Lehetetlen szerelem (2.)

2. fejezet: Találkozás az ellenséggel


Másnap reggel, mikor lebotorkáltam az emeletről, már a szobám ajtajának kinyitásakor éreztem a finom illatokat.
Összehúztam magamon a sötétzöld köntösöm és folytattam utam a csalogató illatok felé. A konyhában Sila már javában tüsténkedett a tűzhely körül. Az ebédlőasztalon egy egész hegy palacsinta hevert.
- Szia Sila. Miért csinálsz ennyi kaját? Nem vagyok egy nagyétkű – nevettem a manóra.
- Draco Úrfi azt mondta, reggel idejön és együtt fognak menni az iskolába. – mondta nekem Sila és még egy palacsintát rakott a hegy tetejére.
- Áh, értem. Így már minden világos – boldogan leültem az asztalfőre és leemeltem a hegyről öt palacsintát, majd a csoki szirupért nyúltam, hogy megízesítsem. A teám már ott gőzölgött a piros sárkányos bögrémben. Micsoda kényelem! Hát, ezerszer jobb, mint apámnál volt. Én nem utálom apát, nagyon tisztelem, csak már kicsit elegem lett belőle. Kell egy kis szabadság. Még egy feladattal is megbízott: vigyem elé Harry Pottert. Ezen az ötletén, nagyon kiakadtam és inkább elszöktem otthonról. Bár ezzel nem oldottam meg semmit. Ugyanis letettem a Megszeghetetlen Esküt, szóval muszáj lesz betartani az ígéretem. Majd kitalálom a módját.
Ekkor egy pukkanás hallatszott. Felnéztem a reggelimből és láttam, hogy Dracom ott ácsorog az ebédlő közepén.

- Jó reggelt! – köszöntöttem mosolyogva Dracot. A szőke fiú már a bőröndjével érkezett.
- Neked is jó reggelt – mondta cseppet sem lelkesen, majd leült mellém, jobb oldalra és szedett magának pár palit.
- Miért vagy már megint morci? – biggyesztettem le ajkaimat és kérdően néztem rá.
- Alig sikerült leráznom anyámat. Állandóan kérdezgetett. – morogta kedvenc halálfalóm, aztán tovább majszolta a reggelijét.
- Jó reggelt Draco Úrfi! – hajolt meg Sila. Draco erre csak biccentett.
- Megleptél, hogy velem akarsz menni Roxfortba. A vonaton is élvezhetem a társaságod? – érdeklődtem.
- Igen. Bár, ahogy neked tetszik. Ha Griffendéles, vagy Hugrabugos barmokkal akarsz ülni, nekem az is megfelel – mondta a szőke fiú.
- Nem, nem szeretnék. Alig várom már, hogy találkozzam Harry Potterrel. – fülig ért a szám, a mondat kimondása közben. Tényleg vártam már, hogy megismerjem az ellenségem. Vagyis apáé, de az apa ellensége az enyém is. Ez a családi összetartás.
- Hát igen. Muszáj lesz végrehajtanod a feladatod. – nézett rám komolyan Draco.
- Igen, mert én még élni akarok. Nincs kedvem alulról szagolni az ibolyát – mondta neki őszintén.
- Azt elhiszem – bólintott a fiú.
Ezután csendben folytattuk a fenséges reggelit. Minden létező kaját elpusztítottunk, ami az asztalra volt készítve. Na, egy ideig nem kell kajálnom, annyi szent.
- Köszönjük Sila. Most megyek és elkészülök. – egy puszit nyomtam Draco arcára, majd nevetve felszaladtam a szobába, ahol a cuccaim voltak. Szegény fiú, szerintem kiborítom.

