Eladva

Egy nő lépett a szobába, kezében doboz. A ruha volt benne, már ha ezt ruhának lehetett nevezni. Magas sarkú, fekete combcsizma. Fekete fűző, mely a mellrésznél ki volt vágva, így a mellbimbói szabadon voltak. És egy fekete szemmaszk, mely kizárta a külvilágot. A nő segített neki felöltözni, a fűző páncélként szorította testét, egyenes hátat kölcsönözve a rettegésének. Egy pinceajtóhoz kísérte, ott ráadta a szemtakaró maszkot, és bedörömbölt a súlyos faajtón.
Nem látott semmit. Nyikorgást hallott, ahogy az ajtó lassan kitárult, hűvös, kicsit dohos, állott levegő és fáklyák égett szaga csapta meg orrát. Újra felidézte magában a szabályokat: nem tesz semmit, nem mond semmit, nem kezdeményez semmit. Két oldalról két erős férfikéz ragadta meg a karjánál fogva, nem számított az érintésre, összerezzent. Durván bevezették a helyiségbe, tűsarkai ósdi köveken koppantak. Megállították, és derékszögbe hajlították a testét, nyakát és csuklóit valami fára helyezve. Mikor kattant a zár, döbbent rá arra, hogy egy régi kaloda foglya lett. Lábait terpeszbe tették, arra is nehéz, merev távbilincs került. Mozdulni sem tudott. Épp az jutott eszébe, hogy ez így azért nagyon kényelmetlen lesz, mikor egy háromtenyérnyi széles bőrövet fűzött át valaki a hasa alatt, felfüggesztve, hogy az tartsa a súlya nagyját.
Várt. Lélegzeteket hallott, a láng sercenését néha, de látni nem látott semmit. Tudta, érezte, hogy sokan vannak körülötte, de nem kérdezhetett. Nem tehetett semmit. A hűvös, dohos levegőtől megkeményedtek a mellbimbói, és a tudattól, hogy nézik kitárulkozását, megalázva és megszégyenülve érezte magát.
Egy nyelv siklott végig a fenekén. Az érintés váratlanságától összerezzent, de mire a nyelv végignyalt a két gömbölyű farpofája között, elidőzve egy végtelen másodpercre az ánuszánál, és eltűnt. Izgató és megalázó volt egyszerre. Egy ajak elkezdte szopni a mellét, miközben egy ujj simogatta a száját. Nem tudta, hogy egy vagy több személy teszi-e ezt vele. Kezdett nedvesedni, pedig nem akarta. Ez munka, nem élvezet, mantrázta magában, de ekkor érezte, hogy valaki a két lába közé térdel, és elkezdi nyalni. Az érintés puhaságából és a hasát csiklandozó selymes hajból azonnal tudta, hogy egy nő az. Már zihálva kapkodta a levegőt, de egy harapós csók zárta le a száját, követelőzően, harapósan csókolva, és ő ösztönösen visszacsókolt, borosta karcolta az állát. Már kezek voltak mindenhol, és végre egy hirtelen döféssel valaki beléhatolt, és mindennemű finomkodás nélkül elkezdte dugni. Remegett a lába, reszketett mindene, ekkor egy farkat nyomtak a szájába, és ő szopott közben engedelmesen. Elélvezett újra és újra és újra, a nő a lábai közül eltűnt, egy férfikéz vette át a helyét, egyáltalán nem lágyan, annál durvábban pengetve a csiklóját, de sikítani nem tudott, mert a szája tele volt egy kőkemény farokkal. A pasi, aki dugta, közben elélvezett, de jött a következő, aztán a következő, közben a szájában is elsült valaki, de ott sem volt pihenés, mintha sorban álltak volna. Közben valaki a melleit szopta, mindenhol volt valami gyönyör, és közben nem tudta, nem is sejtette, hányan lehetnek még, akik használni akarják, de már nem is számított. Ahogy arra sem, hogy a következő nem az addigra jól bejáratott nyílást, hanem a seggét fogja birtokba venni, kérdés, kérés nélkül, belemarkolva a csípőjébe egyszerűen csak betolja magát, szétfeszíti, és egyszerre fog fájni és döbbenetesen érzéki és kéjes lenni..
Nem tudta, végül hányan dugták meg. Azt sem, hogy mennyi ideig tartott. Egyszer csak eltűnt a verítékszag, a férfiak zihálása, csend lett. Valaki levette róla a maszkot – a nő volt, aki felöltöztette és odakísérte. Kiszabadította a kalodából, és kivezette az üres pincéből, vissza a szobába. Pihenj kicsit – mondta, szánakozással vegyes irigységgel a hangjában.
És ő elaludt, és kezekről, szájakról, farkakról álmodott…