Lángok

Az orvosok küzdöttek, ahogy csak tudtak, mégis valahogy ez kevésnek tűnt. Az élet lángja már csak haloványan világított az őt körülvevő sötétségben. A láng, mely korábban fényesen lobogó máglya volt, lassanként elveszítette fényét, és kihunyni látszott.

...

Fiatal nő lépked csendesen a kórház folyosóján, majd könnyedén belibben a vizsgálóba. Fénylő mosoly az arcán, kedvesen köszön, hangja bársonyosan simogatja a megfáradt arcot.
- Jó reggelt, Péter. Miben segíthetek?
- A lányom. Tudod, amiről múltkor meséltem.
- Óh, igen. Történt valami?
- Tegnap éjjel kiabált. Hangosan. Még a két hónapos Karola is felébredt. Pedig ő aztán tényleg tud aludni.
- Értem. De remélem nem tettél semmit, ami...
- Nem. Nem ébresztettem fel. Csak ott ültem az ágya szélén és meg voltam rémülve.
- Hidd el, tudom milyen érzés. Ennyi fájdalom egyszerre. Igazán sajnálom.
- Áh, hagyjuk.

Mindketten elhallgattak és gondolataikban mélyedtek. A doktornő szeme a nem is oly távoli múltba révedt. Eszébe jutott egy régi érzés. Hogy ő mit érzett akkor. A fájdalom, a kétségbeesés, a mély depresszió. És belenézett a férfi szemébe. Tisztelte azért, amiért nem roppant össze. Mennyi erő van ebben az emberben. Nem is gondolta volna.
A vele szemben ülő magas férfi pedig arra gondolt, hogy most vajon mire gondolhat a nő. A mindig kedvesen csillogó kék szemek most, mintha fátyolosak lennének. Talán... Igen, talán neki is volt ehhez hasonló rémálma.

Pár nap múlva rohammentővel hoznak be egy 3 éves lányt. Szívroham. Szerencsére egy olyan orvos az ügyeletes, aki korábban a gyermekosztályon dolgozott, így a műtét sikeresnek volt mondható.

- Krisztina?
- Kérlek, nyugodj meg. Elmúlt már az életveszély. A lányod jó kezekben van.

Szél Péter 28 éves, aki egyedül neveli két kiskorú lányát, mivel feleségét elveszítette. Kisfiús arcával, széles vállaival, magas testalkatával és szomorú, kék szemeivel már nagyon sok nőt meghódíthatott volna, de neki esze ágában sem volt játszadozni. Mindenáron boldog akart lenni, így amikor 6 évvel ezelőtt találkozott Emmával, elhatározta, hogy feleségül veszi a szívét örökre rabul ejtő nőt. Két évvel később összeházasodtak. Megszületett a most 3 éves Viktória, és úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben. Péter egy jól menő ügyvédi iroda sikeres alkalmazottjaként kereste meg a család számára a pénzt, míg Emma nevelte a lányukat. Amikor megtudták, hogy ismét jön egy baba, vettek egy új, tágas családi házat vidéken.

Akkor történt meg a katasztrófa. Emma belehalt a szülésbe, a kis Karola életéért pedig két hosszú hétig küzdtek az orvosok. Péter keményen állta a sarat, de Viktória nem tudta feldolgozni édesanyja elvesztését, folyamatos rémálmok kínozták, majd olyannyira kimerült, hogy szívrohama lett.

- Köszönöm szépen. Én... csak tudod, úgy megijedtem. Köszönöm, nagyon köszönöm.
- Szeretnéd látni? Még ugyan nem mehetsz be a szobába, de ablakon keresztül azért...
- Igen. Ha lehet.
- Gyere.

Viktória pedig ott feküdt, mellette egy nővér, aki ellenőrte mégegyszer a műszereket, majd kiment. Péter ott állt az ablak előtt, és azt kérdezte magában:
- Miért pont az én lányom? Miért?

Könnyes szemmel nézte a mellette álló, szép szemű nőt, aki gyengéden átölte. Így álltak összeölelkezve még egy ideig, majd leültek a közeli padra, ahol elbeszélgettek a kilátásokról, hogy mi lesz ezután. Krisztina bátorította Pétert, hogy tartson ki, mert minden rendbe jön. Már évek óta ismerték egymást, de csak most jöttek rá, hogy mennyire szüksége van az embernek egy igazi barátra a bajban.

Két nappal később változott Karola állapota. Úgy tűnt, hogyha az egészségi állapota megengedi, akkor két hét és ismét otthon lehet...


Ha...