Egy életszagú történet

Ültem egy padon. Elgondolkodtam. Hát végre megint itt a nyár, és gondolataim már messze a vízparton jártak. Mint tavaly. Mikor a mólón ültem. Mintha most is ott ülnék. Épp csak a lábam ér a vízbe, és az apró hullámok csiklandozzák a bokám. A nap meg-megcsillan a vízen, hogy szinte elvakít. Forróság uralkodik, fekete hajam szinte éget, nyaranta ki is fakul picit, de nem baj. Megéri. Az arcomat simogatta a szél, és éreztem a közeli nádas illatát, mikor valaki megérintette a vállam.

Rögtön visszahuppantam a valóságba. És igen, Ő az! Az én Zsozsom. Férfias és kedves. Most épp borostája van. Igaz, hogy szúr, de nagyon markáns. Igazi szívtipró. Hobbija hogy gitározik, és edzeni is szokott. Bele bizsergek, ha kivillan pólója alól kockás hasa.:) Még nagyon a kapcsolatunk elején vagyunk, óvatosak még egymással. Örül is a szívem, hogy ennyi lány közül engem választott. Állítólag angyali pofim van, és hollófekete egyenes hajammal párosítva észbontó. Nem tudom. Én nem érzem úgy, hogy szebb lennék, mint az átlag, de ő igen. És ez elég.

Igaz, hogy külsőre is nagyon vonzó (izmos váll, és mitagadás cuki kis segge van), de mégsem ezzel hódított meg. Még nem említettem, de együtt járunk a grafika szakkörre. (ez már eleve jó pont, hogy alkotó típus). Én még csak 17 vagyok, és még nem volt senkim. Ő az első. Azt igazából még nem tudom, hogy neki mennyi csaja volt eddig. Nos a lényeg viszont, hogy egyszer lelökték a táskám a padról, és kiborult. Persze kiesett belőle egy betét is. Szörnyen megalázó. Szerencsére gyorsan összekapkodtam, mire felfogták a többiek, hogy mi történt. Elkezdtek a fiúk pusmogni, hogy az esetleg egy betét volt-e, de Zsozs rögtön kijelentette, hogy ő biztos benne, hogy az egy zsepi volt. A többiek is kezdték úgy vélni. Jól esett, hogy megértő volt, és kiállt mellettem. Lehet, még azóta is ezzel piszkálnának. Végre egy srác, aki nem bunkó.
De amiért elkezdtem ide róni e sorokat az az, hogy tegnap először aludtam nála. Jaj annyira izgatott voltam. Nehogy rossz benyomást keltsek, vagy elrontsak valamit. Hú el se tudom mondani milyen mesés volt. Istenien csókol. Leste minden mozdulatomat. Hát létezik-e ettől nagyobb boldogság? Aligha.

Megnéztünk egy filmet, vagy lehet kettőt, igazából fogalmam sincs, de ment a tv. Nem jött álom a szememre. Éreztem az illatát, és karjával átkarolt. Az alkarja szőrösebb, mint az átlag fiúké az ő korában. Bizsergett mindenem. A szívem kalapált, alig aludtam egész éjjel. Reggel 6-kor éreztem is, hogy már nagyon ki kellene mennem. Sajna ez kellemetlen helyzet a számomra, mert már gyerekkorom óta csak 3-4 naponta van nagydolog, és bizony nem könnyű megküzdeni vele. Na de hogy pont most kell?! Kezdtem kétségbeesni. Idegen helyen általában nem szeretek, mert mit szépítsem a dolgot, néha le se megy. És most itt fekszek, a hasam olyan hangos, hogy fölébreszti, és féltem, hogy megérzi. Erre csak egy megoldás van. Elintézem mihamarabb, még jó korán. Akkor senki se veszi észre. Vagy inkább tartsam, míg hazaérek? Ha felébred észre fogja venni rajtam.

Végül éreztem, hogy muszáj menni. Hátha sikerül. Óvatosan kimásztam az ágyból, és kiosontam a WC-re. Óh milyen kellemetlen helyzet. Ádáz küzdelem vette kezdetét. Többszöri nekifutásra sikerült csak. Végre. Remegtem a kimerültségtől, és fájt a fenekem. Aztán megfordultam, és megláttam. El akartam süllyedni szégyenemben. Hogy egy ilyen kis csaj, mint én, ekkorát... Aztán megragadtam a láncot, és meghúztam. Persze semmi. Meg se moccant. Pumpa nincs, csak kefe. Mintha másoknak ilyen problémái nem lennének, csak nekem.
Kész. Vége mindennek. Nem fogom tudni eltüntetni. Ültem a kád szélén, és könnyes szemmel bámultam a papucsomat. Ez már egyáltalán nem hasonlított a mólóra... Nem tudtam mit tegyek. Kiszolgáltatottan és megalázottan éreztem magam.
Úgy döntöttem egyelőre visszamegyek a szobába. Kiderült, mivel többször öblítettem, fölébredt. Látta, hogy valami nincs rendben, és megkérdezte. Legszívesebben bőgtem volna. Fölkapkodtam a ruhámat, és elrohantam. Nem bírtam volna ki a megaláztatást. Bután viselkedtem.

Nem hívott aznap. Később egy leszúrást kaptam tőle, hogy ilyen piti dologból mért csináltam ekkora drámát. Ezt csak az tudja, aki átélte már. Ez az ember egyik legintimebb dolga, és mások is tudomást szereznek róla. Nos nem akarok panaszkodni, ezzel együtt kell élni. Végülis nem nyomorék vagyok, és nem is vak, és rabszolga sem. Szerencsés. Az vagyok.