Fél óra elteltével már készen álltam a nagy útra Roxforba. Egy térdig érő, pánt nélküli, egy dísz övvel felszerelt, fekete ruhát vettem fel, harisnya nélkül és egy fekete, szandált. Az enyhén hullámos, hosszú fekete hajamat most kiengedve hagytam, a szemeimet most is kihúztam. Ahányszor csak a tükörbe néztem, mindig megdöbbentem azon, mennyire hasonlítok apára. Mármint nem a mostani, orr nélküli, piros szemű, csontos roncsra, hanem a régire. Apa nagyon jó képű volt a maga idejében és a vonásait én is örököltem. Bárkit le tudtam venni a lábáról a szép pofikámmal és a behízelgő modorommal. Fogalmam sincs, mit örökölhettem anyámtól, mert eddig csak olyan tulajdonságokat vettem észre, amikben apára ütök. Bár lehet, hogy a vidámságomat anyától örököltem. Annyira szeretném már megtudni, ki is volt ő. Kár, hogy sosem ismerhettem mag. Apa mindig elhesegetett, ahányszor csak kérdezgetni kezdtem róla. És ez fájt.
- Kész vagy már! – ordított föl Draco.
- Igen. Hová sietsz ennyire? Még van negyed óra a vonat indulásáig! – kiáltottam neki vissza, aztán a pálcám segítségével lelebegtettem bőröndömet.
- Na végre. Már azt hittem, itt öregszem meg – morogta a fiú.
- Ma tényleg bal lábbal keltél – csóváltam meg a fejem. – Akkor, irány hopponálni a 9 és ¾ vágányra! – adtam ki az utasítást, a következő pillanatban már el is pukkantunk.

A piros vonat már beállt, sűrű füst lepte el az egész állomást. Már kezdtek megérkezni a varázslók. A megszeppent elsősök szüleik kezét fogva lépkedtek lassan a vonat felé. Szegények. Én együtt érzek velük. Én is most szállok fel először erre a vonatra. Először és utoljára. Ugyanis csak a hetedik évemet töltöm a Roxfortban, aztán fogalmam sincs, mint kezdek az életemmel.
- Gyere. – bökte meg a vállamat Draco és már szállt is fel a vonatra. Miután a csomagom felkerült, engem is felsegített. Igazi úriember csak jól tudja álcázni.
Elindultunk a folyosón, ahol csak pár diák mászkált.
- A mi kupénk a végén van. Majd megismered a barátaimat – tudatta velem kalauzom.
- Barátok, vagy csicskások? – tettem fel neki a kérdést. A pillantása elárulta, hogy egyáltalán nem igazi barátokról van szó. De így kellett megnevezni őket.
Az egyik fülkéből, hirtelen kilépett egy magas alak és egyenesen belém ütközött.
- Jaj, bocsánat, nem láttalak! – szabadkozott a fiú.
- Potter! Nézz a szemed elé! – ripakodott rá Malfoy.
Szóval ő Harry Potter. Az én ellenségem, akit apának el kell vinnem. Egymásra néztünk a hollófekete hajú fiúval. Ő még talán nálam is rémültebb fejet vágott, még a szája is tátva maradt. Levettem egyik kezem a mellkasáról és becsuktam a száját. Szerintem sejti, hogy ki lehetek. Mint már mondtam, nagyon hasonlítok apára.
- Örvendek. Szóval te lennél Harry Potter. Én Adela Denem vagyok. – nyújtottam neki mosolyogva kezet. Vonakodva bár, de elfogadta.
- Én kevésbé örvendek – szólalt meg nagy nehezen és gyűlölködő pillantást vetett rám.
- Apa már nagyon szeretne téged – mondtam még neki végszóként, aztán Dracoval együtt elmentünk mellette.
- Na látod milyen bunkó! Én mondtam neked. – zsörtölődött mellettem a szőke fiú.
- Csak meglepődött. Nekem is leesne az állam, ha találkoznék a halálos ellenségem gyerekével – ezen mind a ketten elkezdtünk kuncogni.
- Megérkeztünk – Draco benyitott az elfüggönyözött fülkébe.
Odabenn már négyen is ültek. Két ronda hústorony, egy egész emberi fiú és egy kényesnek tűnő lány. Ez ám a jó társaság. Hogy én ezt mennyire fogom élvezni! Ezt jó nagy iróniával mondom.