Hull a hó 2. rész

Írta: sr71plt
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. november 11.

*************************************************************************

Jeremiah Carlin kifordult Haydenből és észak felé vette az irányt a Slater Creekbe vivő úton a birtoka felé az Elkhead Rivernél. Egy újabb karácsonyt és újévet készült eltölteni a hegyi házikójában. Azonban neki is voltak igényei, úgyhogy néha vissza kellett térnie Haydenbe.
Két év. Már ennyi ideje volt egyedül a birtokon. A két erős kéz elvégezte a munkát, amit kellett, de januárra már általában nem volt minden az igazi. Ez lesz a harmadik éve azóta a karácsony óta, amikor elvesztette Seth-et. Ez is csak egy olyan baleset volt, ami néha megesik, ha az ember marhákat tart. De Jeremiah egyáltalán nem készült fel erre. Húsz évvel idősebb volt Serth-nél. Neki kellett volna előbb távoznia.
És még rendesen meggyászolni se tudta. Semmi sem fejezhette ki tökéletesen azt, amit Seth jelentett neki. Ezt mindenki tudta, de nem olyan téma volt, amiről bárkivel is nyíltan beszélhetett. Sokan éltek így, de senki sem beszélt róla.
Az első karácsonyon felvonult a hegyi házikóba, hogy egyedül lehessen. Általában csak tavasszal és ősszel használta vadászatokkor. Télen könnyedén elzárta a hó. Nyáron pedig túl elfoglalt volt a csordával.
De az elzártság most talán még jót is tett. Igen. Egyedül kellett lennie. Csak ült a takarók alatt és bámulta a tüzet, miközben öntötte le a torkán az alkoholt, remélve, hogy a fájdalom egyszer majd elmúlik. De természetesen nem működött, ahogy más sem az elmúlt két évben.
A ló prüszkölése rántotta vissza a jelenbe. Beleszagolt a maró szélbe és érezte a hó illatát. Hamarosan hullani fog. Helyes.
Már csak a telihold fénye világított, amikor elérte a házikót. A felhők azonban már lassan ellepték az eget. Havazni fog még reggel előtt. Ezek után valószínűleg napokig ki sem fog szabadulni.
Zárva hagyta a zsalugátereket és begyújtott. Csak egy szobája volt két ablakkal és egy hátsó ajtóval, ahonnan egy rövid út vezetett a melléképülethez. Az első tél keservei árán tanulta meg, hogy tisztán tartsa az utat. Ha viszont ezt megtette, egész kényelmesen ellehetett itt.
Eredetileg csak egyszemélyes ágya volt, de amikor rátalált Seth-re, az egyik első dolga az volt, hogy beszerezzen egy dupla ágyat, hogy szabadon élvezhessék egymást idefent, kíváncsi tekintetek nélkül. Seth pedig sosem tudott csendben maradni menet közben.
Amikor a tűz már kellőképp felizzott, Jeremiah nekivetkőzött és elkezdett főzni. Egyedül evett, nem gondolva semmire, csak Seth-re és az együtt töltött időkre. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy feljöjjön ide. A birtokon is ugyanez lett volna, csak ott még ott vannak az emberei is, átitatva a karácsonyi hangulattal. Jeremiah nem akart olyan önző lenni, hogy elrontsa az ő ünnepüket is.
Nem nyitotta ki az ablakokat, hogy benn tartsa a meleget, a világot pedig kinn. Csak egyedül akart lenni. Aztán kinézett az ajtón. Már havazott. Nagyon helyes.
Gondosan bezárkózott, majd úgy, ahogy volt, ruhában, beroskadt az ágyba. A fal felé fordította a fejét és csak feküdt ott órákon keresztül, míg végül el tudott aludni, azokra az időkre gondolva, amikor Seth még mellette volt.

