Jazz

A bandában szaxofonozott. Fura banda volt, nem a szokásos, divatos hangszereken játszottak, és nem is olyan zenét, amit ma elad a média az agyatlan fiatalságnak. De az a bár önmagában fura hely volt, pár hete nyílt, és máris voltak törzsvendégei, fiatal huszonévesektől, idősebbekig sokan megfordultak arra. És ott volt az a jazz banda, amelyik olyan sokszor lépett fel.
A férfi tehát szaxofonos volt. Nem a zenéből éltek meg, csak hobbiból nyomták olykor éjszaka a show-t, mert szükségük volt időnként kiereszteni a gőzt. Sok új, ígéretes baráttal ismerkedett meg abban a bárban, de a lányt már régebb óta ismerte. Még fiatalka volt, csak tizennyolc, utolsó nyarát tölti a városban, még mielőtt egyetemre menne. És a férfi mégis a magáénak akarta, nem érdekelte, hogy szeptembertől bizony már messze lesznek egymástól.
Forró, nyári éjszaka volt, fülledt, holdfényes: annak rendje módja szerint. Már együtt voltak szóban, sokat csókolóztak, ölelkeztek, imádtak egymással beszélni, és a lány órákig hallgatta volna a férfit szaxofonozni. Szerette a zenét, amit játszott, az ízlésük is megegyezett. Már lement a show, a férfi szaxofonjával megkereste az egyik kis asztalkánál a lányt, aki aznap szokatlanul csöndes volt. Haza szerette volna kísérni, de ő a férfival akart maradni éjszakára. És a férfi is ezt akarta.
Már mindenki hazament a bárból, be is zárt, de a férfi kapott másolatot a kulcsról, szóval nem volt gond, hogy bent maradtak az öltözőben. Csak egy apró, haldokló villanykörte égett, és a férfi szaxofonozott, a lány pedig reszkető ajkakkal figyelte.
- Mit fogsz csinálni, mikor elmegyek az egyetemre? – kérdezte aztán, mire a férfi abbahagyta a zenét, és komolyan nézett a lány szemeibe.
- Fogalmam sincs. Majd e-mailezünk, ugye?
- Neked az elég lenne?
A férfi habozott. Egészen addig valahogy nem gondolta komolyan a lányt, de most beléhasított.
- Nem.
- Szereznél egy másik nőt.
- Nem.
- Ugyan már, ne hülyíts – a lány elkapta a tekintetét, és belesüppedt abba a puha, de kopott fotelba. – Majd cölibátusba vonulsz miattam?
- Egy monogámiát bevállalnék.
- Komolyan beszélsz? – a férfi közelebb húzta a lányhoz billegő székét, és lehajolt hozzá.
- Komolyan. Nem szeretném, hogy elmenj arra az egyetemre.
- Adjam fel a tanulmányaimat, és a jövőmet miattad? Csak két hónapja vagyunk együtt.
- Két hónapja nem feküdtem le nővel – nagy volt ez a felismerés, még a férfi számára is. – Mert te még érintetlen vagy. Szóval… én ezt komolyan vettem.
- Tényleg nem voltál senkivel együtt? Egyszer sem?
- Nem – a férfi lerakta szaxofonját, majd a földre térdelve kezét a fotel karfájára, s rá fejét hajtotta. – Persze sokszor gondoltam rád a zuhanyzóban.
A lány elpirult, de oldalt feküdt a fotelban, fejét a férfi feje mellé hajtotta, lábai a másik oldalt lelógtak, és lóbálta őket. Csak egy térdig érő, csinos ruhát viselt, ami most felcsúszott, és kivillantak világos, formás combjai. A férfi rájött, hogy ezelőtt sosem látta még a lány combjait – ha rövidnadrágot, vagy rövidebb szoknyát vett fel, alattuk mindig akadt egy vékony harisnya.
- És amikor rám gondoltál a zuhanyzóban, mit csináltál? – kérdezte aztán suttogva a lány, mire a férfi feléledt a combok látványa nyújtotta kábulatából.
