Történetek
a a
2012.09.28 | mahorek | Leszbi | Megtekintések száma: 19886
Kozmetikusom.

Jó, fél év is eltelt, hogy Péter, s Gábor is élvezte a testem adta gyönyöreit. Volt együtt, de külön-külön is, engem már nem érdekelt, csak élvezzek, élvezzek, volt mit bepótolni.
Egyik éjjel mondom Péternek, hogy megint rendesen szőrös lettem, el kéne mennem csupaszítani. Persze, már kérni is akartam, mert úgy még kívánatosabb Vagy. Hívtam a kozmetikusomat, szombat délben, ha jó. Igen, megint Te leszel az utolsó, volt a válasz.
Szintén teljes szőrtelenítés? Igen. Akkor vetkőzz le teljesen. Meztelenül vártam Gabit. Hozzá is látott, hónalj, láb, majd a puncim. Popsimat is szeretném, kértem Tőle. Jaj, bocs tudhattam volna. Emlékezett, hogy múltkor mennyire nedves lettem, így rátett egy kicsit. Annyira széthúzta a popsimat, amennyira csak tudta, éreztem, hogy nagyon nézi a popsi rózsámat. Nagyon szépen, mélyen kiborotvált, majd mondta egy kis masszázs is jót tenne, ha lefürödtem. Hát az tényleg jó lenne, volt a válaszom.


Visszajöttem a fürdésből, nem volt rajtam semmi, direkt provokáltam. Frissen, most már megint szőrtelenül, elkezdett masszírozni. Olajos masszírozással kezdte, és kérdezte, hogy a köpenye ne legyen olajos, mit szólnék, ha levenné? Vegyed le csak Gabikám! Gyorsan megszabadult a ruhájától, és elkezdte a hátamat, lábaimat, lábujjaimat, popsimat masszírozni, de annyira jól csinálta, hogy megint olyan nedves lett a pinám, mint a múltkor. A fenekemet, ha lehetne még egy kicsit, kértem Gabit. Jól beolajozta a popsimat, majd elkezdte a popóm kényeztetését. Ujjai sokszor a popsim nyílását vette célba. Az egyik ilyen alkalommal, érzem hogy a középső ujját, lassan, óvatosan próbálja bedugni. Nagyon jó, folytasd!Erre a pillanatra várt, ujja azonnal tövig hatolt az ánuszomba. Egy ideig egy ujjal dolgozta a fenekemet, nem sokára érzem, hogy egy másik is a fenekembe hatol. Kurvára jó-jött ki a számom-, na erre Gabi még lelkesebb lett. Olyan intenzív popsi masszást kaptam tőle, hogy kétszer is elélveztem. Fordulj meg Lencsi, kérte Gabi.


Puncim olyan nedves volt már a két orgazmustól, hogy nagy folt keletkezett a lepedőn. Gabi is észrevette, és mielőtt még teljesen megfordultam volna, mohón belenyalt a nedves foltba, nem gondolt arra, hogy észreveszem. Elment kezet mosni, majd folytatta a masszírozást. Puncimat nagy ívbe elkerülte, de láthatta, hogy nedvedzek ám rendesen. Jó negyed óra után, mondta Gabi, hogy kész van, mehetek tusolni, de ne öltözzek még fel, mert bekeni a testemet egy speciális krémmel. Mindenemet bekente, kivéve a pinám tájékát. Akkorra már igen fel voltam izgulva, s szemeimmel kérdően vártam, hogy ott is szeretném. Ez a krém oda nem jó, de ha szeretném, van ötlete. Igen, nagyon szeretném, válaszoltam. Keze, lassan a lábam közé csúszott, és finoman, érzékien simogatni kezdte a kopasz, bársonyos puncimat. Nem volt tolakodó, szép lassan, fokozatosan elkezdett izgatni. Nagyon értett hozzá, orgazmus közeli állapotban voltam, de arra figyelt, hogy ne élvezzek el. Szeretnéd, ha folytatnám, kérdezi. Egy halk-igen-volt a válaszom. Lábaimat amennyire csak tudta szét nyitotta, és elkezdett puszilgatni. Olyan forró volt a lehelete, hogy majdnem elélveztem. Lassan, nyelvét hegyesre kidugva, belenyalt a nedves, akkorra már csatakos kelyhembe. Nem bírtam tovább, akkorát élveztem, hogy azt hittem bepisiltem. Gabi, lenyalta rólam az összes kéjnedvet, majd mosolyogva kérdezi, na milyen volt a testápoló. Isteni volt, de ezt én, hogy tudnám Neked viszonozni, kérdeztem. Soha nem voltam még nővel, a férfiakkal szemben is prűd voltam, de azóta sok idő eltelt, és nagyot változtam, ami a szexet illeti.


Hát. . Most helyet cserélünk, a többit rád bízom, válaszolta Gabi. Felfeküdt az ágyra, nem hassal, hanem háttal, lábait enyhén szétrakva, kopasz punija, nagyon nedves volt már. Elkezdtem masszírozni, nem inkább simogattam. Egyre jobban belejöttem, pláne, hogy a kezeim hatására Gabi kezdett nagyon is felizgulni.


Csináld Lencsi, nyögte Gabi. Megpuszilhatom a puncidat-a kérdésem naiv volt-hát persze, ha akarod, volt a válasz. Izgatottan, de félelemmel, megpusziltam a nedves puncikát. Akkorát sikítottt, hogy megijedtem. Nyaljál ki, nyaljál ki, nem kérte, követelte. Nyelvemet óvatosan a pinájához érintettem, hogy milyen az íze. Nagyon kellemes, női hormonokkal teli ízt éreztem. Volt, hogy a sajátomat is megkóstoltam, de ez más volt. Meleg, nagyon folyós, innivaló. Nyalakodtam, mint egy kisgyerek. Jól csinálhattam, mert Gabi úgy vonaglott az ágyon, hogy féltem. le fog esni. Nyelvem. tövig a pinájában, számmal a csiklóját ingerelve, akkorát élvezett, hogy spriccelt a puncija. Nekem is volt néha hasonló élvezésem, Péterrel, meg a Gáborral is, de ez más volt. Ő lőtte tele a szájamat, az összes kéjlevet meg akartam inni. Ittam is, nem sok kellett, hogy orgazmusom legyen. Lencsikém, rég élveztem már ekkorát, lenne kedved nálam folytatni a lakásomon. Időm még bőven volt estig-ma Gábor is ott lesz Péternél-így igent mondtam. Gyors zuhany együtt, majd bezárta az üzletet. Miközben mentünk a lakására, az jutott az eszembe, hogy alig tudok valamit Gabi magánéletéről. Végül is mindegy, jól kielégített, izgatottan vártam a folytatást. Szépen berendezett lakása volt Gabinak. Egyedül laksz itt, kérdezem. Válasz nem jött, helyette, iszol valamit Lencsi kérdi Gabi, igen, az jó lenne. Csinált egy jó erős koktélt, Ő valami töményt ivott. Utána Gabi elkezdett vetkőzni, igazából most tudtam megnézni a testét. Szép, nagy cicik, bimbói már rendesen álltak, formás combok, és jó nagy popsi. Punciján látszott, hogy nem volt elég, amit tőlem kapott. Te is levetkőzhetsz, nézett rám Gabi. Itthon mindig meztelen vagyok, és imádom mikor a szomszéd kukkol, mikor a férj. . nem fejezte be. Gabi, te házas vagy? Igen, ne haragudj, hogy nem mondtam. Semmi gond, nekem is van férfi az életemben, sőt kettő is. Na, mi lesz, vetkőzöl, kérdi Gabi. Ötkor itthon lesz Tomi a férjem, addig még tudnánk mit csinálni, mondja Gabi. Gyorsan megszabadultam a ruháimtól.


