Két férfi, egy esetlenség, a tanulság (és SÜSÜ!)

Már három napja megérkezett. Már három napja legszívesebben ott a reptéren letepertük volna egymást. Hogy mi minden jött közbe mindegy, mert ma végre tökéletessé színeződött a világ. A két fiú rokon, akikkel osztozom a pesti kéglin, 300 kilométerre szüretelnek a nagyinál. Szeretem őket, csak éppen az a helyzet, hogy a szentet is elmarták eddigi kapcsolataimból mellőlem, ha véletlen eléjük tévedt. Hármasban kiskorunk óta összetartozunk, belső nyelvezetünk, no meg a maró gúny nem cseppet riasztó egy kívülálló személynek.
Felrakom a darált húst saját sóban-lében sülni főni, bedobom a fürdőbe az otthoni, mégis dögös cuccot, amit zuhany után szándékszom magamra venni, eltüntetem a srácok nyomait. Pattogatott kukoricás zacskótól a poénos horrorpornó DVD-ig. Rájuk csörgök, biztos messze vannak? Biztos. A hús már majdnem kész, kidobom a konyhapultra a tegnap pürévé főzött fűszeres paradicsomot...hmm, mennyei az illata és rábummolok fazekat vízzel a tűzre.

Kibámulok az ablakon az őszi szürkébe, emlékek mosolyognak bele a képbe. Balázzsal Egyiptomban, nyári gyakorlaton ismerkedtünk meg. Három hétig ha csak lehetett keresztbetettünk a másiknak, késztetést érezve rá valamiért, húzzuk egymás idegeit, sokszor az ő turistái és persze az enyémek, félórákat várhattak, míg kiveszekedtük a kinekvanigazát a nagy semmiségekből. Mesteri szintre fejlesztettük a kötözködést, sokak szerint már-már perverz mód kéjelegve ebben, ugrásrakész éhes oroszlánként. Míg egy nap, kedvenc játszótársam lázasan ágynak esett és napokig kijött belőle minden, ami ottani. Bekéredzkedtem a konyhára, főzni hazai húslevesfélét, ő meg azzal fogadott:
- Mi van, az ördög nem ér rá? Te viszel a pokolba?

Kedvesen ráborítottam némi forró lét, örültem, hogy üvölt. Aztán szerelembe ápoltam magunkat. Vagyis addig üldögéltem és szövegeltem betegágya szélén, míg késztetést nem érzett, szájával befogja az enyémet, és hogy mellette feküdjek. Félig meztelenbe, totál gerjedelembe mondta a lázas, izzadt test tulaja nekem, hogy gyönyörű vagyok és isteni az illatom, mire válaszoltam valami olyanfélét, nem is félek, hogy baját és a velejáró betegszagát megkapom, mert én is mint ő, úgy vagyok nagyon. És akkor arra kért, hagyjam meg neki az illúziót és fogjam be a szám. Kivételesen nem volt kedvem vitatkozni.

Forró bőrétől, érintésétől, kicsit bágyadt, de határozott lassúságától reszketett bennem a vágy. Simogatott kimérten és méricskélve, akár egy szobrász, mintha alakítani akarna, itt-ott azért időz tovább, csípőm, a derekam, a cicim formája, kezében formázva...jó volt igen, de sok bennem a tétlen élvezet, a borostákköztajkáncsüngve közben, végigsiklott kezem a hasán és becsúsztattam a gatyájába, finoman cirógattam, felnyögött, kiszabadítottam célszerszámát ő pedig lerúgta magáról végre a gátat szabó utolsó ruhát. Kicsit kényeztetni akartam, de azt mondta, most ne. Hanyatt fektetett, feléledve halottaiból, akkor arra gondoltam, csakazértis van, jaj nehogy már én legyek felül - gonosz mosoly.

