Élvezetek konferenciája 4.

– Mi volt tegnap?


A banális kérdés sokszor elhangzott, és jelentését mindenki pontosan értette a recepciótól balra található fotelok és asztalkák tájékán, ahol már reggeli előtt megjelent néhány kolléga.


Az izgő-mozgó szemöldökű férfi előzőnapi alakítása nagy tetszést aratott, hiszen néhány kivételtől eltekintve majdnem minden lánynak felajánlotta, hogy az ő szobájában megigazíthatják a sminkjüket még a casting előtt – sokan azt hihették, hogy az a szoba a casting hivatalos öltözője –, és többen éltek ezzel a lehetőséggel:


– Tizennégyig számoltam, aztán valahol eltévesztettem, de húsznál többen jártak nálam – mesélte irigykedő pillantások kereszttüzében –, már úgy éreztem magam, mint egy vécésnéni. Az egyik csaj csak pisilni akart, és még nem is tetszett neki, hogy nézem közben, annak megmondtam, hogy keressen mosdó feliratot, vagy lehet, hogy ki is rajzolták az ő kedvéért, mire való a helyiség… De a többség normális volt!


– Megnéztél húsz csajt, hogyan pisil? – hüledezett valaki.


– Ne legyél már ilyen naiv, ha én sem vagyok! – kérte ki magának. – Jó, hogy nem azt kérdezed, hogy mennyit kértem egy pisilésért… Gondolod, hogy bevállaltam volna azért – kérdezte önfeláldozó arccal, rángatózó szemöldökkel –, hogy lássak egy csomó csajt, bugyit lehúzni, visszahúzni?


– De akkor mit csináltál azokkal, akik a te értékelésed szerint normálisak voltak?


– Változó. A cicijét mindnek megfogtam, és bíztattam, hogy biztosan sikerülni fog, mert az Oszkár éppen ilyen karaktert keres a filmjéhez.


– Ki az az Oszkár? – röhögtek egyre többen.


– Oszkár és Arany Medve – fuldokolt a csapat.


– Nem tudom, ez a név jutott eszembe, de valami híres amerikai rendező lehet, mert a lányok tisztelettel tekintettek rám, hogy én jól ismerem – válaszolta könnyedén – és az egyik még vissza is jött megköszönni, hogy biztos az Oszkár lehetett az, aki azt mondta: köszöni, és értesíteni fogják.


– Egyet sem dugtál meg? – kérdezte Péter gyakorlatiasan.


– Ezt az oszkárost, maradt is olyan hajnali négyig, akkor mondta, hogy most már várják otthon a castingról. – Serény szemöldökmozgással kisérve még hozzátette: – Sok sikert kívántam.


– És a többi tizennyolc?


– Nem volt kettő sem egyforma… most meséljem el egyenként? Mert ti elmamlaszkodtátok? Nem jutott egy sem a hegyére? – nézett körül gúnyosan.


– Neked mind ingyenes volt? Ezért nem jutott nekem! – zsörtölődött a szakállas. – Feljött szobára két csaj, gondoltam, alkalmi vétel, aztán meglátták a szobatársamat és azt mondták, akkor duplán kell fizetni.


– Megérte legalább? – érdeklődött László.


– Visszaalkudtuk a felére, mert mondtuk, hogy akkor elég az egyikük, de nem akarták egymást elhagyni… Hát, gyerekek! – sóhajtott a szakállas – mintha két guminőt kefélnétek, vagy robotot! Nekik aztán mindegy volt, hogy hová meg meddig, csak odatartották…


– Láttátok azt a szőkeséget – vette át a szót László – akinek vékonyabb a karja, mint egy felnőtt koma farka?


Többen bólintottak, morogtak.


– Úgy nyelte, mint kacsa a nokedlit! Már néztem az órámat, hogy lekési a saját castingját, de megint elkezdett szopni….Te csak ne röhögj! – fordult Péterhez, majd a többieknek megmagyarázta: – Bejött ez a lakli Péter a szobába, éppen már a túlmunkánál tartottunk, A kiscsaj meg kapásból befogta őt is egy menetre… – Andrásra nézett, aki fülig érő vigyorral hallgatta a beszámolókat: – Jól hallom, te meg csak kísérgetted a bombázókat?


– Valahogy úgy…


A konferencia női résztvevői párosával szállingóztak a lifttől az étterem irányába, A kis castingos társaság is felkerekedett és nevetgélve válogattak a svédasztalos kínálatból.


*


Napközben az ugráló szemöldökű kollégát mind többen kezdték Oszkárnak nevezni, még olyanok is találónak tartották a filmes szoborhoz hasonlítani, akik nem ismerték a castingos előzményt.


– Te Oszi! Nincs mára valami program-ötleted? – kérdezte tőle András, és olyan udvariasan ártatlan képet vágott, hogy a megszólítottnak eszébe sem jutott megsértődni, mosolyogva továbbment:


– Csak nem a sminkedet akarod megigazítani?


– Andreával mi van? – állt András elé Párduclány. – Tegnap sem emlékszem, hogy láttam volna.


„Nem vagyok az óvóbácsija” – felelte volna András kapásból, ha más érdeklődik, így azonban inkább húzta az időt és kedvtelve nézegette a csábos vonalakat:


– Tegnap még megvolt, most meg talán valamelyik szekcióban ücsörög… ha van olyan egyáltalán.


– Nincs – vágta rá a lány, ő már felmérte ezt a lehetőséget.


„Ha elrabolták, majd visszahozzák” – gondolta a férfi, s megfordult a fejében, hogy Párduclányt megkérdezhetné, Andreát kereste-e már a szobájában. – „Vajon Párduclány is leszbi? – töprengett. – Még mit nem?! Andreának szerezzek csajokat?”


– Majd mondom neki, hogy kerested, ha meglátom valahol.


– Köszi!


András egy pillanatig egyszerre látta az egyikirányba távozó párductestűt és az oszlopok között, a presszó területén magányosan kávézó Andreát. Ugyanannál az asztalnál ült, ahol előző nap Dorinával és Emesével. A férfi elmosolyodott a kellemes emlékeken, és Andrea felé lépkedett.


– Nagyon elfoglalt vagy mostanában! – Robi keresztezte az útját, valahol a megtenni szándékozott 15 méter legelején.


– Ilyeneket mond a bagoly a nagy fejről? – csapott András örömmel régi kollégája tenyerébe.


Éveken át, ehhez hasonló, szakmai konferenciákon, képzéseken, havi értekezleteken gyakran találkoztak, és sokat beszélgettek, együtt töltötték el – mint mondták, hasznosan és tartalmasan – a szabadidőt. Most viszont – már harmadik napja – csak messziről üdvözölték egymást néha-néha.


– Látom, megint rohansz, úgy kellett felbuktatni…– panaszolta Robi.


András a presszó felé pillantott, ahol közben megüresedett Andrea széke:


– Dehogyis… Hová sietnék? De mi van veled? Hogy állsz a csajokkal?