***

Egész éjjel havazott, de nem túl hevesen. Amikor Jeremiah elhagyta a házat, hogy haza nézzen, az eget még mindig beborították a felhők. A tapasztalat azt mutatta, ha ilyen a kép, az azt jelenti, nagy hóvihar várható. A hó pedig hamarosan olyan vastag lesz, hogy járhatatlanná válnak az utak.
Amikor az istállóhoz ért, hangos prüszkölést hallott. Túl hangosat ahhoz, hogy csak Becky, a lova csinálja. Amikor benézett, egy foltos pónit talált ott, ahogy Becky-vel “beszélgetett”, mellette pedig egy fiatal, szőke férfit, gondosan a takaróiba bugyolálva. Meglökte a férfit a csizmájával, mire Bran szeme felpattant.
- Kényelmes az istállóm, nem igaz?
- Ó, bocsánat! - ásított Bran. - Tényleg sajnálom. Azt hittem, ez a hely elhagyatott. Aztán megláttam a lovat, de már nem mehettem tovább a szél és a hó miatt. Túl fáradt voltam. Kérem, ne haragudjon! Úgy terveztem, korán kelek és távozom, mielőtt akárkié is ez a ló, visszatérne.
- És nem látta a füstöt a kénény felett? Városi suhanc, igaz? Nem bírja az ilyen időt. Nos, nem sajnálom a menedéket, de… Várjunk csak! Nem ismerem én magát valahonnan?
- Nem. Nem hinném. Igen, és bocsánat, amiért nem néztem jól körül! Pennsylvaniából jöttem.
Az igazat megvallva, Bran nagyon is felismerte Jeremiah-t. Ő volt az a nagydarab vendég, aki pár napja megdöngette Calebet a “legjobb szobában”
- Merrefelé tart? - kérdezte az idősebb férfi.
- Kaliforniába. Csak átutazóban vagyok errefelé.
- Akkor rossz felé megy. Jobb lesz, ha lemegy délre, Haydenbe, majd onnan nyugat felé, át a Sziklás-hegységen.
- Ó! Nekem azt mondták, erre vezet az út.
- Erre is. De ilyenkor biztosan be van havazva. A következő napokban pedig csak még rosszabb lesz. Talán jobb lesz, ha megszáll valahol és kivárja az olvadást. Haydenben meghúzhatja magát.
- Ó! Én nem igazán… - Nem folytatta. Semmi kedve nem volt visszamenni Haydenbe. Senkitől nem kért engedélyt, amikor távozott, és ötlete se volt, mit tenne Levi Yost, ha erre rájönne.
- Akár itt is maradhat, ha gondoskodik magáról. Én nem fogom etetni magát, se a lovát. De, úgy látom, Becky örül a társaságnak. De magának is itt kell maradnia. Kint.
- Nekem megfelel. Köszönöm a kedvességét.
- Helyes. Csak maradjon csendben! A béke és a csend kedvéért jöttem fel ide. Hogy egyedül legyek.
Miután elfogyasztotta a vacsoráját, Jeremiah-nak beugrott, honnan ismeri Brant. A Hayden szalonból. Ez a fickó jött be a szobába, amikor azt a helyes kis pofit tömködte, aki Samet helyettesítette. Bizonyára ő is jóféle lehet. Valahogy kicsit emlékeztette is Seth-re.
Aztán beroskadt az ágyba és a fal felé fordult. Minél többet gondolt Seth-re és a férfira az istállóban, annál jobban felizgult.
Az éjszaka még hevesebben havazott, amikor átsétált az istállóhoz. A fiatal férfi a sarokba kuporodott és kissé remegett a hidegtől, de még nem aludt.
- Találkoztunk már azelőtt is, nem igaz? A Hayden szalonban.
- Talán - válaszolta Bran. - Dolgoztam ott.
Nem vezetett volna már semmi jóra, ha hazudik.
- Az egyike vagy Levi Yost fiainak?
Bran habozott, de igen. Az elmúlt napok után egyértelműen “Levi Yost fiai egyikévé” vált. Méghozzá nem is akármilyenné. A vendégek kedvence lett. Sokkal inkább volt ő a karácsonyi ajándék a betérőknek, mint a fa.
- Igen, az voltam. De többé már nem.
- Nos, talán keríthetek neked némi reggelit és behívhatlak, ha te is akarod.
Bran beleegyezően bólintott.

