Egy meleg, júliusi reggelen Rivka Simon a réten játszadozott és élvezte a természet adta örömöket. Az ég kékje hasított keresztül a kora reggeli bárányfelhőkön. A nap sugarai vígan melegítették a játszadozó kislányt, a virágok szirmait s levelit. Növények sokasága mintha táncolt volna a tisztás lágy ölén. A csörgedező patakocska szállította a nyári melegben megfáradt vízinövényeket. A szél motozott a táj fáinak lombjai és bokrai között.
-Jé! Egy őz! Vajon hogy kerülhetett ide? – elmélkedett Rivka.
Leült a fűbe és lélegzetvisszafojtva szemlélgette eme csodálatos állatot. Az őz nem volt még kifejlett példány, a termete kisebb volt, mint felnőtt társaié, apró foltocskák díszítették barna bundácskáját. Beleszagolt a levegőbe és odalépdelt a patakhoz, mintha érezte volna, hogy senki sincs a közelben s biztonságban csillapíthatja szomját anélkül, hogy megzavarná valaki. Senki? De Rivka épp ott pihent az egészséges, zöld avarban szemben az állattal.
- Milyen békés egy jószág! Hogyhogy nem ijedt meg tőlem? – vélte. – Vagy talán meg sem kellene lepődnöm ezeken a dolgokon, hisz az elmúlt 1-2 évben sok furcsa dolog történt az életemben. 2 éve költöztünk ebbe a kis faluba.
Aztán egy szörnyűség után (amire érdekes módon nem emlékszem, de rettenetes volt) átköltöztünk a falun túlra édesanyámmal, erre a helyre, ahol emberemlékezet óta nem láttam embert. Édesanyám szerint apukám majd utánunk jön, de én minden nap itt várok rá, de ő sohasem érkezett meg, legalább is eddig.
Ettől a tisztástól nem messze lakunk, egy földes út vezet el a házunkig. Nem nagy az otthonunk mégis békés, rendezett. Édesanyám szerint jobb, hogy erre a nyugodt környékre költöztünk, így magunk mögött tudtuk hagyni azt a förtelmes dolgot, ami a családunkat érinti, és amiről, ha kérdezem, édesanyám csak eltereli a szót. Egyszer másfél évvel ezelőtt megígértette velem, hogyha, még ha minden kötél szakad is, soha ne menjek a faluba, szerinte a gonosz még mindig ott tartózkodik. Talán nem is baj, hiszen e táj engem mindenért kárpótol.
Vajon mi lehet lenn abban a völgyben? Biztos nem a falu, hiszen az a másik irányban van, tudom, mivel ott éltünk fél éven át. Azért biztosan nem haragszik meg édesanyám, ha jobban körülnézek lenn a völgyben.
Rivka felsétált a dombra s lenézett.
- Egy temető? De a temető nem is itt van! Vajon mit véthettek ezek a szerencsétlenek, hogy különtemették őket a többiektől.
A temető ajtaját már megette a rozsda. Az ajtó mellett egy táblán csak egy jel volt látható, egy nagy, sárga, hatágú csillag. Nagy betűkkel a tábla aljára rá volt vésve egy külföldi nyelvű felirat: Juden Friedhof (zsidó temető). A temető különböző parcellái csoportosítva voltak. Az első és második parcellában feküdtek az árván hallt meg gyerekek, harmadik csoportot az idős zsidók alkották, majd a felnőtt férfiak és nők következtek. A legkisebb területen az 5. parcellában „pihentek ” a családosok családtagjaikkal (már amennyi megmaradt a rokonságból).
- Végigjártam a temetőt, a 4 parcella az utolsó nyugvóhelyeihez közeledve, valami azt sugallta, hogy menjek tovább.
Mindent benőtt a gaz, látszik, hogy csak egy-két sírt látogat csak valaki. Az elhalálozások évszámai 1940-1944 közé esnek. Rivka végigjárta a sírokat, elolvasta az egy- két síron lévő szomorú idézeteket. Az egyik gondozottabb síron a következő felirat állt:
„Kinek élete lejárt, s az örökkévalóságban élhet
Ne higgye, hogy szerettei az ő emlékei nélkül élnek.”
A kislány gyomra összeszorult majd tovább folytatta útját. Az utolsó sír előtt megtorpant és csak bámult a sírkőre, amin nehezen bár olvasható volt a következő:
„Itt nyugszik Eva Simon és kislánya Rivka Simon.”
(1906-1942) (1930-1942)
- Mi?! Én nem haltam meg! Nem lehetek halott! – s azzal üvöltve elrohant édesanyja után kiabálva. – Édesanya, miért nem mondtad el nekem ezt idáig? Te mindvégig tudtad! Tudtad, és nem mondtad el nekem! Miért? Ó édes Istenem miért tette ezt velem?! Miért?
Hirtelen a táj szárazzá, forróvá változott, az őz is beszaladt a bozótba, s eltűnt a nagy semmiben. A virágok víz után szomjaztak, nem kértek többet a nap égető sugaraiból. Az énekesmadarak elrepültek a biztonságot nyújtó fák lombjai alól, s reménykedtek, hogy valamilyen új kevésbé puszta ugaron tovább folytathatják életüket. Mindent a csend uralt, a síri csend. Eva Simon alakja látszott csak a kék égbolton, szemében a kétségbeesett anya képe tükröződött. Aztán megfordul, arcát dolgos kezeibe temette, sírt! Majd a törékeny, megfáradt, fiatal, bár mégis öreg alakja mindörökre szertefoszlott. Ezután már csak egy régi újságpapírt sodort tova a szél, amin a dátum 1996 májusa volt.
Vége
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-03-20
|
Horror
A nők bosszúja, 1. felvonás. történetnek a folytatása.
2024-02-18
|
Horror
A történet a fantázia szüleménye, BDSM és Horror keveréke, de alapvetően a horrorba tartozik....
2024-02-11
|
Horror
Lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem. A fejem...
2024-02-05
|
Egyéb
Sziasztok! Ez egy skicc, az első írásom. Szeretnék rá őszinte kritikát kapni! A történetet...
Friss hozzászólások
Dr. Stephen P. St.John:
Sok gondolatom volt, de végül...
2024-03-28 20:01
Materdoloroza:
Pedig én is vártam a folytatás...
2024-03-27 22:41
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Hjajj de szép, jujj de formás lanka. Se nem körte, nem is alma az alakja. Ott a kettő közt, kecses rádiuszok halma...
Beküldte: Anonymous ,
2004-06-05 00:00:00
|
Novella
Felnéztem, ott ültek, csalódottan egy felhőn és engem néztek. Én meg a tájat. Ameddig elláttam, csodálatos rét terült el. Semmi más nem volt látható csak a tiszta és makulátlan égbolt és a ringatózó zöld fű tengere. Meztelen talpamat nyaldosták a fűszálak, melye felkúsztak lábamon és körbeöleltek gyengéden. Én sétáltam tovább, mit sem törődve semmivel, csak a látványra koncentráltam...
Hozzászólások
Mondanám, illene továbblépni, de, hát az illetékesek teszik is.......
Engem egy filmre emlékeztet.
Mi is a címe?
Egy nő megöli a gyerekeit,és mindvégig azt hiszi,hogy ez nem is történt meg.
Úgy érzi szellenmek riogatják családját,amíg ki nem derül,hogy ők az igazi szellemek.
:yum:
a címe: másvilág.
nicole cidman-nel.
Köszi:)
:yum: