Jó a buli - le a bugyit! 3. rész.

Amint nyikorogva felnyíltak a szemhéjaim - akár egy spanyol boltocska redőnye, ami delelés után nehezen csikordulva, lomhán emelkedik fel a sűrű kánikulában -, Karcsit pillantottam meg az ablak előtt állva.
Szobatársam, akivel az egyhetes továbbképzés során testvériesen osztoztunk a kisméretű, ám legkevésbé sem hangulatos, viszont sokat látott motelszobán és az élményeken, máris esküvői vagy karmesteri öltöny-szerű, üzleties öltözékében nézett optimistán a ránk váró nap eseményei elé. Még a nyakkendője is behízelgő sötétszürkén pompázott, így kimondottan bizalomgerjesztő képet mutatott a reggeli fényben. Ez a szürke-mégszürkébb-legszürkébb színkavalkád érdekes összhatást produkált. Mint egy befektetési és pénzügyi tanácsadó, aki biztosításokkal is házal mellesleg, esetleg még edényeket és életfogytig szóló üdülési jogot is árul, de csakis alapos kedvezménnyel.

- Jó reggelt! – köszöntöttem a tőlem telhető legvidámabb hangomon, ami most valahol a rekedt varjú és a suttogó oroszláné között foglalt helyet a hangok skáláján.
- Nem sokat aludtunk, de ez téged biztos nem zavart, mert nagyon intenzíven alszol. Azt mondták a nők, hogy ha megerőszakolnának, nem is vennéd észre, de hogy másnap nem emlékeznél rá, az tuti.
- Csajok? – próbáltam megragadni a fonalat, amit még az éjjel, vagy hajnalban elveszítettem. Nem is ittam pedig sokat, hiszen nem szokásom, de aludni azt valóban bírok.
- Tudod, ilyenek – mutatott a levegőben két méretes cicit.
Ehhez már felültem az ágyon.
- Milyen csajok jártak itt? Ne mutasd, azt a részét értettem!
- Először is Luca. Nincs kedved elcsábítani, amikor nem nézek oda?
- Ezt hogy gondolod? – dörzsöltem ki az álom maradékát a szememből, és nagyot nyújtóztam.
- Nem haragudnék meg, sőt vendégem vagy egy sörre vagy bármire! – biztatott Karcsi. – Mindig szemmel tart, mint egy pótfeleség, pedig szórakozni jöttem én ide, nem nősülni…
-… a továbbképzésre! – fejeztem be méltatlankodó mondatát. – Ki járt még itt?
- Az az autós nő, aki tegnap is itt volt velünk a buli előtt…
- Autós?
- Ugyanolyan magas akkor is, ha ül az autóban, akkor is, ha áll mellette…
- No mindegy! Más? – türelmetlenkedtem.
- Akivel ücsörögtél egész éjjel, ő is benézett, csak jó éjt kívánni, de téged már lekésett, pedig szerintem szívesen itt maradt volna. És a vékony derekú, de alul-fölül kiadós is itt volt, elvitte a bugyiját, és küldött egy puszit. Ha én ilyen kapós lennék! Mindegyik azt leste, hogy talán felébredsz, és bebújhat melléd…
- Más semmi?
- Hát nem elég ez? Kapcsolj rá egy kicsit, már a harmadik nap kezdődik, és még nem is dugtál egy jót! – biztatott. Nem tartottam szükségesnek elmesélni a kalandjaimat. Ő csak Timiről tud, akivel sokat sétálgattunk és beszélgettünk, s aki miatt biztosan irigyel, még akkor is, ha ő már első nap ágyába csalogatta Lucát, mi meg Timivel, szemmel láthatólag nem jutottunk el ekkora távolságra. Miért mesélném el neki nagycicist, akit kimentettem a mosdóablakon, és ezért megjutalmazott? Vagy miért mesélném el az éjszakai csajt, akivel táncoltunk, beszélgettünk, és azért egészen közeli kapcsolatba is kerültünk a néptelen folyosó üvegjének támaszkodva?

Lassan nyitottam be a fürdőszobába, óvatosan, hiszen tegnap éppen egy pucér popsitulajdonos mosta a fogát beléptemkor.
Ezúttal nem.
Most a haját törölgette. Feje nem látszott ki, de apró, nagyon formás cicik mosolyogtak rám. Nekik mondtam: bocs! Gyorsan visszacsuktam az ajtót.
Egy perc múlva viszont megjelent, egy szál törölközővel a fején. Nem is tudtam, hová nézzek, mert most láthatta a tekintetem irányát.
- Mindjárt készen vagyok ám – mondta. Felém meg: - Szia! Jól aludtál?
Nem zavartatta magát, végülis az éjjel már láthattam csupaszom, ahogy a Zoltán-féle buliban mindenki. Morogtam valamit az éjszakáról, amiből mindig ellopnak egy darabot az álommanók, de erre senki nem figyelt.
- Lemegyek addig, sétálok egyet, amíg elkészülsz – jelentette ki Karcsi a pénzügyi tanácsadókra jellemző, üzleties komolysággal. – vagy elkészültök.
- Én meg lezuhanyozom – Már indultam is elfoglalni a fürdőszobát.
Alig szabályoztam be a víz hőfokát - nem túl melegre és nem is hidegre – Luca megjelent, ezúttal már a törölköző-turbán sem volt a fején:
- Nem zavarlak? Csak a fésű…
Kicsit később, amikor tusfürdős lettem, már bugyi is volt rajta, bár más még nem:
- Nem akarlak zavarni, itt hagytam valahol… - Nem derült ki, mit hagyott itt, de biztos megtalálta.
Mégegy látogatás, egy be nem gombolt ing is került rá közben. Vagy ezt a lányoknál blúznak hívják? Ingszerű blúz. Blúzszerű ing? Valaki világosítson fel női ruhatár-ügyben, mert nem értem!
- Jó a víz? – kérdezte, egy tétova lépést téve felém. Olyan érzésem támadt, hogy mindjárt betoppan mellém a vízsugár alá, és nem törődve ingszerű ruhája és fekete tangája elázásával, segít a reggeli tusolásban. Nem tette, én meg nem tudtam, sajnáljam-e ezt, vagy inkább annak ellenére sem, hogy jólesett volna.

