Egy vámpír szíve

A halhatatlanság áldás… de egyben átok is. Nagy teher, ha egyedül kell élni. Minden nap egy csöpp szenvedés a fájdalom végtelen tengerében. Az emberfeletti erő felesleges, ha nincs kiért küzdeni, nincs kit megvédeni vele. Valahogy mélyen egy vámpír szívében mégis élt a remény, hogy nem kell magányosan élnie az örökké tartó perceket.
Daniel lassan nyitotta ki szemeit, megpillantva eme zsarnok világot. Beleszippantott a levegőbe, s örömteli mosoly ült ki az arcára. Arra a személyre gondolt, akit oly rég óta kerülgetett, reménykedve, hogy egyszer az övé lehet. Lassan ült fel nyugvóhelyén, s közben érezte a már jól ismert szomjúságot, amit csak egy dolog enyhíthet: a méznél is édesebb, friss, életadó vér.

Ez a legértékesebb nedű, ami csak létezik, hisz magában hordozz az áldozat életerejét. Ezért van az, hogy senki nem válik meg tőle szívesen. A vérszegény emberek gyengék, kevesebb az esélyük az életben maradásra ebben a világban, ahol minden sarkon ellenség les rájuk az alkalmat várva, hogy mikor rájuk támadjanak és beléjük mélyesszék fogaikat. Itt csak a legerősebbek, a legtalpraesettebbek maradnak életben. Viszont így is csak különleges fegyverekkel tudják biztosítani a túlélést, mint például az ezüst penge. Persze így is ki lehet játszani őket.

Daniel kisétált a kriptából, hogy szemügyre vegye az éjszaka árnyait. A csillagok ezernyi apró lámpásként pislákoltak a Hold mellet. Tiszta, friss volt a levegő, Danielnek élvezet volt teleszívni vele a tüdejét. Az járt a fejében, hogy ha még dobogna a szíve, akkor most biztos hevesebben verne. Még mindig érezte a szomjat, amelyet a vér ízének hiánya okozott, de elhatározta, hogy nem törődik vele, felül kerekedik rajta, hisz most fontosabb dolga van.
Szárnyra kapva hasította az éjszakát, hosszú, fekete haja uszályként lobogott utána. Szinte világító, világoskék szemével vizsgálta a föld felszínét a már ismert várost kutatva. Már alig bírta kivárni, hogy odaérjen. Ideje volt bőven, de minden perc egy örökkévalóságnak tűnt. A szerelmes szív türelmetlen, még akkor is, ha az egy vámpír szíve.

Ritka, hogy egy vámpír szerelembe essen. A vámpírok lelke rideg, megtanulták elfojtani érzelmeiket, mivel csak így válhatnak tökéletes vadásszá. Daniel is tudta ezt, mégsem próbálta kiölni magából ezt a gyönyörű érzést. Még túlságosan ragaszkodott emberi énéhez.
Lassacskán megpillantotta a csöppnyi városka körvonalait a hegyek között. Még gyorsabban közeledett a cél felé, tudta, hogy már közel jár. Amint odaért a sárgára festett házhoz, belesett azon az ablakon, amelyen keresztül oly sokszor kémlelte a lányt. Nyári hőség volt, ezért az ablakokat nyitva hagyták a ház lakói. Daniel szemei előtt körvonalazódni kezdett egy karcsú női alak.

A lány az ágyán feküdt mély álomba merülve. Ébenfekete, hosszú haja szétterült a párnán. Barna szeme most csukva volt. A hátán feküdt, testét vékony pléd takarta. Jobb karja behajlítva a feje mellett pihent, amíg bal karja a hasán nyugodott. Gyönyörű teremtés volt, Daniel egész életében nem látott még szebbet. Régóta figyelte már a lányt, és minden alkalommal arra gondolt, hogy egyszer a közelébe juthat, sőt, vele élheti végtelen napjait. Csak egy bökkenő volt, mégpedig az, hogy a lány nem tartozott a vámpírok közé. Halandó volt, ereiben eleven vér csörgedezett. Daniel tudta, hogy boldogsága nem fog beteljesülni, soha nem élhet vele, hisz csak akkor lehet teljesen az övé, ha kiszívja minden csepp vérét. De örömmel töltötte el a tudat, hogy ott lehet a közelében.

Óvatosan bemászott a nyitott ablakon, vigyázva, hogy ne csapjon zajt, Kifinomult érzékeinek köszönhetően nesztelenül mozgott, akár az áldozatra leső oroszlán. Minden apró lépéssel egyre közelebb jutott a szépséghez, s mikor odaért, leült az ágy szélére és onnan csodálta az imádott személyt. Felemelte a plédet, hogy még jobban gyönyörködhessen a lány formás vonalaiban. Megérintette a vékony hálóinget, ami combközépig ért a lánynak. Daniel ujjhegyével lassan végigsimította a bársonyosan puha bőrt a combtól kezdve a csípőn át fel a gerincen és végül keze megállt a gyönyörű arcon. Gyengéden simogatta, hogy ne ébredjen fel, közben csodálta a piros ajkakat. Lassan közelebb hajolt, a két fekete hajzuhatag egybeolvadt, bőre a másik bőrét érte, s gyengéd csókot lehelt az ajkára. Azt kívánta, bárcsak örökké tartana ez a pillanat.

A gondolat szöget ütött a fejébe. Egy vámpír vámpírrá tud változtatni egy embert a megfelelő technikával. Ki kell szívnia a vérét, de máshogy, mintha csupán táplálkozna. Daniel még soha nem csinált ilyet, de feltüzelte a gondolat és úgy érezte, muszáj megpróbálnia. Ajka a lány ajkáról tovább siklott a nyakára, kitárta állkapcsát, s belemélyesztette szemfogait.
Ez a vér értékesebb, édesebb volt számára más ember vérénél, és csak szívta, belemerülve a morbid szerelem élvezetébe. Élvezte, ahogy testnedveik eggyé válnak, mintha az áhított boldogság végre beteljesülne. Annyira belefeledkezett, hogy nem figyelt a megfelelő technikára, és ezt csak későn vette észre.

Rémülten húzta el a fejét megbotránkozva saját magán. A vár csöpögött az állkapcsáról. Megvizsgálta a fiatal teremtést, hogy még meg tudja-e menteni, de az már nem lélegzett. Nem akarta elhinni hogy ő tette ezt vele, ő oltotta ki az életét. Ez volt számára a legborzalmasabb gaztett, hogy végzett azzal, akit a legjobban szeretett. Szinte érezte, ahogy szerelmes szíve megszakad. Hirtelen zokogásban tört ki és ráborult a holttestre. Bármit megtett volna, hogy visszahozza az élők sorába. De így már semmit sem ért számára a saját élete. A szerelem nagy teher egy vámpír számára. Elkeseredésében arra vetemedett, hogy megtegye azt, amit nem volna szabad.

A vámpírokat csak ezüsttel lehet megölni, és minden valamire való ember tart egy ezüst pengéjű kést a lakásában. Jelen helyzetben a kés ott pihent az ágy melletti éjjeliszekrényen. Daniel megmarkolta és egy végső mozdulattal tövig mélyesztette saját szívébe. A szerelmes szív már nem fog fájni többé, vége minden szenvedésnek. Teste lerogyott szerelme mellé az ágyra.

Ha ezen a gyarló, mocskos világon, ahol milliónyi álom törik apró darabokra, nem lehettek egymáséi, a két lélek a túlvilágon találkozik, és az idők végezetéig együtt marad.