Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A nők bosszúja, 1. felvonás. történetnek a folytatása.
(Fantázia történet)
A történet a fantázia szüleménye, BDSM és Horror keveréke, de alapvetően a horrorba tartozik....
Lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem. A fejem...
Sziasztok! Ez egy skicc, az első írásom. Szeretnék rá őszinte kritikát kapni! A történetet...
Friss hozzászólások
Marthy: Mmm! Lányként os imádós történ...
2024-03-28 16:03
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:47
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:46
Materdoloroza: Pedig én is vártam a folytatás...
2024-03-27 22:41
Dr. Stephen P. St.John: Sajnálom, hoyg nem tette egyér...
2024-03-27 20:43
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Az utolsó vonat Ungvárról - 14. 1944 október, Kárpátalja: ...

István ekkor új parancsot kapott: gyűjtsenek össze minden fegyveres erőt és irányítsák a védelmi állásokba. Az írásbeli utasításokat Gyula szóban egészítette ki: mindenkit, aki el tud sütni egy puskát, harcba kell küldeni.
- Akkor is, ha nem megfelelő a kiképzésük? – kérdezte István.
- Akkor is. Mindenkire szükségünk van.
- Ha nem képezzük ki őket a hegyi harcokra, a biztos halálba küldjük őket.
- Ahogy a Don-kanyarban is ez várt rájuk. Mégis, visszatértünk – próbálta megnyugtatni Gyula.
- Kevesen és vesztesen.
- Vesztettünk, de nem semmisültünk meg. Ez is győzelem. Mohácsnál létszámarányosan ugyanannyian haltak meg, mint most a Donnál, de akkor megsemmisült az ország, most viszont még képes harcolni. És harcolni is fog.
- Eddig nem volt jellemző rád a történelemfilozófia – csodálkozott István.
- Katasztrofális időkben az ember Istenhez vagy a történelemhez menekül. Mivel nem vagyok vallásos, nekem az utóbbi jutott.
- Szerinted még van értelme küzdeni? Mit mond a történelem?
- Te is tudod, mi jár azoknak, akik csüggeteg szavakat ejtenek ilyen helyzetben.
- A helyszínen felkoncolandók – bólintott István. – De most nem a szolgálati szabályzatról kérdezlek, hanem az őszinte véleményedről.
- Olyanom nincs. Katona vagyok, a parancsok mögé tudok bújni.
- Akkor is, ha tudod, hogy nincs értelme?
- A hazáért mindhalálig, emlékszel, ez volt az eskünk.
István erre olyat válaszolt, amit eddig még sohasem mert kimondani:
- És hol van az a haza, amiért még érdemes meghalni? Ma már Magyarország elveszítette önállóságát, csak a nácik egyik megszállt tartománya, egy Gau vagyunk. És ami még rosszabb: elveszítettük a becsületünket is.
- Arra gondolsz, amit a megszállt területeken műveltünk a civilekkel és itthon a zsidókkal?
- Igen. Arra is. És arra, hogy minden viszonylagossá vált. A becsület, az erkölcs. Amikor Budapesten voltam a kórházban, láttam, hogy mindenki csak az élvezeteket hajszolja, a kereszténység csak egy vékony máz az országon.
- Sötéten látod a dolgokat. Gondolj arra, hogy mi még mindig a jobbat képviseltük. Az ukrán és az orosz paraszt a felszabadítót látta bennünk, aki visszaadja a földet és a szabadságot.
- Nem sokáig – legyintett István.
- Persze, az álmok, az első napok lelkesedései mindig szertefoszlanak. De amikor visszavonultunk, hányan könyörögtök, hogy vigyük őket magunkkal? Magyarország szemére hányod, hogy összegyűjtöttük és deportáltuk a zsidókat Németországba, ahol ki tudja, miket csinálnak velük, de elfelejted, hogy Romániában élve hentes kampóra akasztották őket és úgy kínozták őket halálra.