- Magamhoz nyúltam.
- Nem szégyelled?
- Miért kéne szégyellnem, kicsikém? Te nem szoktál magadhoz nyúlni?
- Mostanában elég sokszor – a lány hangja el-elcsuklott, és eléggé kipirult.
- Az nem szégyellnivaló. Természetes.
- Egyszer kisebb koromban… anya rajtakapott. Azt mondta ez undorító, és lányoknak nem szabadna ilyet csinálniuk.
- Hülyeség. Szerintem meg egész jó kis program. Végignézném.
- Végignéznéd, ahogy magamhoz nyúlok? – a lány szemei kissé elkerekedtek, és ajkai elnyíltak. Azok a vörös cseresznyeajkak…
- Nagyon is.
- Az nem lenne… perverz?
- Csak gyönyörű lenne.
- Szeretnéd, hogy most… szeretnéd?
- Nagyon – a férfi a lány elé térdelt, le sem vette róla a szemét. – Bevállalnád?
- Csak ha te is.
- Én nem vagyok szégyenlős, kicsikém – azzal a férfi már a fotel elé is húzta a billegő széket, és oldotta nadrágszíját. – Megmutatom, ha megmutatod.
A lány kíváncsian és vágyakozón nézett a férfi dudorodó nadrágjára, majd felgyűrte a saját szoknyáját, és a férfi előtt teljesen feltárultak a világos combok. Hosszú, formás combok. A lány egy fehér bugyit viselt, nem tanga, nem csipke, teljesen átlagos szabású pamut bugyi, amit az ártatlan kislányok hordanak.
Ma este ez az ártatlan kislány bizony meg lesz rontva. És a férfi vonakodni kezdett.
- Biztos ezt akarod? – Kérdezte.
- Ha te is.
- Figyelj, ha ezt bevállaljuk, én tovább is akarok majd menni.
- Én is.
- De… vettél be pirulát? Nálam semmi nincs, amivel tudnánk védekezni.
- Van tapasz – a lány felhúzta könyékig leérő ruhaujját. – Nem lesz baleset, nyugi.
- Jó, de… fájni fog kicsit.
- Mivel te leszel az első, ez már nekem is leesett.
- És aztán mi lesz? Ha a magamévá teszlek, nem foglak elengedni az egyetemre, az már biztos.
- Talán már nem is akarok elmenni. Itt is van egy főiskola… talán nem olyan jó, ahova készülök, de elmegy.
- Feladnád miattam az egyetemet? Okos lány vagy, nem hiszem, hogy…
- Szeretlek.
A férfi csöndben maradt, majd a lány fölé hajolt, és gyöngéden megcsókolta, aztán visszaült a székre és lehúzta sliccét. A lány kis híján felsikoltott, mikor a férfi lehúzta a nadrággal együtt az alsóját. Ott volt a kőkemény, felálló férfiassága. És felizgatta a látvány.
- Most te jössz – recsegte a férfi, ökölbe szorítva combjára hajtott kezeit.
A lány óvatosan lehúzta a bugyiját, ami lecsusszant bokáihoz, és kilépett belőle. A férfinek először a dús, érintetlen szeméremszőrzet tűnt fel. Még soha senki más nem nyúlt neki oda, csak ő maga. Ez tetszett a férfinek.
De az még jobban, mikor a lány leült a fotelba, és szétnyitotta előtte lábait. A rózsaszín punci csillogott, még a dús, buja kunkorok mögött is látni lehetett. A férfi alig bírta visszatartani magát, hogy egy másodpercen belül a magáévá ne tegye, de kontrollálta ösztöneit. A lány szapora légzéssel, kipirult arccal, elnyílt ajkakkal nézett fel a férfire.
- Tetszem? – kérdezte aztán suttogva.
- Annyira, hogy az már fáj – a férfi reszelős hangra váltott, már nem ment neki az eredeti verzió. – Kezdd el!