Lefeküdtünk, jó nagy francia ágy volt. Gabi lassan a szájamhoz ért, majd nyelvét kidugva, nyalogatni kezdte a szám szélét. Becsuktam a szemem, nagyon finom volt, ahogy csinálta. Annyira vártam már, hogy megcsókoljon, de Ő, valószinűleg direkt nem akarta. Tőlem várta. Nem is bírtam sokáig, nyelvemet lassan kidugva, behatoltam Gabi nedves szájába. Akkorát csókolóztunk, hogy puncim megint bizseregni kezdett. Gabi, időnként a számba engedte a nyálát, amitől én nagyon beindultam. Símogattuk, markolásztuk egymás testét, mikor halljuk, hogy Gabi itthon vagy? Tomi egy kicsit elöbb jött. Gabit láthatóan nem zavarta, hogy hazajött a férje, mert tovább folytatta intenzív izgatásomat. Gabi, itthon van a férjed, suttogtam, nem számít, volt a válasz. Már egy ideje a pinámat nyalta Gabi, mikor mesztelenül, álló fasszal megjelent Tamás. Az élvezés határán voltam, így észre sem vettem, hogy helyet cseréltek, és Tomi folytatta a puncim kényeztetését. Hamarosan, akkorát élveztem, hogy bepisiltem. Tomi itta, itta, ami kijött belölem, majd egy laza, amúgy Tamás vagyok bemutatkozás után, elkezdte dugni a pinámat.


Időm sem volt tiltakozni, de nem is nagyon akartam. Gabi közben izgatta a testem minden porcikáját. Érzem, hogy Tamásnál ejött az élvezés pillanata. Jól magamba engedtem a merev faszát, hogy mélyen belém lője a gecijét. Tomi ettől, hogy magához húztam, úgy telelőtte a pinusomat, hogy két egymásutáni orgazmussal válaszoltam. Tomi még ki sem húzta, Gabi már nyalogatta a spermás pinámat. Kiszívta az összeset, majd a szájában tartva, csókolózni kezdtünk. Remegtem, annyira finom volt a gecis szájával smárolni. Közben a látványtól, Tamás fasza igencsak megduzzadt, és dugni kezdte a feleségét. Öt is jól telelőtte, majd én nyaltam ki a gecit a Gabi pinusából. Nehéz volt visszafogni, hogy elélvezzek, de estére is tartogatni kellett az élvezetekből. Este hét volt, mire hazaértem.


Arra gondoltam, hogy fogom bírni, a két férfi kényeztetését. Péter, mint mindig, pontosan jött, épp hogy elkészültem. Szia Lencsike! Szia Péter! Alig fejeztem be, már hadarja, hogy a Gábor, ma különösen kanos, mert bevett egy gyógyszert, és úgy jöttem el, hogy láthatóan állt a farka. Kicsit megijedtem, hogy akkor teljesen szét leszek, hátulról, elölről, baszva. Magamban már bántam az elötte lévő dolgokat, de nem volt akkor visszaút. Megérkeztünk, Gábor már az ajtóban várt, egy boxer alsó volt csak rajta, és láthatóan férfias volt. Péter diszkréten elvonult, hogy van egy kis dolga. Gábor, azonnal a hálószobába húzott. Gyorsan lemeztelenített, bekente a pinámat síkosítóval, és már éreztem is a farkát. Nem tudom, hogy milyen bogyót vett be, de fél óráig dugott, olyan hangosak voltunk, hogy egyszer Péter be is nézett. Jó fél óra múlva, Gábor kihúzta a merev dákóját, és otthagyott. Ziháltam, izzadt voltam, szét voltam kúrva. Majdnem elaludtam, mikor érzem, hogy Péter nyaldossa a fenekemet. Tudtam mi fog következni. Teljesen ellazultam, mert imádtam, ahogy Péter kényezteti a popómat. Hamarosan éreztem, farka belémhatolt, de Gábor is megjelent, még mindig álló fasszal. Sejtettem, hogy mit szeretnének. Egyszerre dugni a két barlangomat. Gábor lefeküdt mellénk. Péter, lassan Gábor fölé húzott, miközben a dákója a popsimban volt. Erőm, hogy tiltakozzak, nem maradt egy csepp sem, így megadva magam, Gábor a hüvelyembe hatolt.


