Irattár

Múltkoriban esett meg velem, hogy egy iratot keresve az archívumba kellett mennem.
Az ablaktalan helyiségben nagyon meleg volt, ezért keresgélés közben hamar nekivetkőztem. Már csak egy kis atlétatrikó maradt rajtam, meg a bugyim, ezért meglepődtem, amikor a villanyszerelő nyitott be.
A polcok miatt csak a fejemet láthatta, így kérdezte meg elvégezheti-e a munkáját, amit eddig a bezárt ajtó miatt nem tudott. Mit mondhattam volna? Tessék csak, közben meg azon aggódtam, nehogy még valaki jöjjön, mert a ruháim a polcnak azon a felén voltak, ahol a fiú a létrájára kapaszkodott éppen.
Lopva figyeltem, ahogy a lámpát szerelte. Értelmes arc, izmos felsőtest.
A pólója valami kinőtt darab lehetett, mert ágaskodás közben felhúzódott, és láthattam majdnem az egész mellkasát.
Elborzadtam a testem neveletlenségén, amikor megéreztem a bugyimon a saját párámat, az izgalomtól.
A fiú leszerelte az egész lámpát, és valami szorulás miatt nagyot nyögött az erőlködéstől. Halk pattanás hallatszott, és ámulva láttam a nadrágszíja csatját eltörni, a nadrágját meg szép lassan lecsúszni. Az a formás, izmos fenék, a dudorodó kisnadrág...
Kis híján leszédültem a székről, amin ácsorogtam.
Szegénykém állt a létra tetején, a nadrágja a térdéig lecsúszva, a két kezében a lámpa, lehajolni nem tudott, mert akkor megrázza az áram, lépni-mozdulni a nadrágja miatt nem volt képes.
Ott állt és nyüszített, én meg majd meghaltam a nevetéstől, meg a helyzet furcsaságától.
Mikor belátta, hogy innen nem tud egyedül kikászálódni, tőlem kért segítséget. Minthogy lenézni sem tudott a kezeiben tartott fénycsöves lámpától, így nem volt gond, hogy alá léptem és úgy kérdeztem, mit csináljak?
Azt kérte húzzam vissza a lecsúszott ruhaneműt, hogy lépni tudjon. Odavittem a székemet, és ráállva pont egymagasságba kerültem a kisnadrág dudorával. Megcsapta az orrom a teste illata, a férfiasság lehelete.

Elvesztettem a fejem. Megsimítottam a dudort, és nem érdekelt a kétségbeesett kérlelése, hagyjam dolgozni, mert ő csak azért jött.
Bármit mondott is a dudorja nagyobb lett. Két kézzel végig szorongattam a feneke minden pontját, és nem törődtem az egyre halkabb kéréssel, hogy húzzam fel a nadrágját. A kisnadrágja időközben kicsinek bizonyult, és már a hasánál nem érte a bőrét, valami elfeszítette onnan...
Beletörődve nyögött, amikor lehúztam a térdéig a gatyáját, és csak fátyolosan érzékeltem az arcom elé pendülő farkát. Akkor és ott, az életemet adtam volna, hogy leszophassam ott fenn a létra tetején. A kezeimmel a fenekét szorítva, csak az ajkaimmal dolgozva hátratoltam, nyaltam a fitymáját, és bő nyállal, semmivel sem törődve szopni kezdtem. Nyelvemmel a makkját nyaltam fényesre, aztán egyik kezemmel mégiscsak besegítve, egészen hátrahúztam a bőrét, amitől feszesen, peckesen nézett velem farkasszemet az egyszeműje. Szeretem, ha egy férfi teljesen kitölti a számat. Az övé nem volt hosszú, de szinte recsegett az álkapcsom akkorára kellett tátanom, hogy beférjen.

Amikor a szőrzete már az ajkaimat birizgálta, akkor éreztem, hogy egészen a torkomnál van a vége. Mennyei érzés volt, ahogy a lüktető, eleven élet szétfeszítette a számat, egy-egy kihúzás után, amikor ismét elnyeltem. A fenekét támasztó kezemmel éreztem, az izmai rángásából, hogy itt valami készül, ezért bőszen szopni, nyalni kezdtem.

Sikerült éppen mélyre nyelni, amikor elélvezett, és forró magját egyenesen a torkomba spriccelte. Az addigi halk nyüszítésből, mély, férfias aaaHHH sóhaj lett, és remegve pumpálta ki az utolsó cseppjeit is.
Felkapkodtam a ruháimat, és őt csak utána öltöztettem fel. Mire leért a létráról remegő lábakkal, már vissza is tértem a munkahelyemre. Még napok múlva is kuncogtam a srácon, ahogy gyanakodva nézegette a kolléganőimet, ki lehetett a merénylője.