Egy párkapcsolat margójára I.

Először a kocsiból figyeltelek titeket. Könnyű lett volna letagadni a lány szépségét. Nem volt éppen átlagos. Semmilyen szempontból sem. Telt, Rubens festményeket idéző alakja, hosszú, rakoncátlan csigákba göndörödő rézvörös haja, tejfehér bőre ordító ellentétben állt a mostani szépségideállal. Ha egy magazinban láttam volna meg, valószínűleg egyáltalán nem találtam volna szépnek. Az a tipikus bögyös-faros fajta volt, kissé robusztus, némi súlyfelesleggel, főleg a combján és a fenekén. De így élőben, hogy láttam, ahogy a haján megcsillan a fény, meg azt, ahogy nevetés közben hátra veti a fejét… Félelmetes vetélytársnak tűnt. Biztonságos távolból figyelve követtelek titeket hazáig, mármint a lakásáig. Gyakorlott mozdulatokkal ütötted be a kaputelefon kódját és lökted be a nehéz kaput, mintha egész életedben itt éltél volna. És előre engedted a lányt, illedelmesen kinyitottad előtte a kaput és előreengedted. Azt sem tudtam, mikor láttam ilyet tőled utoljára. Talán ha ezt a mozdulatsort nem látom, nem megyek utánatok, és akkor ma minden más lenne. Szerintem megdöntöttem a tűsarkúban való rövidtávfutás női rekordját, hogy odaérjek, mielőtt a kapu becsukódna.
A VIII. kerületi bérházaknak van valami teljesen egyedi, semmi mással össze nem hasonlítható szaga, egyedülálló kombinációja a zsírban fonnyasztott hagyma, a macskapisi és a doh szagának. Szerintem gyerekkoromban éreztem ezt utoljára, és akkor őszintén reméltem, hogy már nem is kell éreznem soha. Erre gondoltam, mikor felfelé osontam utánatok a lépcsőn. Mindig egy emelettel felettem jártatok. Igazából nem is nagyon kellett osonnom, a lány, ha véletlenül meglát, sem ismert volna fel. Te pedig csak őt láttad. Már az utcán is úgy néztél rá, mintha ő lenne az egyetlen nő a földön. Egyszer csak megszűnt a lépéseitek zaja, azt hittem bementetek valamelyik ajtón, de a zár kattanását nem hallottam, helyette valami sikamlós cuppogó hang ütötte meg a fülemet két lépés közt, megálltam és felágaskodtam a korlátra, hogy lássak is valamit, de addigra abbahagytátok, bármit is csináltatok addig. Akkor ötlött fel bennem először, hogy milyen röhejes is az, amit éppen csinálok, mikor bementetek a lakásba. Úgy álltam ott az ajtó előtt, mint egy kivert kutya. Aztán megint megütötte a fülemet a cuppogó hang és egyszerűen nem tudtam nem belesni a kémlelő nyíláson. Álltatok a keskeny előszobában, felváltva csókolta az ajkadat és suttogott a füledbe, te pedig csukott szemmel, hátadat a falnak vetve tűrted. El nem tudom képzelni, milyen szavakkal tudott ennyire felizgatni, de mikor kinyitottad a szemedet, olyan tüzet láttam benne, mint előtte még soha. Az értelemnek még csak a szikrája is kiveszett belőle, és a helyére költözött valami mohó állatias vágy, amitől én megrémültem volna a lány helyében. De ő nem rémült meg, továbbra is a falhoz szorított és gyengéden csókolgatott, mikor erőszakosabban nyomultál volna az ajkai közé elhúzta a fejét és pimaszul nevetett a próbálkozásaidon, hogy kiszabadulhass és átvedd az irányítást. Látszott rajta, hogy élvezi a játékot. Ráhajolt a nyakadra, és egyre hevesebbé vált, puszilta, csókolta, nyalta, harapta, egyre lejjebb haladt a testeden, egyenként és kínzóan lassan kapcsolta ki az inged felső három gombját, már szinte az egész felsőtestedről lehámozta az inget, mikor megelégelted a kiszolgáltatottságot és megpróbáltad kiszabadítani falhoz nyomott csuklóidat, hogy végre te is megérinthesd a testét, de nem engedte. Nőiesen gömbölyű karjain kidagadtak az izmok, ahogy próbált lefogni, de kétségbeesésnek még csak az árnyéka sem látszott rajta, saját hatalma teljes tudatában, pajkosan nézett a szemedbe. Kíváncsi voltam rá, meddig tűröd még el, hogy uralkodjanak rajtad, még ha csak játékból is, te, aki világ életedben mindig mindenki más fölé helyezted magad, és tíz éve nem jártál olyan munkahelyen, ahol ne te lettél volna a góré. Éppen azt latolgattam, hány perc múlva unsz bele a passzív szerepbe, mikor, olyan kérés hagyta el a szádat, amit nekem még csak szóba sem hoztál soha.
-    Szopj le! – hörögted a lánynak
-    Hogy mondod?- kérdezte halkan
-    Kérlek, szopj le!- mondtad nyugalmat és határozottságot erőltetve a hangodra.
-    Nem. – nagyon közel voltam, az ajtóhoz, minden szó jól kivehető volt, de ennél a résznél azt hittem rosszul hallok. Az apádon kívül nem ismerek senkit, aki valaha is nemet mert mondani neked bármire is. Vártam az orkánt.
-    Mi?- kérdeztél vissza, láthatóan téged is meglepett a válasz. Te is tudatában voltál, hogyha a kb.200 nőnemű alkalmazottad bármelyikét odatérdelteted magad elé, egyik sem merne ellenkezni.
-    Nem. - mondta a lány ugyanolyan hangsúllyal, mintha azt hinné, hogy csak nem hallottad a válaszát.
-    Miért?- Az orkán nem jött. Komolyan elkezdett foglalkoztatni, ki ez a lány neked. Mi az, hogy az én férjem visszakérdez bárkinek is, hogy miért nem?! Mi az, hogy valaki teljes lelki nyugalommal nemet, mond neki?!
-    Mert .- a lány egy pillanatra sem esett ki a ritmusból. Tovább kényeztette a mellkasodat, láttam, ahogy lélegzik, ahogy beszívja az illatodat. A finom szőrszálak meghajoltak a légáramlattól, és abban a pillanatban szinte én is éreztem az illatodat, annak a parfümnek az illatát, amit én vettem neked karácsonyra. Nyelve a mellbimbódra tévedt, nem tudom mit csinált vele, szívta, szopta, nyalta, csókolta, vagy harapta-e csak az elégedett nyögéseidet hallottam meg azt ahogy egyszer-egyszer felszisszensz. A csuklóidat még mindig erősen szorította, de már nem nyomta őket a falhoz. Kihasználtad az alkalmat, hogy a kezedet a vállára téve kényszerítsd térdre. Sunyin, lassan akartad a fejét az ágyékod magasságáig lenyomni, amit ő határozottan megtagadott. Lerázta magáról a kezedet és hátrébb lépett, a lábát egy thai bokszoló gyorsaságával és egy táncos eleganciájával emelte fel és szegezte a mellkasodnak, rubinvörös cipőjének a tűsarka pont a has és a mellizmod közti sekély árokban pihent, így tartva téged kartávolságon kívül. Ő hevesen nézett rád, te békülékenyen próbáltál közelíteni felé, de abban a pillanatban a még mélyebbre vájta cipősarkát a húsodba. És akkor kibújt belőled a csúcsragadozó, azt hittem esélye sincs, de derekasabban küzdött mint gondoltam volna. Az egyik kezeddel a vádlijánál fogtad meg a közétek ékelődött lábát, a másikkal a tarkóját ragadtad meg és magadhoz rántottad, olyan szorosan ölelted, hogy azt hittem eltöröd a bordáit. Az ajtón keresztül is hallottam, ahogy szívod a nyakát. Próbált szabadulni, de teljesen felesleges volt, olyan durván lökted a falhoz, hogy szinte nyekkent. A ruhája elején egy sor díszgomb volt, kezdetben próbáltad kigombolni, aztán eleged lett a meddő próbálkozásból, megfogtad és a gombsor mentén egy határozott rántással letépted a lányról. Felkacagott,mikor lerázta magáról a ruhája maradványait, de te a szájára tapasztottad a tenyeredet és szívtad, gyűrted, markoltad immár az egész testét. Volt rajta mit markolni, a melle alig fért el a tenyeredben, nem éppen finomkodó érintésed vöröses foltokat hagyott az egész testén. Lehunyta a szemét, nyögött, látszott, rajta, hogy felizgult. Te is észrevetted, újra próbálkoztál.
-    Vegyél a szádba.
-    Nem.
-    De.
-    Jó - mondta egy mona lisai fél mosollyal és tövig bekapta a mutatóujjadat.
-    Tudod, hogy nem erre gondoltam.
-    Tudom.
-    Kérlek.
-    Nem.
-    Nem?
-    Nem.
-     Szóval nem. Legyen - mondtad dühödten, kétséget sem hagyva a felől, hogy az előbbi enyhülés csak átmeneti állapot volt.