A lány óvatosan benyúlt lábai közé, és ujjaival megpróbált minden kis kunkort elsöpörni, hogy semmi ne takarja a látványt. Mikor a férfi is oda nyúlt, megijedt, de az csak egy ottmaradt kunkort rakott a helyére, aztán visszaült és összeszorított fogakkal figyelte a jelenetet. A lány szeméremajkaihoz nyúlt, hogy nedvét szétkenhesse csiklóján, mire a férfi felhördült. A lány sóhajtozott, és szabad kezével teljesen lehámozta magáról ruháját. Nem volt rajta melltartó.
Keblei fehérek, formásak, nem mű buborékmellek, de gyönyörűek, a férfi imádta őket. Mellbimbói már keményen meredeztek, s azokat kezdte izgatni, közben csiklóján körözött, mindig benedvesítve azt. Az illata már betöltötte az egész szobát, és a férfi szájában összegyűlt a nyál a gondolatra, hogy megízlelhetné azt a kis puncit. Egyszer meg fogja ízlelni. Azután többször is. Nagyon sokszor.
Mikor a lány sóhajtozva egyre közelebb ért a csúcshoz, végre a férfi is munkához látott. A lány nyöszörögve figyelte egy ideig, hogy ő hogyan okoz magának örömet, és eltátotta száját, mintha csak arra várna, hogy azzal kényeztethesse a férfit.
Mikor aztán a lány hangos nyögdécselések közben orgazmust élt át, a férfi sem bírta, keményen megmarkolta magát, és magját egyenesen a lányra spriccelte. A lány felsikoltott a hatalmas, hirtelen áradattól, a férfi pedig kétségbeesve kezdett lázas bocsánatkérésbe. Lehámozta magáról pólóját, és azzal próbálta letisztítani a lányt, akinek combjai, hasa és lába köze mindenütt olyan lett.
És a lány kíváncsi volt – végighúzta hasán egyik ujját, amivel azelőtt még mellbimbóját ingerelte, majd bekapta, és a férfi szemeibe nézett. A férfi eztán rögtön eldobta a pólót, immáron mindketten meztelenek voltak, és mélyen belenyúlt a lány puncijába, rögtön három ujjával.
A lány hangosan felsikoltott.
A férfi azonnal felemelte, leült a fotelba, és ölébe véve simogatta, csitítgatta, bocsánatot kért, amiért nem gondolkozott. A lány nagyon szűk volt.
- Csíp – nyüszítette a lány. – Nagyon csíp.
- Mindjárt elmúlik, nyugi, kicsikém.
- Azelőtt sosem nyomtam magamba az ujjam… tudod?
- Soha?
- Csak… idekint simogattam magam.
A férfi csöndben maradt, és a lány finom illatú vállai fölül lenézett, hogy lássa, mit művel a vágattal, immáron csak egy ujjal. A lány hamar megszokta az új érzést, sóhajtozva dőlt hátra a férfi vállára, és hamar kérte a férfi még egy ujját. A lány olyan nedves volt, akár a tenger.
- Te kis lucskos angyal… - suttogta kábult mosollyal a férfi. – Nagyon lucskos vagy.
- Mindjárt… mindjárt elmegyek…
A lány a csiklójához nyúlt, de a férfi hamar helyettesítette őt másik kezével, aztán pillanatokon belül el is élvezett a lány, és a férfi érezte, ahogyan a nedve csak jön, jön, jön és jön. Szinte lecsurgott az ujján. A kis punci szorítja ujjait, követelőzőn. Mikor az utolsó csöpp élvezetet is kifacsarta a kis punciból, szájához emelte két ujját, bekapta, és sokáig ízlelgette. A lány izgatott szívveréssel várt közben.
- Ízlik? – kérdezte a lány. – És az illatom? Én utálom az illatomat.
- Mennyei – nyögte a férfi, miután kivette szájából az ujjait, és a lány egyik mellbimbóját kezdte velük simogatni. – Az ízed, az illatod, te magad mennyei vagy.
- Ez annyira jó… - a lány nyöszörögve nyomta ölét a férfi álló vesszejének. – Szeretnélek magamban érezni.