Eleinte tudtam követni, hol jár, és mit tesz, aztán már csak élveztem az egészet, a combjaim közül felnézett, bár ott bizonyság elég, az arcomról is olvasni akarta ezt. Elégedetten azt hiszem, őkelme büszkeségével játszott velem: be és még ne körözést, hogy a sóvár bennem pengeélen legyen. Mikor bent lett végre és kedvesen ringatott, megbocsátva mindez neki, kismajomként csimpaszkodtam a verejtékben úszó férfitestbe. Hagyta időnként csak én mozogjak, hatalmas sóhajai fúltak nyögésbe és ez a játék egy csodaszép ajándék együtt vele és nélküle enyém. Hálás, öntudatlan sóhajok tőlem. A kettős győzött persze, mikor egymás ritmusára igent mondva jutottunk és úsztunk a gyönyör kapuján át a múlton-vanon-leszbe. Kimerülten rogyott mellém, lepedőből sivatagban szomjazónak néhány pohár vizet csavarhattam volna. Magához szorított, lazított ezen kicsit, hogy megsimogasson újra és azt mondta: - Meggyógyítottál boszorkány.
És tényleg, éreztem teste hűvösét, feltaláltuk az ideális lázcsillapítót és a csodagyógyszert. Lényegesebb, hogy megtaláltuk egymást, a sok kóstolgatásban, ami az ovisok rúgócsípő, hajhúzós vonzalmához volt hasonlatos.

És most várom. És most csörög a mobilom. Meg se nézem ki az, hiszem, emlékképekben gyönyörködve, hogy ő az.
- Viki nem mondhatsz nemet, sürgős segítség kell! - üvölt a készülékbe a bátyám, Balázs helyett.
- Ki halt meg? Illetve akkor már mindegy, szóval ki fog? - ajánlom neki minimum ilyen mértékű legyen a gondja, ha már zavarni mert, pont ma.
- Nem halál. Életbevágó! Vigyáznod kéne a gyerekre. Csak egy éjszakáról lenne szó, reggel megyek érte.

Ez viccnek is rossz. Sülthülye vagyok a kölykökhöz, az unokaöcsém már akkor is ordít, ha meglát, annyira utál, hogy képzeli ezt Gábor? Ma meg...ne nee, ne! - Szó? Szó se lehet róla, nem veszekszünk össze, tegyünk úgy, mintha fel se hívtál volna!
- A nagynénje vagy, ha már a testvéri kérés nem elég.- figyelmeztet és kezd sértődni bratyó. - Majdnem egy éve a világon van és még sose kértem semmit.
- Ez eddig kiválóan működött, próbáljuk folytatni!
- A keresztanyja is te vagy. Ígértél templomban sokfélét.
- Ja, ja, amint lehet, felolvasok neki a bibliából ezt-azt, Gábor komolyan, nem gondolhatod komolyan, azt se tudom, mit kell egy ilyen gyerekkel csinálni, most is ígérek jó, majd fogom gyakorolni és utána visszatérünk erre. Hol vannak a nagymamik?
- Anyád, a miénk, szüretel, ezt tudod. Anitáé gyógyfürdőzik Hévízen. Nem kérnélek, hidd el, ha nem lenne fontos, gondolhatod. Geri nagyon jó gyerek, semmi baj nem lesz vele, egyedül megissza a kakóját este és lefekszik aludni. Mintha ott se lenne. Viki, könyörgök, kérlek kérleeek...
- Mi az ok? - enyhülök, mert olyan kétségbeesett.
- Erről most nem szívesen beszélek, majd elmondom.
Jaj már, ezek a homályos utalások, amiben benne lehet a világégéstől, Anitának, a nejének egyszerű menstruációs görcséig minden mondjuk. És győzköd és és és...
- Jó. Hozzad! - morgom a telefonba, na az biztos, én ilyen szóra a kutyám se adnám oda.
Gábor viszont ezer és egy hálával köszön, közben visít a lakáscsengő, az ajtóban Balázs, nála kedvenc vörösbora és félig rágott marcipán rózsa. Átölel, a tárgyak a hátamon lógnak, elfelejtek minden mást, harapom a harapós csókokat, ugrok a nyakába. A rózsát ledobja, a bort, azért észnél van lám-lám, óvatosan leteszi az előszoba polcra és kilesve olykor mellőlem, botorkál velem, hova is tegyen, engem meg nem érdekel, csak vigyen. Benyit a vécébe, fürdőbe, kanszobába rettenet rumli, kis bújócska a lak, a végén l-alakban van a nappali, előtte még a konyha..

