Kétségbeesés szülte

Az egyszerű, praktikus, férfiízléssel berendezett szobába csak egy valami nem illik: az ágy szélén kuporgó nőalak. Pedig tegnap még olyan magabiztos volt. Most a kétségbeesés szélére sodródik csendben, és már egyáltalán nem tűnik jónak az ötlet. Hogy is juthatott eszébe ilyen őrültség?!

Persze a választ is ismeri. Amikor kigondolta szintén egy ágyon ücsörgött, csak a sajátján. Hagyta, hogy elárassza a fájdalom és az önsajnálat. Merengett az életén. Eddig az ég kegyeltjének érezte magát. Korán megtalálta a párját, élete minden fordulatának megvolt később az értelme. Iskolával, munkával, szerelemmel, egyszóval mindennel szerencséje volt.
És ennek most vége lett. Érezte, hogy újra könny fojtogatja – nem gondolta, hogy ez még lehetséges, bár már a délelőtti temetés előtt is azt hitte, kiapadtak a csatornák. Csak hagyta, hadd guruljanak végig arcán a sós cseppek. Kifogyott az elterelő manőverekből. A házon már igazán nincs mit takarítani (szegény Joci, ha látná!), pedig a legjobb szándékkal sem mondható rend-, vagy tisztaságmániásnak. Olvasni képtelen, a munka sem köti le (különben is ahhoz még írni is kéne, nem csak olvasni), és a bömbölő rock is csak ideig- óráig volt vigasz, utána idegesítette. Szóval, muszáj volt szembenézni a dolgokkal. Jó állása van, sőt hivatása, ami valamilyen szinten még értelmet ad a létezésnek. Önálló, hiszen van háza, autója (bár vezetni nem tud). A mérleg másik oldalán meg ott tátong a nagy űr. Elképzelhetetlen, hogy legyen még egy férfi a földön, akivel úgy tudják szeretni egymást, mint Jocóval.

Akkor neki sosem lesz gyermeke? Pont neki, akinek az életét jelentik? Eddig mindig „nyomós” indokuk volt rá, hogy halasszák a gyermekáldást: egy újabb diploma megszerzése, munkahelyváltás, előbb legyen rendben a ház…. De most? Mi lesz vele 29 évesen? Egyedül.
És itt indult fejlődésnek a gondolat.
Egy ideje nem szed már tablettát, és 4 nap múlva ovulál. Ha most teherbe esne, még mindenkivel elhitethetné, hogy néhai férjéé a pici.
És már nem tudott szabadulni a gondolattól. Elképzelte a csöppséget a pocakjában, majd a karjai között. Talált egy reménysugárt. Valamit, ill. valakit, akit szerethet.
Na igen. De kivel, mikor, hogyan???

Annyira belefeledkezik gondolataiba, hogy először észre sem veszi a belépő Ákost.
A férfi is megáll az ajtóban, és csak nézi őt. Hihetetlen, hogy itt van! Élőben még elragadóbb, mint gondolta. Ria zavara szinte kézzel fogható volt, amikor megérkezett, és ő tiszteletben tartotta a néma kérést. Hagyta, hogy egész délután, és a vacsora alatt is semmit mondó dolgokról beszéljenek. Egyezségükre vonatkozó minden célzást kínosan kerültek. Végül a társalgás nem is került sokszor mélypontra, és néha úgy tűnt Ria is elfeledkezett arról, miért és hol van.
Már nem halogathatják tovább. Nem mintha rajta múlna a dolog… De ahogy elnézi a magábaroskadt nőt… Lehet, hogy meggondolta magát. „Mindegy, kibírod. Szüksége van rád.”
Ria megmoccan. Felnéz. Szája körül kis mosoly játszik, de szeme szomorú marad, ahogy tekintete végigpásztázza az egy szál törölközőbe bújtatott alakot.
Ákos elétérdel, és átöleli. Szelíden, oltalmazón. Ria úgy simul hozzá, mint egy elárvult kisgyerek. A férfi lassan mozdul. Fél, hogy elijeszti, de megnyugodva folytatja a nő hátának simogatását, amikor az ő ujjait haján, vállán érzi. A pongyolán át próbálja felderíteni testét, és élvezettel lélegzi be illatát. Végigcsókolgatja a selymes bőrű lábakat, és visszafelé az anyagot kicsit felgyűrve a combjait szeretgeti, finoman harapdálja. Érzi a nőben vibráló reszketést.
– Most leállít. – gondolja. – Istenverte barom vagy, hogy ebbe belementél! Minek kínzod magad? Ráadásul még a barátságát is elveszíted, és esélyed sem lesz, hogy valaha tényleg a tiéd legyen. Ugyanakkor: Hagytam volna, hogy mással tegye meg?
De nem történik semmi. Hacsak az nem, hogy Ria egyre érzékibben cirógatja a hátát. Ezen felbátorodva lassan gombolgatni kezdi a köntöst. Szájával birtokba veszi a feltárulkozó területeket. Azon a bizonyos háromszögön átsiklik, és hasát, oldalát borítja el csókokkal. Ahogy előbukkannak Ria mellei, áhítattal rátapad, s nyalogatja, szívogatja, morzsolgatja a rózsaszín bimbókat. Szinte földöntúli öröm önti el, amikor kedveséből kis, elégedett sóhaj szakad fel. Lázas csókban forrnak össze, és Ákos magában könyörög, hogy Ria most már tényleg ne hátráljon meg. Az ágyra dönti, és testén visszafelé kalandozva kezével, szájával a lába között köt ki. Na, nem véletlenül. Kicsit nehézkesen tárulnak szét a combok. Amikor a nagyajkakat érinti szája, újra érzi a másik testében a remegést. Csak reméli, hogy ez nem rossz jel. De Ria fel is ül. – Cseréljünk, jó? Most én szeretgetlek téged.
-Várj még. Vagy, félsz, hogy megharaplak?
- Dehogy. – szól a mosolygó felelet – De most csak rád koncentráljuk. Csak magadra figyelj!
- Ezt nem gondolhatod komolyan. – Ákos lenyeli a keserű ízt, és a kikívánkozó mondatot: A lelkiismereted nyugtatod azzal, hogy te nem akarod élvezni?
Már újra megszólalna, de egy halk „Kérlek!”, és a gyanúsan csillogó szempár megállítja. Belül magát átkozva kérdezi: - Abbahagyjuk? - A gyors nemleges válasz megnyugtatóan hat tépázott idegeire.
- Csak engedd el magad, jó? – Erre már nincs mit válaszolni, csak kényelmesen elhelyezkedni lehet az ágy közepén.