- Az is meglesz, kicsikém, türelem!
A férfi el sem tudta hinni. Most magáévá teszi ezt az ártatlan gyönyörűséget. Aztán pedig el nem ereszti, soha, semmi pénzért.
- Akkor most feküdjek a földre? – kérdezte a lány, és két kezével simogatni kezdte a férfi álló vesszejét.
- Még ne. Felkészítelek.
- Akkor… akkor ma tényleg bennem leszel?
- Benned leszek.
- És… tényleg azt akarod, hogy itt maradjak?
- Azt akarom.
- Akkor szeretsz?
Ezt ne. Persze a lány nem tudhatta, még fiatal, és azt hiszi, könnyű kimondani. Neki könnyű is, számára csak a férfi létezik, nem is akar mást maga mellé, és minden bizonnyal, ha a férfi is kimondja, akkor soha még csak rá sem fog nézni más férfiakra. A férfi tisztában volt vele, ha akarja, most örökre magához láncolhatja ezt az édes kis teremtést. És akarta.
- Szeretlek.
A lány szemei tágra nyíltak, megfordult a férfin, és hevesen csókolni kezdte. A férfi eközben testét simogatta – bőre puha, selymes, még a sok napsütés ellenére is világos. Mindenütt szőrtelenít, csak lába között nem. A férfit nem zavarta, sőt.
- Olyan vagy, mint Hófehérke. – suttogta a férfi, mikor a lány levegőt vett csókolózásuk közben.
- Hófehérke?
- A hajad ébenfekete, a bőröd hófehér. És az ajkaid…
Most a férfi csókolta meg a lányt. Az ajkai vörösek voltak, és a férfi imádta csókolni őket. Ahogy lenézett a lány testére, látta, mellbimbói is hasonló árnyalatúak, és már meredeznek, ezért a férfi lehajolt, hogy szopogassa őket.
- Kész vagyok – suttogta a lány sóhajtozás közben.
Nem, nem, a lány még nem áll készen fogadni a férfit, akinek nincs éppen aprócska szerszáma. A férfi lenyúlt a lába közé… vagy mégis? Nedves volt, újra, talán sokkal jobban, mint azelőtt. Szinte hihetetlen…
A férfi óvatosan a földre terítette pólóját, amivel az előbb letörölte a lány testét, és most kifordította ezért, majd arra fektette a lányt. Mosolyogva feküdt a földön, vágyakozón tekintve a férfi szemeibe, de lábait még összezárta. A férfi egy ideig állva figyelte őt: aprócska volt. Hozzá mérten olyan picike… félt kicsit, nehogy aztán fájdalmat okozzon neki.
Négykézláb a lány fölé magasodott, akinek elnyíltak cseresznyeajkai, és kezeit a férfi nyaka köré fonta.
- Nyisd szét nekem a lábad – recsegte a férfi, és a lány engedelmeskedett neki.
A férfi lekönyökölt a földre, és fél kézzel lenyúlt, hogy szétnyissa magának az utat. A lány nyögdécselt, ajkai reszkettek, és csípője finoman körözött, már alig bírt magával mit kezdeni. Nagyon várta, hogy a férfi végre kitöltse őt odabentről. Vágyott arra a síkos, forró, kőkemény dorongra.
A férfi, ahogy megérintette vesszejével, össze kellett szorítania fogait, nehogy hirtelen belevágja a lányba, annyira kívánta már. De lassú maradt, szakaszosan hatolt belé, akinek az új löketek kicsikét fájtak, de ahogy ajkába harapott, el tudta viselni őket. Néhány csepp vér a földre csöppent, és a férfi kezeivel mindenütt simogatni kezdte a lányt, hogy enyhítsen fájdalmán.
- Nagyon fáj? – kérdezte kínok között a férfi. Ő nagyon élvezte, hogy a lányban lehet, de rossz volt, hogy a lánynak ez fáj.
- Csak picit – a lány fájdalmas mosolyt erőltetett arcára, és beletúrt a férfi hajába. – Jó nagy vagy.