- Úgyis meg akartam mutatni a lakást - kuncogok.
- Mi ez a szag?
- Leégett a kaja. - közlöm boldogan.
- Jó trükk. Nem derül ki elrontottad. Semmi gond, a virágból már ettem. Aztán itt vagy te is.
Együtt gurulunk a kanapéra, lúdbőrzök a közeltől, az illatától, a vágytól, kajafoltos pólómon lukat ütne a mellbimbóm ha a szövet egedné és a combomon érzem a ruhákon át, a férfiféle ugyanilyen mást.
- Nem fog kigyulladni a konyha? - mondja, nem is értem, hogy figyelhet most ilyen dolgokra.
Oké, megyek. Sistereg a lábos, gőz, füst burkol be. Besegít a tésztának szánt forró víz, mindenem kozmabüdös. Szerencsétlenkedek, forrót fogok puszta kézzel, hogy visítva ugorjak utána el és landoljon az edény a kövön és hogy szerelmem jót röhögjön. Miután eloltottam a konyhát, kissé feldúltan közlöm fürdenem kell.

Balázs és a bátyám összecsukható babahelyet nyitnak, mire végzek. Geri, mint király a trónon, úgy szemléli mindezt a hordozható kölökülésből. Bátyám negédesen puszil.
- Nagyon hálás vagyok, most rohannom kell, a táskában megtalálsz mindent. Kösz neked is - fog kezet Balázzsal - Szuper kiscsávó ám, nem fog zavarni a tanulásban. Okosodjatok csak!
Mire szólhatnék bármit, elviharzik.
Geri kacag, rám mutat azt mondja...hukk, vagy luk, vagy húgy- lehet válogatni. Balázs pedig várakozóan leül kedvenc fotelembe.
- Muszáj volt, valami zűrük van. Semmi gond, megissza a kakaót és alszik. Ez volt a használati utasításban.- bajlódok a bébikibecsatolóval. - Hogy a frászba kell ezt kinyitni?! - hol az övet, hol a gyereket rángatom. Sajnálom, hogy Balázst ilyen szituba hozom - Milyen tanulásról beszéltél te? - jaj mondjon már valamit!

- Azt mondtad a rokonaid eszik a pasijaidat, hát hazudtam tanárosdit.
A pocsékba ment kaja, a rémrokonok, no meg egy gyerek, szép kis álom nő vagyok. Fenébe. Egyre dühösebben küzdök a kényszerzubbonyos Gerivel.
Balázs keze végigsimít a hátamon - Nyugi. - egy mozdulattal kikattintja a hevedert és egyúttal kiszedi a gyereket. Mire elámulhatnék mekkora profi, a kölök ágyékmagasban lévő bakancsos lába lendületesen célbatalál és férfim összegörnyedőben kéri vegyem el tőle sürgősen a gyilkost.

Két órával később, kakaón, trióban elvégzett pelenkázáson túl tévézgetünk. Mind a hárman. Pár dologra rájövünk, a tévét muszáj látnia a kölöknek, nem lehet egyedül hagyni, mert akkor üvölt, valamint, hogy képtelenek vagyunk bámuló bébiszem előtt szekszelni. Tehát várunk. Soha életemben nem foglalkoztatott ennyire a levegőszennyezés, mint ma este. Ez megy a tévébe, kellő monoton bébialtató, a bébi bele is pittyed olykor és akkor REKLÁM, szívrohammal kapok a távkapcs után, de addigra Geri boldogan felugrik és táncol a samponkorpátlanítóra. Kedvtelenül rágcsálom a pizzamaradékot, amit hozattunk végül.
Balázs feje az ölembe landol, felnéz rám kajánul - Mi lenne, ha a kanapé rajtekében lehúznám a bugyidat? Aztán te az enyémet, egyikünket mindig látná...- keze a combom közé kúszik, felsóhajtok. - Ne kínozz, jó!-
Geri is közbe vet valamit, betű sincs a hangjaira.
- Csak vidítani akartalak naa. Majd elalszik.- bíztat Balázs, meg tán saját magát - Jó gyerek ugye álmos vagy, megegyezünk, mint férfi a férfival?- kukkant ki a támla mögül a kölökre, aki ezt kacagva nyugtázza.