Robiról köztudott, hogy folyamatosan szerelmes, és ezt komolyan is gondolja. Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy a szerelem célpontja időnként – hétről hétre, néha óráról órára – változik, csak Robi az állandó tényező ebben a rohanó, zűrzavaros világban.


– Elköltöztem Bettinától, mert Dzsenifer kirúgott…


– A történelembe ne menjünk bele, hagyjuk a telefonkönyvet – nevetett András –, mert én még valahol a pultos csajnál elakadtam!


– Pultos? – töprengett Robi. – Ja! Arra gondolsz, akit majdnem együtt szedtünk fel?


Egy hónapja történhetett, amikor egy kocsma zárása előtt az egyik pultos csaj hajlandónak mutatkozott egy kis közös túlórázásra, amennyiben a két kitartó férfi még vár egy kicsit, és hazakíséri. András rövid tépelődés után lemondott a lehetőségről, mivel Robi már az összeköltözést tervezgette a másfélórája megismert lánnyal, így nem akart egy rossz indítással – hármas actionnel – útjába állni a bimbózó kapcsolatnak…


– Másnap tízpercenként küldted neki a szerelmes sms-eket – emlékeztette a feledékeny kollégát.


– Na igen, de hazafelé azzal a seggigérő-hajúval utaztunk… Nem emlékszel?... Még mondtad is, hogy bele ne zúgjak a kétórás úton…


– Mindegy – zárta le a kuszálódó szálakat András. – Itt találtál már valaki igazit?


– Olyan a teste, mint a párducé… De nem nagyon áll velem szóba.


– Tudod, kit kellene felszedned? Erikát! Még erre a hátralévő időre jól ellennétek.


– Gondolod? De tudod, hogy én hosszútávra tervezek…


– Természetesen – próbálta megőrizni megértő komolyságát András.


Ekkor bukkant fel Párduclány, kérdő tekintettel pillantott a kollégákra, így András gyorsan elköszönt Robitól. A lány észlelte, hogy a hirtelen búcsút ő okozta, és megtorpant, mosolyogva várta, hogy a férfi hozzálépjen.


– Azt hiszem, megoldottam neked a rejtvényt, Andrea felment a szobájába.


– Láttad? Beszéltél vele? – kérdezte Párduclány izgatottan.


– Láttam a presszónál, s mivel errefelé nem jött, csakis a lifthez mehetett.


– Tudod, melyik a szobája? – szorította meg a férfi karját.


– Te meg tudod, hogy micsoda értéke van az információknak?


– Megkérdezem a recepción… – válaszolta Párduclány sértődötten, és kötéltáncos járással a pult felé libegett.


András vigyorogva szállt be a liftbe – meg is lepődött a tükörből visszanéző képmásán –, majd gyorsan belépett a szobájába.


Várta Párduclányt.


Egy perc sem telt el, amikor – halk kopogtatás –, és az ajtóban állt…


– Andrea!


– Örülök, hogy megismersz. De ennyire ijesztő lennék? – vonta fel a szemöldökét a lány, figyelve András arckifejezését, aki mintha szellemet látott volna. – De visszajöhetek később is… – tette hozzá bizonytalanul.


– Pszt! Az a rózsaszín… párduc – próbálta meg András kapkodva vázolni a helyzetet – nem tudom a nevét, én Párduclánynak hívom…


– Én is – nevetett fel Andrea. – Mi van vele?


– Most kérdezte meg a recepción a szobaszámodat, és ha szokásukhoz híven ezt adták meg, akkor mindjárt ideér.


– Csak nem vele is el akartad játszani, amit Veronikával? – nézett rá a lány színlelt rosszallással. Majd, levetve az álcáját, cinkosan a másikra mosolygott. – Elbújjak a fürdőszobában?


– Mindegy most már – vonta meg a férfi a vállát. – A tiéd, viheted… De miért is jöttél?


Andrea elpirult és félrefordította a tekintetét. Egy pillanatig hallgatott, mielőtt válaszolt volna:


– Beszélgetni… Ha szóba állsz velem. – Egy pillanatig tétovázott. – Tegnap te is meglátogattál és szeretném megköszönni, hogy…


– Először valamelyikünk rendezze le párducpuncit! – Még folytatta volna, hogy azt sem bánná, ha ezúttal nem Andrea lenne a szerencsés…


Ebben a pillanatban újabb, ezúttal hangos, türelmetlen kopogás hallatszott.


*


Ahogy ez már lenni szokott, ezt a küszöböt mindenki értetlenül lépi át. Párduclány se kivétel.


A recepciósok nem tudhatták, hogy a plusz szoba kinyitásával, hiába oldják meg „kedves Andrea” problémáját, egy egészen újat teremtenek.


András ezt a legkevésbé sem bánta.


– Elég sokára értél fel… Elromlott a lift?  – mosolygott a Párduclányra elnézően – Sebaj! Majd rákapcsolunk és behozzuk az időveszteséget.


– Te… itt… hogy? – dadogta a lány és minden egyes szó után a nyitott ajtó túloldalán virító szobaszámra sandított.


– Igen, jó helyre jöttél – válaszolta a férfi mindentudó arccal.


– Ne kínozd már szerencsétlent! – ütötte meg a bizonytalanul toporgó lány fülét Andrea hangja odabentről, ettől azonban csak mégjobban összezavarodott. – Inkább hívd be, ha már egyszer idecsábítottad!


Párduclány engedelmesen belépett a szobába. Amikor megpillantotta Andreát, szemei felvillantak és szája sarkában egy pillanatra vágyakozó mosoly jelent meg, de amikor András, őt követve, ismét belépett a látóterébe, azonnal ismét összezavarodott.


– De… A recepción azt mondták…


András végül megsajnálta a lányt, és elmagyarázta neki a helyzetet az összecserélt szobákról. Andrea közben, otthon érezve magát, töltött egy italt a lánynak a minibárból, és leültette maga mellé az ágy szélére.


A férfi beszéd közben a szemben lévő falnak támaszkodott, és figyelte a mohón kortyolgató lányt és Andreát, aki, miközben igyekezett megnyugtatni, átkarolta a vállát és gyengéden simogatta meztelen felkarját. „Ennek a lánynak nem is kell sok idő. Elég csak egy pillanatnyi megfelelő alkalom, azonnal rámozdul” – gondolta Andreát figyelve, aki teljesen belefeledkezett Párduclány pillanatnyi megrázkódtatástól megviselt arcába.


– Szóval azt mondod, már akkor is tudtad, hogy ide fogok kilukadni, amikor elküldtél a recepcióra? – kérdezte Andrástól, hangjában azonban nem volt jele neheztelésnek. Talán csak méginkább tisztázni akarta az egyszer már elhangzottakat. Bár az, hogy úgy értelmezte a történteket, hogy András küldte őt a recepcióra, felért egy szemrehányással.


– Biztos nem akart rosszat – nyugtatgatta Andrea és egyik keze most feljebb csúszott a lány karjáról annak dús, mézszínű hajára, miközben a másikat a felé eső térdére helyezte –, ugye?


– Küldtelek? Mentél te magadtól – jegyezte meg a férfi. – Gondoltam, úgyis ide futsz be, majd átkísérlek, mint egy komornyik.