Ria megkönnyebbül. Nem tudja, megérezte-e a férfi, hogy kis híján kirohant a szobából. Ráadásul másodszor. De elhatározta, hogy végigcsinálja, és azt szeretné, hogy legalább Neki jó legyen. Tudja, hogy jól választott (már, ha esztelen döntése után beszélhetünk még ilyesmiről). Ákos jó ember. Más körülmények között, ha adhatna időt maguknak, talán bele is tudna szeretni…
Ledobja a félig lecsúszott ruhadarabot, és a férfitest fölé hajol. A mellbimbóit puszilgatja, s közben lefelé sandít. Fogalma sincs, mikor került le róla a törölköző, de a látvány nem utolsó. Melleit Ákos mellkasához dörgöli, finom kis köröcskéket leírva halad lefelé. Hamarosan birtokba is veszi kezével és szájával a hívogatva ágaskodót. Érzi, hogy jól nyúlt hozzá. Ez a férfi kicsit másképp viselkedik, de azért érthető a reakciója. Amikor Ákos jelez, hogy hagyja abba, hanyatt fekszik, és azonnal befogadja a lábai közé telepedő féri hímtagját. Felveszi a ritmust, és hüvelyizmaival elmélyíti a mozdulatot. Nem tart soká az aktus.

A férfi melléheveredik, Ria meg kispárnát gyömöszöl a csípője alá (minden cseppért kár). Nincsenek szavak. Ria töri meg a csendet egy kis „Köszönöm”-mel. Ákos felhorkan: - Jajj, Marcsi! – magához húzza, és ringatva csitítja. Útban van a vánkos, inkább fej alá kerül, és a nő kiskifliként élvezi a babusgatást. A megszólításon még egy pillanatra eltöpreng (na, igen, Jocó hívta csak Riának, így lett ez a nickje is, de már ő is így gondol magára), majd kimerültsége győz, és álomba merül.
Ákos erre képtelen.
Átölelve tartja a nőt, akiről hónapok óta ábrándozik. Ki gondolta volna, amikor először irkált neki a cseten? Ria azonnal tisztázta, hogy a csak beszélgetőtársat keres, és ő elfogadta ezt. Hamar felfedezték, hogy szinte mindenben egy húron pendülnek. Lassan mindennapossá váltak beszélgetéseik. Élvezte a társaságát, nyílt őszinteségét, humorát. Jocó is szimpatikus volt. Először meglepődött ugyan, amikor Ria nevetve a párjának passzolta a fejhallgatót (mert számítógéppel kapcsolatos technikai kérdés merült fel). Aztán megértette, és szinte irigyelte őket: köztük tényleg nincs titok, és minden úgy igaz, ahogy Ria mesélte. Tudta, ilyen kapcsolatot, és ilyen nőt szeretne. Sajnálta néha, hogy nem ő akadt rá erre a kincsre, de beérte a barátságával, hiszen olyan jó volt vele kibeszélni a hétköznapi problémákat, vagy Honfoglalózni, malmozni, és közben Skype-on dumálni.

Múlt héten 4 napig nem hallott felőle, és rádöbbent, mennyire hiányzik a társasága. Aztán amikor előkerült, és a balesetről beszélt, sajnálta a férjét, és átérezte Ria fájdalmát, de folyton előrefurakodott a gondolat: „a nő szabad”. Amikor ráadásul a kérését is előadta, örült, hogy ül. Lehetetlenség volt lebeszélni. Ő meg elég őrült volt, hogy belemenjen.
Van-e még ezek után esélye nála?
Persze, Riának most időre van szüksége, de nem lenne jó, ha megszakítaná vele a kapcsolatot. Még azt sem tudja eldönteni, jó, vagy rossz lenne-e neki, ha sikerült teherbe ejtenie Őt. Csak egyvalami bizonyos: nem adhatja fel, és küzdenie kell a szerelméért.