Szeretnek aludni a szegények, jobban a gazdagoknál, mert nincs egyéb boldogságuk a világban csak a sötét éjszaka. Az alvó ágrólszakadt elfelejti hogy nappal éhezik. S aki nem éhezik nap mint nap annak sem feltétlenül könnyű az élete, ebben a lakónegyedben nem. Itt megesik hogy a szülők a negyedik gyermeket már nem tartják három éves kora után is meg, halálát nem okozzák csak elkergetik a házukból, olyan szegények hogy nem akarják az első három gyerek mellett ezt az utolsót is megtartani. Ezek a jólelkek kis falkákba verődve járják a várost, éjszakázni a szennyvíz elvezető csatornákhoz levezető lépcsős járatokban szoktak sokszor, ez védi meg őket attól hogy télidőben megfagyjanak reggelig.
Késő éjszaka van. Gábor most semmi álmosságot nem érez mégsem. Ebéd ideje óta dolgozott, majdnem éjjel tizenegy óráig, sok beteget hozott ma a mentő. Az előbb feküdt ágyba de nem megy az alvás. Kitárta az ablakát, odaült; fent a csillagok között szépen látszott egy nagyméretű, kékes csillogású, a Föld bolygó az.
Az ablakról messzire lelátni a pusztába, olyannak hat mint a senki földje, csak fű van a völgyben, s körbe messze-messze mindenhol, kopár hegyek sokasága. Szépen bevilágítják a csillagok ezt a medencét. Egy nagykerekű sötét terepjáró halad el a kórháztól néhány száz lépésnyire, dél felé igyekszik, a mongol idióta által fizetett, alvilági fickókból összeállított biztonsági őrök ők, járőröznek, vigyáznak a kórházra. Azonban annyira fölösleges a munkájuk! Tudja itt minden szegény, ezt a kórházat bántani nem szabad, a soha senki által nem látott ”gazdag keresztapa”, a mongol idióta védelme alatt áll az apró intézet – és nagyon pártolja a szegényeket.
Behallatszik Gáborhoz a házttömbnyi távolságon hallgatott hangos zene, buliznak ott valami mongol pánkok. Bármennyire is nem akarja hallgatni, gondolataival bármerre is kalandozzon, az a zene hangos a csendes, nyugalmas éjszakához!
Csak a huszonnegyedik óra elmúltával csöndesült a lármás mulatozás. A pánkok énekelni kezdtek akkor, no ez már sokkalta halkabb volt mint az előző, bikaerős hangfalakkal való bulizás. Váltakozó más más hang és más zeneszerszám szólalt meg, gitároztak, doboltak, néha-néha beletrombitált egy harsona is néhány hangot a dallamok közé. Zajongtak a pánkok, senki sem intette csendre őket, ki is merte volna?
Gábor nem figyelt rájuk szívvel-lélekkel, nem hallott a harsonázásból sem sokat. Nézte az eget, nézte sok ideig. Lassan beködösítették az égboltot ezüst színű, fátyol vékonyságú felhők, élesen áttünedeztek a ködön a csillagok.
Azért vagyunk a világon hogy valahol otthon legyünk benne – jutott eszébe a Tamási Áron gondolata – S ott érezzük otthon magunkat ahol rengeteg pénzt tudunk keresni! – tette hozzá – Milyen más volt az ég, ott a kék színű bolygón. Más? – Dehogy más, csak alig-alig más, az ember szemének nem észrevehető, nem érzékelhető az a különbség ami a Föld és a Mars égboltja között van! Olyan elveszettek vagyunk ebben a nagy világegyetemben, aprók, csak felvillanásnyi ideig létezők – s mégis olyan elképesztően fontosnak képzeljük magunkat!
Arra gondolt hogy elmegy az ablakból s végre lefekszik, lusta volt ahhoz, a lábujjait sem akarózott mozdítani.
Menni kellene de nem enged az ólomsúlyú restség!
Elcsendesültek a pánkok percekre. A csendben gitár szólalt meg újból, a gitárral együtt furulya, Gábort ettől a hideg kirázta, rázta a hátát, borzolta a karjain a szőrét s még a bokáján is érezte ahogy terjed a libabőr!
Azt énekelte valaki édes, női hangon magyarul amit nagy ritkán Kata is szokott:
Erdő mellett estvéledtem
Subám fejem alá tettem
Összetettem két kezemet
Úgy kértem jó Istenemet...
Halk volt ez a zene, de kellemes, valami nagyon lágy hangú, nem úgy mint azelőtt az ordító bulizás vagy a részeg harsonaszó. Ki tudja a magyarul tudó énekes lány honnan is ismeri a nyelvet, Magyarországon tanult talán... vagy ott született s itt Mongóliában dolgozik...
Gábor felkelt lassan. Aludni kellene valóban. Kata is alszik már régóta, csak itt a szomszéd szobában.
Lehajtotta a fejét mint aki sajnálja magát. Elült a szél minden susogása, a Marson különösen csendesek az éjszakák, csak annak van összehasonlítási alapja aki töltött már időt a Földön is.
A gitár egy másik csendes dallamot kezdett játszani. Valami fémkukán dobolt is mellé valamelyik pánk egyed, nagyon szépen csinálták. Megszólalt a furulya is, így vesztek bele az éjjeli csöndességbe míg újra felcsendült a magyarul tudó lány hangja, most angolul:
Don’t shed a tear for me
I stand alone
This path of destiny
Is all my own...
Gábor megindult az ágya felé. Az ablakot nyitva hagyta... remélte hogy énekelnek még, s mind csak ilyen szépet.
Azt kívánja az ember az ilyen kellemes, jó levegőjű éjszakákon, csengő csodás dallamokat hallgatva – hogy ezer évekig tartson édes álma