- Mindjárt elmúlik, kicsikém.
A lány lehunyta a szemét, és úgy várta, hogy a fájdalom helyébe élvezet lépjen, ami aztán el is következett. A férfi már tövig benne volt, lassan siklott ki, aztán ismét be, és ezt a mozdulatot őrjítő lassúsággal újra, meg újra elvégezte.
És a lány nyögött. Élvezetében.
Akkor aztán a férfi már nem fogta vissza magát, egyre gyorsított tempóján, fél kézzel könyökölve, fél kézzel a lány csiklóját ingerelve, csókolva azokat a vörös ajkakat.
Visszatartotta magát, ezért sikerült egyszerre elmenniük, és a lány sikoltott.
Az orgazmusa hatalmas volt, soha még ekkorát nem élt át, és ahogy a férfi forró magja beléspriccelt, hát az teljesen kikészítette. Mennyei.
Pár perc elmúltával a férfi már magához húzva a lányt szorosan ölelte, birtoklón magához húzva kezeivel.
- Tudod - suttogta a lány -, nagyon szeretlek.
- Én is, kicsikém. Ezután, már ha akarnál, sem engednélek el ebből a városból.
- És…
Ekkor hirtelen rezegést hallottak. A férfi felült, és egy asztalról levette a lány táskáját, odaadta neki, mire az kivette belőle telefonját, felvette és füléhez tartotta.
- Anya? Igen, én… nem, ma nem megyek haza. De… már tizennyolc vagyok! Had legyen néhány szabad éjszakám! Hogy? … Nem érdekel! … Igen, képzeld, már teszek az egyetemre! Nem, nem fogok elmenni! … Ne sírj már… nem érdekel!
A lány letette a telefont, a földre dobta, aztán a férfihez bújt, arcát a vállába temette, és próbálta visszatartani a sírást. A férfi egy ideig simogatta haját és hátát. Derekának különösképp szép vonala volt.
- Mit mondott anyukád?
- Hogy nem fog velem többet foglalkozni, ha nem megyek egyetemre – a lány hangja remegett, és nagyon halk volt. – Azt mondta, ha nem megyek haza most azonnal, kidobja a cuccaimat, vagy eladja őket, és már haza se menjek többet.
- Ugyan… biztos megbékél majd.
- Nem. Anya… neki nem jött be az élet. Egy férfi miatt. Szóval… nem akarja, hogy velem is ez legyen. Mindig megpróbál eltiltani tőled.
- És meg akar védeni mindentől. Megnyugtathatom, hogy ilyesmi mellettem nem fog előfordulni.
- De nekem elegem van belőle. Nem akarok lázadozni, vagy önző, hálátlan kölyök lenni, de ez már… én szeretlek. És te is szeretsz, ugye?
- Nagyon szeretlek – ez volt az igazság.
- Akkor veled fogok maradni. Majd kijárom ezt a fő sulit, ez sem sokkal rosszabb…
- Ennek örülök. Nem akarlak semmiben hátráltatni… de már velem fogsz maradni.
- De anya biztos beváltja, amit ígért.
- Akkor hozzám költözöl.
- Nem lenne baj? Esetleg suli mellett szerezhetnék valami részmunkaidős állást, és akkor úgy könnyebb is lenne, nem kellene eltartanod.
- Ugyan, ilyesmire nincs szükség.
- Azért én megpróbálom, oké? Azt hallottam, hogy szeptembertől egyetemistákat keresnek ide a bárba részmunkaidőre, pincérnek.
- Ha szeretnéd, rábeszélem a tulajt, hogy vegyen fel. Majd mondok rólad sok jót, de aztán nehogy csalódnom kelljen benned!
- Nem fogsz – a lány mosolyogva szorosabban préselte magát a férfihez. – Szorgalmas leszek.
Egy ideig még feküdtek, néhányszor újra szerelmeskedtek, de aztán hazamentek. A férfi a lakásába, a lány pedig az anyjához, aki mégis visszafogadta, és órákig beszélgettek a lány jövőjéről. Döntöttek.