Andrea ismét a zavaros helyzet miatt megviselt Párduclány felé fordult és gyengéden simogatta annak fejét, miközben a lány térdén nyugvó keze is feljebb csúszott a hosszú combra. Párduclány hálásan nézett rá, és ahogy tekintetük összekapcsolódott, érzékelni lehetett a szikrákat a levegőben.


András kényelmetlenül érezte magát, ahogy a két lány, szavak nélkül, de egyre közelebb kerül egymáshoz. Lelke mélyén ezer örömmel megvárta volna, mi lesz a dolog végkifejlete. Már amikor először rádöbbent Andrea beállítottságára, elképzelte, ahogy a lány egy másik nőt csókol, és amikor Veronikát átkísérte hozzá, akkor is megfordult a fejében a két egymásnak feszülő női test látványa...  Most viszont itt történt minden a szeme előtt. Alig egy karnyújtásnyira. Neki nem kell tennie semmit. Csak lélegzetvisszafojtva várni, teret engedve az események természetes folyásának, és végignézheti, ahogy a két lány mindenről elfeledkezve letépi egymásról a ruhát. Ugyanakkor érezte, hogy nem lenne helyénvaló itt maradnia, leskelődni. Sejtette Andreáról, hogy akkor sem örülne neki, hogyha nem is teszi most szóvá egyértelműen, ugyanakkor nem értette, miért jött át egyáltalán a lány, s most miért nem viszi át párductestűt a saját szobájába.


Amikor Andrea lassan de biztosan mozgó keze Párduclány térdéről kiindulva már a combjai közé csusszant be, gyorsan ellökte magát a faltól.


– További jó szórakozást!


– Hová mégy? – emelte rá a tekintetét Andrea, egy pillanatra elszakítva Párduclányétól, keze azonban még mindig a lány combjai közt matatott.


– Nem tudom – válaszolta a férfi, de nem nézett rá. – Sétálok egyet… Megkeresem a haverokat… Talán ledőlök valamelyik kanapéra a folyosón.


Maga sem tudta, hogy ez utóbbi lehetőséget miért vetette fel, később azonban áldotta azt a kósza gondolatot, ami kimondatta vele, mivel Andrea ekkor nem várt gesztusra szánta el magát.


– Nem kérhetlek arra, hogy menj ki a saját szobádból, csak az én kedvemért.


– Nem is kértél – András rávetette a tekintetét, azonnal meg is bánta. Andrea keze már csuklóig eltűnt Párduclány szoknyája alatt és a férfira szegeződő barna szemeket látva egy szemernyi kétség sem férhetett ahhoz, mivel foglalatoskodik odabent.– Elleszek. Ne aggódj!


– De akkor is… – Andrea egy pillanatra elgondolkodva nézett Párduclányra, mintha azt mérlegelné, tudnak-e még eléggé parancsolni a vágyaiknak ahhoz, hogy kibírják a lány szobájáig, de aztán meggondolta magát. – Tessék!


Azzal előhúzta farmerja zsebéből a szobája kulcsát és odadobta Andrásnak.


– Ha már kitúrunk innen, használd az én szobámat! – magyarázta a lány. – Nyugodtan vigyél fel oda, akit csak akarsz – kacsintott rá, minden lehetséges félreértést eloszlatva.


András csak egy mosollyal válaszolt, majd amikor Andrea ismét Párduclány felé fordította a tekintetét, – aki, talán megjutalmazandó a lány nagylelkűségét, megcsókolta – azonnal kilépett az ajtón.


Legszívesebben maradt volna még mozizni, de biztos volt benne, ha ezt megteszi, nem fog tudni elszakadni a látványtól.


*


Az ajtó kissé nehézkesen nyílott.


Andrea szobája üres, leszámítva a női illatokat. Elvégre a lánynak – akárcsak Andrásnak, a recepciós bakijának köszönhetően – nem kellett szobatárssal osztozkodnia.


Valami neszt hallott a fürdőszoba felől, egy-két kóbor vízcseppet, majd vizes talpak cuppogtak a csempén. Ahogy érdeklődve az ajtó felé fordult, az kitárult, és egy lágyan csilingelő hang megelőzte tulajdonosát:


– Máris visszajöttél? Azt hittem, tovább maradsz, én…


A mondat félbeszakadt, amikor meglátta Andrást, aki elkerekedett szemekkel bámulta a látványt.


Egy karcsú, márványszín-bőrű, teljesen meztelen szépség állt előtte. Tündérek jelennek meg így nagy gyerekek számára készült mesékben.


– Veronika – rikkantotta a férfi. A meztelen szépség, meglepetésében talán még azt is elfelejtette, hogy fiú-e vagy lány. Pontosabban, erre mégis emlékezett, hiszen a következő pillanatban egy gyors mozdulattal a puncija elé kapta a tenyerét és, – amilyen gyorsan csak tudta – maga köré csavarta a törülközőt. Nem mintha András nem láthatta volna még ruhátlanul – elvégre nemrég alkalma nyílt behatóbban is megismerni ezt a kívánatos testet, és nem csak a látványát –, a helyzet váratlansága takaró reflexeket váltott ki belőle.


– Te hogy kerülsz ide? – kérdezte Veronika, kissé durcás képet vágva.


– Kulccsal – lengette meg az apró, de annál nagyobb tartón lógó fémdarabot a férfi, visszanyerve jellegzetes humorát. Majd, látva, hogy nem aratott ezzel osztatlan sikert, hozzátette: – Andrea adta ide. Szobát cseréltünk, amíg ő ott van elfoglalva… – Elakadt a hangja. Nem akarta Andreát lebuktatni a másik lány előtt.


– El van foglalva? Mivel? Vagy kérdezzem inkább úgy, hogy kivel? – Mivel András látta Veronika szemében a megértés fényét felcsillanni, bólintással jelezte, hogy jó nyomon jár. – Épp egy csajt gyömöszöl a szobádban, igaz? – mosolyodott el. Hangjában semmi jele nem volt neheztelésnek. – Kit?


– Én… ööö… – szabadkozott András. Nem lehetett biztos a lány indítékaiban. Lehet, ha most elárulja, amit tudni akar, később akkora jelenetet rendez, amire a konferencia felkapja száz fejét.


– Azt a párductestűt, ugye? – kérdezett rá Veronika, mire András szeme elkerekedett.


– Tudsz róla?


– Hogyne tudnék? – nevetett fel Veronika. – Nekünk, nőknek nem sok titkunk lehet egymás előtt. Különösen egy ilyen helyen, ilyen körülmények között és ilyen témában… Ne mondd, hogy te nem tudod már fejből, hogy melyik haverod kit dugott meg az eddigi három napban!


András feladta és lehuppant az ágy szélére. Veronika pedig, mintha már el is felejtette volna az előbbi kellemetlen szituációt, barátságosan leült, közvetlenül mellé.


– Egyébként te mit keresel itt? – váltott témát András. – Andrea szobájába bezárva, egyedül.


– Sokáig aludtam – vont vállat a lány. – Mire felébredtem, ő már a reggeliből is visszajött. Amikor meg bementem zuhanyozni, azt mondta, elugrik egy kis időre… hozzád. Mondtam neki, hogy nyugodtan zárjon be, megvárom, amíg visszajön.


– Az engedelmes ágyas várja a gazdáját? – viccelődött a férfi.


– Valahogy úgy – nevetett fel Veronika.


– És tényleg, milyen volt az éjszaka?... Már ha nem titkos.


– Egyáltalán nem. Elvégre neked köszönhetem – tette rá a lány nedves, apró kezét András karjára. – Viszont nem tudom, mit is mondhatnék róla… Egyszerűen mennyei volt. Sok lány azért nem szeret szopni, mert a férfiak ezzel csak a saját gyönyörüket keresik, kihasználva a lehetőséget, úgy tömködve a száját, mintha csak egy műpunci lenne… Andreát viszont még nyalni is élvezet volt. És amikor ő nyalt…


– Ez olyas feminista indulónak hangzik, de mindegy. Jól nyal?


– Le sem lehet írni – Földöntúli mosoly jelent meg a lány arcán.


– Jobban, mint én? – heccelte András.


– Azt nem tudom – jött a tárgyilagos válasz. – Te még sosem nyaltál ki.


– Még nem késtünk el semmivel… És más férfiaknál jobban?


– Egy pasi sosem fog tudni úgy nyalni, mint egy nő – jelentette ki Veronika öntudatosan.


– Akkor ez azt jelenti, hogy te csak nőkkel kezdesz?


– Ilyet nem mondtam – nevetett fel a lány. – Különben is. Akkor szerinted megtörtént volna az a tegnap esti? Ha leszbikus lennék, azonnal elhajtottalak volna, már az első pillanatban. Hiszen világos volt a szándékod.


– Ezek szerint nem vagy leszbi, a pasiknak, meg kuss? – próbálkozott a férfi.


– Szerinted?... Az előbbi fényében mit tippelsz?... Én jobban szeretem magam biszexuálisnak nevezni, bár az is igaz, hogy a csajok mindig is jobban vonzottak.


– Vagyis én csak szükségmegoldás lehetek nálad?


– Szándékosan forgatod ki a szavaimat? – nézett rá a lány morcosan, de a szemei csillogtak a néma nevetéstől. – Te más vagy. Mondanám, hogy a legjobb a pasik között, de ezt megint félremagyaráznád, hogy lenézem a férfiakat.


– Miért? Nem? – heccelte András, mire a lány adott neki egy gyengéd pofont.


– És Andrea? – bukott ki a kérdés a férfiból.


– Mi van vele?


– Szerinted ő hogy van ezzel? Ő leszbi? – inkább kijelentésként hangzott. – Vagy ő is olyan, mint te? Lehet esélye nála egy…?


– Egy magadfajtának? – mosolygott rá mindent tudóan Veronika. – Ezt én nem tudom – vont vállat rövid gondolkodás után. – Azzal ellentétben, amit ti, pasik gondoltok, a nők egymás között nem mindig rólatok beszélgetnek. Pláne, ha egymással is el lehetnek foglalva.


– De csak látszik rajta valami. Épp te mondtad az előbb, hogy nektek, nőknek, kevés titkotok van egymás előtt.


– Nos, igen… – gondolkodott el Veronika. – Bár fel se merült köztünk a pasik témája, pedig sokat beszélgettünk az éjszaka… két menet között, de én úgy vettem észre, hogy Andrea olyasvalaki, aki nem is tárgyalná ki szívesen ezt a témát.


– Ezek szerint leszbi.


– Azt nem mondtam… Persze ez jelentheti azt is, hogy nem kellenek neki a férfiak, de jelenthet nagyon sok minden mást is… Meglehet, hogy épp most van túl egy nehéz szakításon egy pasival, akit szeretett és most egy ideig nem akar egy férfit sem az életében… De vannak olyanok is, akik mondjuk évente váltogatják, hogy éppen csak pasikkal, vagy csak csajokkal bújnak ágyba… Lehet, hogy neki most csajos éve van… De lehet valami egészen más. Nem tudom.


„Ez a nesze semmi, fogd meg jól válasz” – gondolta értetlenül András, de bólintott: – Értem.


– De miért kérdezed? Csak azt ne mondd, hogy otthagytad a saját szobádban, hogy kedvére hancúrozhasson egy csajjal, közben meg te szeretnéd megdönteni!


– Vedd úgy, hogy bólintottam.


– Azt látom – válaszolta Veronika és tenyerét a férfi nadrágján domborodó dudorra helyezte.


– Mintha az előbb azt mondtad volna, hogy inkább a csajok érdekelnek.


– Valóban. De ez nem jelenti azt, hogy nem hoz lázba egy merev farok.


– Igazán? – somolygott a férfi és kigombolta a nadrágját, hogy a meztelen szerszám előpattanva a lány kezébe simulhasson. – Már ismeritek egymást. Kipróbálod?


– Ugye csak viccelsz? – nevetett Veronika elhúzva a kezét. – Azok után, hogy tegnap este úgy lehasználtál és utána meg a fél éjszakát Andreával együtt töltöttük… inkább nem is részletezem, mivel?


– Én olyasmit hallottam, hogy a csajok sokkal tovább bírják. Hogy a megfelelő partnerrel akár tíz orgazmusra is képesek egymás után.


– A megfelelő partnerrel? – mérlegelte a szavakat Veronika, mire András csak megvonta a vállát.


– Nem minden pasi csak a saját örömét keresi a cumizásban – bíztatta András. – Vagy szerinted csak Andreát kinyalni lehet élvezet neked is?


– Te most el akarsz csábítani?


– Van rá esélyem?


Veronika nem válaszolt, csak némán a lüktető szerszám köré fonta az ujjait.


– Végül is, egy éjszakányi nyalás után jól jöhet egy farok is – mosolygott és lassan húzogatni kezdte a kezét a meredező férfiasságon. – De ne hidd, hogy ezzel bármire rávehetsz!


– Eszem ágában sincs, csakis ami neked jólesik. Bármit kapok tőled, én annak csak örülök.


Veronika nem válaszolt semmit, csak mosolyogva letérdelt az ágy elé, széthajtva a férfi combjait, és miközben engedte a törülközőt lehullani a testéről, ajkai közé szívta a dagadó hímvesszőt.


*


Azt latolgatta – miközben karját a feje alatt tartva heverészett Andrea duplaágyán –, meddig tarthat a lányok egymásra-találása, s ha már töviről hegyire megtalálták, ezt meddig bírják. Mert semmiképpen nem akarta zavarni őket…


– Helló! Látom kényelembe helyezted magad – libbent be Andrea vidáman.


Végignézett az elterülő Andráson.


– Még szerencse, hogy nem kezdtem el masztizni, te meg itt váratlanul megjelensz – jegyezte meg a férfi, hangjában bármi neheztelésnek vagy csalódottságnak a nyoma sem fedezhető fel.