Nagyon potensek voltak, szerintem Péter is bevett valamit, mert nagyon-nagyon sokáig dugták a két nyílásomat. Annyiszor élveztem, hogy nem is tudom. Mindketten, majdnem egyszerre, belém lőtték a gecijüket, majd összefonódva elaludtunk. Reggel, arra ébredek, hogy mindketten puszilgatnak, nyalják a puncimat felváltva, majd megfordítva a popsim veszik kezelésbe. Nem volt erőm tiltakozni, hogy nem is fürödtem, úgy megdugtak, hogy utána mondom a Péternek, hétfőn ne számítson rám a pékségben. Elintézem, volt a válasz.


Aznap, még kétszer megkeféltek, este kilenckor estem be az ágyamba, délután ötkor ébredtem, de még mindig sajgott a puncim, meg a popsim is. Gabit, a kozmetikusomat, azóta minden szombaton megkeresem. Az egyik szombaton, egy picit előbb érkeztem, Gabi kiszól, hogy várjak egy kicsit, mert van egy vendége, de mindjárt készen lesz. Öt perc múlva jön, puszi-puszi, majd szinte hadarva mondja, aki most fürdik éppen, egy ötvenes bi hölgy. Beszéltem Rólad, hogy milyen kemény popsid van. Erre, azt válaszolta nem hiszi el. Gabi, most mit szeretnél, adjam oda magamat, kérdeztem. Nem, nem a popsidra kiváncsi. Ne égess le előtte, kérlek, régi kuncsaft, Elvírának hívják. Rendben, de hogy gondolod? Vetkőzz le, és feküdj hassal az ágyra.


Gabit kívántam, de annyira szerettem, hogy bele egyeztem. Gabi úgy tett, mintha masszírozna, mikor szemben velem megjelent, meztelenül Evíra. Lazán bemutatkoztunk egymásnak. Átvehetem a masszírozást, kérdezte Gabitól. Gabi helyett válaszoltam, hogy igen, de a popsimat nagyon szeretem, ha masszírozzák, és rákacsintottam Gabira. Éreztem, hogy nagyon nézheti Elvíra, a kemény popsimat, egy darabig hozzá sem mert érni. Nem sokáig bírta, lassan, óvatosan, hozzá-hozzáért. Nagyokat sóhajtott, de nem szólt semmit. A combomat alulról simogatva, hirtelen belemarkolt a fenekembe. Éreztem, ahogy remeg-nem hiszem el-mondta. Élvezd, most a Tiéd, válaszoltam. Mindkét kezével neki esett, extázisba jött, baszott jó, nagyon kemény, kinyalnám, kár, hogy nincs faszom, hogy bedugnám mondta, lihegte. Akkor nyald ki, Te kis szuka, de úgy hogy elélvezzek. A fénysebesség elbújhatna a gyorsaságán-Einsten is tévedhet-már érzem is, hogy eszeveszett nyalásba kezd. Fenekemet megemelve, engedtem, hogy minél jobban ki tudja nyalni a popsimat. Rájöttem az évek során, hogy ez nagyon jó. Aki ezt átélte, az nagyon jól tudja, hogy mennyire intim dolog, hogy hagyod, és ott nyalnak. Egy baj van vele, hogy függővé teszi a résztvevőket. Én már függő voltam, de az egyik oldalról. Most jöttem rá, hogy mindig, csak az én popsimat nyalták!Nem volt időm tovább elmélkedni, mert Elvíra, olyat csinált, amit még senki. Középső ujját lassan benyomta, majd kissé kifordítva, belémnyalt. Aki, ezt már érezte, tudja, hogy miről van szó. Elkezdtem remegni, na-ne, ilyen gyorsan megadtam magam, gondoltam, de a testem válaszolt. Nyalta, nyalta, éreztem, hogy belém bújik, Elvíra ott volt az agyamban, mint egy hangya, mindenhol birizgált, az összes kábítószer, ami a világon van, egy nagy hazugság. Gabi irigykedve nézett, hogy átengedett, de mindketten, arra az útra léptünk, ahonnan már nincs más, csak az egymásiránti élvezet.


