Hitveséd miatta veszti Bánk...

Nagy királyi palotában két testvér izzó vitát ölelt most latba, az ősz, Petúr és az öccs Bánk.

Hiába az ellentét az ország megváltására, komoly haragot nem szül az est, idáig...
S a testvéri kinyilatkozást, mint kés szeli át egy hirtelen jött fekete köpeny. Benne alattomos

tekintetű német lovag.
- Biberach! Ez itt! - szól Petúr.
S a fantom köpenyébe szél hasít, feldobva fekete csuklyáját. Kivillan pengevékony ajakja.
- Bocsásd meg, hogy itt rontok rád, Nagyúr-hörgi a fekete megetstesülése- Veszélyben forog nőd

becsülete!
Becsülete...
Becsülete...
Csend. S e néma időtelenséget kétségbeesett kiáltás szakítja meg:
- Fattyú, megöllek! - tántorodik hátra e szavaktól Bánk.
De a szavak nem állnak meg, s ördöngve folynak tovább.
-Ha látni vágyol Ottót és Melindát lesd meg majd őt, ha egyedül marad
ÉS szemeddel láthatod meg, miként szegődik Ottó herceg hölgyed nyomába.
- Ember!- szól megtörve a férj - Mit mondtál?
Szent név..Ó, én hitvesem, Melinda...

...

Vad égi háború
Közelg a vár felé
S a fellegek mögül
Lesújt reánk az ég!
...

Fenn, valahol a magyar palota szegletében Ottó herceg...meráni Ottó herceg kebelezi Melindát...
A hercegeket sosem nevelték türelemre, mindig megkapták amit akartak. Legyen az pénz, földi

eszem-iszom vagy nő... mint ez a szegény árva, ki most nyög a téboly alatt...
S e beteg hajtótól buzdítva mozog a gaz ki-be, ki-be a felszentelt asszonyi kertből.
Kezével leszorítja a nőt... átszellemült arccal nézi, hogy nyög egyre, egyre nagyobbakat a

szerencsétlen.
E betegesbirtoklási vágy... e beteges birtoklási vágy.
S a hű hitves kezét, melyet a férj gyengén csókolt, most e szerető durván megragadja, hogy

oldalra fordítsa. S gyenge testet, melyet a férj szerelme tett széppé évről évre, most a szerető

markoljalendületét keresvén. S az angyal lábak...a hőfehér lábak szétfeszítve, mint kereszt

merednek égnek, utat a férfi erejének.
Ottó nem lágy, nem kedves, nem érez semmi emberséget. Nem ad, nem viszonoz. Akar.
A nemesi férfi tag élvezetet hajszolva ostromolja az árva nő méhét.
Majd... majd... fenn a csúcson
Bamm! Kivágódik az ablak! Koppanásig csapódik a falaknak. Kitörik az üveg, darabokra hullik.
S a darabokban...
Beteljesedett. A herceg most mintha pogány örök fiatal nőkkel körülvett arany kertben hajszolná a

bohém örömöket, táncoló telt mellek gyűrűjében csókokkal koronázva.
Csatt!
Az ablakot a szél visszahúzza, az üres keret némán koppan a megfagyott időben.
A herceg veszett módjára nyársal tovább, minden nőtelen időkben felhalmozódott élvezetét

beleontja a feltört kehelybe.
Az asszonyi kebelbe, a tiszta lélek foltos jelenébe.
Majd elhal a felfokozott erő... végignéz az asszonyon.
Kihúzza hercegi részét. Nem lát már mást, mint egy közönséges német szajhát.

Ajtócsapódás jelzi elmentét...

Percek, órák, vagy talán napok múlva a nő magához tér.
Szavak. Nincsen más még az elmében, csak megalázottság.
S ahogy a porok, mely felhevítették tudatát e ördögi színjátékra lassan gyengülni kezdenek úgy

rohanják meg a termet a régi képek.
A kis kastély túl a Tisza partján... a gyengéd hetek a házasság után.
Az ajtó nyílik, belép egy kép.
Az asszony riadtan rezzen össze. Bánk képe az.
S ahogy a kedves, szemérmes mosoly beljebb jön úgy za otthoni napsütötte erkélyes főúri szoba

tölti be a termet.
A férfi lehajol, megcsókolja kedvesét.
S ő visszacsókol tiszta lélekkel.
Leül a férfi mellé, nézi a nő gyönyörű szemeit.
Semmi kincsért nem kívánna olyat tőle, amelyet nem kívánna. Fiatal férfi, fűti a szerelem.
De a lány dönt. Gondolatteljes tekintettel néz férje szemébe, s megcsókolja. S e összeérés

folytatásaként ölébe ül, folytatván a felnőtt embernek kedves foglalatosságot.
Bánk óvatosan lefejti csatos mellénykéjét a lánynak, kivillan hófehér bőre alatt.
S ajkuk további tánca közben lefejti tovább, oly óvatosan, mintha összetörne a kis test, ha kissé

megszorítja.
A fiatal asszony szemérmesen elpirosodik, férje megsimítja arcát, nem kell előtte így tennie.

Értve a belepirosodott jelet, elkezdi levetni a maga ruháit is.
A lány mély szemei most távlatra is nagyra nőnek, s gyenge remegés futkározik rajta.
Amiről eddig csak süldő korában hallott, ott állt előtte.
S most, nem tudja mit tegyen, nem tudja mihez kezdjen.
Bánk látva a megijedt kedvesét lefekszik mellé, nyugtató csókot lehel ajkaira.
S ahogy a másik test is lassan ellazul, feláll, légmozdulatokkal maga felé fordítja a lányt és az

idő órányi telése közben belé vezeti kulcsát.
Ráhajol, nyakát csókolja, kezét fogja, hogy erős legyen. Hogy erős legyen.
S ahogy egyre beljebb fér az asszonyi kerten, úgy osztják meg egymással az élet új ajándékát.

Ahogy a fájdalom rátör a fiatal asszonyra, úgy csókolja kezét gyengéden az ifjú férj. Ahogy a

legény boldog sóhajokat enged ki magából, úgy dagad kedvese büszkesége is.
S ahogy teljesen elkülöníthetetlenül ágyékuknál összefonva fekszik a mostmár valóban egy pár, úgy

jön valami. Az balakon lágy meleg szél simítja végig az izzadt testeket, magával sodorva a férfi

nyögéseit, ahogy soha át nem élt gyönyört oszt meg, s ajándékoz kedvesének.
Így forognak, így lebegnek a semmiben.
Ketten, összefonva.
S ahogy a csoda alábbhagy, kifáradt sóhajok veszik át az átszellemült nyögések hangját.

Különválnak testeik, s még sokáig pihennek egymás mellett... egymás mellett...boldogan

De most egyedül fekszik. Gyalázottan, szomorúan. Lehunyja szemét, életre nem gondol, lelke már

inkább holt, mint élő emberé...

...

Gyászhír...
Szörnű hír...
Bánkot mint pofon tántorítja falnak. S ahogy Biberach közelebb lép hpzzá, úgy csúszik le egyre a

falnak. A lovag nem kímél lelket, világot, mondván a valót férfi szíve magára vall, ahogy a

kegyelemszavak elszállnak lassan
...Ottó orvul meggyalázta nőd...