– Miért kezdtél volna el? – mosolygott a lány, jelezve, hogy mindent ért ugyan, de szívesen társalog.


– Várakozás közben unalmamban magamnak okoztam volna örömet, ha már más nem gondoskodik rólam – hangzott kapásból a válasz, s András nem tudta, hogy a lány sejti-e rövid, ám hatékony akcióját a szobában talált, majd hamarosan eltávozott Veronikával.


– Más? – ragadta ki a legkülönösebb szót Andrea, értetlenül ráncolva homlokát.


– Párosan élvezetesebb, de ezt te még az előbb biztosan érezted… Kicsit irigyellek, jó csaj ez a Párduclány!... De milyen muris, hogy mindketten így neveztük el!


– Erre mit mondhatnék? Egy rugóra jár az agyunk.


– Nem kifogásoltam, örülök neki. Elég kényelmes az ágyam? A tiéd nekem nagyon bevált.


– Még jó. Heverészésre meg is kell, hogy feleljen.


– Alkalmas ez mindenre, jó így összetolva. Párduclány elment, vagy otthagytad nekem?


– Szeretnéd, mi? – kacagott a lány. – De nincs szerencséd. Ő nem kíváncsi arra, amit te a gatyádban hordasz... Mindketten mentünk a magunk útjára, rendet raktunk és bezártunk. – Azzal odaadta Andrásnak a kulcsot.


– Miért van az, hogy a legjobb csajok leszbik?


– Azok lennének?


– Mert csak megjátssza? Vagy kíváncsiság? De ez mindegy is, mi az oka, de miért pont a legjobb csajok?


– Erre nem tudok válaszolni. Talán csak te buksz pont a leszbikre.


– Nem akarok példákat mondani, de aki bevállalja a pasikat, legalábbis ezen a konferencián, az pont nem annyira jön be… De az a fontos, hogy jól éreztétek magatokat az ágyamban.


– Úgy beszélsz, mintha az lenne a különleges, ha egy lány hajlandó pasikkal is lefeküdni... Hogy én mennyire örülnék, ha valóban így lenne!


– Nem panaszképpen mondom, de most így látom a világot. A legszebb lányok…


– Hogy is szokták mondani? Mindig az kell, amit nem kaphatsz meg? A tiltott gyümölcs-effektus, mi?


– Vagy a savanyúszőlő-fóbia... – A férfi kelletlenül felemelkedett az ágyról. – Majd, ha keres valaki nálam, elárulom a szobaszámodat


– Vállalod a kerítő szerepét? – nevetett a lány. – Megköszönném... De azért ne küldj ám át mindenkit! Nem vagyok olyan elkeseredett, hogy bárkinek széttárjam a lábam.


– Milyen jön be neked? Vagy mit vizsgáljak meg rajta?


– Kíváncsiskodunk, kíváncsiskodunk? – somolygott a lány. – Esetleg a részleteket is tudni akarod? Annyit emlegetted már az ágyad használatát.


– Erős volt a kísértés, hogy megnézzem, mi fog történni, miután már  a kezed jó úton haladt, a kísértést legyőztem, de a kíváncsiság megmaradt.


– Jól is tetted. Máskülönben biztosra veheted, hogy a konferencia végéig nem álltam volna veled szóba, ha ott mozizol.


– Ezzel most éppen nem tudom felmérni a kockázatot, mert eddig sem nagyon beszélgettünk. Még akkor sem, amikor átjöttél… De melyik volt a jobb?


– Mármint mire célzol? – nézett rá ártatlan tekintettel Andrea.


– Biztos vagyok benne, hogy a leszbi szexben sem egyforma minden, mert akkor mindegy lenne, kivel... Veronika vagy Párduclány?


– Ennyire kíváncsi vagy? Vigyázz, mert pár év múlva végelgyengülésben fogsz elpatkolni!... De akkor megint kérdéssel válaszolok a kérdésedre. Te össze tudod hasonlítani két lány teljesítményét az ágyban?


– Természetesen. Egyrészt nem egyformák külsőleg-belsőleg, nem egyformán aktívak, nem ugyanolyan hosszan és ugyanúgy szeretik... nekem nagyon sokat számít az is, hogy ő is élvezze, azaz ne egyoldalú legyen.


– A külsőt nem kell neked leírnom. A többi meg ugyanúgy különbözik, persze. De rangsorolni tudod őket ez alapján?


– Nem pontozásra gondoltam, de ha most mondjuk, csak egyet lehetne megismételni, melyiket választanád?


– Nem tudom. Mindkettő más. Párduclány egy igazi vadmacska. Nem hiába ez a név. Veronika viszont… – a szemében felvillant a vágy, majd hirtelen észbe kapott. – De nem is tudom, miért mondom el ezt neked – és egy pillanatra ismét azzal a megvető pillantással nézett a férfira, mint annak idején. Mintha a férfi erőszakkal behatolt volna az ő intim területére.


Andrásnak megfordult a fejében, hogy otthagyja, ám valami visszatartotta:


– Nem fontos mindenre válaszolni, de ami érdekel, azt megkérdezem.


– És még azt állítod, hogy nem vagy nyomulós – kacagott fel szárazon a lány.


– Mit nevezel nyomulásnak? Te hány csajt fektettél le? Nem hinném, hogy beelőztelek volna... – Andrásnak nagyon nem tetszett az előbbi pillantás, a kacagás nem feledtette. Mit gondolhat róla Andrea, ha az egyszerű kíváncsiskodást nyomulásnak tart?


– Nyilván nem kérdezgetnéd ezeket bárkitől. – A lány igyekezett megértéssel és türelemmel viszonyulni a szimpatikus férfihez, akinek ráadásul hálás is lehet az önzetlenségért és diszkrét udvariasságért. – A haverjaidtól is így kérdezgeted, hogy mit csináltak az éjszaka az ágyban az aktuális csajukkal?


– Azt el tudom képzelni, mert olyannak a szereplője lehetek, de két csaj között, hogy mi történik, persze, hogy izgat…


– Miért? Miben különbözik az? Felviszel egy csajt a megfelelő helyre és hajrá!


– Éppen ezt nem tudom, miben különbözik. Ha adott két nő, akkor mi az a "hajrá"?


– Pont ez a baj veletek, férfiakkal – sóhajtott fel a lány – nem is itt van a lényeg, hanem itt – bökött először a combjai közé, majd a férfi homlokára. – Vagy sokkal inkább itt – ismételte meg az előbbi mozdulatot András farka felé.


– Tehát akkor nem lettem okosabb, miből áll a leszbi szex.... – A férfi már a kulccsal játszva, másodszor is érezte, hogy nincs mit beszélnie azzal a leszbi csajjal, aki minden férfit nyomulósnak és szexmániásnak tart. Csak ne lenne ennyire szép! – Te mindig leszbi voltál?


– De miért vagy erre annyira kíváncsi? – erőltetett magára önuralmat Andrea. Adott még egy esélyt ennek a férfinak, mert érezte, hogy az első szimpátia nem lehet véletlen. Nem ismerhette ennyire félre őt.