Sikeresen elkészültem, megtörölköztem. Kilépve a fürdőszobából Luca egy hosszú monológba kezdett barátnőkről és kapcsolataikról.
Hol a nadrágom?
Úgy emlékszem, 2 nadrágot hoztam fel a szobába, az egyik tegnap rajtam is volt… és most kettőjük közül egyet sem találtam. Még a kocsiban a harmadik várja, hogy sorra kerüljön, de azért ezeknek is meg kellene lenniük.
Sok barátnője lehet Lucának, s mindegyik zűrös kapcsolatokkal, mert rendíthetetlenül mesélt. Ha éppen nem izgatott volna az eltűnt nadrágok rejtélye, akkor az ágy szélére ülve – ösztöneimnek engedelmeskedve –, hagyom magam általa izgatni, s átengedem magam Luca látványának. Amint fedetlen cicikkel jött-ment, tükör előtt illegette magát, tangája alig takart valamit… elnézegethettem volna.
Megkockáztatva, hogy lemaradok valamiről közben, a szekrényben lógó, vendégeknek készített fürdőköntösben lesétáltam a kocsihoz, és felhoztam a nélkülözhetetlenné avanzsált tartalék nadrágot. Ahogy visszatértem – belebújtam az alsóba és immár egyetlen nadrágomba -, Luca ott folytatta, ahol megszakadt a vég nélküli történet, miközben kent valamit a nyakára, másvalamit az arcára, újabb titokzatos dolgot a szemhéjára… Ezt sem értem, ahogy az öltözködés titkait sem, de nagy igyekezettel ki fogok mindent deríteni. Könnyen tanulok, bár szorgalmasnak nem mondanám magam, de ha valami érdekel!...
Végszóra Karcsi is visszatért, éppen az utolsó barátnőt is kivégeztük és az utolsó kenőcs is a megfelelő helyre került, én is felöltöztem. Együtt indultunk reggelizni.

Mindenből tettem egy kicsit a tányéromra, és jóízűen falatozgattam. Hallottam, hogy egy ismeretlen csaj név szerint engem kérdez a szomszéd asztalnál, s mire lenyeltem az aktuális falatot, már Karcsitól érdeklődik.
Karcsi végigmérte tetőtől talpig, vagy inkább talptól tetőig, és rám mutatott.
- Beszélhetnénk? – kérdezte a lány.
Készségesen felálltam és kikísértem az étterem elé.
- Timi üzeni, hogy jó legyél, és azért sétálgass ám nélküle is! – Nem értettem. Ez most egy ilyen reggel, csupa bonyolult mondattal és érthetetlen kenőccsel?
Megmagyarázta:
- Én vagyok a szobatársa. Az éjjel nagyon rosszul érezte magát, láza is lett, telefonált a testvérének, aki eljött érte és hazavitte. Indulás előtt neked üzente ezt az egy mondatot.
- De mi lett? Mit fájlalt? Mi a baj?
- Nem tudok mást, csak panaszkodott, hogy szédül, felment a láza… Hazament.
- Köszi, hogy szóltál! – Visszabotorkáltam az ebédlőbe, leültem az asztalhoz, de már nem bírtam egy falatot sem enni többet.
Hazament Miss Továbbképzés!

Délelőtt sétáltam, ugyanazon az útvonalon, ahol előző nap még kettesben andalogtunk. Ebédelni nem volt kedvem, beültem a parkoló kocsimba és hallgattam a beszűrődő zajokat, eltelt a délután is. Mi lehet Timivel? Még a telefonszámát sem tudom, eszünkben sem volt 5 napos továbbképzés elején elkérni egymástól…
Láttam, hogy elérkezett a vacsoraidő, kisebb-nagyobb társaságok az étterem felé tartottak. Vacsora helyett – gondoltam – hallgatok zenét. Találomra kivettem egy cd-t a kesztyűtartóból, s betoltam a lejátszóba. Mielőtt megszólalt volna, már eldöntöttem, hogy nem fog tetszeni. Kikapcsoltam.
Hirtelen elhatározással elindultam az étterembe. Timin úgysem tudok segíteni, sőt esély sincs arra, hogy kiderítsek valamit róla, hát biztos ő is azt javasolná, hogy érezzem jól magam. Így van! Mennénk együtt vacsorázni!
Alig ültem le a Karcsitól hangos asztalhoz, odalépett az apróhirdetéseken nevelkedett Zoltán, s meghívott bennünket az esti házibuliba. A meghívást 2 kacsintással erősítette meg, amik egyenként a várható felfokozott hangulatot voltak hivatottak kódolva, non-verbálisan megerősíteni. Viszont azt, hogy a csuklása mit akart jelenteni, képtelen voltam megfejteni.
Kicsit és lassacskán kezdett visszatérni a hangulatom a rám jellemző kerékvágásba, ám minden gondolatom Timi körül forgott.

