Cím nélküli

Én egy 18 éves lány vagyok. Barna hajú, barna szemű, eléggé alacsony (160 cm alatt) és nem modell alkattal megáldott.Mások szerint nagy melleim vannak, szerintem csak túloznak... Szép közel sem vagyok a magam szemszögéből. Ez az első írásom, direkt anoniman töltöm fel, nem kell tudni senkinek, ki is vagyok.
A mai is egy szép, napsütéses tavaszi nap, de merőben más, mint a többi. "Röpke" 1 év után (kicsit több is meglehet már...) végre újra találkozunk! Végre...! Hogy mennyire vártam már...! Ő életem szerelme, az első és egyben Igaz szerelmem. Ő is a társának tart engem, én is Őt az enyémnek, csak előtte rosszul alakultak a dolgok... Nem rég békültünk ki még csak.
Szóval ma itt lesz! Eljön... Az idő ólom lábakon vánszorog. Az órák nem telnek, a percek is napoknak tűnnek, de én egyre izgatottabb vagyok. Úgy beszéltük meg, hogy 11:30-kor ér be a vonata, akkor találkozunk az állomáson, én ott fogom várni, ahol anno mindig is vártam, annál a régi, kopott kék padnál. Nem tudom mit vegyek fel... Meg van! Csak egy egyszerű póló, ami a kedvence volt és épp ezért eltettem, megőriztem, hozzá pedig a lila nadrág! Pontosan jó lesz! Indulok a buszomra és a szívem a torkomban dobog. A busz nem akar megérkezni... A várakozás egy örökké valóságnak tűnik. Végre itt a buszom! Izgalmam nem csillapodik, sőt... Vészesen közeledünk a városhoz, ahol találkozunk majd. Útközben azon tűnődöm, vajon milyennek lát majd? Ugyan olyannak, tetszek majd még neki? Vagy netán majd elszörnyed, ha meglát és inkább rám sem néz többé? Hiszen eltelt 1 teljes év! Talán már nem fog soha úgy nézni rám, mint azelőtt... Hiszen volt más az életében, nálam jobbak... Aggódom. Már nem is izgatott vagyok, hanem félek. Vajon mi lesz? Mit szól hozzám? És én hozzá? A tűnődésem megszakítja a sofőr hangja, aki további kellemes napot kíván és közli, hogy megérkeztünk. Most 11:12 van. Azaz van 18 teljes percem odaérni, az állomás pedig egy köpésnyire van. Szép lassan lépegetek és igyekszem lenyugodni. Sértésnek venné, ha megérezné vagy meglátná, hogy félek tőle... Nem is tőle, hanem a véleményétől, hiszen mindig bizonygatja, hogy én vagyok a mindene.
És itt vagyok... Ő is közeledik... Elillan minden kétségem, ahogy rám mosolyog.
- Szia! Már nagyon hiányoztál! - mondja egy széles mosoly kíséretében és egy puszit nyom az arcomra.
- Te is nekem! Milyen volt az utad?
- Hát.. Hogy őszinte legyek, meg kell mondjam aggódtam, amíg ide nem értem, nem-e gondoltad-e meg magad vagy nem-e gondolod majd meg, ha meglátsz. Tudod Te is, hogy 1 év sok idő. Féltem, hogy azt mondod majd, menjek haza.
- Ó! De buta vagy! Sosem mondanék ilyent! Amúgy... Én is ezen agyaltam, hogy vajon majd hogyan reagálsz, nem-e utasítasz el.
Ő semmit nem szól, csak megcsókol és ez elmond mindent... Szeret! Tudom! Érzem... Újra boldog vagyok és úgy érzem magam, mint amikor ugyan ezen a szent helyen 15 éves koromban második alkalommal leszállt a vonatról, egyenesen odajött és egy "Szeretlek! Hiányoztál!" után időt sem hagyva megcsókolt... Újra boldog vagyok.
Elindulunk. Sétálunk a városban, mesélünk egymásnak, majd felmegyünk a szobába, amit kivett magának.
Amikor belépünk az ajtón le sem pakol rendesen, csak ledobja a táskáját, amiben a cuccai vannak és nekem esik. Igaz... 1 év sok idő! Még sosem volt ilyen. Úgy csókol, olyan vadul, mégis finoman, mint még soha. Simogat, ahol ér, csókol, és én elvesztem a fejem. Valahogy az ágyhoz érünk, segít levenni a cipőm, a ruháim, mindent. Viszont most már ugyan az a férfi, mint akinek ismertem. Nem mutatja az izgatottságát. Az a lassú, megfontolt, óvatos, figyelmes, gyengéd férfi. Igen...Férfi! Ebben biztos vagyok. Nem kisfiú már ... Ő is felnőtt... Odabújik mellém, és megcsókol. Aztán szép lassan elkezdi csókolgatni a nyakam, közben simogatja a melleimet, hol az egyiket, hol a másikat... Aztán szép lassan a keze kezd lejjebb vándorolni és ezzel egy időben a szája is. Csigalassúsággal közelít a melleim felé, de élvezem, irtó klassz érzés! Erre vágytam azóta, mióta utoljára vele voltam... Imádom, ahogy csókol, ahogy simogat, ahogy olyan gyengéden és odaadóan kényeztet. Amikor eléri a melleim puszilgatja, csókolgatja, nyalja őket felváltva. Aztán elkezdi szívni a mellbimbóm, bár én ezért nem vagyok túlságosan oda. Nem vagyok az a fajta, aki ettől már sikongat vagy netán elkezd nyögdécselni. Nem tehetek róla, nem hoz lázba annyira. Mivel tudja jól nem is csinálja sokáig, csak egy fél percig talán, mert Ő viszont oda van érte! Szép lassan halad a csókjaival lefelé, a keze viszont kihagyja a puncimat és a combomat simogatja. Elér a szeméremdombomhoz és ott megáll. Visszafelé halad. Csókolja a hasam, a melleim, a nyakam, a szám és néha kicsit harapdál is. Ezt nagyon szeretem...! Egy szó sem hagyja el sem az Ő száját, sem az enyémet. Azt hinné az ember, ennyi idő után nem értjük meg egymást, pedig jobban, mint valaha. Csókol, úgy mintha ez lenne csak a léte célja. Aztán abba hagyja és most lentről halad felfelé. Puszilja, nyalogatja a combjaim. Én már csupa nedves vagyok és alig várom, hogy végre ne kínozzon tovább. Egyszer csak megérzem, amint két ujja belém hatol. A szája még mindig a combomon időzik, az ujja viszont egyre kellemesebb érzést okozvan bennem dolgozik. Most sem sikoltozok, csupán egyre szaporábban kapkodom a levegőt. Mindig is imádtam, amikor az ujjaival kényeztetett. Ezt szerettem a legjobban a szeretkezéseinkben. Most szájával áttér a csiklómra, szívja, nyalja, míg az ujjait szaporán mozgatja a puncimban. Egyre jobban melegem lesz, az ajkaim zsibbadni kezdenek és jön, amit oly hőn áhítottam már olyan régóta... Felhúzom magamhoz, a keze viszont combjaim közt marad, Ő csókol, én pedig húzom Őt magamhoz, miközben összeszorítom a lábaim... Sajnos nekem csak így megy, de Ő ezt megérti.
Kis pihenés után akcióba lendülök. Csókolom a nyakát, finoman, lassan. Simogatom a mellkasát, majd a combjait. Én is bejárom az utat, amit Ő. Csókolom a nyakát, a mellkasát, a pociját, de nem hagyja, hogy a számmal kényeztessem, felhúz magához. Átvetem a lábam a derekán és fölé térdelek, majd szép lassan belém hatol. Iszonyat jó érzés... Szép lassan mozgok, de így sem bírja sokáig... Megfeszül a teste, majd annyit mond: "Köszönöm" és megcsókol. Ráborulok és így alszunk, ahogy régen is.