Fenekemet toltam a nyelvébe, nem érdekelt senki, semmi, csak jussak el az orgazmus mezőre. Még egy ujjat éreztem, körkörösen fenekemben, közben forró nyelve mindig utat talált…Nem bírtam tovább, ordítva…ne, ne, meghalok, és akkora orgazmusom lett, hogy bepisiltem, hüvelyem spriccelt. Elvíra, nyalta, itta a nedveket, majd magamhoz térvén, mondom, most Te következel. Gabi lepedőt cserélt, majd láthatóan izgatottan hassal felfeküdt Elvíra. Szép volt így hátulról is. Napbarnított teste, formás combok, na és a feneke, hosszú vágással-nekem is ilyen van-kezdett ám felizgatni. Puncit nyaltam már, nagyon jó, de az, hogy egy majd idegen nőnek, ha akarom a popsiját kinyalhatom azért ez más volt. Elvíra szétterülve, várta a testén a kezemet, meg gondolom a nyelvemet is. Gabi intett, mire vársz. Nagyon lassan elkezdtem a két kezemmel símogatni, lábaitól kezdtem, finoman morzsolgatva a lábujjait. Nagyon kívánatosak voltak.


Eszembe jutott, hogy mennyire észvesztő, mikor Péter is csinálja nekem. Leguggoltam, és aluról elkezdtem, nyalogatni a lábujjacskáit. Majd hirtelen, bekaptam a nagy lábujját, és szopogatni kezdtem. Elvíra erre nem számított, őrült nagy nyögésekbe kezdett. Nem voltak nagy lábai, így nem sokára mind az öt ujjacska a számba került. Nyalogattam, közéjük dugtam a nyelvemet, hol ide, hol oda. Közben észrevettem, hogy Gabi is ruhátlan, és maszturbál. Következett Elvíra talpa, csókoltam, nyaltam, majd lassan, fölfelé haladva a lábai, majd a térdhajlata következett. Ott egy kicsit elidőztem, tudom mennyire érzékeny terület. Majd a combjait kényeztettem, és lassan de biztosan oda értem a vágyott popsikhoz. Direkt többesszámot írok, mert van bal, meg jobb része, amit az az izgató vonal választ el. Hirtelen nem tudtam, hogy hogy is folytassam. Emlékeimet-volt bőven-előszedve, elkezdtem puszilgatni, nyaldosni, harapdálni a hőn áhított testrészt. Elvíra teljesen átadta magát a gyönyörnek. Kezeimmel lassan széthúztam a fenekét, nyelvemet hosszan kidugva, belenyaltam a popsilukba. Abban a pillanatban, Elvíra mindkét kezével görcsösen megmarkolta a lepedőt, és elélvezett. Kezdtem még jobban belejönni, és visszadtam Neki azt a gyönyört, amit nekem okozott.


Kétszer élvezett, nyaltam a pinaleves fenekét, közben a punciját is ujjammal kényeztetve. Lassan megfordult, felült, és egy hálacsókkal fejeztük be. Gabi teljesen kész volt, combján folyt le a kéjnedv, bevallása szerint, háromszor élvezett el a látottaktól.