Kikapcsoltad a melltartóját és lehámoztad róla a bugyiját, csak azért nem tépted, mert nem akart szakadni. Mikor a kezedet végighúztad a combjai között, ha lehet még jobban bepörögtél. Onnantól kezdve már csak egy nőstény volt, személyiség nélkül, alig több egy tárgynál. Durván megragadtad a vállát és megfordítottad, belemarkoltál terebélyes, de feszes és formás fenekébe, mikor a lábai közé nyúltál, megint felnyögtél, ő pedig kihasználta, hogy egy pillanatig nem arra koncentrálsz, hogy őt a kívánt pozícióban tartsd és megfordult. Lábujjhegyre állt, hogy elérje a szádat, csókolt, bújt, mint egy cica, de téged nem érdekelt nem kegyelmeztél, visszafordítottad az előbbi pozícióba. A látómezőm, amit a kémlelő nyílás engedett, körülbelül derék magasságig terjedt, tehát őt már nem láttam. Kétségbeesetten kutatni kezdtem egy másik rés után az ajtóban, repedés, kulcslyuk, kutyaajtó, bármivel beértem volna, és találtam is egy kulcslyukat. Olyan régi típusút, ami habár a funkciójára teljesen alkalmatlan, mert egy csavarhúzóval ki lehet piszkálni, tökéletes belátást nyújt. Én pedig beláttam. Volt az előszobában egy kis komód, annak nyomtad neki a lányt, hogy ne tudjon mozogni, megmarkoltad a haját a tarkóján, úgy szorítottad az arcát a komód lapjához. Minden finomkodás nélkül hatoltál be, majd mozogtál benne egyre gyorsabban. A kulcslyukon keresztül olyan volt az egész, mint egy pornófilm, ahol csak a lényeg látszik, ahogy te fogalmaznál. Deréktól térdig láttalak titeket, és csak a zihálásotokat hallottam, meg azt, ahogy a combjaitok egymáshoz csapódnak. És közben folyamatosan mondogattam magamnak, hogy ez milyen iszonyú közönséges, hogy utoljára az animal planeten láttam hasonlót, meg hogy hátulról csak az állatok csinálják. Fúj.
Ilyenek kavarogtak a fejemben, mégsem tudtam levenni rólatok a szememet. Van ennek egy ilyen, ühüm, hogy is mondjam, dugattyúszerű mozgása, ami szinte hipnotizált.
Az üvöltésed rázott fel az révületből. Először azt hittem nem is belőled jön. Soha nem hallottam, még csak hasonlót sem a szádból. A lány nem sikított, csak nyögött és láttam, ahogy beremeg az egész teste. Mindketten a padlóra rogytatok, így kikerültetek a látómezőmből. Nem volt értelme tovább maradnom. Mikor körülnéztem, kellett pár perc a szememnek, hogy megszokja a fényt. Mikor felálltam és leporoltam a térdem éreztem, hogy az egész ölem nedves. Abban a pillanatban a saját reakciómtól sokkal jobban undorodtam, mint a ti egész magánszámotoktól. Enyhe terpeszben mentem vissza a kocsimhoz, hogy a bugyim még véletlenül se érintkezzen a bőrömmel nagyobb felületen, mint ami feltétlen szükséges. Áldottam az eszem, hogy annak idején sötétített ablakú BMW-t kérem tőled. Beültem. Néma undorral az arcomon leszenvedtem magamról a bugyit, már attól majdnem elélveztem, ahogy belevájt a húsba a lábaim között. Szerintem, a nedvességtől, amit magába szívott legalább ötször olyan nehéz volt, mint reggel, amikor felvettem. Úgy fogtam meg az egyik száraz pántjánál, mint egy csipet sót, és a lehúzott ablakon át kilódítottam az első utcai szemetesbe. A közeli kapualjban kuporgó hajléktalannak akkorára tágultak a pupillái, mikor látta, mint egy-egy csészealj.
Az elkövetkezendő negyed órában minden piros lámpánál a kesztyűtartóban kotortam valami nedves törlőkendő, papír zsebkendő, konyhai papírőrlő vagy bármi hasonló után. Elvégre nem mehetek bugyi nélkül, mindenféle nedvektől csöpögve, teljesen felizgulva a gyerekekért az iskolába. Már majdnem az iskolánál voltam, mikor végre megtaláltam. A lámpa épp akkor váltott pirosra, mikor odaértem, megragadtam az alkalmat, hogy megtöröljem magam. De a törlésből nagyon hamar lett törölgetés, abból pedig simogatás, ami egy hatalmas orgazmussal ért véget. Mindezt uszkve másfél perc alatt.
Ez volt az a pillanat, mikor feleszméltem, komolyan el kell gondolkodnom a házasságunkon. És   nem feltétlenül azért, mert megdöntöttél egy bögyös-faros ribancot. Hanem azért mert én évek óta először arra élveztem el, hogy erre gondolok.