A férfi nem értette, miért kell minden egyszerű kérdésre támadással válaszolni, s főleg azt furcsállotta, mit akar ő egy leszbi csajtól, aki… aki mégis annyira vonzó! Flegmasága a helyzetnek szólt:


– Ilyen kíváncsi típus vagyok, talán mégsem több általános emberi kíváncsiságnál. Kérdezhetném azt is: hogy vagy?


– Kicsit dühösen, mert azt hiszem, nem érted, mit akarok mondani neked.


– Szóval nem kérdezek többet, örülök, hogy jól sikerült a program, s ha lesz más jelentkező, útba fogom irányítani... – indult András az ajtóhoz.


– Mondtam már, hogy ne akárkit!


– Én meg kérdeztem már az előbb is: Milyen jön be neked? Vagy mit vizsgáljak meg rajta?


– Az jön be, akinek én számítok, mint személy. Aki a személyiségemet szereti, és nem a nőt


– Ez érdekes megközelítés – válaszolta András eltűnődve – mert én nőnek látlak, még akkor is, ha egy szemernyi esélyem sincs nálad.


– Miért ne lenne esélyed?


A viszontkérdés hallatán kezében megállt a játékos kulcs. Arra gondolt, hogy valamit rosszul értett, vagy Andrea nem arra válaszolt, amit ő mondott, vagy mindjárt megint nyomulásnak értékel valamit a lány. Nézett a lába elé, mert mit nézegessen egy… leszbin…


– Ennél többet ért volna egy maszti is… – morogta, hogy ezzel valamit törlesszen a lánynak.


Andrea érezte a sértő hangsúlyt, de fogalma sem volt, most meg mi baja lehet Andrásnak


– Kire masztiztál volna, ha meg nem zavarlak? – szólalt meg a lány rövid, de annál nyomasztóbb csend után. Maga sem tudta, miért tette fel ezt a kérdést. Hogy miért ragadt meg annyira ez a gondolat a fejében. Talán… úgy tűnt, fontos neki ez a férfi és jobban szerette azt a vigyorgós Andrást, aki mindig viccelődik,– ahogy a szobába lépésekor is tette, az ágyon vigyorogva – mint a mostanit, a szomorúan komolyat.


– Éppen végiggondoltam, abc szerint, ki lehet az, aki egyrészt gyönyörű, ugyanakkor lehet nála esélyem – válaszolt meglepődve András.


– És? Mire jutottál?


– Eléggé szűk a kör, nem is tudom... mert közben meg nem is nagyon ismerek senkit, már úgy rendesen, nemcsak ami látszik egy csajszin…


– Azt ne mondd, hogy miközben átkísérgeted hozzám Veronikát, és rám hagyod Párduclányt, te egy csajt sem próbáltál fel még az elmúlt három napban! Veronikát például biztos forrásból tudom, hogy nagyon is behatóan ismered.


– Nem azt mondtam, de nem szeretnék lemaradni. Igen, Veronika szép is, nem is ragaszkodik a nőkhöz.


– Én sem ragaszkodom – vont vállat Andrea. – Csak itt minden pasi annyira nyomul, hogy szinte már a bugyimat tépkedik le... Csak te nem. Te legalább magam miatt vagy velem, és nem azért mert nő vagyok.


– Ha nem sértődnél meg, azt mondanám, hogy elég gyorsan rájöttem, hogy nincs esélyem, úgyhogy tényleg nem azért beszélgetünk.


– Miért ne lenne?


– Nem értelek... Feleslegesen kísérgettem át hozzád a lányok seregeit?


– Azt egy szóval sem mondtam – nevetett Andrea. – Nagyon hálás vagyok érte és még egy puszit is adnék, ha nem értenéd félre. Pont ezt akartam megköszönni, amikor Párduclány félbeszakított.


– Nem vagyok olyan félreértős, akár kettőt is... Megjegyzem, Párduclánynak, Veronikának is rendben van az ízlése.


– Ne mondj ilyeneket, mert a végén még elpirulok!...De Veronikát is meg tudom érteni, hogy engedett a csábításodnak.


– Egy megjegyzéstől nem jöhetsz zavarba, amikor igaz is, ráadásul ennél intimebb dolgokat is tudunk egymásról.


–  Például? Én tudom rólad, hogy nem szaladtál azonnal, hogy átkísérd Veronikát tegnap este. Előtte még te is kihasználtad a helyzetet. És gondolom most is felpróbáltad, amíg én mással voltam elfoglalva. De ezen kívül...?


– Én pedig feltételeztem rólad, hogy nem kávézni látogatnak meg azok csajok, s ahogy benyúltál Párduclány bugyijába, hát nem is tudom, akkor kinek a helyében lettem volna legszívesebben. Kár, hogy csak ennyit láttam.


– Azért te sem panaszkodhatsz. Veronika elismerően beszélt rólad az éjjel. – Andrea végre vidáman kacsintott.


– Biztos csak reklám... Régóta ismerjük egymást, nem is tudom, talán azóta a bizonyos hajnal óta szimpatizálunk, amikor betévedtem hozzá, pedig sötét volt a szobájában...


– És láttalak azzal a másik nővel is... Hogy is hívják?... Erika?


– Erika éppen nem tartozik azok közé, akiket végiggondoltam masztihoz... Egyébként lehet úgy is jó egy kapcsolat, ha nem szexelünk azonnal, erre éppen jó példa Veronika.


– Igen, őt csak most vetted rá, hogy ágyba bújjon veled. Akkor is az én kontómra.


– Mindig két ember kell hozzá. Nem haraptam le belőle semmit, maradt neked is. Remélem, tetszett!


– Az nem kifejezés. Ha nem lett volna az az eset második este Párduclánnyal a szaunában, azt mondanám, ez volt a konferencia eddigi részének fénypontja.


– Akkor már meg sem kérdezem, mégegyszer, hogy melyik volt a jobb... Szóval volt valami szaunás kaland is?


– Nem hallottál róla? – csodálkozott Andrea. – Pedig Veronika szerint a fél konferencia erről beszél már.


– Jobb, ha nem tud mindenki mindent, mert aki nem volt benne, az könnyen továbbadhatja úgy, hogy a hírünk előbb ér haza, mint mi...De Veronika csak viccelődős!


– Na akkor kapni fog még ezért, ha egyszer a kezeim közé kerül!


– Megbüntessem? Majd én elkapom!


Andrea csak nevetett:


– És mégegyszer fel is próbálod? Harmadjára is?


– Van valami limit? Különben is: hogy jön ki a három? Valamit rosszul tud a fél konferencia.


– Hát először tegnap este, mielőtt átkísérted volna – emelte fel egy ujját Andrea. – Azt pedig ne akard bemesélni nekem, hogy most nem akasztottál be neki, amíg felügyelet nélkül randalíroztál itt a szobámban, mert úgysem hiszem el. – Azzal még egy ujját társította az előzőhöz. – Tehát a következő már a harmadik lenne.


– Nincsenek titkok előtted. De a beakasztás az túlzás, mert valaki már alaposan lefárasztotta előttem.


– Ne csodálkozz! Ha már használtan hozod át, még jó, hogy még használtabban kapod vissza.


– Annyit beszéltünk már róla. Nevezhetjük közös barátnőnknek? Te mit használtál rajta?


– Nevezzük!... Gondolom, mindent, amit te is.


– Ma csak a száját... Baj? – kérdezte András bűnbánó képpel.


– Nekem aztán nem. Nagylány már. Tudja, kivel akar csókolózni. És azt is tudja, hogy hogyan tegye – borzongott meg Andrea a csók emlékére.


– Jó is az... – sóhajtott András, de Veronika szájáról nem a csók jutott eszébe. – Még szerencse, hogy azért nem minden szép nő leszbi.


– Az lenne?


– Nézd meg Párduclányt! De hát tudod.


– Az egy... És még?


– Te vagy a másik, és ezzel be is zárult a kör… Viszont szerintem a legszuperebb castingos csajok, Dorina és Emese nem azok.


– Én aztán nem.


András kivételesen megjegyzés nélkül hagyta. Olyan érzése volt, mint amikor a gyereknek azt mondják, nem kap karácsonyra semmit, aztán meg azt, hogy már ott van eldugva a szekrényben... Hiszi is, nem is.


– Ami pedig a castingos csajokat illeti – törte meg a csendet Andrea – Emeséről nem tudok nyilatkozni. Őt te ismered. Dorinának viszont szerintem egyáltalán nem közömbösek a csajok... Ha láttad volna, mennyire örült a telefonszámomnak...!


– Emeséről ugyanezeket megsúghatnám, minden irányban nyitott, és… hogy is mondtad az egy rugóra működést?... szintúgy telefonszámot cseréltünk. Nem is tudom, hogy nem jutott eszembe eddig…


*


András dudorászva lépkedett a szobája felé, aztán éppen csak benézett – nem mintha arra számított volna, hogy az ágyában Párduclányt látja – és a lift felé vette az irányt.


„lá-mi-mi-mi-ré”


A folyosón a szokásos élet zajlott, csak a szereplők változnak időnként – Péter egy titkárnő-külsejű lányt invitált a szobájába, Erika Robi társaságában a lépcső felé tartott… –, neki pedig érthetetlen, mitől kerekedett ilyen jókedve.


„mi-dó-dó-ti-lá”


Párduclány tipegett a lifthez, a férfi beengedte maga előtt, lábával feltartva közben a fotocellás érzékelőt. A lány eleresztett egy pettingnek is beillő mosolyt, majd szótlanul kiszálltak a földszinten, s mögöttük hömpölygött egyikük bódító illatfelhője. A másik ok nélkül mosolygott a recepciósokra.


„lá-ti-dó-dó-ré-dó-ti-dó…”


Oszkár egy Oscar-díjas filmrendező büszke öntudatával, a bejárat felé előnyösebb profilját mutatva terpeszkedett egy fotelben, előtte az asztalon két telefon várakozott arra, hogy a rajongók és kezdő színésznők hada megcsörgesse…


Akár egy hirtelen felbukkanó vészhelyzet esetén, András hamarjában előkapta a telefonját, sebesen megkeresett egy titokzatos E betűvel jelölt számot, s megnyomta a hívó gombot.


„…ti-ti-ti-ti”


*


Andrea a szokottnál is lassabbnak ítélte az idő vánszorgását, bár az előadások hallatlanul érdekesnek bizonyultak. Gyakran pillantott az órájára, s mosolygott magában, amint látta, hogy András ugyanezt teszi, csakhogy ő nem visel karórát, ezért a szomszédjaiét lesegeti.


Még az utolsó hangok a levegőben rezegtek, amikor a lány összefogta a jegyzeteit, és felsietett a szobájába.


Kapkodva ledobálta a ruháit, beállt a fürdőszobában egy felületes nyári zápor-szerű zuhanyra, majd még ennél is sebesebben öltözködött, és izgatottan szuggerálta a telefonját. Egy-egy kintről beszűrődő zajra elindult a keze, és többször látni vélte a kijelzőn egy név villogását…


Amikor az minden átmenet nélkül rázendített, harsogott, villódzott és ugrált, először leejtette, majd boldogan szólt volna bele, ha a másik oldalról egy jól ismert hang meg nem előzi:”Megjöttünk!”


Az egyetlen szó ragozása nem tűnt fel, ám hallani vélte a néma lift kapaszkodását, a zajtalan ajtó nyílását, a lépteket a minden neszt elnyelő szőnyegen… és hallotta az igazi kopogtatást.


Ahogy napközben többször is elképzelte, az ajtóban állt a casting alkalmával megismert Dorina. Andrea szíve akkorát dobbant, amikor meglátta, hogy azon csodálkozott, ez a barna szépség miért nem hallja meg. A lány, aki csak barátságosan mosolygott rá, dús hajkoronával övezett gyönyörű arcával. Bár már a casting alkalmából sem klasszikusan nőies ruhát vett fel – pláne a sok koktélruhás cicababához viszonyítva – most méginkább kitett magáért. A kopott farmer stimmelt, a hozzá felvett fehér póló és a rövid ujjú, fekete, Guns ’n’ Roses emblémával és felirattal ellátott felső viszont olyan kombinációt alkotott vele, amitől a többi castingoló lány valószínűleg vihorászva súgott volna össze a háta mögött. Dorina viszont nem olyan lánynak tűnt, akit mindez különösebben érdekel és, amúgy is, kifejezetten jól állt neki ez az öltözet, ami még különlegesen nőiesnek is tűnt rajta, de éppen csak annyira, hogy megőrizze azt az egyedi, erőteljes, de mégis lágy kisugárzást, amit a lány magáénak mondhatott.


Még órákig bálványozta volna az előtte álló, megtestesült szépséget, de, már-már fájdalmas gyorsasággal, magához térítette annak kísérője. Sokszor eltervezte a találkozást, de azt egyszer sem gondolta hozzá, hogy a lányt most is elkíséri a barátnője, Emese – aki a tegnapihoz hasonló bő, sokat láttató, de mégis eleget takaró ruhájával rendkívüli módon elütött barátnőjétől, mégis valahogy kiegészítette azt –, de a lelke és tekintete ujjongott, hogy viszontláthatja mindkettőjüket.


– Bocs… – mondta Emese, s míg Dorina lassan, mindent megnézve besétált és óvatosan letette a táskáját, ő előhalászta valahonnan a basszusgitár hangján jelző telefonját: – Itt vagyok már, de te hol vagy?... Hát a szobádban… a barátnődnél… Siess!


– Majdnem egyszerre telefonáltatok mind a ketten. – Dorina kinézett az ablakon, majd háttal a párkánynak támaszkodva megállt, Andreát fürkészte elégedett pillantásokkal. – Csak te nekem, s még le sem tettük, a barátod meg Mesinek. Ő amúgy hol késik?


Andrea megértette, hogy Andrást tartják a barátjának, és éppen tiltakozni akart, hevesen elutasítva a feltételezést, hogy a férfi a barátja lenne, amikor befutott az emlegetett. Kezében egy dupla papírzacskó, néhány csörömpölős üveggel.


– Akkor hát… – ugrott oda Emese barátnője táskájához, előhalászott belőle két üveg pezsgőt, egyiket átnyújtotta Dorinának, és mint kisóvodások az ünnepi vershez készülve, egymás mellé állva, egyszerre mondták: – Köszönjük a kedves meghívást!


A két vendég egymásra nevetett, majd Emese Andreához lépve két puszit nyomott az arcára és átadta a pezsgőt, ugyanakkor Dorina Andrást örvendeztette meg két lágy puszival és az üveggel.


– Inni már lesz mit… – jegyezte meg a férfi, és az asztalra tette a karjával eddig maga elé szorított italokat is.


Az üdvözlő koreográfia után a két castingos lány helyet cserélt, Dorina megérintette Andrea arcát, ujját végighúzta pisze orrán és piros ajkain, Emese két kézzel magához vonta András fejét:


– Nesze, neked is egy puszi!


A férfi lehuppant Andrea ágyának a szélére, arra számítva, hogy Emese követni fogja, de mivel nem így történt – csak szorosan melléállt, dereka András fejmagasságában –, érdeklődéssel nézte a három lányt:


– Olyan érzésem van, mintha castingon lennénk, ti vagytok a legszebbek, és én vagyok a zsűri…


– Nem szépségverseny a casting, ezt már a múltkor is mondani akartam, de köszi. Bemutassak egy sztriptízt? – kacagott Dorina, gyengéden megfogva Andrea kezét.


– Ééééén akarom! – vetette magát barátnője nyakába Emese, aki a kislányos gesztustól kacagva összeborzolta a másik haját.


– Még szerencséd, hogy nem az – tért vissza András a szépségverseny-témára. – Ha ilyen ruhában jelensz meg, nem hiszem, hogy néhány csodálkozó tekintetnél többet kapsz.


– Miért? – tettetett sértettséget Dorina. – Ha én ebben érzem jól magam? És különben is. Nem áll jól?


– De. Nagyon jól nézel ki benne – jegyezte meg Andrea és végigfuttatta kezét a lány karján, hogy aztán gyengéden megsimogassa annak puha arcbőrét, amit Dorina egy csábos mosollyal jutalmazott.


– Én is ezt akartam mondani – nevetett András. – Akkor erre igyunk!


– Meg lehet kóstolni a pezsgőt? – Andrea belekukucskált a barna papírzacskóba: – Te miket hoztál?


– Az a gond, hogy itt is csak két pohár van… ugye? – András felállt, megérintette Emese karját: – Átjössz velem? Hozunk a másik szobából…


– Dorina nélkül sehová sem megyek! – felelte durcásan a lány, de elnevette magát. – Te meg ne merészelj itthagyni! – fenyegette meg a férfit kislányos ragaszkodással, és talán még Andreának is mondott volna valami hasonlót, ha Dorina közbe nem szól:


– Én sem megyek Mesi nélkül, inkább igyunk üvegből! – utánozta barátnője arckifejezését és Andreára nézett: – Különben sem akarok most inni, esetleg egy kis pezsgőt a találkozásra, de ez titeket ne tartson vissza… Mit bontsunk?


– Miért nem? – vette magához Andrea az egyik pezsgősüveget és lehámozta a védőfóliát annak nyakáról. – Tegnap még szinte könyörögtél egy pohár italért.


– Én aztán egy szóval sem könyörögtem.


– Szóval nem is. De a tekinteted… – nevetett Andrea. Nehezen boldogult a pezsgősüveg kinyitásával, ezért oda is adta azt a segítségére siető Andrásnak, aki csak egy gyors mozdulatot tett és már pukkant is a dugó.


– Poharat a vendégeknek – nyúlt a szekrény felé a férfi, de Dorina megelőzte.


– Hagyd csak! Nem szükséges… – Azzal kivette az üveget András kezéből és alaposan meghúzta.


– Most meg már mégis iszol? – cukkolta tovább Andrea, mire Dorina megeresztett felé egy szúrósnak szánt pillantást, ami azonban sokatmondóan csillogósra sikerült.


– Vigyázz, mert ha így folytatod, elkaplak, és akkor…


– És akkor mi lesz? – kacagott a fekete hajú lány, átvéve tőle a pezsgősüveget és ő is beleivott.


– Biztos vagy benne, hogy akarod tudni? – sejtelmeskedett Dorina, szemeiből azonban ki lehetett olvasni, hogy Andrea nem bánná meg, ha igenis akarná tudni.


– Na, mondd csak!


– Vigyázz! – nyúlt előre a barna hajú lány és megragadta Andrea derekát. – Jól megnyomorgatlak és akkor lesz nemulass!


– Te jó ég! Csak nem egy birkózó amazont hívtam meg magamhoz? – kacagott Andrea önfeledten. – Az ágyra akarsz szorítani, hogy mozdulni se tudjak? Vagy…


– Megmasszírozni – vetette fel Emese. – Dorina nagyon jól masszíroz – tette hozzá a rámeredő két értetlen szempár láttán. – Tanúsíthatom – Arckifejezése azt mutatta, hogy az, amiben Dorina részesítette, nem egyszerű, hétköznapi masszázs lehetett. – Eláruljam előre nektek, hogy pontosan mi nem marad szárazon?


Az emlegetett masszőz-tehetség, észrevéve vendéglátóin, mi futott át az agyukon az elhangzottak hatására, szerény mosollyal Andrea felé fordult, várva a kérdést. És nem is kellett csalódnia.


– Kipróbálhatom? – nézett rá a fekete hajú lány.


– Persze – vágta rá azonnal, talán túlságosan is gyorsan.


– Hova menjünk?


– Akár lehet itt is – csacsogott Emese – vagy ahol akarjátok, de mi megyünk utánatok. Ugye? – kérdezte Andrástól, ám választ nem várva, máris a leendő páciensnek vezényelt: – Csak vetkőzz le, feküdj az ágyra és bízd magad Dorcsika szakértelmére!... És közben ne merd Dorcsinak nevezni, mert a csontjaidat is összetöri!


Andrea egy gyors pillantást vetett a csapat egyetlen férfitagjára – látta András szemén, hogy nagyon is izgatja a fantáziáját az elgondolás – az ő fejében megfordult, hogy esetleg elküldi a bámészkodókat. Nem véletlen a többes szám, hiszen Emese is feszülten várakozott, de aztán nem látta okát, hogy szégyenlősködjön előttük, és szó nélkül vetkőzni kezdett.


András átült a kényelmes fotelbe, hogy helyet biztosítson a lányoknak a művelethez. Emese pedig bújós kiscicaként kuporodott az ölébe, és valamit sugdosott. Úgy hozzápréselte testét a férfiéhoz, hogy annak szerszáma, a nadrágjából kikívánkozva, egyenesen tört volna utat magának a feszes combok felette elhelyezkedő közébe. A férfi átkarolta őt és, már amennyire ez fizikailag lehetséges volt, mégjobban magához szorította, miközben fél szemét egy pillanatra sem vette le az ágynál történtekről.