Folytatni szeretném a történetet
Folytatások

Ülj a számra

2013.05.08
Már éppen indultunk volna felöltözni, mikor megszólalt Gabi telefonja. Felvette és hallottam, mint mondja a másiknak: persze nem gond gyere csak éppen jókor jössz, és kuncogva lete...
Hasonló írások
Hozzászólások
Első Előző 12 Következő Utolsó
(12) mtaqi
2012-10-18 17:09:00
Sziasztok!
Mahorek címen írtam,de közben megszűnt a munkahelyem,így az a címem megszűnt!Köszi a kritikát,van mit tanulnom,nem is gondoltam,hogy olvasni,és írni,az nem ugyanaz.Első írásom volt,remélem,hogy lesz jobb is!Cím után pont,sajnos több is volt,de lemaradt,mert nincs vége a történetnek!
(11) emobaby
2012-10-08 12:46:27
Rossz pornó ponyva!
(10) mammi
2012-09-30 07:22:19
Jó, hogy hozzáírtad az utolsó szakaszt! Nyomatékosabbá teszi a "remény"-t.
(9) sgtGiggsy
2012-09-28 20:34:03
Rettenetesen nehéz olvasni. Nem is jutottam messzire benne. Túlságosan kusza az egész. A gondolatjeleket nem fakultatív díszítőelemnek találták ki. Emellett a párbeszédes részek néha a semmiből kerülnek elő. Nincs bevezetés és a lezárás is kimaradt, pedig valaminek még akkor is lennie kellene, ha függőben hagynád a történet végét. A stílus nem menthetetlen, de az írásnak SEMMI szerkezete. Legközelebb előbb tervezd meg magadban a történetet, készíts hozzá egy vázat és arra építsd fel a tartalmat, akkor talán nem futsz bele olyan hibákba, mint itt. És ami engem illet nem ártana, ha valami történet is lenne, mert ez így eléggé gonzo jellegű volt. Ez már tényleg csak ízlés kérdése, mert biztos van akinek épp a gonzóra van igénye.
(8) bakos1022
2012-09-28 18:06:13
Minden erőmet össze kellett szednem ahhoz, hogy végig tudjam olvasni. Már nem is emlékszem arra, hogy mikor kellett utoljára ennyire koncentrálnom ahoz, hogy megértsek egy történetet. Remélem direkt csináltad, mert csak ez az egy magyarázat fogadható el... Sajnos így ez nekem nem jött be. Pedig jól írsz. A mondatokkal, kifejezésekkel semmi gond nincs, csupán külön kellett volna választanod őket. Bízom benne, hogy a következő novelládnál ezt korrigálod. A stílusod -ha lehet így nevezni- nem jött be, viszont a történet nem rossz. Arra kapsz egy tetsziket. Fogadd meg az építő jellegű kritikákat.
(7) pirosho
2012-09-28 15:59:48
(6) sziamia
2012-09-28 15:51:34
Nekem se jött be.
(5) Loani
2012-09-28 15:01:22
Nekem ez nem volt bejövős. Túl zavaros és hamar a lényegre tér. Nem észleltem benne az izgalmat, nem tudtam ezt szenvedéllyel, átéléssel olvasni. Erre 1 írónak ügyelnie kell, hogy ezek meglegyenek. Meg nagyon egybe folyik az egész.
(4) Lylyana
2012-09-28 14:17:38
Sajnálom, nem tetszett. Piros.
(3) Marokfegyver
2012-09-28 12:11:34
A legkevésbé sem zavar, ha valami nincs agyonírva, viszont a zűrzavar nagyon. A cím után pottyantott pont szintén, mert annak jelentése van: Talán a szerző nem találkozott még igazi novellával, nem látott még olyan szöveget, aminek létezik címe, formája, eleje-közepe-vége, esetleg megkülönböztethetők a szereplők, és a párbeszéd felismerhető a betűtengerben stb.
Maga a történet megállna, mint tömény pornó, nem lehet ráfogni, hogy szivacsos (és hasonló negatívumokat), ha kicsit - nagyon! - összeszedettebb lenne. Esetleg olvasd el a saját művedet - ha másét nem szoktad - mintegy külső szemlélőként, és figyeld meg, hogy mondana-e neked valamit idegenként, ha nem ismernéd Elvirát és a többieket, vagy rémülten meresztgetnéd a szemed: mi ez a zagyvaság?
Első Előző 12 Következő Utolsó
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak