Boldogságos sokmindenség

Tű tü tü tütű don’t worry be happy! Nem is kezdődhetett volna jobban a nap! A kedvenc számomra felugrom. Az órára nézvén rájövök, hogy megint szombat van, máskor úgysem alhatom ki magam. Bezzeg ilyenkor mindig húzom a lóbőrt legalább 10-ig. Nincs suli, nincs meló, nincs lakótárs, nincs probléma, nincs… villáskulcs. Hangosan elnevetem magam. Nem tudom ez miért jutott eszembe, de amikor boldog vagyok, néha eszembe jutnak baromságok. De hogy most éppen miért a villáskulcs az a bizonyos használati tárgy, ami méltónak találtatott arra eszembe jusson, nem tudom. Még mindig nevetek. Felugrom, hangosan éneklek. Minden király, semmi gáz! Körbefutok a lakásban, belefordulok minden tükörbe, beleéneklek legalább egy sort, majd be a gardróbba és magamra húzom a lehető leghülyébb összeállítást. Mondjuk a zöld sapkám, a kék ingem, a fehér nadrágom és a piros cipőm jó lesz. Ezen is nevetek.

Öcsém, ha most valaki látna! Pedig fog, ugyanis nem máshová készülök, mint a nagybetűvel írt és annak mondott ÉLET-be! Ki az utca sürgés-forgásába, hogy emberek között legyek, hogy rájuk mosolyogjak, hogy visszamosolyogjanak rám, és esetleg még szóba is elegyedjenek velem. Mondjuk, ebben az állapotomban úgysem tudnának kihúzni belőlem egy értelmes szót sem. Megint nevetek. Bedobok két kenyeret a pirítóba, majd várok. Fejem a zene ritmusára mozog. Beeeeee happy! Nem hiszem el, hogyan lehet egy szám ilyen jó. Vége a számnak. Neeeeee!!! Egy pillanatnyi csend támad a házban. Pakkk!! Kiugranak a kenyerek, majd utánuk én is ugrom, csak én az ijedtségtől. Egy fél percig nem vágom mi is történt, aztán elkap a röhögőgörcs. Alig bírok a falatokkal. Félek, megfulladok, ha így eszek. Kilépek az ajtón, bezárom magam mögött az ajtót és elindulok. Fütyörészve, nem törődve azzal, hogy mindenki a lépcsőházban hülyének néz. Lecsúszok a lépcső melletti korláton, mint a filmekben. Kilépek az ajtón, ki az utcára. Először csukott szemmel vizsgálódom. Beszívom a reggeli szmogot. Csodálatos! Nevetek. Lassan résnyire nyitom a szemem. A szokásos lakókörnyezet, semmi extra, de mégis olyan szép. A házak gyönyörűek, az emberek is, az autók is, a fák is, minden!

Elindulok az utcán, szépen lassan, majd egyre gyorsabban. A végén indiánszökdelésben megyek. Nem törődöm senkivel, hisz boldog vagyok! Ilyenkor nem állíthat meg semmi és senki. Nevetnek rajtam, nevetek rajtuk. Megunom az ugrálást, sétálva folytatom utam, még mindig a reggeli számot dúdolva. Megnézek minden szembejövőt. Hihetetlen mennyi szép lány! Miért nem vettem eddig észre őket? Egy különösen gyönyörű sétál el velem szembe, rám mosolyog, én visszakacsintok. Mikor elmegyünk egymás mellett még egy utolsó pillantás, majd még hátra is fordulunk egymás után. Megyünk tovább. Nevetek. Szeretem az ilyen kis játékokat. Tudom, hogy valószínűleg sosem látom már de ennyi nekem most elég is volt. Megyek tovább, majd nekiállok futni, nem tudom miért, de jól esik. Elfutok a kedvenc parkomba, ott lefekszem a fűbe. Ránézek az órára. Már délután 3 óra? Nicsak, nicsak! Hogy repül az idő, ha az ember jól szórakozik! Nevetek. Másnap reggel 5-kor kelek, szinte teljesen átfagyva. Felkelek, majd szétesik a fejem. Basszus, pedig megfogadtam, hogy nem nyalok több bélyeget!