Kijönni a gardróbból nem könnyű - 1

Azt hiszem 11-12 éves lehettem, amikor először éreztem tudatosan vonzalmat egy lány iránt. Nem tudnám biztosra mondani, de talán egy kicsit szerelmes is voltam. Persze ez amolyan diákos, egyoldalú, „örökre titkos” szerelem volt. Az első komolyabb élményem gimnáziumban volt, egy tábor alkalmával az egyik szobatársammal. Elég sokat ittunk, és mivel a felügyelő tanár a szobánkba parancsolt és a lány – aki már régóta tetszett – egy ágyban aludt velem, így volt alkalmam elmondani neki, mennyire kívánom. Először nem látszott úgy, hogy viszonozná érzelmeimet, de én nem hagytam annyiban, elkezdtem csókolni az arcát, a fülét, a nyakát, míg végül ő sem bírt magával és megcsókolt. Csak csókoltuk egymást. Aznap éjszaka semmi nem számított. Simogattam a mellét a pólóján keresztül, a hátát, élveztem, hogy egy lánnyal lehetek. Azóta is bánom, de a csókolózáson és a simogatáson túl nem történt semmi, túl félénk voltam. Persze másnap mindketten nagyon szégyelltük a dolgot és a tábor után alig beszéltünk. Azt hiszem sajnos tényleg egyoldalúak voltak az érzelmeim, vagy lehet, hogy ő túlságosan félt attól, amit aznap éjszaka érzett.

Ezután több évig nem történt semmi „érdekes”. Több sráccal jártam, elvesztettem a szüzességem és elnyomtam magamban a lányok iránt érzett vonzalmamat, nem mertem senkinek beszélni erről, még a legközelebbi barátaimnak sem.
Aztán jött egy lehetőség és kijöttem Brazíliába, nyelvet és kultúrát tanulni 2 évre. Kezdetben nem volt könnyű, minden más volt, nem ismertem senkit, de 3-4 hét alatt sikerült találnom kedves és szimpatikus embereket, akik jó barátnak is bizonyultak. Ahogy telt az idő, egyre jobban otthon éreztem magam, és mivel itt nem féltem annyira, mit szólnának a barátaim, a szüleim, ha megtudnák, hogy esetleg biszex vagyok, elkezdtem beszélni erről az egyik legközelebbi barátomnak – Júliának. Az első lépés volt a legnehezebb, de kimondtam. Egy srácról beszéltünk, és arra kérdésére, hogy nekem ki tetszik, én azt feleltem, hogy Carol. Ő az egyik legkedvesebb és legszebb lány volt a baráti körünkben, aki nemrég szakított a barátjával.

Júlia először meglepve nézett rám, aztán csak hallgatott. Már félig megbántam, hogy belekezdtem, de végül jött a kérdése: te a lányokat szereted? Nem, feleltem, de azt hiszem a lányokat is. Végre elmondhattam, ami az évek alatt felhalmozódott bennem és addig senkinek nem tudtam beszélni róla, hogy milyen régóta tudom, hogy a lányokhoz is vonzódom, ha nem jobban, mint a fiúhoz, hogy mennyire szerettem volna egy lánnyal is kipróbálni, egy lányba beleszeretni, járni vele. Teljesen megértő volt, és ez annyira jólesett. Megnyugtatott, hogy ne féljek ebben nincs semmi rossz, semmi nem helyénvaló. Azt mondta, volt egy barátnője régebben, aki leszbikus volt, és neki nincs semmi baja azzal, ha esetleg kiderülne, hogy én is az vagyok. Megígérte, hogy segíteni fog találni valakit, akivel végre kipróbálhatnám milyen a szex.
Ezután teljesen újraéledtem. Elmondtuk mindenkinek a baráti körünkben, beleértve Carolt, azt a részletet persze kihagytuk, hogy ő tetszik nekem. Mindenki elfogadta, és életben először tudtam erről beszélni, mindenféle lelkifurdalás vagy megbánás nélkül, nyiltan. Carollal négyszemközt is beszélgettünk a témáról, elmondta, hogy neki volt már dolga lánnyal, bár semmi komoly érzelmet nem váltott ki belőle.

Aztán egy bulin elég jó hangulatba sikerült kerülnünk nem kevés Casaca hatására. Carollal egy taxival mentünk haza, mivel ugyanazon a környéken lakunk. Nála szálltunk ki, én két utcányira laktam.
Továbbra sem volt barátja, de a lelke már rendbe jött az előző kapcsolata után. Sosem felejtem el a mosolyát, az volt az egyik legmegnyugtatóbb dolog a világon: látni mikor boldog. Aznap este különösen jó hangulatban volt, így elhatároztam, hogy itt az alkalom. Ismét egy első lépés. Ezek a pillanatok a legnehezebbek, egyben a legizgalmasabbak az életben. Elmondani a nagy titkokat, majd várni a hatást. Igy hát belefogtam.
- Carol – kezdtem – valami komolyról szeretnék beszélni veled.
Ijedt szemekkel nézett rám.
- Ne félj – mondtam, senki nem halt meg. Elmosolyodott.
- Figyelj, ugye tudod mennyire szeretlek? – kérdeztem.
- Tudom, én is szeretlek, de ugye nem kell hamarabb hazamenned? – kérdezte.
- Nem, – feleltem – valami másról van szó. Azt hiszem, többet érzek irántad, mint barátságot. Már régóta tudom, de sosem voltam elég bátor, hogy elmondjam..
- Nóri, – kezdte – nekem is el kell valamit mondanom. Már meséltem neked, hogy kipróbáltam lánnyal is, de semmi komolyat nem éreztem. Akkor elkönyveltem magamban, hogy a fiúkat szeretem. Ezért nem értem az érzelmeimet. Te is tetszel nekem. Imádlak, mint egy barátot, de valamiért sokszor érzem úgy, hogy megcsókolnálak, hogy megölelnélek és csak szorítanálak, ahogy csak tudlak, hogy együtt nézném veled a naplementét, olyan dolgokat, amit lánnyal még nem éreztem.
A szívem hevesen vert. Ez volt az első alkalom, hogy egy lány viszonozta az érzelmeimet, ráadásul nem is akármilyen lány, hanem Carol.
- Carol, nem tudod elképzelni milyen boldoggá tesznek a szavaid, – mondtam – de azt szeretném, ha biztos lennél benne. Nagyon szeretlek, és soha nem bántanálak meg, és ha csak a Casaca beszél belőled, az később nagyon fájna. Azt szeretném, ha gondolkodnál a dolgon, és holnap beszélnénk róla megint, tiszta fejjel.
- Rendben – mondta, és magához húzott. Megcsókolta az ajkamat, majd megölelt. Jó éjt – búcsúzott.
- Jó éjt – feleltem, majd hazaindultam.