BitchyB - amikor a fényképek harcmodorrá avanzsálnak

Még az ágyban feküdtünk, hétvége volt. Átfordultam a másik oldalamra, ott pihegett mellettem, de a szeme nyitva volt. Engem nézett. Lassú mosolyba húzódott a szája:
-’Szia, hogy aludtál?’ - magamhoz húztam, a combját az enyémre emeltem és belecsókoltam a nyakába. Olyan finom illata volt így reggel is.
-’Jöhet a következő?’ – kérdezte játékosan.
-’A következő micsoda?’ – még csak most ébredtünk, el nem tudtam képzelni, hogy miből jöhet rögtön a következő.
-’Hát a következő kép, tudod’ – és az egyik exem fényképét tartva a kezében, elkezdte magát legyezgetni.
-’Jaj, szívem, hagyjuk már abba ezt a hülyeséget! Semmi értelme. Már a játék előtt is úgy gondoltam, hogy Te vagy a legjobb szerető, akivel valaha egy ágyba fújt a szél. Semmi szükség arra, hogy a múltamban vájkáljunk és minden nap akadályversenyt rendezzünk a hálószobában.’
- ’Tévedsz – mondta – ez már nem játék. Tényleg halálra idegesítenek ezek a képek és főleg a gondolat, hogy nem tudsz tőlük megválni!’ – élesen csattant a hangja.

Jól kezdődik a hétvége, még ki sem nyitottam a szemem, de már balhé van. De én már nem akarok több veszekedést magam körül. Volt már elég belőle másokkal, máskor. Ez a lány meg annyira fontos volt nekem, hogy semmiképp nem akartam, hogy rosszul érezze magát mellettem. Hirtelen ledobtam magamról a takarót, átnyúltam fölötte és felkaptam a borítékot, ami az összes fényképet rejtette.
-’Ezekre gondolsz? - és eltéptem egyet – meg erre? – szakadt a következő. Indulatomban széttéptem az összes képet, amit csak a borítékban találtam. Tele volt apró darabkákkal az ágy, meg a kis komód az ágy mellett. Csak nézett rám, nem tudta, hogy erre most mit lépjen. Én még azért lezártam az akciót:
-’Tessék, nincs több kép. Felejtsük el ezt az egészet jó? Inkább menjünk együnk valamit, éhen halok!’ Keltem ki az ágyból, de megfogta a karomat:
-’E-E. És ezzel mi lesz?’ – a kép volt a kezében, amit ébredés után lobogtatott meg - így lesz fair. Róla még mesélj valamit, aztán befejezhetjük’.

Megfogtam a képet. Nézegettem. Ezt a lányt még csak nem is szerettem igazán. Még az ágyban sem volt jó vele. Ha valakinek a képét teljesen fölöslegesen tartottam meg, akkor az ő volt. Bár azért valami eszembe jutott:
- ’Egyszer megleptek az egyik barátnőjével. Váratlanul, a szülinapomon.’ – azt már nem tettem hozzá, hogy a barátnője nagyon nem tetszett, pedig még táncolni is próbált nekem. Emlékszem valami olyan számot raktak be, amit egyébként sem szerettem, és olyan idétlenül mozogtak és vihogtak, hogy hiába a jó szándék, nem tudtam értékelni a showt. Ami utána történt, az is kimerült egy-két hevesebb ’ütközetben’, semmi extra.

Ha visszagondolok, inkább negatív emlékek jutnak eszembe a képről, de erről hallgattam. Egyébként is csak azért tudtam lefeküdni mindkettőjükkel, mert nem voltam szerelmes a barátnőmbe. Ha az lettem volna, akkor nem repestem volna a dologtól. Ez biztos abnormális, de nekem nem kell olyan lány, aki szívesen átenged egy barátnőjének, aki ráadásul annyira középszerű volt, hogy sértésként is felfoghattam volna.

El is gondolkodtam: ha BitchyB most őket is túl akarja szárnyalni, akkor ide kell rángatnia valakit, ellenben amint ezt megtette, már nem is leszek benne biztos, hogy egymásnak találtak ki minket. Ha viszont azt mondja, hogy ezt már nem vállalja be, akkor meg örökre benne marad egy tüske, hogy mégsem tud jobb lenni mindenkinél, ami persze hülyeség, de elég régóta ismerem ahhoz, hogy tudjam, így gondolná. Érdekes kis fejtörő vagy 22-es csapdája vagy mi.

-’Nem is mondtad, hogy voltál már két lánnyal’ – mondta szomorúan. Tényleg nem mondtam:
-’Valahogy nem került szóba idáig, ha meg egyszer csak előállok ezzel, akkor csak rosszul jöhettem volna ki belőle. Nem?’
-’Most is rosszul jössz ki belőle. Vannak még egyéb titkaid is? – kérdezte sértődötten – mert ha igen, akkor inkább most derüljön ki, mint amikor már végleg…izé…’ - és könnyek gyűltek a szemébe.

A francba, erre nem számítottam. Átkaroltam a vállát, magam felé fordítottam a fejét. Olyan szomorú volt, és mindez miattam. Miattam? Azért nem teljesen. Én kezdtem el ezt a bizonyítós-játékot? Nem szabad engednem. Ha most elkezdek esdekelni, akkor mi lesz tíz év múlva?
-’Figyelj Drága! Ez a marhaság egyszer fordult elő, akkor sem volt olyan jó, mint amilyennek tűnt. Tudod, minden srác erről álmodik, én meg úgy gondoltam, hogy inkább előbb, mint később. Most, hogy veled vagyok, már tudom, hogy senki másra nincs szükségem soha többé. Kipróbáltam mindent, amit akartam, ha együtt maradunk már nem fognak hajtani ilyen vágyak. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy örülj neki’ – mondtam és megeresztettem egy félmosolyt bízva abban, hogy ezen is – mint mindenen – tudunk majd együtt nevetni és akkor tudom, hogy minden rendben van.

Tévedtem:
-’Értem, amit mondasz, valahol még igazad is van, de ne várd, hogy tapsikoljak, jó? – kihámozta magát a karjaimból és kiment a konyhába. Ismertem annyira, hogy tudjam, inkább egyedül akart lenni egy picit, úgyhogy nem mentem utána.
-’Addig lezuhanyozok’- mondtam. (Meddig addig? Ezt ilyenkor csak úgy mondja az ember. Csak hogy lássam mennyire maradtunk beszélő viszonyban.) Háttal állt nekem és nem is fordult meg, úgy bólintott. Akkor annyira nincs nagy baj, nemsokára nyugodtan megbeszélünk mindent, összebújunk, eszünk-iszunk valamit és pár óra múlva, már nem marad semmi a nyomott hangulatból.

Beálltam a kádba és megnyitottam a csapot. Forró volt a víz, fel is üvöltöttem, hátha bejön, hogy mi történt velem és akkor megkérem, hogy mossa meg a hátam. Úgy gyorsabban ’olvadna a jég’, de ő nem jött be. Ezután hatalmas csörömpöléssel belecsúsztam a kádba és elkezdtem pacskolni a vizet, mint egy fókabébi, hátha megijed, hogy valami bajom történt. Semmi. Mi a fenét csináljak, hogy bejöjjön? Lehet, hogy nem is hallotta, mert hangos volt a zuhany. Kitaláltam: elzárom a vizet és leverem a fogmosópoharakat és aztán síri csendben maradok. Ha erre sem jön be, akkor nincs is szíve – gondoltam, de itt már röhögtem magamon. Eltekertem a csapot és éppen egy bal felütést készültem bevinni a fogkefémnek (ami aztán ledöntött volna mindent az egész polcról), amikor meghallottam, hogy telefonon beszél valakihez.

Nem tudtam kivenni, hogy mit mondott, de hallottam, hogy csak egy-egy szóval válaszolgat, ami lehetett ’igen’ vagy ’nem’ vagy akár ’megyek’ is. Aztán mintha kérdezett volna valamit. Bravó. Reméltem, hogy nem az anyját hívja azzal, hogy hazaköltözik. Lerakta a telefont. Ha most kattan a Samsonite, akkor komoly baj van. Úgy füleltem, mint még soha, de nem hallottam semmit, ami kattant vagy csapódott volna. A papucsa fel-alá klaffogott a lakásban, úgyhogy eldöntöttem, hogy inkább kimegyek, mielőtt még az én bőröndömet kerítené elő. A kezemet még mindig ökölbe szorítva találtam, de aznap már nem gyilkoltam fogkefét. (Mintha fel is sóhajtott volna…)

Kiszálltam a kádból és törölközni kezdtem. Ám egyszer csak a klaffogás odaért a fürdőszoba ajtó elé, rámkapcsolta a villanyt és bezárta az ajtót. Óriási. Ha most benzint önt be az ajtó alatt, akkor nem marad túl sok esélyem. Mint már az előbb kiderült számomra, senkit nem hat meg, ha zajt csapok vagy segítségért kiabálok. Aztán megint röhögtem magamon. Ez az én életem, nem egy másodosztályú horror, semmi nem fog beömleni az ajtó alatt. (Ugye tényleg nem?) Leültem a kád szélére és vártam. Már hallgatózni sem próbáltam, úgyis értelmetlen lett volna.

Aztán hallottam, hogy kopognak a bejárati ajtón. Ez meg ki a fene? Nem vártunk senkit. Gyanítottam, hogy a telefonhíváshoz van köze.

-’Kopogtak!’ – kiáltottam.
-’Tudom’ – és már nyitotta is az ajtót. Most megint az ajtóra tapadtam, de nem beszéltek. Csak cipősarok kopogását hallottam, meg egy kabát suhogását. Aztán megint csönd. Bepróbálkoztam a kilinccsel, de még mindig nem engedett.
-’Szívem kiengedsz? Nem is, inkább behoznál nekem valami ruhát? Így mégsem mehetek ki! – próbáltam kedves hangot megütni, de nem voltam túl hihető. Viszont annál eredményesebb, mert felkapcsolódott a villany.

Ahogy elvakított a hirtelen éles fény, csak annyit láttam, hogy Bitchy bejön és visszacsukja az ajtót.
-’Látod? Fényt hozok az életedbe és ha akarom el is vehetem!’ – mondta és egy gyors mozdulattal bekötötte a szemem. Olyan jól sikerült a mozdulat, hogy tényleg nem láttam semmit. Most már kezdett összeállni a kép: áthívta egy barátnőjét. Egyszerűen nem bírt veszteni. Viszont ez így olyan bizarr. Én nem akarom, hogy végig tudja nézni, hogy én meg egy másik nő, azt meg én nem akarom végignézni, hogy ő és még valaki. Bár ez utóbbira bekötött szemmel elég kevés esély volt. Nem, semmi bajom az összefonódó női testekkel, de ha már velem költözött össze, akkor ne mástól élvezzen már el!

Bitchy mögém jött és elkezdett kitolni a fürdőszobából. Én vakon csoszogtam kifelé egy szál törölközőben.

Elég szánalmas lehettem. Nem irigyeltem a vendéget, akinek engem kell majd kényeztetni, biztos tartozik egy szívességgel a barátnőmnek – gondoltam.

- ’Szóval ki is a mi vendégünk, aki megengedheti magának, hogy váratlanul beessen hozzánk hétvégén és akivel a jelek szerint majd strip-bújócskát kell játszanom? – senkit nem hatott meg a kérdésem. Gyorsan lepörgettem magamban a lehetséges barátnő-felhozatalt.

Az első, aki eszembe jutott a gyerekkori barátnő volt. Nagyon kedves lány volt, de belőle semmi ilyesmit nem néznék ki. Gyakran jött át hozzánk, szerintem lett volna annyi esze, hogy ne kockáztasson meg egy barátságot egy ilyen akcióval. Bár, ha a barátnőmnek nem volt ennyi esze…Inkább vegyük a következőt: a főnöknője. Nagyon vonzó, késő 30-as nő volt férjjel, gyerekekkel, biztosításokkal, hiteltörlesztésekkel. Nem hinném, hogy ennyire kalandvágyó lenne. Elég kalandos lehet a gyerekek mellett szexuális életet élni.

Ez így nem lesz jó, már csak pár másodpercem van, hogy odaérjünk, ahova éppen csoszogok – akárhol legyen is az az oda – úgyhogy jobb, ha a legjobb és a legrosszabb eshetőségeket mérlegelem.

A legjobb esetbe belegondolni már kész megcsalás lett volna. Volt egy nagyon szép barátnője. Szerencsére nagyon buta volt – legalábbis nekem annak tűnt – úgyhogy nem volt konkurencia Bitchynek.

A legrosszabbtól viszont komolyan meg lehetett ijedni: lepörgettem pár arcot, aztán megálltam egynél. Szerintem el is sápadtam, a lábam is megállt a nagy csoszogásban:
- ’Szívem, ugye nem?’ – kérdeztem hátrafordulva. Aki eszembe jutott, az egy borzadály volt. Még egy robogó vonatból nézve sem tetszett volna senkinek. Annyi plasztikai műtétet csináltatott ez a nő magán, hogy úgy nézett ki, mint egy manga-rajz. Fogalmam nem volt hány éves lehet, de úgy 18 és 64 közé saccoltam. Ez bekötött szemmel nem lett volna olyan fájdalmas – a tudat maga azért nagyon – viszont azt is hallottam róla, hogy akármikor mennek céges kirándulásra, még sosem látta senki fürdeni vagy tusolni vagy egyáltalán vízhez érni. Gondolom olcsó parfümökkel próbálja palástolni a …. Brrr. Már a gondolattól is rosszul vagyok.

-’Ok – és itt most határozottan megálltam – ha nem mondod el azonnal, hogy ki a vendég, akkor leveszem a kendőt a fejemről!’ - hangosan kifújtam a levegőt, hogy lássa, kezd elszállni a humorérzékem. Ahelyett, hogy választ kaptam volna, azt éreztem, hogy hihetetlen erővel löknek rajtam egyet aztán repülök valahova. Szerencsére valami puhára estem, már meg is ismertem, az ágyunk volt. Aztán fürge női test ült rám, kezébe fogta a fejem és a barátnőm hangján megszólalt:
-’Bízz bennem kérlek’ – lágyan megcsókolt. Ezzel megfogott. Nálunk ez egy olyan kulcsszó volt, amit mindketten tiszteletben tartottunk minden körülmények között.

- ’Hát jó, bízom benned’ – mondtam kicsit csikorgatva. Ha tényleg rámengedi azt a retket, akkor az már úgyis válóok lesz. És egyáltalán?! Ne engedjen rám senkit, hagyjuk abba ezt a komédiát! Reggelizni akarok, aztán még visszafeküdni egy kicsit aztán szeretkezni a barátnőmmel. Egyedül. Nem kell harmadik, meg negyedik, csak ő kell! Annyira felhúztam magam, hogy már kaptam a kendőm után. Gondoltam akárki legyen is a másik, szépen kirakom az ajtó elé. Viszont a nagy köríves mozdulatban, amivel a karomat lendítettem a kendő csomója felé, valaki megállított, kattanás, aztán már csak azt éreztem, hogy hozzá vagyok bilincselve a saját ágyamhoz. Fel sem ocsúdtam, a másik kezem sietve csatlakozott az elsőhöz, úgyhogy a kendő maradt, ahol volt. Halk kuncogást véltem hallani.

Na jó, végül is mit cirkuszolok? Lesz, ami lesz. Belehalni nem fogok. Legrosszabb esetben életem újabb mérföldkőnek számító csalódását leszek kénytelen elkönyvelni. Majd évekbe telik, amíg összekapar egy barátom valami aluljáróból, aztán beállok egy gyülekezetbe. (Mostanában hallottam, hogy szkeptikus újságírók időnként elkapnak bigott interjúalanyokat egy fordulóra, úgyhogy tulajdonképpen nekik sem kell nélkülözniük a nemi érintkezés legegyszerűbb formáit)

Legjobb esetben meg… Nem tudom, mi számít legjobb esetnek. A barátnőmben mindenképp csalódni fogok. Miközben így csikorgattam agyam rozsdálló kerekeit, a külvilágból cipzárak halk neszei hallatszottak, előbb bal, majd a jobb oldalról is. Éreztem, hogy valaki ránehezedik az ágyra, picit hozzá is ért a lábamhoz. Ezek szerint elkéstem gondolkodni. Elkezdődött. Az előbbi finom érintést most a törölközőmön éreztem újra, amit egy mozdulattal el is tüntettek rólam.

Finom meleg női test simult a mellkasomhoz majd a fejembe kapaszkodva felhúzta magát, rátérdelt a vállamra és az ágyékát a számnak nyomta. Volt rajta bugyi. Méghozzá ismerős bugyi, ezt én vettem Bitchynek nem is olyan rég. Olyan különleges anyagból volt, hogy simán felismertem.
- ’De örülök, hogy te vagy itt’ - suttogtam és a nagyobb nyomaték kedvéért meg is csókoltam valahol a szeméremdombja környékén. Egy női kéz viszont ugyanekkor hozzáért a lábamhoz, nem sokkal a térdem fölött. Lassan felkúszott a combom tövéig és megsimította a farkamat. Nem foglalkozott vele tovább, de már éreztem, hogy ennyinek is meglesz a hatása. Nem, nem akartam, hogy felálljon neki illetve nekem! Úgy döntöttem, küzdeni fogok a természet ellen, hátha elveszem a másik lány kedvét a játéktól és magától elmegy haza. Közben Bitchy megfordult és most a tangás fenekét kínálta a számba. Éreztem, hogy rányomódik az arcomra, ebből arra a következtetésre jutottam, hogy derékban meghajolt, így az arca a farkam felé közelít.

Egy meleg nyelvet éreztem végigcsúszni a golyóimon, kezek nyúltak a fenekem alá. Már elég régóta lehettem sötétben, mert szinte éreztem, hogy megnyúlik a fülem és valahogy jobban hallok, jobban érzékelem a körülöttem zajló dolgokat. A popsi most kicsit eltávolodott a fejemtől. Hallottam kinyílni egy szájat, de ahelyett, hogy rámcuppant volna, hallottam, hogy lágyan sóhajt, aztán már csukott állapotban hümmög valamit. Aztán megint kinyílt és most már tisztán ki tudtam venni, hogy…
- ’Ugye most nem csókolóztok???’ – elkezdtem rázni a bilincseimet, persze hasztalan. (Még én választottam őket egy rendőr barátom kollekciójából. Jó húzás volt…)
- ’Nem tudom mit csináltok, de hagyjátok abba!!!’- alighogy újra felkiáltottam valaki nyálat csorgatott a farkamra és iszonyú sebesen elkezdte verni. Megint elkezdtem vergődni, - a csuklómat majdnem sikerült eltörni, de a kendő mintha megmozdult volna. Ez új erőt adott.

A farkam közben valakinek a szájába csúszott, kezek karmolták a combomat, Bitchy visszanyomta most már bugyi nélküli punciját (ha az övé volt egyáltalán) az arcomba és körözni kezdett a csípőjével. Kezdtem elveszteni a fejem. Már meg is feledkeztem volna arról, hogy kendő van a fejemen, ha a nagy izgés-mozgásban le nem csúszik az egyik szememről. Viszont ennek ellenére sem láttam semmit, csak egy kívánatos popsit. De már arra sem tudtam koncentrálni, mert a szemem becsukódott és váratlanul elélveztem. Sajnos már percek óta sejtettem, hogy nem fogom tudni megállítani a folyamatot. Hiába szorítottam össze bizonyos izmokat, vettem mélyebb levegőket vagy foglaltam le magam a bilinccsel, a rajtam játszó meleg torok és nyelv, meg a farkamat jól megdolgozó kezek megtették a hatásukat. Hatalmasakat lőttem valakinek a szájába, csak valahol nagyon távolról rémlett fel, hogy talán nem is a barátnőm volt az.

A kezek lassítottak rajtam, a spermám fele is visszafolyt az ágyékomra, de én még mindig csak csillagokat láttam. A punci lassan pozíciót készült váltani és ekkor megdöbbentem. Egy pillanatnyi látótér támadt a nagyajkak alatt és a két comb között, de csak Bitchy kezeit láttam magamon és az ő fejét, ahogy távolodik el a még mindig kemény farkamtól. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk: az ő két szeme és az én véletlenül kiszabadult kukucskáló szemem. Pillanatra megdermedt a levegő, aztán lassan felállt (feneke az orrom előtt kerekedett a helyére) és megfordult. Kicsit állt velem szemben, aztán ráült a térdemre.

Szótlanul néztük egymást, aztán az arcom felé nyúlt és lehúzta a kendőt a fejemről. Még mindig nem szólt egy szót sem, talán azt várta, hogy a másik szemem is kitisztuljon. Pedig már teljesen tisztán láttam mégis azt hittem, hogy káprázik a szemem. Teljesen egyedül voltunk a szobában. Az ágy mindkét oldalán lehúzott cipzárral hevert egy-egy nadrág, de ezen kívül semmi nem utalt arra, hogy valaki még lett volna itt.

-’Lebuktam’ – mondta és szórakozottan piszkálni kezdte a lepedőt. Aztán felkapta a fejét és vádlón nekem támadt:
-’De ugye azt nem vártad, hogy tényleg felhozok ide neked valakit?!’
Nem láthatott a fejembe, de kicsit rosszul esett, hogy ennyire nem ismer:
- ’Ha tudnád mennyire örülök, hogy csak te vagy itt. Nem tudtam volna, hogy mit gondoljak magunkról azután hogy… tudod.’
Megint könnyezni kezdett a szeme és a könnyei közül kérdezte:
- ’Szeretsz még?’ Olyan szép volt és elesett. Semmihez sem volt fogható, ahogy most kitárulkozott előttem. Elengedte magát, arcát a kezei mögé rejtette és zokogni kezdett. Úgy rázkódott az egész lány, hogy nagyon megsajnáltam. Az én torkomat is fojtogatta valami, úgyhogy inkább megszólaltam:
- ’Ha eloldozod a kezem, megmutatom, mennyire szeretlek.’

-’Ne haragudj’ – mondta és gyorsan a kezeim után nyúlt. Klikk itt, klikk ott és szabad voltam. Az arcunk most egész közel volt egymáshoz. Piros volt a szeme, de már nem zokogott, csak szipogott kicsit.
-’Igen, nagyon szeretlek’ – mondtam a szemébe és magamhoz húztam. Ölelgettem, ő meg két kézzel kapaszkodott belém. A mellkasomon éreztem, ahogy gyorsan ver a szíve és valahogy furcsán veszi a levegőt. Megint sírni kezdett és én még jobban magamhoz szorítottam.

-’Tudod nagyon ügyes voltál, ha nem tolod le a kendőt a szememről, még egész sokáig hülyíthettél volna’ Most működött a dolog, mert felnevetett és visszakérdezett:
-’Mit gondoltál ki volt a másik?’
-’Hát – kezdtem – nem volt igazán konkrét elképzelésem, inkább csak reménykedtem, hogy nem a Pokémon.’
-’Fujj, gondolod, hogy én hozzáérnék?’ – itt már tiszta szívből nevetett, hála az égnek.
-’Igazából remélem, hogy senkihez nem érnél hozzá’ – és most komoly volt a hangom és komolyan is néztem rá.

Megint hozzám bújt és hosszan csókolózni kezdtünk. Ezzel lezárult ez a buta játék, nem bántam, hogy vége van, bár voltak pillanatok, amikor nekem is nagyon tetszett. Eltelt a hétvége, a fényképek szerencsére már szóba sem kerültek. Itthon is sikerült befejeznünk a pakolást, akár komolyabb vendégsereget is fogadhattunk volna, olyan takaros kis lakást varázsoltunk az egy hete még pangó szobákból.

Bitchy hétfő reggel korábban is kelt mint én – már az ő szabadságának is vége volt – arra még emlékszem, hogy megcsókolt mielőtt elment és mondott valamit a lágy tojásról, de nekem még volt egy kis időm, úgyhogy visszaaludtam egy kicsit. Amikor felkeltem kinéztem az ablakon, ahogy rutinszerűen minden nap tettem, aztán kimentem a konyhába. Még gőzölgött a tojás a meleg vízben, egy üveg tál alatt apró tonhalas szendvicseket találtam citromkarikákkal. Nagyon tetszett benne, hogy ilyen házias. Ezt a kényeztetést nem csak kivételes alkalmakkor kaptam meg, minden alkalmat megragadott, hogy megmutassa milyen jól jártam vele. Természetesen én is minden pillanatban éreztettem, hogy tisztában vagyok vele, micsoda kincshez jutottam vele.

Nem sokkal később útra készen keresgéltem a kulcsom, amit az előszobában meg is találtam egy kis fehér, fényes felületű papírlapon, amin a következő volt olvasható cirkalmas kis kézírással:

„Drága Életem!
A múlt héten egy gyerekes játékot játszottunk, tudom inkább én erőltettem, mint Te. Az az igazság, hogy még mindig nem tudok szabadulni a múlt árnyképeitől és ezért a segítségedet kérem. A papír másik oldalán található úriember egyszer elvesztett egy fogadást ellenemben. Cserébe három órán keresztül kellett kényeztetnie a nyelvével ;-) Nem volt rossz, de szerintem ennél Te jobban tudsz ;-) Ha szeretnéd látni, ahogy megsemmisül a kezedben tartott fénykép, akkor lepj meg valamivel!
Örök szerelmed: Bitchy”

Hát ezt megkaptam. Csőbe voltam húzva. Megfordítottam a papírt és a túloldalon egy sugárzó mosolyú fiatalembert láttam egy vitorláshajónak támaszkodva. Hogy rohadna meg a szemét! Legszívesebb rátekerném a vasmacskát a nyakára, aztán indulhat a Kék Szalagért. Aztán lenyugodtam, még egyszer elolvastam a levélkét és most már mosolyogva kaptam a telefonom után és tárcsáztam.

-’Na, hol találkozunk ebédszünetben?’ – kérdezte Bitchy hangja pajkosan és én csak nevettem, csak nevettem.
-’Figyelj csak!’ – és elkezdtem a telefonhoz közel szép lassan szakítani a képet.
-’Héééééé, ez így nem ér, előre nem szabad…’
-’Most, hogy a Nemo kapitányod végleg elsüllyedt én mondom meg, hogy mi az amit szabad’ – vágtam a szavába vigyorogva – ’az irodádban foglak kinyalni, ha tetszik ha nem. Ha jól emlékszem ma úgyis csak webkamerán keresztül tárgyalsz, azt, hogy az asztal alatt mi történik, senki nem fogja tudni. Már indulok is!’ - és letettem a telefont mielőtt ellenkezni tudott volna. Pedig ha tudtam volna, hogy végig mosolygott…