Der Krieg an der Donau VII. – A tanácskozás

Nyolc óra elmúlt, mire Danton, a vihar őrült erejével birkózva felért a Großen-Schwabenberg tetejére. A luxusüdülők és újgazdag paloták már elmaradtak mögötte: idefönn nem volt más, csak egy kocsiforduló, és egy jellegtelen, szélborzolta tisztás. Leállította a faluban rekvirált Simson motorkerékpárját az út szélén, és lepillantott a hegyről: kiváló kilátás nyílt innen Bogdányra, bár most igen rosszak voltak a látási viszonyok. De nem kellett sokat látni ahhoz, hogy elképzelhesse az alant dúló élethalálharcot.
Óvatosan körülkémlelt, nem látja-e senki, majd lehajolt, és felemelt egy csatornafedelet. Egyszer talán feltűnik majd valakinek, mit keres egy földúton csatornafedél, ahol közművesítésnek se híre, se hamva, de ez a nap még nem érkezett el.

A fedél alatt akna nyílt a föld gyomrába, lépcső vezetett le. Danton bebújt a csőbe, gondosan visszahelyezte a csatornafedelet, majd lekúszott a mélybe. Az akna falán apró lámpák világítottak, ám így is félhomály uralkodott.
Mikor leért, egy bunkerbe jutott, amelynek falát térképek és villódzó műszerek borították. A helyiség közepén egy hatalmas asztal állt, amelyet emberek vettek körül – három fiú, és egy lány. A lány nagyon csinos volt, haja rövidre nyírt barna. Ő volt Kammmerer Kriszta, a falu büszkesége: tizenhét éves volt mindössze, de máris letett két diplomát, egy hadmérnökit és egy agrármérnökit. Született csodagyerek volt.

- Szia Danton – köszönt, épphogy felpillantva. Nagyon erősen tanulmányozott valamit az asztalon kiterített térképen.
- Hello bébi – Danton nagykutya volt, ezért lazára vehette a figurát, ha úgy tartotta a kedve. Aztán az egy fiúhoz fordult, aki az egyik sarokban bajlódott hírközlési berendezésekkel. – Mennyi a LAN-tartalék?
- Harminc láda, egyhavi kiosztásban, a struktúrától függően – vágta rá a srác ijedten.
- Az lófasz, apám. Duplázd meg.
- Rendben – felelte a fiú vigyázban állva, és azon tűnődött, mit is kérdezett tőle a tábornok úr.
Danton megállt az asztalnál, és felsóhajtott. Körülnézett a teremben, és látta, hogy mindenki itt van, aki számít: Vendel, Ludovics, és a Fajbunkó-terv felelősei: Molontai Gábris, Kiss Robi, Rauscher Öcsi. A három fiú büszkén feszített fekete egyenruhájában, és iszonyúan okosan néztek a tábornokra.
Egyedül Kinizsi hiányzott, aki még a Dunamelléki hadsereg élén harcolt a Hanfäcker-vidéki ipartelepért.

Vendel, a vezérkari főnök végül előlépett, és torkát köszörülve megszólalt.
- Mellőznék minden felesleges előbeszédet. Mindannyian tudjuk, miért vagyunk itt. Ám hasznosnak tartanám, ha előtte áttekintenénk az elmúlt két napot, a jelenlegi helyzetet, és a várható jövőt.
Az asztal körül állók serényen bólogattak.
Vendel beszélni kezdett, akadozva, imbolyogva.
- A barbárok erősebbek, mint hittük… szóval…a 3. páncéloshadsereg megsemmisült… a Szarvas-vonalat három helyen áttörték… a Kalicsa hadsereg fingom nincs merre jár… és… lelőtték a gólyákat… egyszerűen… lepuffantották a kibaszott gólyáinkat… - Vendel leroskadt egy székbe.
Danton kihúzta magát, és Kammerer Krisztához fordult.
- Hozz neki egy kávét. Nem aludt két napja.
A lány sértődötten kihúzta magát.
- Én nem vagyok szakácsnő. Úgy gondolom, hogy…
- Leszarom, mit gondolsz, csak főzz egy kibaszott kávét, rendben?! – förmedt rá a tábornok Krisztára, aki ettől megszeppent. Danton halkan folytatta: - Bocsánat, hogy kiabáltam, de én nem tudom, hol találok kávét ebben a kócerájban, itt te vagy otthon. Oké?
Kriszta bólintott, kis mosollyal a szája sarkában. Természetesen régebben lefeküdt Dantonnal. Ami azt illeti Vendellel is. Régebben…
Óh, tűnt idők kéjgőzös, buja napjai! Hát mi hozhat vissza benneteket?
Isten rakja a kopaszok közé ezt a háborút, gondolta a lány elmenőben.

A kávé két percen belül megérkezett, és Vendel nyomban felpörgött tőle. Danton sejtette is, hogy miért: Kriszta alighanem egy kis benzedrint vagy kokaint is csempészett a vezérkari főnök csészéjébe.
- No tehát – kezdte újra a mondókáját Vendel pattogósan, - A helyzetünk súlyos, és holnap alighanem még súlyosabbra fordul. A barbár tankok számát úgy százra becsüljük, míg nekünk már alig néhány darab maradt. Most azonban, hogy kivertek minket a síkságról, nem is vennénk sok hasznukat. A harc Bogdányban folytatódik, ahol a barbárokat lelassítjuk majd – minden házat elbarikádoztunk, és remekül belőttük a tüzérséget a Rainwein-Garten dombon, a Friedhof-Ackeren és a Templomdombon is, ami a látszólag új főhadiszállást fedezi. És akkor a két kálváriáról már nem is beszéltem. A gond az, hogy a lőszerünk is kevés, amióta a barbárok lebombázták a kultúrházat és a könyvtárat.
Vendel a térképhez lépett.
- Jelenleg még a Csódi-vár is tartja magát, sőt, tüzéreinket a Vordere-Schodi Festungból sem verték ki teljesen. Ezeket reggelig még biztosan kitartanak. Utána talán még 2-3 napunk is van addig, mire Nagy-Herold köcsög zsoldosai elfoglalják szeretett falunkat. A legnagyobb baj talán most az, hogy egy barbár hegyivadász-hadosztály felfelé nyomul a Kalicsa-völgyben, és már eljutottak az Édeslyukú-hídig. Igaz, ott keményen védekezünk, és az erdőt is elaknásítottuk. De erre a déli frontszakaszra már nagyon körülményes eljuttatnunk utánpótlást, az erdőn keresztül vezető utakat lövik a barbár helikopterek. Mégis, azt hiszem, ott is sikerrel védekezhetünk akár négy napig is.

Vendel rágyújtott egy cigarettára. A szemei már vérben forogtak, de hangja erős volt és tiszta.
- Ha a barbár mocskok elfoglalják Bogdányt, és elérik a Csádri völgyét, akkor elkezdenek benne felfelé haladni, hogy Kálváriánál kettéváljanak: csapataik egyik fele nyugatnak fordul, a Róka-völgyben, délre attól a helytől, ahol most vagyunk, a nagy része pedig felnyomul a Sajkó-völgyben, egészen az Urak-asztala lábáig, ahol egyesül majd a Kalicsán feltörő barbár hadakkal. Piff-puff! Bogdány bekerítve, a Newpad-Rémai birodalomnak annyi, a Barbár Kánság mindent ural.
Vendel szünetet tartott.
- Úgy gondolom, ez a tervük. De az Öreg Kálvárián 90 mm-es ágyúkat állíttattam fel, a Róka-és Sajkó völgy elágazását épp befogják. Az ellenségnek hatalmas veszteségeik lesznek.
Danton keze emelkedett szólásra.
- A főhadiszálláson mi a helyzet? Lenn az iskolában? Meddig tartja magát?
Vendel megszívta a cigarettáját.
- Semmi. Nincs ott senki. Kamu az egész.
Elvigyorodott.
- De keményen fogjuk védeni a templomtérről. Hadd higgyék azt, hogy ott van a másik hadianyaggyárunk, vagy ilyesmi.
- De…
- Itt van az új főhadiszállás. A csapatainkra már nem számíthatunk sokáig, semmi értelme, hogy óránként odébb költözzünk. A stratégiai tervezésnek már úgyis lőttek. El kell kezdenünk a Fajbunkó missziót… és meg kell egyeznünk Cseppcsávóval.
A többiek erre sóhajtottak egyet.

Vendel szúrósan rájuk nézett. – Én sem bízom abban az állatban, de nincs más választásunk. Régóta fáj a foga Kisoroszira, Nagy Herold hadjárata tavaly keresztülhúzta a számításait. De lefogadom, az inváziós járművek még ott vannak valahol az Áprily-völgyben. És a kis magánhadserege is. A Fajbunkó-misszió végrehajtása egy dolog. Erre elég lesz két nap, de az eredményhez szükségünk van egy teljes hétre. Addig nem bírjuk egyedül. De egy kisoroszi partraszállás… barbár erőket vonna el a bogdányi frontról. Eleget ahhoz, hogy kitartsunk. És ha időt nyerünk, mindent nyerünk. Cseppcsávó nem tud az aduinról. Azt ígérünk neki, amit csak kíván… a végén leszámolunk vele. Könyörtelenül.
A többiek bólintottak. Vendel okfejtése támadhatatlan volt.
- Nos – folytatta a vezérkari főnök. – Fél kilenc van. Danton, neked kell tárgyalnod Cseppcsávóval. Indulj, amint elült a vihar. Legkésőbb 11-re érj vissza jó hírekkel. Addigra készen állunk, ha minden igaz. Ugye Kriszta?
Kriszta, aki nagyon csinos volt az egyenruhában, Molontai Gábrisra nézett.
- Gábris?
Gábris Kiss Robira nézett.
- Robi?
Robi Rauscher Öcsire nézett, aki meg a messzeségbe nézett.
- Ugye? – ismételte Vendel ingerülten.
Öcsi halkan felelt: - Igen.
- Akkor nyomás! Mentsük meg a hazát!