***

Bran hangosan felsikoltott, ahogy Jeremiah tövig belé tolta a farkát. Az idősebb férfi a lábai között guggolt. Mindketten teljesen fel voltak öltözve, leszámítva a térdig letolt nadrágjaikat. Jeremiah benyúlt a fiú dereka alá és feljebb emelte őt, hogy kényelmes lehetőséget biztosítson magának a behatolásra.
Bran hamarosan már hangosan nyögött és sóhajtozott, belekapaszkodva Jeremiah nyakába, igyekezve ajkait az övéire tapasztani. Az idősebb férfi azonban nem akarta. Neki csak azért volt szüksége rá, hogy a természetes vágyait kielégítse. Csak dugni akart. Nem számított semmi más, csak Seth.

***

Bran ismét egy rúgásra ébredt. Még nem jött el a reggel, és a tájat máris öt centis hó takarta.
- Azt hiszem, örülnél egy kis meleg reggelinek - morogta egy hang. Bran kinyitotta a szemeit és meglátta Jeremiah-t egy tálcával a kezében. Még kába volt, de egy pillanatra sem bánta meg az előző éjszakát. Még úgy sem, hogy Jeremiah volt a legnagyobb férfi, aki valaha is benne volt.
Felült és átvette az ételt.
- Ismét havazott az éjjel.
- Sejtettem - válaszolta Bran.
- Most már biztos, hogy nem jutsz át az úton.
- Értem…
- Honnan szerezted azt a pónit, fiam? Ugye nem loptad?
- Toliver-éktől van. Dolgoztam nekik és nem fizettek ki.
- De a lovat sem adták neked, nem igaz?
- Az igazat megvallva, nem.
- Ha egyenesen Pennsylvaniából jössz… - kezdte Jeremiah, cinkos mosollyal az arcán -, tudnod kell, errefelé fellógatják a lótolvajokat.
- Ó!
- Feladhatnálak. Levihetnélek Haydenbe és átadhatnálak Cale Tolivernek. Vagy talán Levi Yostnak. Kétlem, hogy ő elengedett volna. Sosem szeretett veszni hagyni egy aranytojást tojó tyúkot.
- Én csak… tovább akarok lépni - halkult el Bran.
- Nos, annyit tehetek, hogy ha a hó kissé felenged, leviszem a pónit Haydenbe és elengedem egy olyan helyen, ahol megtalálják. Bizonyára azt fogják hinni, magától szökött el.
- Megtenné ezt értem?
- Egész éjjel ezen gondolkoztam. Most egyél, aztán gyere be a házba! Ott maradhatsz, amíg el vagyok. Megmutatom, mi hol van.
Nem volt túl sok minden, amit meg kellett mutatni, és Bran hamarosan már az ajtóban állt, figyelve, ahogy Jeremiah felkészíti Becky-t az útra.
- Köszönöm, amit tesz értem - szólalt meg, de Jeremiah csak morgott válasz gyanánt. - Bárcsak lenne valami, amivel kimutathatnám a hálámat…
Az idősebb férfi rá emelte a tekintetét, és Bran pontosan látta a szemeiben, hogy lenne valami.
A szőnyegen hemperegve űzekedtek. Jeremiah fölé guggolt és belé tolta a farkát, mint egy kutya. Bran az ágy felé indult volna, hogy kényelmesebben elhelyezkedjenek, de az idősebb férfi visszarántotta.
- Nem. Az ágyban nem. A padló épp elég jó.
Miután Jeremiah elment, Bran körbenézett a házikóban. Kellett még tennie valamit, amivel kifejezheti a háláját. Elég kopár és sivár volt odabent, úgyhogy kiment az erdőbe, szerzett egy megfelelő fát, gondosan megfaragta és beállította a sarokba, a tűzhely mellé.
Kritikusan végigmérte szerzeményét, majd elgondolkozott, mivel csempészhetne még egy kis karácsonyi hangulatot a házba. Kiment az istállóba kutakodni egy kicsit és talált is egy öreg kengyelt, fém dobozokat, meg még egy kevés ezt meg azt. A fa máris jobban nézett ki ezekkel együtt.
Szélesre tárta a zsalukat, hogy beengedje a fényt. A beáramló fénysugarak megcsillantak a fém dobozokon és a gyertyák meg a tűzhely fénye mellett tökéletes karácsonyi hangulatot vittek a helyiségbe.
Most látta csak, milyen nagy kosz van a házikóban. Jeremiah távollétének nagyobb részét arra használta fel, hogy kitakarítson, majd visszament az erdőbe és kerített egy ágat piros bolyókkal.
Fogalma sem volt, miért nem engdte be az ágyba Jeremiah miközben dugtak, de tiszteletben tartotta a döntését, úgyhogy a szőnyegen fekve töltötte az éjszakát. Egyedül. Még így is jobb volt, mint az istállóban.
Egy újabb havazással teli éjszaka telt el. Bran Jeremiah hatalmas falloszáról álmodott, és nem tudta megállni, hogy magához ne nyúljon.

***

Bran sokkal inkább érezte, mint hallotta, amikor Jeremiah késő délután visszatért. A hegyek csendjében különös hangot adott, ahogy a hó ropogott a lovak patái alatt.
Lovak. Többen voltak.
Bran kiment a ház elé, hogy fogadja Jeremiah-t, aki egy másik lovat vezetett, ami nem a színes póni volt.
- Egy másik ló? - nézett meglepetten a férfira.
- Bementem a birtokomra. Megraktam egy lovat élelemmel. Szükséged lesz rá, ha átvágsz a hegyeken.
- De én nem tudok fizetni.
- De tudsz - nézett rá Jeremiah sokat mondóan.
Á, igen! Gondolhatta volna. Ez mindig így működött. Amíg Jeremiah bevezette a lovat az istállóba, Bran visszament a házba és leült a tűzhely mellé. Kissé frusztrálta, hogy továbbra is csak egy lyuknak tekintsék, amivel Jeremiah kielégítheti a vágyait.
Aztán belépett Jeremiah és megtorpant az ajtóban. A szemei tágra nyíltak és leesett az álla.
Bran elmosolyodott és várta, hogy a másik férfi megdícsérje a művét. De az ehelyett lángoló dühben tört ki.
- Mi a franc ez? Mit műveltél? És takarodj abból a székből! Az Seth széke.
Bran zavarodottan pattant fel.
- Mi a baj?... És ki az a Seth?
- Mégis mit képzelsz, mit csináltál? A nyakamra nősz? Te akarsz Seth helyére kerülni? Te nem vagy Seth, a fenébe is! Takarodj a szemem elől!
- Nem, nem vagyok Seth. Nem akarok senkinek sem a helyébe lépni. Én csak Bran vagyok. - Hirtelen ráeszmélt, hogy sosem kérdezte a másik nevét és az sem az övét. - A nevem Bran és ember vagyok. Nem egy játékszer. Bran. Nem Seth, akárki is legyen az.
- Azonnal takarítsd el azt a fát innen! MOST!
Bran a könnyeivel küzdött, miközben fogta a fát és kivitte a házból. Kivitte az istállóba, majd leroskadt az egyik sarokba, hogy sírva fakadjon. Mire visszament a házhoz, Jeremiah bezárta a zsalugátereket és a bogyókkal díszített faágat is kidobta a hóba. Ismét visszament az istállóba és csak bámulta a fát. Amikor sötétedni kezdett, a ház felé nézett. Nem szűrődött ki semmi fény onnan, de a kéményből füst emelkedett fel.
Legalább annak a férfinak jut egy kis meleg.
Hideg volt az istállóban és még mindig havazott. Ennek ellenére azonban a holdfény átszárődött a felhőkön és gyönyörű derengésbe vonta a tájat, még ha Bran most nem is tudta értékelni.
Aztán számolni kezdett. Karácsony este volt. Ismét a fára nézett, összeszorította a fogait és maga köré fonta a karjait.
- Silent night, holy night - szökkent ki a dal a száján, majd lassan önként is énekelni kezdett, majd átváltott az eredeti német szövegre, amit még a nagymamájától tanult.
Egyedül érezte magát és elhagytottan. Nem tudta, mit csinált rosszul. És most mit tehetne? Mit akar tőle ez a férfi? Akár most is foghatná a lovat és távozhatna. De mégis meddig jutna a nagy hóban? És merre induljon? És mi van, ha az a férfi utána jön és elfogja, mint lótolvajt? Még nem érdemelte ki a lovat. Az a férfi nyilvánvalóvá tette, hogy ahhoz előbb szét kell tennie a lábait. De érdekel ő még egyáltalán valakit?
Lassan lecsukódtak a szemei és álomtalan szendergésbe merült, miközben a hideg átjárta a havas tájat.

Folytatása következik!