Milyen jót beszélgetnénk amúgy, sőt veszekednénk, ahogy szoktunk hülye, értelmetlen dolgokon, ha már nem feszítene annyira az éhség testileg. Legszívesebben altatóorvost hívnék. Gábort már próbáltam, nem veszi fel. Na na na, mintha... a gyerek háttal nekünk ringatja magát, aztán se hang se mozgás. Na akkor mozgás, húzom a pasit magammal a szobámba, küszöbig se érünk, Geri üvölt. Megölöm! Felkapcsolom a lámpákat, önuralmam távolodik, mit beszélek, sose volt.
- Mér nem tudsz rendesen aludni, mint több millió kortársad mi?! - üvöltök a gyerek képébe - Bőrön át is látsz, igaz? Buli kell? Hát bulizzunk!
Előkapom a tatyóból a GERI KEDVENCE- című kazettát és benyomom a videóba, az erősítőt meg tökig. Süsü fülrepesztően közli, hogy csak egy feje van.

Balázs vetődik a halkítóra, Geri úgy röhög, hogy hanyatt esik és gurgulázva gurul ide-oda.
Kicsit később átszellemülten nézi a kedvenceit, Balázs pedig cinkosan rámkacsint és meglógunk szép folyamatos alattomosan.
Fekszünk az ágyon, várunk. Béke.
- Hol is hagytuk abba?- kérdi szerelmem.
- Mikor kezdtük el? - felelek kérdéssel. A ruhámban az a jó, egy húzással eltávolítható, forró csókok, kutató kezek, az ujja éppen csak a hüvelyemhez ér, mikor a szomszédból ki tudja hányadszor megszólal az én vagyok a szép királyfi- vagy mi, -KAROM ERŐS, SZÍVEM VIDÁM, NINCS IS TÖBB ILY KIRÁLYFI TÁN és ráz a röhögés menthetetlenül, pont, mint Gerit percekkel előbb. - Ne haragudj ne haragudj - próbálom én a komolyt, aztán kész, hisztérikus röhej. Olyan sok szép mindent elképzeltem, olyan sok szép zenét előkészítettem és tessék...
- Szólj ha kellek. - sértődött hang mellettem. - Esetleg betehetlek a gyerek mellé.
Engesztelően simulok hozzá... a szokásos zokogásra rezzenünk. Sírvafakadnék én is, de mozdulok menni.
- Majd én - húz vissza Balázs.

Hajnalba ébredek. Jézusom, hány óra, mi történt? Horrorfilmes hidegfutkosásom van, futok is vele.
A két hím alszik békében a szőnyegen, körülöttük kanapépárnák, cumisüveg, maci, Geri félig lóg, Balázson, akinek még a nyála is csorog, a tévében hangyasemmi. Takarót hozok, rájuk terítem és csak nézek meghatottan. És nagyon szerelmes vagyok. Ölök érte és halok. Olyat tudtam meg róla, ami többetér bármilyen szeksznél. Mert az volt, lesz még.

Gábor korán jön, kócos, kicsit nyúzott, viszont boldog. Jellemző, Geri bezzeg akár öltöztethető is alvás közben, picit se pillant fel. Balázs tán József Attiláról álmodik, aludj el szépent, mert ő sem.
- Miféle tanár ez te? - Gábor kérdése nem vár választ. Vigyorog - Tudod, a házassági évfordulónk volt tegnap, kajálda, rózsák aztán olyat keféltünk, mint még fénykorunkban se.
Ez igazán remek, meg mindennek a teteje, oltári jó poén, mielőtt belebonyolódna a részletekbe tuszkolom kifele, a köszönömjével, meg a sokadik hálájával együtt.
Elfoglalom a kölök helyét, ölelem Balázst, bújok a hátához szorosan, lazítom a nadrágját és játszok kúszokbefelét, mikor elkapja a kezem.
- Ne röhögjél - kéri, álmos nyöszörgősen. - Végig vagyok hányva. Te nem érzed a szagát? Ugye kértem, hogy ne röhögj...

Hát igen. Kérted és én nagyon szeretlek, azért nevetek.