Hungarian fever I. rész - Ébredő vágyak

A vonat zakatolva szelte át az erdőt. Alma csöndben ült egy üres kabinban és az ülés karfájára könyökölve bámulta az elsuhanó tájat. Milliónyi gondolat cikázott át az agyán. Most múlt el 25 éves. Éppen egy hónapja. Nemrég fejezte be az egyetemet és most a friss orvosi diplomájával a zsebében, száguld a szép jövőt ígérő Budapest felé. Ő volt az évfolyam legjobbja. Amikor lediplomázott az egyik professzora, akivel különösen jóban volt szerzett neki egy jól fizető állást a fővárosban. A lány nagyon megörült a hírnek, hiszen pár éve lediplomázott ügyvéd nővére, Anett is Budapesten lakott, méghozzá meglehetősen közel újdonsült munkahelyéhez. Így hát elfogadta az állást, megbeszélte a nővérével hogy hozzá költözik és nem sokkal később már száguldott is, a Duna királynőjének is nevezett nagyváros felé.

Negyed óra múlva a szerelvény befutott. Alma reményekkel telve felállt az ülésből, megigazította vállig érő szőke haját, kisimította széldzsekije ráncait és leszállt a vonatról. Hajába rögtön belekapott a peronon süvítő szél. Hiába kutatott tekintetével nem látott ismerős arcot, az egész pályaudvart elárasztó tömegben. Feltekintett a szemközti falon lógó órára. Most döbbent csak rá hogy korán jött. Úgy volt, hogy csak az egy órával, későbbi vonattal jön. Nagyot sóhajtva megmarkolta bőröndjeit és elindult a kijárat felé.

Szerencsére tudta Anett címét és a pályaudvar előtt fogott taxival gyorsan oda is ért. Amint kiszállt az autóból egy külvárosi kis utca tárult elé. Hangulatos hely volt. Kifizette a sofőrt és elindult. Hamarosan el is érte célját. Egy ideig keresgélt a zsebében majd egy apró kulcscsomót vett elő. A nővére legutóbbi hazalátogatásakor ott felejtette a pótkulcsát így ezzel most könnyedén be tudott jutni. Az ajtó halkan kattanva kinyílt és Alma belépett rajta. Egy pár négyzetméteres előszoba nyílt meg előtte. Lepakolta csomagjait és elindult befelé. Már járt itt úgyhogy tudta, hogy mi merre van. A házat átszelő folyosó végén lévő szobából fény szűrődött ki. – Á biztos ott van. – gondolta magában. Megragadta a kilincset és egy mozdulattal kinyitotta az ajtót. Ám ami ott fogadta arra soha még csak nem is gondolt volna. Anett ott feküdt az ágyon teljesen meztelenül egy másik lány karjaiban. Alma megtántorodott. Az ajtó nyikorgására a két lány is felkapta a fejét.

- Hu-hugi!? – hebegte Anett kisöpörve szőke tincseit az arcából. – Te… te… mit keresel itt. Nem úgy volt, hogy csak egy óra múlva jössz? És… és egyáltalán hogy jutottál be.
Eközben gyorsan kikászálódott az ágyból és felvette a földön heverő köntösét.
Alma egy pillanatig néma csöndben állt és tátott szájjal bámult hol Anettre, hol arra a másik barna hajú lányra, aki a takarót magára tekerve nézett vissza rá az ágyból.
- Alma… hugi… szólalj, meg kérlek! – kérlelte Anett könnyező szemmel és karjait kinyújtva közeledett húga felé.
- Ne érj hozzám! – kiáltott fel Alma és félre lökte nővére kezeit melyek épp hozzá értek volna.
- Hugi… kérlek, hagyd, hogy megmagyarázzam…
- Nincs mit megmagyarázni. – szakította félbe a lány azzal sarkon fordult, felkapta a hátizsákját és elviharzott.
Anett szipogva visszaült az ágyra. A barna hajú lány oda ült mellé és átölelte.
- Nem kéne utána menned? – kérdezte halkan.
- Nem. – válaszolta Anett és megtörölte a szemét. – Majd visszajön.

A főváros utcáira már ráborult az est. A kora őszi csípő szelek bejárták az utcákat. Alma leszegett fejjel és zsebre dugott kézzel sétált egy félreeső utcán. Szemei könnyesek voltak.
- Hogy tehette ezt? Hogyan? – kérdezte magától.
Szomorúan nézte sportcipője orrát, ahogy az a járdát tapossa. Amikor meglátta a nővérét azzal a másik lánnyal teljesen elborult az agya. Belesem gondolt hogy milyen következményekkel jár, hogy így elviharzik. Nem volt hova mennie. Nem ismert itt senkit. Nem is járt még itt, csak amikor a szüleivel jöttek fel Anettet meglátogatni. Fájdalmában beült egy bárba és rendelt egy martinit. Egy ideig csak üldögélt ott. Leöntött már vagy két üveg piát mire elege lett. Fizetett és nagy robajjal elindult az ajtó felé. Egy pillanat alatt a fejébe szállt a megivott alkohol és megtántorodva feldöntött egy befelé igyekvő vendéget.
- Hé! Mit művel?! – kiáltott fel a meglepett vendég. – Alma! Te vagy az!
Alma felemelte a fejét de nem, mert hinni a szemének.
- Zita! – nyögte. – Te meg mit keresel itt?
- Itt lakom kétutcányira. – válaszolta a lány meghökkenve. – De te?
Almának csak most esett le hogy Zita tényleg pesti. Még az egyetemről ismerte a lányt. Mindig is jóban voltak.
- Semmit! – válaszolta miközben feltápászkodott.
- De mégis hogy kerülsz Pestre?
Alma nem válaszolt.
- Na gyere! – karolta át Zita. Gyere fel hozzám! Gondolom úgysincs hol aludnod.
Azzal kiléptek a bárból és lassan elindultak az utcán.

Amikor hazaértek Zita engedett egy kád forró vizet és megfürdette az alkohol hatására kábult barátnőjét. Azután leültette a szobában, és faggatni kezdte.
- Szóval hogy kerülsz te Pestre? – kérdezte.
- Itt kaptam munkát. – válaszolta kurtán a lány leszegett fejjel.
- És hogy jutott eszedbe nekivágni úgy, hogy nincs is hol aludnod?!
- Amikor elindultam még volt. – vetette oda dühösen Alma.
- Ezt meg hogy érted? – csodálkozott Zita.
- Volt… amíg meg nem láttam Anettet annak a… annak a… kígyónak a karjaiban.
- Kígyó?! Miről beszélsz te?
Alma ebben a pillanatban úgy pattant fel a fotelból mintha ágyúból lőtték volna ki.
- Egy másik lány érted?! Egy másik lánnyal feküdt le! – ordította.
- Nyugodj meg! – gyömöszölte vissza őt Zita a fotelba.
- Így. És most elmondanád hogy pontosan, hogy is történt!?
Alma belekezdett és elmesélte töviről hegyire a történteket.
- Értem. – hajtotta le a fejét Zita, amikor barátnője befejezte történetét.
Aznap este nem történt már semmi. Alma elhevert a kanapén és rögtön el is aludt.

Másnap reggel bár nem volt sok kedve hozzá Alma bement a kórházba jelentkezni. Egész nap alig bírt odafigyelni a dolgára. Folyton csak Anett járt az eszében. Nem tudta elképzelni, hogy juthatott idáig. Gimnáziumi éveik alatt a nővére volt a legnagyobb „férfifaló” a gimiben. Szinte hetente váltogatta a fiúit. Sohasem mutatta semmi jelét, annak hogy a lányok érdekelnék. És most… Ez érthetetlen volt Alma számára. Amikor Anett frissdiplomás ügyvédként állást kapott a fővárosban alig tudott elválni akkori barátjától. Az is megfordult a fejében hogy visszautasítja az állásajánlatot, és otthon marad. Ám a fiúja rábeszélte hogy inkább válassza a karriert, mint őt. Ha akkor valaki azt mondta volna Almának, hogy két év múlva Anettet egy másik lány karjai közt találja hát, kinevette volna. De most már minden más volt.
- Elnézést! – zökkentette ki egy hang az elmélyültségéből.
Körülnézett. Ott ült a kórházi rendelő előtti asztalnál, ahova ültették, hogy fogadja a betegeket. Egy nála egy-két évvel idősebb lány állt előtte.
- Miben segíthetek? – kérdezte zavartan.
- A barátnőm és én… - kezdte a lány.
- A barátnője? – szakította félbe Alma.
- Igen. – válaszolta a lány.
Alma csak most vette észre, hogy az ajtóban egy másik lány is várakozik.
- Szóval fel vagyunk iratkozva Faragó doktor úrhoz.
- A nevét kérném! – mondta Alma és elkezdett keresgélni az asztalon.
- Persze, persze. – mondta a lány. – Bíró Vera és Mezei Flóra.
Alma egy ideig keresgélt az asztalon heverő listákon, míg végül megtalálta a megfelelő lapot.
- Rendben a doktor úr már várja önöket. – mondta.
A két lány megköszönte és bementek a rendelőbe. Alma nem értette miért jutott eszébe rögtön az a „barátnő” szóról hogy az illető lány leszbikus de gondolatai egy csapásra ismét visszatértek Anetthez és ahhoz a barna hajú lányhoz.

Estefelé ment haza. A Nap már majdnem eltűnt a horizonton. Belépett a lakásba, lerúgta a cipőjét és elvfeküdt a kanapén.
- Hogy telt a napod? – kérdezte Zita a zuhany alól.
A lakás kicsi volt és vékonyak voltak a falak így Alma tisztán hallotta barátnője szavait.
- Szarul. – válaszolta Alma az arcát dörzsölgetve. – Egész nap csak Anettre tudtam gondolni. – Vajon miért… miért csinálta ezt?
- Nem tudom. – felelte Zita. – Talán még régebben…
- Nem volt semmi régebben! – vágott a szavába Alma. – Két éve még rá se nézett egy lányra… mármint úgy… szóval érted.
- Persze.
- Ő volt a legnagyobb pasizó a gimiben.
- Akkor én, sem értem mi történhetett vele. – mondta Zita és közben hallatszott, ahogy elzárja a csapot és kilép a zuhanyzóból. Pár perc múlva egy megjelent a szobában, egy fehér köntösben. Hosszú, hollófekete haja vizesen lógott le a háta mögött. Barna bőre csillogott a rákent testápolótól. Alma nyitott szájjal és kidülledő szemekkel bámulta tökéletes alakját. Nem mintha nem látta volna még meztelenül. Dehogyisnem látta. A koliban még sokszor zuhanyoztak is együtt. De ez más volt. Valahogy most másképp látta a lányt. Nem tudta megmagyarázni miért de valami furcsa érzés kerítette hatalmába.
- Tudod érdekes az emberi természet – folytatta Zita és leült a kanapé végébe. – Én már csak tudom, hiszen pszichiáter lennék vagy mi… néha hajlamosak vagyunk olyanokat cselekedni, amit addig teljesen „természetellenesnek” és „gusztustalannak” gondoltunk. Ám akkor mégsem érezzük annak. Tudod az ember fél attól, amit nem ismer.

Ám Alma már rég nem figyelt, arra hogy mit mond a lány. Nem tudta mi van vele. Szeme a lány finoman ívelt testén függött. Nem tudta róla levenni a szemét. Lassan felült a kanapén és közelebb ült hozzá. Majd még közelebb és még közelebb, míg végül már testük majdnem teljesen összeért. Zita ekkor felé fordította tekintetét, amit eddig a padlón nyugtatott. Világító zöld szemeivel most mélyen Alma tengerkék szemébe nézett. Hangja elakadt. Tekintetük mélyen egymásba fonódott. Mindketten tudták hogy ugyanazt érzik, mint a másik de nem szóltak egy szót sem. Arcuk egyre közelebb került egymáshoz. Észrevétlen lassúsággal de közeledtek egymáshoz, míg végül a szájuk összeért. Egy pillanatig csak ültek ott mozdulatlanul aztán ajkaik lassan mozogni, kezdtek egymáson.

Lehunyták a szemüket, és teljesen átadták magukat a pillanatnak. Gyengéden csókolták egymást. Olyan volt mintha valami természetfölöttien puha dolgot csókolnának. Össze se lehetett hasonlítani a férfiak csókjával. Ez olyan lágy volt és puha, hogy teljesen beleborzongtak. Alma most már kezdte megérteni a nővérét. Orrát betöltötte a Zita testéből kiáradó virágillat. Testük összefonódott. Érezte, ahogy Zita újai beletúrnak a hajába. Lassan betolta kezeit a lány köntöse alá és végigsimította puha bőrét. Olyan puha volt, mint a selyem, sőt talán még puhább. Lassan lefelé haladt, míg végül elérte a lány formás fenekét. Lassan simogatni kezdte és közben teljesen belemerült a mennyei csókba. Már minden megszűnt számára. A gondolatok, amelyek egész nap gyötörték, az undor, amit érzett, amikor meglátta Anettet azzal a másik lánnyal. Már úgy érezte, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Lassan kioldotta a köntöst összetartó övet és letolta azt a lányról. Egy pillanatra eltávolodtak egymástól és ismét egymás szemébe, néztek. Semmi különöset nem láttak egymás tekintetében. Csak a határtalan boldogság és öröm tükröződött bennük. Alma lassan elkezdett legelé haladni tekintetével Zita testén és remegő kezével lassan meg is érintette azokat a gyönyörű vállakat, a formás melleket, a feszes hasfalat, az izmos combokat, a gyönyörű lábakat és végül a gyönyörű fazonra nyírt puncit.

Ott ült előtte régi jó barátnője anyaszült meztelenül csak arra várt, hogy Alma magáévá tegye. Most belemélyesztette újait a lányvíztől nehéz hajába, és magához húzta a fejét. Látta, ahogy Zita elmosolyodik, és lassan lehunyja a szemét. Ő is ezt tette és a vaksötétben csak azt érezte, ahogy ajkaik ismét összeérnek egy forró csókban. Ezt most csak egy pillanatig tartott. Alma lassan elkezdte csókolgatni Zita nyakát majd a vállait félresöpörve róla az odatévedt kósza hajtincseket. Hallotta a lány mélyről jövő sóhajtásait. Zita most lassan fölemelte és kigombolta a lányon feszülő inget. Ezzel elétárultak Alma gyönyörű, formás, gömbölyű mellei. Ismét megjelent arcán az a mennyei mosoly és ajkaival csókolgatni kezdte a puha dombocskákat. Most Almából törtek elő a hatalmas sóhajok. Zita apró kezeivel markolászta a melleit és közben hol ajkával, csókolgatta hol a nyelvével nyalta végig őket. Alma eközben kezeivel végigsimította barátnője hátát, és ismét markolászni kezdte annak kemény, formás fenekét. Zita ajkai közben rácuppantak már jócskán ágaskodó mellbimbóira és érezte, ahogy a lány nyelvével izgatja azokat. Hatalmas sóhajtások és nyögések törtek elő Almából. Ahogy hátradőlt érezte, ahogy Zita melli végigsimítják a testét. A lány most elengedte. Alma kinyitotta a szemét, hogy megnézze mi történt. Ám csak Zita mosolygós arcát látta maga előtt, ahogy rajta fekszik.
- Menjünk át inkább a hálóba! – suttogta halkan a lány.

Alma bólintott. Zita felkelt róla és bevezette a hálóba, majd rávetette magát a hatalmas franciaágyra. Alma megcsóválta a fejét és belenézett Zita hívogatóan villogó zöld szemeibe. Egy mozdulattal rávetette magát, és vadul csókolózni kezdtek. Villámgyors csókokkal haladt végig Zita testén. Végigcsókolta bronzbarna vállait és gyönyörű nyakát majd rátért azokra a mennyeien puha mellekre. Csókolgatta, nyalogatta őket és szopogatta az apró, ágaskodó mellbimbókat. Érezte hogy Zita már teljesen átnedvesedett. Puncijának nedve rátapadt Alma hozzáérő oldalához. A lány mosolyogva elengedte Zita melleit és elindult lefelé. Végigcsókolta a kemény, izmos hasfalat és hasonlóan izmos combokat majd rátért a lényegre. De még nem hatolt bele nyelvével a gyönyört nyújtó nyílásba. Először inkább nyelvével körüljárta, körbecsókolta, újaival beléhatolt.

Tudta jól hogy Zita már rég nem szűz. Hiszen egy huszonöt éves lány már rég túl kell, hogy legyen az elsőn. De ha ez mégsem lett volna neki ennyire egyértelmű, akkor is, többször is ott volt, amikor Zitát megkefélték, vagy ha nem is volt ott tudott róla. Vagy Zitától, vagy más barátnőitől vagy csak egyszerűen hallotta őket. És eddig eszébe se jutott, hogy két lány együtt is csinálhatja. Mélyen beledugta ujjait a lány lucskos puncijába és közben körbe is csókolta azt. Aztán kihúzta az ujjait és kezeivel széttolta barátnője lábait. Fejét bedugta a lány lábai közé, és nyalni kezdte a punciját. Nyalta, nyalta és közben nyelte az édes nedvet. Nagy sebességgel nyalta őt úgy hogy Zita teste teljesen beleremegett. Érezte, ahogy a lány ujjai belemarkolnak szőke hajába.

Egy pár perc múlva a lány vállainál fogva eltolta magától és felhúzta őt az ágyra. Alma meglepetten nézett rá. Ám ekkor meglátta Zita szemében azt a „nyugi! Most én jövök.” pillantást. És igen. Zita ismét elkezdte csókolgatni a testét. Egy pár percet elidőzött a mellein majd ment tovább. Kigombolta Alma farmerjét és letolta a lányról. Bugyiján keresztül nyelvével elkezdte izgatni a lány punciját, ami már így is nedves volt. Már teljesen átázott a bugyija. Alma görcsösen markolta a lány már alig nedves haját. Eközben ő lehúzta barátnője bugyiját és így nyelve már a lány frissen borotvált punciját érte. Hatalmas sóhajtás tört elő Almából és teste teljes egészében megremegett, ahogy Zita nyelve mélyen beléhatolt. Kezével óvatosan megfordította a lányt, hogy ő is elérje Zita punciját. A lány átemelte Alma fölött a lábát és eközben egy pillanatra sem hagyta abba a nyalást. Villámgyorsan nyelte a lány puncijából csordogáló ragacsos nedvet. Alma eközben barátnője combjaiba kapaszkodva csókolgatta annak fenekét. Pár percig feküdtek ebben a pózban majd Alma óvatosan, szétfeszítette Zita fenekét, és a segglyukát kezdte nyalni. Majd betolta a nyelvét testük közé a lány lucskos puncijába. Végtelennek tűnő ideig nyalták egymást. Hatalmas orgazmusok követték egymást. Majd fáradtan, elfeküdtek egymás mellett és mélyen egymás szemébe, néztek. Gyengéden simogatták egymás testét. Alma érezte, hogy úrrá lesz rajta a fáradtság és lassan lecsukódott a szeme.

Másnap az ébresztőóra éles zajára ébredt. Először azt hitte az egész csak álom volt, de aztán meglátta maga mellett az őt átkaroló és édesdeden alvó Zitát. Gyorsan lenyomta az órát mielőtt még a lány is, felébredne és óvatosan felkelt. Gyorsan lezuhanyzott, új ruhát vett és elindult a kórházba. Ám előtte még bement a szobába és egy puha csókot nyomott Zita szájára.

A kórházban is mindenki észrevette hogy feltűnően vidám. Most már csak egy dolgon járt az esze. Zitán. Zitán és azon a csodálatos éjszakán, amit együtt töltöttek. Alig bírta kivárni az estét, hogy újra együtt lehessenek. Ám a dolgok nem éppen úgy alakultak, ahogy azt ő tervezte. Amikor hazaért Zitát már otthon találta. Háttal ült a bejáratnak és látszólag teljesen elmélyedt a gondolataiban. Alma óvatosan mögé osont és átkarolta a nyakát. Zita ijedten felugrott és úgy nézett barátnőjére mintha az valami borzalmasat tett volna.
- Mi a baj szívem? – kérdezte gyengéden Alma és át akarta ölelni barátnőjét, ám az kisiklott a kezei közül.
- Kérlek, ne szólíts így! – mondta zavartan.
- Hogy? – lepődött meg Alma.
- Ami tegnap este történt… - kezdte Zita.
- Igen? – nézett rá várakozva Alma.
- Ami tegnap este történt… az nem ismétlődhet meg.
- De miért nem?
- Mert… mert… ez így nem jó.
- De miért?
- Nem tudom! Mert nem.
- Én… nem vagyok képes erre.
- Ami történt megtörtént… Nem tudom, hogy történhetett ez, de nem ismétlődhet meg.
- De…
- Kérlek. – vágott a szavába Zita és remegő szemekkel rátekintett.
Alma teljesen elgyöngült.
- Rendben. – sóhajtott és lehajtotta a fejét. Közben alig láthatóan egy könnycsepp gördült végig az arcán.
- Tudom, hogy most mit érzel. – fordult el Zita. Alma sejtette, hogy ő is a könnyeivel küzd. – Éppen ezért szeretném, ha elmennél.
- De… - próbált ellenkezni Alma ám barátnője megint beléfojtotta a szót.
- Tudom, hogy nincs hova menned. – mondta – Addig maradhatsz, amíg nem találsz valami más szállást, de itt nem maradhatsz… Az egyikünknek sem lenne jó… Tudok egy jó helyet, ahol…
- Nem kösz! – utasította el Alma. – Van hova mennem.
Azzal összeszedte cuccát, fölvette a kabátját, ám az ajtóban megtorpant. Odalépett Zitához először meg akarta csókolni de úgy érezte ez nem, lenne helyes. Ehelyett csak egy puszit nyomott az arcára és könnyes szemmel elindult. Ahogy elfordult látta hogy Zita szeméből is kövér könnycseppek csordulnak ki. Legszívesebben átölelte volna a lányt és addig csókolta, volna, amíg meg nem nyugszik, de nem tehette. Egy mélyet sóhajtott és elindult.

Már késő este volt, amikor elérte azt a külvárosi utcát, ahol Anett lakott. Becsöngetett nővére házába, mivel legutóbb olyan gyorsan elviharzott hogy a kulcsot ott hagyta. Fél percig állt ott aztán látta, hogy a ház mélyén lámpa gyullad, és egy alak közelít. Anett nyitott ajtót. Szőke haja kócos volt pizsamája pedig gyűrött. Látszott rajta hogy most kelt ki az ágyból.
- Alma?! – nézett rá meglepetten – Hisz te sírtál.
Gyöngéden letörölte húga arcáról a könnyeket. Alma nem szólt egy szót sem csak szorosan átölelte a nővérét.
- Bocsáss meg! – mondta sírva. – Kérlek, bocsáss meg!
- Jól van hugi. – válaszolta Anett és átölelte a lányt. – Nincs mit megbocsátanom.
Azzal betessékelte húgát és bezárta mögötte az ajtót.