És szidod a pesti világfiakat is, hogy nem elég erkölcsösek. De elfelejted azt, hogy amikor reggel kijönnek a mulatókból és bevonulnak, ők is az utolsó csepp vérükig harcolnak. Minden viszonylagos, de ebben a felfordult és becstelen világban mi még mindig a jót, a jobbat képviseljük. És ezért kell harcolnunk.
- Nem veszed észre, hogy ugyanazt mondod, amit én? – vetette barátja szemére kétségbeesetten István.
- Mire gondolsz?
- Hogy minden viszonylagossá vált. A jó, az erkölcs és az is, hogy mi helyes. Én viszont abban hittem eddig, hogy a haza, Magyarország jó. Hogy nekünk az a küldetésünk, hogy valami többet, valami jobbat mutassunk a többi népnek. Az igazságot, a jogot, a szabadságot. Trianon se csak azért fájt, mert a magyar testvéreink nem élhettek szabadon, hanem azért, mert a korábban velünk élő népek az új határokkal ettől az igazságtól zárták el magukat. Ha csak a mi szabadságunkról lett volna szó, talán nem arra teszem fel az életemet, hogy visszaszerezzük az elcsatolt magyarlakta területeket, de hittem abban, hogy az egyetemes igazság és szabadság nevében is cselekszünk.
- Ezt pont te mondod és pont itt? Kárpátalján, ahol a lakosság kétharmada még a régi világban sem volt magyar? Ezzel hogy számolsz el magadban?
István elgondolkozott.
- Hittem abban, hogy ide nem csak a magyar világot, hanem a szabadságot hozzuk el. Hogy többet nem kell senkinek sem hátrányt szenvednie, azért mert német, ruszin vagy akár zsidó. Hogy a Szent Korona újra összefogja ezt a soknyelvű és szokású nemzetet.
- Ez üres idealizmus, kávéházi világpolgárok filozofálgatása. Magyar vagyok, elsősorban a magyar szenvedés fáj nekem. A németekről gondoskodjon a Birodalom, a tótokról Szlovenszko. Miért kellene mindenki szenvedését a vállunkra venni?
- Ha csak a saját fajtánkkal törődünk, miben különbözünk a többiektől?
- Miért kellene különböznünk? Mire mentünk a Trianon előtti nagy türelmünkkel és szabadságunkkal? Széttiportak minket azok, akiknek nem voltak erkölcsi aggályai. Azok az erősek, akik harcolnak és nem gondolkoznak, nem kételkednek.
- De akkor mi értelme van a küzdelmünknek?
- Hogy minden hibájával együtt, de legyen egy magyar – nyomta meg Gyula alig észrevehetően ezt a szót - ország is, ahol otthon lehetünk. Ha elbizonytalanodunk egy magasabb erkölcsiség nevében, könyörtelenül eltipornak. És akkor még rosszabb világ jön ránk.
- És a még rosszabb felment minket a felelősség alól, hogy behunytuk a szemünket és néma cinkosként társtestessé váltunk?
- Igen, mert ha nem harcolunk azért a világért, amit te bűnösnek tartasz sok mindenben, akkor bűnössé válunk az elkövetkezőben. Aki ma nem harcol a nácik oldalán, bűnös lesz az újabb kommünben.
- És fordítva?
- Hogy érted? – kérdezett vissza Gyula.
- Tegyük fel, hogy mégis győzünk.  Nem mi, hanem a nácik. Szerinted akkor mi maradna meg Magyarországból? Szolganép, nibelungok lehetünk csak. Ebben nem lennénk bűnösök?
- A helyzet szerintem egyszerűbb. A németek velünk vannak, az oroszok lőnek ránk. Ha nem tetszik, nem kell részt venned benne.
- Ezt kikérem magamnak! – csattant fel István.
- Nézd, te még beteg vagy, bármennyire is tagadod, nem épültél fel teljesen, a Don-kanyarban, hogy már bizonyítottál, elintézhetem, hogy hazamehess. De mi maradunk.
- Ha nem lennénk barátok, akkor most kihívnálak párbajra.
- Felesleges rám pazarolnod a golyót, inkább egy ruszki lőjön le. Mégiscsak más érzés lenne. De komolyan mondtam, nem akartalak megsérteni: te jogosult lennél arra, hogy a hátországba menj a családoddal. Beteg vagy, már megjártad a hadak útját. Miért akarsz mégis maradni?
- Talán azért, mert bármennyire is ésszerűtlen, ez a föld is a hazám. Nem itt születtem, nem itt nőttem fel, még az őseim sem innen származnak, mégis ez a föld: magyar. És arra tettem esküt, hogy ezt fogom védeni, ha kell, az életem árán is. Maradok.
- Ha az eszemre hallgatnék, akkor megpróbálnálak lebeszélni, de azt hiszem, akkor magadat kellene megtagadnod.
- Már majdnem úgy beszélünk, mint a politikusok – nevetett fel István.
- Egy őrült világban élünk, néha tévedésből ők is mondhatnak igazat! – nyugtázta Gyula. De valahogy nem volt őszinte a nevetése.
Folytatások
2529
Még ma sem tudjuk pontosan, hogy hány magyar és német halt meg a kárpátaljai deportálásokban. Igaz, itt nem került sor olyan vérengzésekre, mint Erdélyben, vagy a Délvidéken, de az embertelen körülményekbe (élelmezés nélkül halálmenetek, ahol lelőtték, aki nem bírt továbbmenni, a téli hidegben szabadban töltött éjszakák, embertelen munka*) a deportáltaknak több mint a fele belehalt. Csak Szolyván (ahol összegyűjtötték a foglyokat, mielőtt továbbhajtották volna őket, 10-15 ezer teste nyugszik...
2398
Ezek lennénk mi, gondolta István. Egy csapat riadt szerencsétlen, akik tülekednek, hogy fel tudjanak szállni a vonatra. Minden civilizációs máz lekopott rólunk, hol van már a „kultúrfölény”, amiről annyit hallottunk régebben? Csak egyetlen ösztön, a túlélésé irányít minket. Engem is, gondolta őszintén. Ha már csak három hely lenne a vonaton, én is megölnék mindenkit, aki az utamba áll.
Pattanásig feszültek az idegek, amikor végre hozzákezdhettek a felszálláshoz. Egy kalauz nyugtatgatta...
2413
- Egyszer a szemedben kérdés volt… Emlékszel? Amikor a frontra indultam, a szemed azt kérdezte, hogy szeretlek-e és azt válaszoltam, hogy igen. És ma is ezt válaszolom: szeretlek. És ennek a szeretetnek a nevében kérlek, hogy keltsd fel a gyerekeket és csomagolj.
A nő a férfi szemébe nézett és csak ennyit mondott: - Hiszek neked.
- Köszönöm. Én addig elmegyek, de legkésőbb egy óra múlva itt vagyok.
- Hová mész?
- Akit lehet, riadóztatok. A barátainkat, az alárendeltjeimet.
2444
Mert Darwinnak és Hitler uraknak nincs igaza: az ember több, többnek kell lennie, mint egy ösztönvezérelt, túlélésre és szaporodásra játszó állat. Mindig ott van a jó és rossz közötti választás és mindig választani is kell. Talán nem is az a fontos, hogy mindig a jót válasszuk, hiszen gyengék vagyunk, tudatlan parasztok a történelem sakktábláján, hanem maga a választás, hogy ne hagyjuk magunkat sodorni az aktuális árral. Igen, küzdeni fog és megőrzi a családját és azt, ami emberré, morális...
2417
- Hát… - vakarta meg a fejét Iván. – Nagyon úgy tűnik, hogy itt se magyar, se cseh világ nem lesz, hanem csak orosz, bocsánat, ukrán.
- Mit tud?
- Tulajdonképpen én egyszerű ruszin paraszt vagyok, nem értek a politikához, hogy a nagyurak vagy elvtársak hogyan egyeztek meg egymással, de azt látom, hogy hiába vannak itt a cseh hivatalnokok, se a nép, se a katonák nem veszik őket semmibe se. Ha reggel bejön a faluba egy cseh és mond valamit, az orosz estére csak azért is az ellenkezőjét...
Előző részek
2218
Fennhangon mindenki árulást emlegetett, de magukban azt kérdezték: nekünk magyaroknak, nem ugyanezt kellene-e tennünk? Mert szép dolog a szövetségesi hűség, de a nácik nem árulták-e el már sokszorosan? Megszálltak minket, letartóztatták a magyar hazafiak jó részét. De csak eddig jutottak a gondolataikban, mert eszükbe jutott a másik oldal: mi vár rájuk, ha a szovjet birodalom kebelezi be őket. A náci koncentrációs táborokról még csak ellenőrizhetetlen rémhírek terjedtek, de Katyn borzalmait...
2449
A rémálom, ami körülöttük és a lelkekben zajlott rosszabb volt, mint ami keletről közelgett. Az ország élte tovább mindennapi életét, az üzletek nyitva voltak, a színházak és a mozik gondoskodtak a felhőtlen szórakozásról, a nyilasok még mindig a politikai perifériájára szorultak – és éppen ez volt az abnormális. Mert százezrek tűntek el az országból, s a maradék élethalálharcra készült. Mindenki tudta: a haza sorsa itt fog eldőlni, a Kárpátokban kiépített védvonalakon.
2610
Ha a lakosság tanácstalan volt ezekben a napokban, akkor a honvédség tehetetlen. A Legfőbb Hadúr, Horthy nem adhatott utasításokat, hiszen elvágták a külvilágtól, a miniszterelnöknek, Kállay Miklósnak bujkálnia kellett, a vezérkar egyértelmű utasítások hiányában nem mert lépni. Nagy kérdés, ha ezekben a napokban Horthy a várbéli őrhelyén tartózkodik, másképpen alakult volna-e a magyar történelem?
2265
A negyvennégyes év a viszontlátással kezdődött: István ezrede végre visszatért Kárpátaljára, hogy felkészüljenek a végső összecsapásra. Belakták a védelmi vonalakat, hegyi kiképzést kaptak. A csontvázkatonák, akikből már kifagyott a lélek, most, az otthon levegőjén újra életre keltek. Most már nem a koncot, a megszállt területet kellett védeniük, hanem a szülőföldjüket. A kimenőn néha-néha hazalátogathattak, s egy-egy nap otthon többet ért, mint ezer lelkesítő szózat.
2248
...mindent tudunk, még ha semmivel sem merünk szembenézni. Tudjuk, hogy ez a háború elveszett, de ha Hitler győzne is, akkor sem lenne sokkal jobb a sorsunk. Minket halálra ítéltek. És azzal, hogy fenntartjuk a régi életformánk látszatát, a gazdagság díszleteit, erre mondunk nemet. Hogy ha nem is tudunk változtatni a pusztulásunkon, de elfogadni sem fogjuk soha. Hogy mi sem a szép új európai rendet, sem a keleti despotizmust nem akarjuk, hanem a magunk módján élni. És élveteg mosollyal...
Hasonló történetek
5007
Egy fiatal huszonöt-hat éves fiú lépett be. Kissé nyomott volt az arca és elég cingár volt, de Susan próbálta a jó tulajdonságait nézni. A fiú mellé ült és félresöpörte a lány haját. A nyakát majd a vállát kezdte csókolgatni. Kezeivel a lány hasát simogatta és néha betévedt a topp alá is...
4228
A repülőút kellemes volt és Cooper két óra múlva már a washingtoni lakásban volt. Ez nem volt olyan előkelő, mint a New Yorki, de azért nagyon otthonosan volt berendezve. Kapus sem volt, így Cooper simán bejutott. Gyorsan felmérte a terepet.
Hozzászólások
AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: