. A Leonórával közösen töltött rövidke pillanatok a zuhanyzóban. Ternoss meggyilkolása is bevillant neki, valahonnan az agya mély rejtekéből kúszhatott elő. Az emlék felismerésének pillanatában, Victum felkiáltott, és elengedte Roan fejét, helyette inkább kapaszkodót keresett a szálkás izmok között.
Remegve felsóhajtott, és igyekezett fejét az óriási párnába rejteni, de az élvezet, ami Roanból átcsurranva mászott fel fejébe minduntalan kiugrasztotta. Szinte az elején megállapította hogy Roan nem éppen finomkodó típus, meg is lepődött volna ha félénken kezd neki a hódítási ceremóniának.

Roan pedig azt tette, amit a szíve súgott, percek múlva vágytól borzongó kezekkel bontotta ki Victum nadrágját, és húzta le, de még mielőtt bármihez is hozzáérhetett volna, a fiú megfogta a karját, és felült. Most ő akarta kezelésbe venni szerelmét, eleget pihengetett, és élvezkedett, ahhoz hogy képes legyen bemutatni saját tudását is. Megcsókolta a férfit, vállait masszírozni kezdte, közben egyik kezével máris rátérve a tárgyra. Apró érintésekkel simogatni kezdte Roan lábát, majd egyre közelebb férkőzött a célhoz, a következő pillanatban már a cipzárral bajlódott.
- Kis piszok nem vettél fel alsót… - jegyezte meg játékosan, és pár pillanatig feladta a nadrág levételét. Roan erősen megfogta az állát, és az ajkaihoz emelte. Normális esetben Victum felüvöltött volna, és biztos hogy Roan kínok kínjával halt volna meg mert egy csöppnyi fájdalmat okozott neki, de az izgalom és a régen kettőjük között lebegő feszültség felőrölt minden kínt a fiú számára. Helyette inkább heves háborúba eresztették ajkaikat, szinte tépték, marcangolták egymást. A fiúnak eszébe is jutott, hogy olyanok, mint az állatkölykök. Egymás bőrébe mélyesztik éles fogaikat, várva arra, hogy az egyik feladja. Vad és mégis gyengéd játék volt kettejük között, mert csupán fognyomok, és két fáradt test maradt a játszadozás végére.

Victum vizes haja omladozva ölelte át az összegyűrt lepedőt, mikor lehajtotta a fejét, és a fáradtságtól összeomolva sóhajtott egyet.
- Fáradt vagy? – feküdt mellé a férfi, izmain megcsillantak a cseppek, amelyek az álláról gördültek le. –Pedig még bele sem lendültünk igazán…- Kutakodva csókolta meg a fáradtságtól, és izgalomtól kipirult szerelme arcát. Victumnak nem volt kedve sem ereje ellenkezni, felajánlotta magát Roannak, ahogyan azt annyiszor elképzelte már.
- Úgy érzem, itt alszok el… -Motyogta Vic, egyre lanyhuló figyelemmel, de mikor a férfi felkelt mellőle, érdeklődve nyitotta tágra a szemeit. –Mit akarsz? –Mosolyogta fáradtan, majd mikor a férfi szemébe nézett, rájött hogy az tökéletesen komolyan gondolja a dolgot. Vége a hosszas pillanatoknak, amikor gyönyörködve elmélkedhetett szerelme kidolgozott testében. –Megdöglök a fáradtságtól…- Mentegetőzött, de Roant ez sem érdekelte.
–Húzd meg azt az üveget légy szíves… - Nézett rá Roan eltökélt barna pillantásával. A fiú nem értette, mire készül, remegő tagokkal az üveg után nyúlt, és elemelte. A bor ami az elején édeskés volt, azóta savanyú kelletlen ízvilágot kölcsönzött magának, ezért a Vic két korty után kiábrándult arccal tette vissza az asztalra.
- Ugye soha nem voltál még… féfival…? - Nézett rá komolyan Roan, miközben hozzásimult Victum forró meztelen testéhez.
- Soha… - Válaszolta a fiú.
- Biztos, hogy akarod? Most még elmehetek...

Victum bólintott és megfogta Roan nadrágjának szélét. – Most semmiképp sem akarom, hogy elmenj… - Értetlenül nézett kedvesére, aki lejjebb húzódott, és úgy látszott igazán komoly dolgokra készül.
- Gondold meg, mert nincs visszaút… - figyelmeztette szerelmét - Nem akarlak egy újjal sem bántani… Ez viszont fájni fog egy kicsit…
- Sokat jár a szád… - mosolyodott rá a fiú. Viszont ami ezután jött arra egy csöppet sem volt felkészülve: a gyönyör szinte végigrázta a testét, úgy nyögött fel, mint akit most kényeztetnek először. Azt tapasztalatból tudta, hogy a férfinak nagyon ügyesek az ajkai, de korántsem gondolta hogy ilyenekre képes velük. Szinte vonaglott kedvese alatt, aki viszont nem kímélte, alsóbb légióinak minden egyes szegletét végigtáncolta. Zene volt fülének Victum kéjes kiáltása, és az érzés hogy cserfes, gyors nyelve alatt hol beleremeg, hol pedig megfeszül a fiatal test. Az apró nyögések még jobban felizgatták, szinte felfalta Vicet, a fiú pedig a józanész és az őrület pengéjének szélén táncolt. Roan hirtelen megállt, és a fiúra nézett, az pedig pihegve hálásan tekintett vissza rá. Roan megnyalta a száját, mint aki jót lakmározott, feltápászkodott, és megcsókolta Victumot. A fiú érezte saját bőre izét a csókban, de ez kicsit sem zavarta, annál inkább megilletődött mikor Roan felhúzta őt a karjainál fogva, és az ölébe vette.
- Tudod most mi jön? – nézett kérdőn a kifáradt gyönyörtől megzavarodott fiúra. – Egy kicsit kellemetlen lesz…
- Azt hiszem… - Az bólintott, és Roan vállaira helyezte a két kezét. Érezte lábai szétcsúsztak alóla, ágyéka egyre jobban süllyedt, majd belehasított a fájdalom. Görcsbe rándult a teste, és megfeszült minden izma. Kényszeredetten felkiáltott, és kicsúszott szorosan összecsukott szemei közül egy könnycsepp.
- Fáj… - formálta meg tehetetlenül a szavakat. Azt hitte, ha Roan csinálja mindent elvisel, de ez a hirtelen jött fájdalom, minden képzeletét felülmúlva tépázta szét tűrő határait . Az sem volt fontos hogy kékes feketés haja bozontosan az arcába omlott, minél hamarabb meg akarta szüntetni a fájdalmat amely az ágyékán pihent, de úgy tűnt az nem akar mozdulni. Tehetetlennek érezte magát, mintha nem is lett volna magánál, támaszkodott meg a kezével, és érezte a férfi mozogni kezd. Tisztán érezte, amin meglepődött, de nem volt ideje sokat gondolkodni.

A megszokott fájdalom helyett más kapott helyet az idegvégződéseiben. Az öldöklő gyönyörűségtől önfeledten felordítozott, engedte, hogy könnyezni kezdjen. Ezt az érzést semmi sem múlta felül, és még csak vége sem szakadt, hanem egyre jobban csak emelkedett benne a kéj mutatója, már már kitörni látszott, mikor Victum tapogatózni kezdett. Nem érezte a lepedőt, ezért kinyitotta a szemét, és meghökkent. A levegőben voltak, a fiú feje majdnem érintette a plafont. A következő percek viszont ennél is nagyobb meglepetéssel szolgáltak számára. Érezte magában az egyre gyorsuló ritmust, amire nyögéssel és apró karmolásokkal válaszolt, majd a hirtelen kitörő kellemes meleget, egy halk nyögést, amire lenézett. Roan is vele együtt elemelkedett, látta a férfi epekedő szintén könnyező piros arcát, és megcsókolta. Abban a pillanatban megemelkedett az ágyéka, ő maga pedig a csókból kiszabadultan kiáltott egyet, és ezzel együtt vissza is zuhantak az ágyra. Victum kéjesen harapta meg saját ajkait, a férfi még mindig benne volt, és semmiért el nem cserélte volna az egyesülés eme boldog pillanatát. Roan el akart szakadni tőle, mire belekarolt kedvesébe. –Maradj még itt… -Megkönnyebbült hanggal búgta bele Roan fülébe.
- De puhány leszek nemsokára…
- Az engem nem zavar… Csak maradj így egy kicsit… - Victum lassan lenyugodott, Roannal együtt. Néhány perc múlva a fiú szabadon eresztette gyönyörének okozóját, és hol hálásan, hol pedig telhetetlenül nézett rá.
- Roan…
- Igen kicsim…? – nézett rá a férfi, miközben mellékúszott az ágyba.
- Még…