Karnyújtásnyira

A kanapén ülök és nézem őt. Még csak nemrég érkeztem. Alig néhány órája, hogy megismerhettem őt személyesen. De nem okozott csalódást, sőt. Talán még szebb élőben, mint a képeken. Ezenkívül valami elképesztő kisugárzása van. Vagy nem is tudom. Lehet nem is ez a legmegfelelőbb szó rá. Valami, amitől szinte ragyog. Ahogy beszél. Ahogy mosolyog. Ahogy mozog. Bármit csinál, különlegesnek tűnik. Mintha nem is evilági lény lenne. Alighanem ez a különös ragyogás az, ami úgy vonz benne. Éppen a sütőhöz megy, hogy a vacsorára készülő kenyérlángost ellenőrizze. Közben dudorászik magában. A hangja is csodálatos. Mintha tündérek énekelnének. Nekem legalábbis. Csak nézem kecses alakját, ahogy nekem háttal lehajol. Még szerencse, hogy nem beszélget most velem. Aligha lennék képes egyetlen szót is kinyögni. A látvány magával ragad és megbabonáz. Figyelem, ahogy kinyitja a sütőt, belenéz, majd visszacsukja és felegyenesedik
- Úgy tűnik, még nem jó. Remélem, azért nem égetem oda – mondja angyali mosollyal az arcán és a kanapéval szembeni ülőalkalmatossághoz rebben. Olyan könnyednek tetszenek a mozdulatai, mintha repülne. Tényleg emberi lény lenne? Akárcsak én? Nem hiszem. Elég csak ránk nézni. Hiszen közte és köztem ég és föld a különbség. De akkor mégis mi ez az érzés, ami itt motoszkál bennem, mióta csak ismerem? Ami csak még inkább erősödött most, hogy a hosszas netes csevegések után végre személyesen is találkoztunk. Mosolyog és beszél hozzám. A hangja zene a füleimnek. Valami földöntúli csengése van. Próbálok figyelni arra, amit mond, de nem igazán sikerül. Elveszek a szemeiben, amik rám szegeződnek. Kékes színük magával ragad. Igazán el tudnék merülni bennük. Biztosra veszem, hogy másnak nincs ilyen szeme. Kizárt, hogy létezzen olyan, ami akárcsak hasonlatos lehet az övéhez. Bár tudom, nem lenne szabad ilyesmiknek még csak felmerülniük sem bennem. Barátok vagyunk és semmi több. Nem is lehetünk soha. Tisztában vagyok vele. Mint ahogy azzal is, hogy már-már bűnös úgy éreznem, ahogy. Egyáltalán hogy érzek? Nem tudnám megfogalmazni. De tudom, mert az eszem azt súgja, hogy nem helyes. Nem szabadna. De a gondolataimnak, az érzéseimnek nem tudok parancsolni. Azt hittem ura vagyok az érzéseimnek, de most itt szinte a közvetlen közelében alig bírok megálljt parancsolni magamnak. Közben folyamatosan beszél hozzám. Próbálok értelmes arcot vágni és hozzászólni a témához, de mivel nem bírok a szavak jelentésére koncentrálni, jobbára csak bólogatok. De még ezt is nehéz úgy csinálni, hogy ne vegyen észre semmit. Arról kezd beszélni, hogy van egy fiú, akivel nem olyan régen találkozott és akivel úgy néz ki, alakulóban van valami. A szeme még a szokásosnál is jobban ragyog, az arcára valami különös, álmodozó kifejezés ül. Próbálok mosolyogni és vele örülni, de valahol mélyen, mint egy kés, úgy vájnak belém a szavai. Bárcsak rám nézne így! De tudom, hogy ez csupán álom, soha nem történhet meg. De mégis… Hirtelen felugrik, sietve ismét ellenőrzi a készülő vacsoránk állapotát. Vacsora vele, kettesben, hiszen a szülei és a testvére csak későn jönnek haza. Akár romantikus is lehetne. De természetesen nem lesz az, hiszen nem ezért vagyok itt. A lángos még mindig nem készült el, úgyhogy visszajön a kanapéhoz. De most mellém ül le, nem velem szemben. Ha tudná, ezzel mennyire megnehezíti a dolgomat! Persze még csak nem is sejti. Legalábbis remélem, hogy nem… valószínűleg gyanútlan, hiszen könnyedén leül, alig néhány méterre tőlem és fölveszi a beszélgetés fonalát onnan, ahol abbahagyta. De én érzem, hogy elvesztem. Iszonyatos önuralmamba kerül, hogy nyugodt maradjak. Legalábbis annak mutassam magam. Mert belül szinte égek. Bár csak kedvesnek szánt, kissé bárgyú mosollyal nézek rá, miközben felhúzott lábakkal, karjaimmal átkulcsolt térdekkel ülök ott és látszólag figyelek arra, amit mond, a fantáziám menthetetlenül elszabadul. Elképzelem, mi történne, ha beszélgetés közben lassan, de tényleg csak nagyon lassan elkezdenék közelebb araszolni hozzá a kanapén. Közben persze kedvesen mosolyognék rá és helyeslően bólogatnék arra, amit mond. Aztán, mikor már elég közel értem, egyszer csak rátenném a kezemet a kezére. Ekkor hirtelen benne szakadna a mondandója. Meglepődne, és valószínűleg zavarba is jönne. Aligha értené hirtelen a helyzetet. Néhány pillanatig csak nézne rám meredten, zavart tekintettel. Aztán éppen mondani készülne valamit, de még mielőtt megtehetné, félbeszakítom azzal, hogy a számat a szájára tapasztom. Ettől még jobban meghökkenne, egy ideig teljesen ledermedve hagyná, hogy az ajkait ízlelgessem. Majd hirtelen, még engem is meglepve, viszonozná a csókot. Hasonló módon kóstolgatna engem, mint én őt. Először csak lassan, gyengéden, tele érzelemmel. Idővel aztán elhatalmasodna rajtunk a szenvedély. Többre vágynánk. Gyengéden harapdálni kezdeném az ajkait. Nemsokára pedig a nyelvünk is utat találna a másikéhoz. Hosszú percekig feledkeznénk így egymásba, miközben nyelvünk vad csatákat vívna. Majd, mikor már ezt is kevésnek éreznénk, szép lassan elkezdeném a kezemet a felsője alá csúsztatni. Egyre feljebb és feljebb, míg el nem érném formás, kerek melleit. Mivel itthon van, természetesen nem visel melltartót vagy ilyesmit, egyből puha, selymes bőréhez érhetek. Először egy pillanatra megdermed, mikor megérzi ott a kezeimet, de nem állít meg. Érzem, hogy ő is vágyik rá, mint ahogy a folytatásra is. Simogatom, markolászom halmait, miközben persze az eddigi, szenvedélyes csókunkat sem szakítjuk meg. Egyre erőteljesebben gyömöszölöm csodálatos melleit, majd mellbimbóit veszem ujjaim közé és morzsolgatni kezdem őket. Felsóhajt. Érzem, hogy élvezi. Kicsit eltávolodok tőle, kihúzom kezeimet a felsője alól, de csak azért, hogy megragadhassam azt és a segítségével lehúzhassam róla. Felemeli a karjait, így az hamarosan a földön végzi és az ő közbenjárására az enyém is hamarosan követi. Most már egymáshoz ér a bőrünk, ahogy szorosan összeölelkezve folytatjuk félbehagyott csókunkat. Kezeink szinte megállás nélkül száguldanak a másik felsőtestén, igyekezve nem kihagyni egyetlen négyzetcentimétert se. Szenvedélyünk lángja egyre magasabbra csap. Nem bírunk betelni egymással. Csak faljuk egymás száját és testét. Kezem lejjebb vándorol csodálatos testén.
Gyengéd erőszakkal hanyatt döntöm a kanapén és lehúzom róla a sortját. Csípője megemelésével segédkezik a művelet végrehajtásában. Aztán fehér bugyijába kapaszkodok és azt is húzni kezdem. Már nem sok hiányzik ahhoz, hogy meglássam legféltettebb testrészét. A bugyi lassan csúszik végig combjain, amikor…
- Hahó, figyelsz rám? – felemelt hangja kizökkent fantáziálásomból. Idegesen megrázom a fejemet és igyekszem összeszedni magamat, miközben azért imádkozok magamban, hogy ne vegyen észre semmit. De vajon tényleg észrevétlen tud maradni, ahogy szinte felfalom a tekintetemmel? Ám ő úgy tűnik, szerencsére semmit nem vett észre, megértően mosolyog rám. – Nagyon elfáradhattál, igaz? Hosszú volt az út. – Zavaromban gyorsan rábólintok, nehogy tovább firtassa. – Jaj, a lángos! Teljesen elfeledkeztem róla! – kiált fel és a sütőhöz rohan. Révetegen követem szememmel a mozdulatait, ahogy lehajol és kiveszi a tepsit. – Egy kicsit megsült, de nem menthetetlen – konstatálja megnyugodva. – Akkor eszünk? Mert ez melegen jó. – Ismét csak bólintok. – Ha gondolod, vacsi után mehetsz fürödni és alhatunk is, látom, hogy fáradt vagy. Bár én igazából abban reménykedtem, hogy sokat fogunk beszélgetni, főleg ha már egyszer a szüleim sincsenek itthon és így nem tudnak takarodót fújni. – Közben tányérokat vesz elő és rápakol két-két lángos-szeletet. Beletelik némi időbe, mire felfogom, hogy reagálnom kéne valamit az elhangzottakra.
- Ja, nem, nem probléma, nem akarok még aludni. Nyugodtan beszélgessünk csak akár hajnalig is! – és igyekszek rámosolyogni, de csak egy furcsa vicsorgás-szerű fintorra futja, ám úgy tűnik, ez őt nem zavarja. Leteszi a tányérokat és kedvesen mosolyogva felém fordul. Ha tudná milyen szép ilyenkor. Persze mikor nem? De ennek az angyalnak a szavai valahogy mégis fájdalmasan és kijózanítóan hatnak rám, noha csöppet sem bántó szándékkal, sőt kifejezetten dicsérően mondja őket:
- Jaj, köszi! Tudod, azt szeretem benned a legjobban, hogy mindig olyan megértő és rendes vagy hozzám. Egyszerűen annyira jó barátnő vagy!