*

- Gyerekek, nőkre nem kell pénzt költeni! – Furcsán hangzott ez éppen Zoltán szájából, aki még 2 nappal ezelőtt hirdetési újságban böngészte a fizetős társkeresőket.
- Akkor minek vásároltál be egy egész kocsmányi innivalót? – kérdeztem.
Második fordulóval cipelte már az üvegeket a második emeleti „kistárgyalóba”, az esti bulihoz, amikor találkoztunk, segítettem egy fuvarral felvinni.
- Az megint más! Isznak egy kicsit, táncikálnak és már bent is vagyunk a témában. – Erre kacsintott egy erőteljest, két szemmel.

Karcsival közös szobánkban ültünk ágyon, asztalon, és többnyire Zoltán szaggatott, nagy szünetekkel tarkított monológját hallgattuk. Közben a saját gondolataim foglalkoztattak, ám néha kérdeztem valamit, nehogy elveszítse a fonalat. Karcsi – csendes volt -, szintén saját gondjával foglalkozott magában: nagyon szerette volna már frissíteni a kapcsolatát, s ebben nem háromnapos barátnőjére, Lucára osztaná a szerepet. Luca minderről semmit nem tudhatott, a fürdőszobában készülődött a bulira, időnként kiszaladt valamiért félmeztelenül. Zoltán ilyenkor csettintett a nyelvével és nagyokat pislogott vagy csuklott.
- Egy haverom – folytatta az előadást – vett egy nőt striciktől. Úgy, ahogy mondom, megvette. Kérdeztem is, hogy miért fizet ennyit. Igaza volt! 2 hónapig nála lakott a csaj, aztán a haverom is eladta, még többért, mint vette. Hát nem jó?
Nagy sikert nem aratott Zoltán sem, távoli haverja sem.
- Nem kellene belépődíjat szedni, vagy legalább valami hozzájárulást mindenkitől? Ne te fizesd az összes piát! – javasoltam.
Felvillant a kacsingatós szeme. Lehet, hogy eleve ide akart kilyukadni?
- Jó ötlet, majd szólok mindenkinek…
Luca ezúttal félig felöltözve jelent meg:
- Elfelejtettem neked mondani – fordult felém a nyitott ajtóban -, hogy tegnap az egyik csaj kölcsönkért egy nadrágot, azt hittem Karcsié, és odaadtam, ne kelljen a másik épületbe egy szál miniruhában átszaladni. Délután derült ki, hogy nem Karcsié volt, hanem a tiéd.
- Kicsit kerestem, de bíztam benne, hogy előkerül… Egy nadrágról volt szó?
- Ühüm. Felvette, jól felhajtotta a szárát…
- Akkor még keresek tovább, egy másikat is, majdcsak meglesz!
Így zajlott a várt buli előtti készülődés. A buli még nem zajlott, Luca készülődött, mi várakoztunk.

*

Nem értettem, Karcsinak mi baja van Lucával. Unja? Pedig úgy tűnt, alkalmazkodó, készséges partner, biztos miden kívánságát teljesíti. Kinézett már egy másik csajt? Az lehet, láttam tegnap, hogy minden irányban potenciális ágyastárs után nézelődik. Végülis szerda este van, hétfőn jöttek össze, és a mai éjszakán kívül már csak a következőn alszunk itt…
A lépcsőn előttem lépegetett felfelé Luca – gondolataim és Karcsi gondjainak ihletője - nem nagy, sőt inkább kisméretű popsiját ingatva, igazán formás. Cicijéről is csak hasonlókat tudok mondani… El lehetne vele tölteni nemcsak ezt az egy hetet. Nem értem Karcsit!
- Nem ismerek magunkra, nem találtunk ki semmi meglepetést! – szólt éppen hátra a popsi tulajdonosa. Zoltán – mint házigazda - előrement, hárman közelítettük meg a helyszínt. Úgy tűnt, Luca végérvényesen a mi szobánkban lakik, nem lesz egyszerű dolga Karcsinak, ha más szobatársat szeretne.
- Mert ugyanis mi magunk vagyunk a meglepetés! Nem kell már ide semmi cicó, tűzijáték vagy hasonló, jövünk, látunk és lövünk! – válaszolt szokott jó kedélyével Karcsi. Mégis kitalált valamit?

A kistársalgóban talált vidámság már aligha fokozható, vágni lehetett a levegőben. Mint a benzintartály mellett a szikra, pont úgy működött Zoltán a fura kacsintásaival: elég volt ránézni, és okkal –ok nélkül dőltünk a röhögéstől. Inkább okkal! Csak fokozta a kedvünket, hogy erről a pislogó új szokásáról nem tudott, vagy nem vett tudomást, így még murisabb volt a váratlanul érkező, nyeles kacsintás.
A tegnapi helyünkön tegnapi tánc-, sör- és szexpartnerem, Virág ült, teljes pompájában, csábító illatfelhőben, kezében egy színes löttyöt tartalmazó pohár, a lábai előtt egy üveg sör hevert, és a lábain… Megvan! A nadrágom! Az egyik. Kicsit bő, kicsit hosszú, s így feltűrve a szára, érdekesen mutatott, de nem is terveztem elajándékozni.
Következő pillantásom – míg meghódítottam a fenntartott helyemet, és megragadtam az odakészített sörösüveget – a másik nadrágomra esett, amelyik éppen tánclépésben haladt keresztül a nem is olyan kicsi kistárgyalón. A harmadik meg rajtam… Ezért kellett annyit izgulni?
- Egész nap nem láttalak, most meg azt gondoltam már, nem is jössz! – mondta neheztelő hangon.
- Látom, azért otthonosan mozogsz a nadrágomban.
- Az a csaj meg nagyon otthonosan mozog a szobátokban, aki tegnap, vagy ma volt az már, hajnalban ideadta. Délután, amikor találkoztunk, akkor mondta, hogy nem is a pasijáé, hanem a tiéd. Még jobb is! Mégsem egy idegen gatya. Felvettem mert fáztam, és most visszahoztam neked, így mindenestől a tiéd.
Luca, aki más alkalommal „otthonosan mozog” a szobánkban, szorosan Karcsi mellett hallgatta éppen a véget nem érő viccáradatot.
- Ezért jártál nálunk buli után? – kérdeztem.
- Csak ürügy volt, egy jóéjtpuszit szerettem volna, de akkorra már úúgy aludtál!
- És a másik nadrágom? – próbáltam eligazodni a kódorgó ruhadarabok életrajzi útvesztőiben, egy pillantást vetve a tőlem távolabbira, amelyik fenéktájon sosem mozgott még ennyit, mint amire ezen az estén alkalmi viselője kényszerítette.
- Röhejes volt! Az a csaj, aki a szobatársad barátnője, már nem volt szomjas, és amikor kértem tőle a nadrágot, én, magamnak, nem nekem nyújtotta, hanem annak másik csajnak… ott van, annak az alacsonynak, aki szintén bement hozzátok valamiért. Úgyhogy én is fogtam egyet, ami a fogason lógott és elhoztam. Tessék, itt van! – Zsebtájon két ujjal kétfelé húzva a szövetet szemléltette, hogy nem ilyen formás lábakra álmodta a nadrágtervező.
- Maradhat, kicsit feljavítod legalább, sosem tartózkodott még benne ilyen jó popsi…

Nagycicis az est koronázatlan háziasszonyként tündökölt, azaz csillámlott, csillogó pöttyök a testén, ahol csak látszhatott, gyanítottam, hogy ott is, amit egyelőre eltakart. Körbejárt, mindenkit egyenként vagy párosával köszöntött, hozzánk is odalépett és koccintásra nyújtotta poharát:
- Legyetek üdvözölve! Remélem, jól szórakoztok! Adok néhány cédulát, mellé egy tollat is, írjatok mindegyikre egy-egy vicces feladatot, olyat, amit akár ti is örömmel játszanátok majd, mindjárt visszajövök érte! A buli költségeihez meg mindenki annyival járul hozzá, emennyit gondol, és nem sajnál a szórakozásért, ezért is visszajövök.
Zoltán ezek szerint a legjobb kezekbe helyezte finanszírozási problémájának megoldását. Vajon megvette már Nagycicist? Két nap múlva némi haszonnal akár el is adhatja.
Viszonylag rövid, ám annál vidámabb, hatékony tanakodás után a kapott 4 cédula mindegyikére írtunk egy feladatot, jó ötletnek tartottuk, hogy így a mi „kezünk” is benne lesz a játékban. Nagycicis – akivel a legelső estén egy wc-ablakbéli eset után közelebbről megismerkedtünk, s ezért a beavatott cinkosságával tekintettünk egymásra - közben körbeért, tőlünk is elkérte a cédulákat és elhadarta a tudnivalókat:
- Semmi nem kötelező, érezzétek jól magatokat, az a fontos. Óránkét kétszer, esetleg ha a hangulat úgy adja, akkor háromszor játszunk, három-három játékot, ezen felül élvezzétek az életet, egymást és a bulit!
- Nagyon értesz a buli szervezéshez! – engedett el egy dicséretfélét Virág. Nagycicis egy mosollyal reagált, amit így lehetett értelmezni: „Értek én mindenhez!” Ezt részben tudnám tanúsítani, ha a hétfő éjjelre gondolok.
Lüktetett a zene.
Felkerekedtünk táncolni, egy – meglehetősen hosszú – szám erejéig, kevés lábtaposással, több tétova ide-odasimogatással. Visszafelé odaszóltam a másik nadrágom bitorlójának:
- Van még egy-két pólóm is. Érdekel?
Egy pillanatnyi zavar után kapcsolt:
- Megdumálhatunk egy próbát! A nacit üresen kéred vissza, vagy mindenestől?
- Meg tudunk egyezni szerintem… - Még mondtam volna valamit akciós árakról és kedvező szolgáltatásokról, de Virág hátranyúlva kézenfogott és a törzshelyünkhöz vezetett.

Az előző estéhez képest többen jöttünk össze, ismeretlen arcokat is láttam, mindenki nem is bírt volna egyszerre táncolni. Nem is akart. A hangulat ugyanolyan felfokozott volt ezen a második bulin is, ám valahogy más jellegű: kettesben-négyesben beszélgetések, nevetgélés, viccmesélés, sok ital fogyott – csak én tartottam még az első üveg felénél -, az erotikus töltet hiányzott. Mondtam is Virágnak:
- Tetszett tegnap a sok cici, más volt, felszabadultabb.
- Csak várd ki a végét! – biztatott. – Ha mindenki olyan feladatokat írt, mint mi, akkor lesznek itt hamarosan pucér fenekek és mellek! És himbilimbik nekem – tette hozzá.
- Milyen jó érzés volt a karomnak, amikor hozzáért a cicid…
- Nekem is jó volt, nagyon beindultam, tapasztalhattad. A kezed is a bugyimon keresztül! Ha nem hívtál volna ki a folyosóra, hát itt ülök bele az öledbe!
Számomra már e párbeszéd is izgatónak bizonyult. Nem kímélt, folytatta:
- Úgy magadhoz szorítottál, összetörtek a csontjaim. Nem gondoltam volna, hogy állva, szemből be tudod nyomni a farkad!
A zene lassabbra váltott, csiszolt dallamok váltották a lüktetés monotóniáját.
- Én meg nem gondolkoztam rajta, csak nyomtam, és finoman befogadtál.
- Amikor megláttam, azt gondoltam, ez nem fog bemenni… jó vastag!
- Köszi. Neked meg nagyon finom puncid van, olyan omlós volt, meleg, és szorított mégis! Nem is tudjátok, ti csajok, milyen jót tesztek velünk, amikor benyomulhatunk!
- És benn virgonckodtok! – nevetett. – Azt hallottam, hogy a pasi szájába kell adni valamelyik ujjunkat, és gyönyörködni, ahogy szopogatja… és nagyon mennyei érzés, és akkor ezt megduplázhatjuk képzeletben, merthogy a pasik ennél még nagyobbat élveznek a puncinkban.
- Lehet, hogy így van – helyeseltem -, add az ujjad!
- Máshol szeretnék nyalogatást… - súgta, mintha bárki is hallhatta volna, vagy egyáltalán: akárkit is érdekelne.
- Szerintem, ha bedugod az ujjad egy idegen punciba, akkor is közelítesz ahhoz az érzéshez, amit tapasztalunk, de ne kettővel szorozd, legalább tízzel.
- Saját puncimba nem jó?
- Az olyan, mintha a saját popsidat simogatnád! Idegenbe…
- Nem is ujjaztam még senkit, csak magamat. Kicsit kíváncsi lennék… Ez az! Neked tudni kell. Ha a puncimba dugod a farkadat, az hányszoros érzés ahhoz képest, mintha az ujjad dugod be?
- Muti!
Kezemben meglangyosodott a sör, ahogy szorongattam az üveget. A zene ismét dübörgött, néhányan táncoltak, mozogtak a cicik, repkedtek az illatos hajak, csillogtak a szemek, használat előtt felrázódtak a popsik.
Megfogtam a kezét:
- Kijössz?
- Te is úgy állsz? – kérdezte Virág. – Benne vagyok!

Szó nélkül elhagytuk a kistárgyalót. A második emeleten még nagy életet tapasztaltunk, egymást átkarolva eggyel lentebb sétáltunk.
A folyosó beszögelésében egy kopott, design-os kanapéra ültünk és sürgősen egymás szájának estünk. Puhán nyílt az ajka, fürge nyelvek ismerkedtek, kergetőztek, cseréltek helyet. Egyik kezével a fejemet húzta, ha lehetséges még közelebb magához, másik keze a nadrágomban járt. Felnyúlva a ruha alatt, a maroknyi ciciket simogattam felváltva, jobbom a derekán, csípőjén vándorolt lefelé – vonzódom ezekhez, a vékony, de nőies vonalakhoz -, egészen a popsi félgömbökig, ahová az általa viselt nadrágom méretezése következtében, kicselezve az övet, akadálytalanul bejutottam.

- Add vissza a nadrágomat – súgtam a szájába.
- Húzd le rólam… - válaszolt aprócska lélegzethez jutva.
Már megint a folyosó! Mindig itt jön ránk? Tegnap ugyan egy emelettel feljebb…
Felpattant, elém állt, s segített kibujtatni magát a nadrágomból. Újabb két szinkronmanőverrel rólam is lekerült ez a feleslegessé vált ruhadarab. Leült szemben a térdemre, lábait kétoldalt a nyöszörgő kanapéra nyújtotta. Elővezette keményen várakozó fegyverem - miközben őt popsijánál fogva közelebb vontam magamhoz - olyan mozdulatokkal húzogatta kettőnk között, mintha az övé volna, és éppen önkiszolgáló módon szexelni támadna kedve. Markoltam a popsit, tenyeremmel szánkáztam a hátán, rácsodálkoztam a feszülő, hegyes cicikre… Alig kellett változtatni a testhelyzetünkön ahhoz, hogy az apró bugyit az útból félrehúzva, szabaddá váljék a bejárat a nedvesen nyiladozó Virág-kehelybe. Elvettem az egyik kezét a vállamról, és a mutatóujján számmal mutattam meg, milyen érzés – azaz milyen érzésnél még sokkal jobb - ahogy lassan de mohón elnyel a forró ismeretlen.
– Áááh! – nyugtázta az élményt.

Mint az első emeleti galopp legesélyesebb zsokéja, remek vágtába lendült, és lankadatlan irammal szinte egyszerre értünk a célba, összekapaszkodva és egybeolvadva. Kimerülten babrált a hajammal, hozzám simulva csodás cicijeivel, én a hátán simogattam és még mindig szaggatottan vettem a levegőt.

