Éjjeli műszak 4.

Furcsa itt ülni egyedül. Hajnali egy múlt, és szükségem van a gőzölgő forralt borra, mert fázom, hiába van nyár. A cigaretta csendesen parázslik a hamutartóban, amelyet egy zöld halacskáról mintáztak. Próbálom felidézni az emlékeket. Félek. Hideg van.
Emlékszem arra a napra, amikor otthagytam a "modellkedést". Amikor az a srác, ott a metrón, meg akart csókolni, de én csak annyit mondtam, nem. Emlékszem a csalódottságra az arcán, és a láthatatlan, jeges kézre, ami a torkomat markolta. Fulladoztam, menekülni akartam. Amikor hazaértem, kitört belőlem a sírás. Üres volt a lakás, sehol egy lélek, halotti csend, más nem hallatszott, csak a fájdalom, amit beleüvöltöttem a párnába. Csak egy barátom állt mellettem.
Féltem éjszaka, nem mertem aludni. Most sem merek. Félelmetesek az álmaim, nem akarom őket megint átélni, és sírva ébredni. Inkább nem alszom. Sokkal jobb így. Tudok gondolkodni.
Nem sokkal azután, hogy az előző helyet otthagytam, találtam egy másikat. Ott egy szőke lány volt az, aki gépelt, és beszélt helyettem, nekem csak az általa lefordított instrukciókat kellett követnem. Feszes, fiatal testem tetszett ezeknek az éhenkórászoknak, és én egyre megalázottabbnak éreztem magam. Mocskosnak. Minden ott töltött munkanap után, amikor hazaértem, órákig dörzsöltem a bőrömet, néha véresre. Pedig senki sem ért hozzám. A lelkemet mocskolták be.
Az első napomon kaptam a legrosszabb, és legmegalázóbb feladatot egy fizetős vendégtől. Seggből szájba. Nem akartam megcsinálni, de kellett a pénz, így hát vettem egy nagy levegőt, és megtettem mindent, amit kértek. Furcsa volt a műpénisz a fenekemben. Hideg volt, és nagyon kemény, fájdalmat éreztem, de mosolyogtam, és eljátszottam, mennyire élvezem. Sírni lett volna kedvem, amikor kihúztam a fenekemből a dildót, és élvezetet színlelve szopogatni kezdtem. Gyűlöltem az egész világot, magamat főleg, és azt, hogy semmire nem vagyok jó, még erre sem. Már nem láttam magam szépnek, csak menni akartam, bármerre, de nem volt kiút.
Aztán egy reggel szokás szerint sírva ébredtem. Első dolgom volt keresni a lakásban egy adag alkoholt, és amikor kellően kiütöttem magam, szóltam egy barátomnak, hogy jöjjön el hozzám, és hozzon még piát. Egész nap ittam, végül annyira részeg lettem, hogy már nem tudtam, mit teszek. Bezárkóztam a fürdőszobába egy pengével, és ahol értem, összevagdostam magam. Minden véres volt, közben pedig üvöltve sírtam, mint egy rakás szerencsétlenség, és senki nem segíthetett, a fájdalom nem múlt el.
Természetesen híre ment a dolognak, és látogatóim között megjelent az exem is, akinek hiánya csak tovább fokozta a kínjaimat. Szánakozva nézett rám, és amikor megkérdeztem, mit lát, annyit mondott, romokat. Az én romjaimat. Az életem romjait, melyek felett ott térdeltem, és megállás nélkül, szívszaggatóan sírtam. Nem akart visszajönni hozzám, nem hitte el, hogy már nem vagyok ugyanaz az ember, hogy a romokból új várat építhetek, mint ahogy a főnix is feltámad poraiból. Voltak napok, amikor jobban voltam, és nevetni is tudtam, de legtöbbször csak ültem az elsötétített szobámban étlen-szomjan, és nem álltam szóba senkivel.
És akkor kattant valami. Felkeltem, rendet raktam, nagyjából rendbe szedtem magam, és elmentem egy randira ötperces ismeretség után. A randin berúgtam, és másnap kezdődött elölről. Amikor eltelt egy hét, már elmentem óvszert is venni, hátha kell, de végül mindhárom lufiként végezte. Én meg továbbra is egy roncs voltam.
Elkezdtem állást keresni a második héten. Úgy tűnt, alakul, de három napnál tovább nem bírtam a munkahelyet, és feladtam. Délig aludtam, nem ettem, néha lecsúszott egy kis víz, és csak a cigaretta érdekelt. A harmadik héten egy házibuliban, ahol az exem is megjelent, szétcsaptam magam. Az exem is. Végül a karjaimban kötött ki. Meg az ágyamban. Furcsa volt reggel mellette ébredni, mintha mi sem történt volna, de óriási szakadék feszült közöttünk, és nem bírtam elviselni, hogy így kell lennie. Nem tudtam beletörődni. Amikor elment, hosszasan sírtam. Végül inkább berúgtam.
Hazudozni kezdtem, hogy láthassam, például, hogy beteg vagyok, és senki nem tud átjönni, hogy rám nézzen. Ő eljött, és én repestem belül, de hűvösnek mutattam magam, és egyébként sem sok erőm volt, mert a láz felemésztette a testemet. A negyedik héten már nem kellett hazudnom, jött magától, és visszakaptam. Megfogadtam, hogy soha rá sem nézek más férfira, amíg vele vagyok, és hogy minden percet megbecsülök. Így kezdtem kilábalni a szexipar, és az alkohol fogságából.