*

Kipirultan tértünk vissza a buli színterére. Nem sokat veszíthettünk - csupán a helyünket, ám másik hasonló öblös fotel szabadon állt, hát közösen abba telepedtünk -, távollétünkben talán néhány játékon túlesett a társaság, mintha kevesebb ruha lenne némelyeken.
- Szerinted, van harmadik emelet is? Ott még nem próbáltuk… - Virág kinyújtott karral elérte a bárpultnak szolgáló asztalt, és 2 üveg sört levéve, egyiket felém nyújtotta.
- Talán még negyedik emeleti folyosó is van, nem is beszélve a földszintről, amit kifelejtettünk eddig. – Elégedetten és kielégülten nyugtattam karomat a vállán.

*

- A következő játékos pedig… keverd meg és húzz egy cédulát, légy szíves!.... – Nagycicis élvezte a szereplést, hangja mikrofon és erősítő nélkül is betöltötte a kistársalgót. Egy pillanatnyi csend, míg kihajtotta a papírt, és már a nevemet harsogja: - Imre a következő játékos! Húzz egy feladatot innen magadnak…
- Ez jó hosszan van leírva – nézegettem a cetlit. – Először is választanom kell valakit.
Virág eltűnt a fotel mélyében, úgyhogy gyorsan körbenéztem a teremben:
- Jelentkező? – Nagyjából átfutottam a cédulán hosszasan taglalt feladaton, úgyhogy ehhez kerestem megfelelő partnert. Megpillantottam a nadrágomat bitorló, alacsony, ám arányosan formás lányt, aki csodálatos mosolyt küldött felém: - Hölgyem! – nyújtottam a kezem.

A mosoly lefagyott, de lábakon átlépdelve, mellém helyezkedett.
Nagycicis kikapta a kezemből a játékleírást tartalmazó cédulát:
- Álljatok egymással szemben úgy, hogy homlokotok folyamatosan összeérjen! – Ehhez az akcióhoz térdemet meg kellett hajlítani, fejemet lefelé hajtani, játszótársamnak pedig a homlokát hátra-fel tolni, talán még lábujjhegyre is állt, de ezt nem láthattam ebben a kificamított, hátradöntős, tangószerű állapotban. Ennyi bőven elég is lett volna feladat gyanánt, de folytatódtak a megpróbáltatások: - Vegyetek le egymásról egy-egy tetszőleges ruhadarabot – hangos éljenzés - ezt cseréljétek ki, tehát adjátok a másik kezébe, ezután a saját ruhátokat húzzátok rá a másikra! – „Jó nekik!” bekiabálás - Egymást vetkőztetitek, és egymást öltöztetitek. Világos? Rajta!

Már akkor világos volt, amikor belepillanthattam a cédula tartalmába, ezért is szándékoztam vagy Virágot, vagy ezt a csajt választani, akik az én nadrágjaimban feszítenek. Virággal magasan jobban jártam volna, mert nem ilyen picike…
- Ha kikapcsolod, le fog szaladni a bokámig – figyelmeztetett súgva.
- Megtörtént, ott is van. Gondolhattam volna… Ne törődj vele, úgyis le kellene húzni!
A társaság megtapsolta a művelet eredményét, biztos szép látvány tárult eléjük kétmaréknyi popsi fomájában, melyet alig takart a tanga. Akárki is találta ki ezt a homlokösszeérést, ügyes húzás, semmit nem láttunk egymás szemén kívül. A többiek meg dőltek-fetrengtek, murisan nézhettünk ki.
- Homlokok folyamatosan…! – figyelmeztetett Nagycicis.
- Megfoglak valahol, amíg vetkőztetsz. - Kezem deréktájra helyeztem.
- Azt hittem, a fenekemet akarod… - súgta nevetve.
Nagycicis erre a megjegyzésre lecsapott:
- Kár, hogy nincs mikrofon, itt közben izgalmas beszélgetés zajlik a játékosok között. Éppen azt vitatják, hogy hol fogják meg egymást!
- Ahol kiemelkedik! – hallatszott egy lelkes szurkoló hangja.
- Én tudnám a dolgom! – Így egy másik.
- Én is tudnám… - súgtam játszótársamnak.
- Elhiszem – válaszolta. – Képzeld csak el, ha nem a saját nadrágodat kellene felvenned, hanem az én igazimat…!
- Vagy a bugyidat… - nevetgéltem az ötleten.
- Még a csomagodra sem lenne elég!
Sokat matatott a csatommal, mire kikapcsolta, majd a gombok következtek.
- Még egy van, azt hiszem – segítettem emlékezetből -. Ha azt nem gombolod ki, az alsóm is lejön a nadrággal együtt.
- Úgy nem jó?
Olyan óvatosan fejtette le a rólam, hogy közben másik kezével körbe-körbe tapogatva, maradó ruházatomat igazgatta. – Ováció, éljenzés! - Jólesett a sok apró érintése.

A nézők szűnni nem akaró hahotázása elnyomta a zenét, és azt jelentette számunkra, hogy rendkívül látványosan oldjuk meg a feladatot.
- Megkérdezem közben a közönséget, hogy megelégednek-e a nadrágcserével, vagy esetleg mást kellene? – viccelődött Nagycicis nagy hangon. – Elhangzott ám itt a versenyzők részéről bugyicsere ötlete is!
Eszembe jutott az első este, mikor segítettem neki megszökni a férfi wc ablakán keresztül, nem volt ilyen tréfás kedvében.
- Milyen jó, hogy megint a sajátom kerül rám! Szerencse, hogy ebben jöttél – Csak azért beszéltem, hogy ne némán szerepeljünk, alkalmi közönségünk meg úgysem értett belőle semmit, örömujjongás kísért minden mozdulatunkat. Nem tudták, hogy hármunk az én egy-egy nadrágomat viseljük! Az elveszett és megkerült ruhadarabok rejtélyét csupán néhányan ismerték.
- Buliból vettem fel, de dicsérték a csajok. – Senki nem értette, miről beszélünk közben, de igyekezetünket végtelenül nevetségesnek találták.

Elég bonyolult feladatnak tűnt ezután felemelni a földről a nadrágokat – akadt szurkoló bőven és ellendrukker is, hangjuk alapján ítélve - ám ennél sokkal nehezebbnek bizonyult egymás lábait felváltva beleirányítani. Homlokunk közben többször eltávolodott pár milliméternyire, de Nagycicis nem vette észre. Máshová koncentrálhatott.
Egyik láb, másik láb – mint két százlábú násztánca - egyik, majd másik nadrág is térd körül járt, mikor szinte befejezettnek tekinthettük a feladatot: ettől kezdve már egyszerű.
És milyen élvezetes! Játszótársam rutinos mozdulatokkal felhúzta a csípőmig, benyúlva alá – nem is gondoltam, hogy ilyenre is szükség lehet -, belülről eligazgatta a mobil zsebeket, egy hirtelen mozdulattal elhelyezte a fegyverzetemet, és már gombolgatott is.

Az egyik sarokból üvegcsörömpölés hallatszott. Nem olyan,mint az elefánt és a porcelánbolt találkozásakor keletkező, de legalábbis vaddisznós verzió… Szerintem más nem is hallotta, csak mi ketten.
Egész jó játék! Én következtem, amíg ő az övembe kapaszkodott, nagyon könnyedén felhúztam rá a nadrágot, két ekkora csaj is beleférne. Kicsit sajnáltam is, hogy nem igazgathatom el a popsiján, követendőnek tartottam az ő előbb megfigyelt módszerét, ahogy gondosan rá lehet simogatni a másikra a ruhát. Ezért mielőtt bezártam volna a lányt frissen bitorolt újabb nadrágomba – ahogy azt tanultam - benyúltam elől-hátul, és bugyin keresztül, továbbá annak környezetében ellenőriztem, minden rendben található-e. Nagyon rendben volt!

A taps ennek a mozdulatnak szólt, s hogy sikerült megoldani a feladatot. Érdekes látványt nyújtottunk, amikor homlokunkat elválasztottuk, és végre egymásra néztünk: Egy Chaplin-jelmezes csaj, aki két kézzel óvja a nadrágot a lecsúszástól, és egy éppen vízbe gázolni készülő pasi, térdig gondosan felhajtott nadrágszárral.
Zoltán izgalmában nagyokat kacsintgatott és csuklott, közelében pedig egy sárgainges srác, köszöntésre emelve poharát, a hirtelen lendülettől letottyant a földre.
Azon az övön nincs lyuk karcsú derékhoz. Panaszkodott is viselője:
- A következő táncnál bokáig fog csúszni!
- Cseréljük vissza! Én úgysem láttalak, csak mindenki más.
- Még megnézhetsz, de most menj vissza, mert nagyon hiányolnak… - Virág valóban türelmetlenül figyelt bennünket.
Karcsi a zenét szolgáltató cd-lejátszó mellől elégedetten biccentett, azon véleményének kifejezéseként, hogy végre engem is láthat célratörően haladni ma éjjeli hálótársam keresésének dimbes-dombos útján.

A következő műsorszámra – amit időközben Nagycicis felkonferált – én is kíváncsi lettem. Haladósabbra fogta a játékot azzal, hogy ketten válthatták ki egyszerre a cédulájukat, A kisorsolt két játékos ezúttal nem választott partnert, hanem bekötötték a szemüket, és önkéntes csajok cicijéről kellett lenyalniuk egy diónyi tejszínhabot, s utána kiválasztani, mely cicikről folyt a nyalakodás. Különösen azt a pontot tartottam nagyon kedvezőnek a játékszabályban, mely szerint a cici-tulajdonosok, kóstoltatást követően gyorsan visszatérnek a helyükre, és a már nem bekötött szemű játékosok minden érzékszervüket szabadon használhatják felkutatásukban.
- Én kétszer is végigjárnék minden cicit, mire megtalálnám… - álmodoztam hangosan.

A nyalogatás hamar lezajlott, el-, azaz visszatakarták a szebbnél szebb női ékességeket.
- Most kellene segíteni szegény srácoknak, olyan tanácstalanok! – A környezetünkben többen egyetértettek ezzel a javaslatommal.
- Nem ér! Te láttad… - Egy közeli csaj próbált ellenkezni, nem ismerte fel a segítőszándék legkevésbé sem önzetlen aspektusát.
- Bekötném a szemem, és csak a kezeimre hagyatkoznék! – mutogatta markoló mozdulatokkal Zoltán. Ő a játékot vezető Nagycicis távollétében egy nagyon vékony, törékeny csajszit ölelgetett buzgón, akinek csontos válla alatt kezdődő sötétzöld ruhája szemmel láthatólag nem sok markolnivalót rejteget. A srácok közben vígan nyúlkálgattak blúzok rejtekébe, elidőztek mérlegelve, el- elgondolkozva tapintás közben, az lehet-e a keresett mell.

Büszkén simogattam meg Virág cicijeit:
- Kedvenceimet biztos megismerném bekötött szemel is.
Mozdulatom és kijelentésem háromszoros sikert aratott!
Először az irigy pillantások a környékből… Majdnem olyan jólestek, mint az elismerést kiváltó cicik megérintése. Aztán a még mindig cici-kereső két játékos irányváltása tűnt fel, akik több széken átesve – nyerítő, röhögő hangzavar közepette - lábakat átugorva Virág finom melleiben vélték felfedezni azokat, ahonnan tejszínhabot kóstolgathattak. Ketten egyszerre nyúltak a zsákmányért! A harmadik, egyben legédesebb siker az volt, amikor Virág – a cicivadászok eltávozása után – teljes fronton hozzám simult.

Nagycicis igyekezett túlkiabálni mindenkit, gyér eredménnyel, bár a szájmozgás látszott, semmit nem lehetett érteni. Tényleg hiányzik a mikrofon!
Zoltán fergeteges változáson esett át, amióta először találkoztunk – hétfőn – és éppen az apróhirdetések böngészésével igyekezett partnert találni. Második lépésként, kisebb zökkenők után megszerezte Nagycicist – ebben biztos voltam -, most meg nemcsak a végtelenül vékony, méregzöld ruhájú csajt szórakozatta már, ráadásul magához húzott és szorosan ott tartott egy vastagabbat is.
Karcsi, az alkalmi dj egyre lentebb húzta a hangerőt, bizonyára zavarta viccmesélését a dübörgő zene. Mellette szorosan Luca állt, másik oldalán pedig egyre szorosabban a vállán tetovált E betűt viselő, tegnap éjjel párducmintás bugyijáról megismert, ez idő szerint meglehetősen túlöltözött Edina. Dj. Karcsinak – hasonlóan Zoltánhoz - minden esélye megadatott a duplázásra!
A cicivadász páros talán többször is végigért a hölgyvendégeken, vagy már nem gerjesztettek elég hangzavart ruha alatti markolászásukkal – Nagycicis szóhoz jutott:

- Mivel az időnk fogy, kiváltandó cédula meg akad még bőven, most minden csajszinak lehetősége lesz egyszerre játszani. Aki részt akar venni, álljon ide sorba… Csak a lányok! Te nem biztos, hogy jól járnál… - figyelmeztetett egy srácot, aki félüveg pezsgővel a kezében, buzgón kapcsolódni kívánt a lányok kialakuló vonalához.
Virág is csatlakozott a sorhoz.
- Mindenki itt van, aki játszani szeretne? Jó… - folytatta Nagycicis. - Fordítsatok hátat, szemeket becsukni! Kérem a vállalkozó kedvű pasikat, tegyék fel a kezüket, mindkettőt, maradjanak is így. A feladat egyszerű: a pasik felváltva odaállnak a csajok mögé, szorosan, nem szólalnak meg és nem eresztik le a karjukat. A csajok hátranyúlva, érintéssel, ha úgy tetszik tapogatással kitalálják, ki lehet a mögöttük álló, miközben a szemüket nem nyithatják ki, és csak alul lehet ismerkedni, váll fölött átnyúlni, stb tilos. Aki felismerni véli a mögötte álldogáló pasit, az feltartja a kezét és mondja a nevet, utána megfordulhat, és ha tényleg eltalálta, nyert. Világos?

Gyorsan kiittam langyosodó sörömet, és én is mentem feltartott kézzel megadva magam.
Egy csaj már a legelőször odanyomuló srácot felismerte a legelső tapintással. Észrevehető volt utána az arcán, hogy megbánta ezt a sietséget, látva a játékban maradottak serény tapogatódzását.
Ebből az esetből okulva - és egyébként is olyan sokat ültem már, jólesett egy kis álldogálás – először ismeretlen csajok mögé álltam fogdosásra jelentkezni, ők biztos nem ismernek fel, vagy legalábbis nem tudnak megnevezni…
Egyik nadrágomat bitorló, kismérető csajszi nehezen boldogult a feladattal, hiszen neki legalább egyik kezével a nadrágot kellett tartania, csak a másikkal kotorászhatott idegen nadrágok szabásain. Őt is kihagytam, Virágot is, Lucát is, még – biztos, ami biztos – E betűs Edinát is.

Nem ellenőrizte senki a szabályok betartását! Nagycicis is beállt a sorba, készen arra, hogy bármikor abbahagyja a vakon-nadrágról olvasást a műsorvezetés kedvéért, de látszott rajta, hogy nem mulasztaná el a forgatókönyvnek ezt a szeletkéjét személyesen átélni.
Most szemlélődő-szurkoló közönség nem maradt, mindenki középen nevetgélt: vagy tapogatott, vagy várta a tapogatást.
A csajok többsége meglehetősen óvatosan nyúlt a rejtvény megfejtéséhez, ám olyan is akadt, aki eleve a feneke mögött, középen tartotta a markait: oda kell érkeznie a felismerendő alkatrésznek.
Már alig maradtunk kitalálandók, a lányok is elfogyóban, amikor Virág mögé álltam.
- No szia! – mondta, mielőtt úgy igazán hozzámért volna. Megpördült és nyakamat átölelve hozzám simult.
- Kimegyünk egy kicsit? – kérdeztem üvöltve, mert közben Dj. Karcsi mindent elnyomott a felélesztett dübörgéssel.

Ha akkor az ajtóból hátranézek, láthatom, hogy mind a három használatban lévő nadrágom egyszerre útra kelt: egy Virág popsiján, egy rajtam, aki szorosan mögötte lépkedtem, s ugyanakkor elindult a kisméretű játszótársamon is egy, játékosan lebegve. De miért néztem volna hátra?