Az edzőtárs

Amikor először megláttam, úgy éreztem, mintha egy hirtelen elektromos ütés csapott volna a szívembe, ami ettől azonnal ki akart volna robbanni a mellkasomból. Csak egy pillanat volt, amíg rátekintettem, de ez is épp elég volt, hogy az életemet örökre megváltoztassa.
Régóta jártam már abba a konditerembe. Talán tudat alatt azért is, hogy az izmos testek látványában tobzódjak, de mindenkinek azt mondtam, és talán magamnak is ezt akartam bemagyarázni, hogy pusztán a rendszeres edzés miatt járok oda minden nap. Ez végülis igaz is volt. De persze sohasem tagadtam meg magamtól, hogy rajta felejtsem a pillantásomat egy-egy széles vállon, izmos hasfalon, formás fenéken, vagy a hideg zuhany alatt megkeményedő hímtagon.

Régóta tudatában voltam annak, hogy a férfiakhoz is vonzódom. Sőt! Talán még egy jól kigyúrt férfitest jobban fel is izgatott, mint egy félmeztelen nő látványa. Kevesen tudtak ezirányú vonzalmaimról és ők is mind azt mondták, hogy egyáltalán nem látszik rajtam, hogy „más” lennék. Ennek a biztos tudatában még élveztem is, hogy az utcán, vagy a buszon, egy kis odafigyeléssel, a lebukás veszélye nélkül futtathatom végig a tekintetem egy-egy formás testen, legyen a tulajdonosának akármi a lábai között.

Eddig csak egy férfival voltam együtt, aki megtanított arra, hogyan szerezzek örömet egy azonos neműnek. Ez kicsit furán hangzik. Kicsit… mesterkélten, de ő mondta így. Én sosem neveztem volna tanulásnak, de az tény, hogy neki köszönhetem, hogy amiatt már egy cseppet sem féltem egy másik férfihoz közeledni, hogy nem tudom, mit csináljak, ha arra kerül a sor. Egész más aggasztott.
Mióta vele, az első… mondjuk ki, férfi szerelmemmel, vége lett, egyedül éreztem magam. Már mióta az eszemet tudom, tisztában voltam azzal, hogy a mai világban milliónyi hozzám hasonló éli mindennapjait, de akkor sem mertem lépni. Ha megláttam egy vonzó férfit, akit szívesebben megismertem volna közelebbről, egyből elszorította a gyomromat a félelem, hogy ha megtudja, undorodva fog rám nézni és többé szóba sem áll velem. Emiatt már nem is próbálkoztam, csak megelégedtem annyival, ha titokban bámulhatom őket.
De ő más volt. Bár még soha azelőtt nem láttam és nem is tudtam róla semmit, éreztem, hogy ő több mindenki másnál, akit futni hagytam az elmúlt évek alatt. Az eszem azt súgta, türtőztessem magam, mert nem viselném el, ha visszautasítana és az arcára az a lesújtó, semmi mással össze nem hasonlítható undor ülne ki, de a szívem viszont mintha morzejelekkel azt verte volna a bordáimhoz újra és újra, hogy tegyem meg.

Nem tudtam dönteni, ezért inkább elfordítottam a fejemet, hogy ne is lássam őt, de hamarosan azon kaptam magam, hogy a szemem sarkából mégis őt bámulom, miközben igyekszem álcázni magam és ügyetlenül próbálom lehámozni magamról a ruhámat és begyömöszölni a ruhásszekrénybe.
Az öltöző dugig volt, de én csak őt láttam. Egyszerűen megbabonázott a látványa. Magas volt és izmos. Fekete haját rövidre vágta, acélszürke szemei pedig mintha mindent látnának. Amikor egy pillanatra rám tévedt a tekintete, úgy éreztem, mindent tud rólam. Tudja, hogy ki vagyok, és hogy kívánom őt. De ő talán észre sem vett, csak átsiklott rajtam a tekintete. Az a tekintet, ami egy pillanat alatt mindent el tudott felejtetni velem. Bár még csak alig pár másodperce lépett be az öltöző ajtaján, olyan volt, mintha már hosszú évek óta ismertem és csodáltam volna, ha csak tisztes távolságból is.

A felsőtestén dagadó izmok kusza, de mégis szabályos fonata és hosszú, feszes lábai, melyek olyanok voltak, akár egy bikáé, furcsa mód szintén olyannak tűntek, mintha milliószor láttam volna őket. Hamarosan már csak egy szál alsógatyában állt mellettem és láttam, hogy a vékony szöveten át kidudorodik méretes szerszáma. Arcán valami eksztatikus mosoly suhant át. Vajon mire gondolhat? Vagy inkább kire? Egy ilyen Adonisznak biztosan van barátnője. Nem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen jóképű és izmos férfi mellett ne legyen egy nő, aki egy fárasztó, átdolgozott nap után lehámozza róla az összeizzadt ruhát, ujjaival végigsimít dagadó izmain, majd megmarkolja az ágyékát és a szájába veszi a hatalmas, izgatottságtól dagadó falloszát.
Egy pillanatra megremegtem. Ahogy lehunytam a szemem, magam előtt láttam őt meztelenül, az ágyon fekve, ahogy egy nő apró kezei simogatják. De az apró kezek hamarosan eltűntek és saját magamat láttam ott, ahogy végigfuttatom az ujjaimat a feszes mellkason, a kőkemény hasfalon, majd végigsimítom a combjait és megmarkolom gigantikus méretű hímtagját.
Ismét megremegtem és éreztem, hogy már az én nadrágom is kezd egyre szűkebb lenni. Megráztam a fejem és gyorsan igyekeztem másra terelni a gondolataimat. Felvettem a sortomat és az edzőtrikómat, begyömöszöltem a ruháimat a szekrénybe, gyorsan elfordítottam a kulcsot a zárban, hogy minél hamarabb kimenekülhessek az öltözőből.
Igyekeztem minden gondolatot száműzni a fejemből, miközben megállás nélkül hajtottam magam a különböző edzőgépeken. A futópadon, majd a szobabiciklin, aztán a súlyzóknál. Minden, de minden gondolatomat félresöpörtem, mert mind csak körülötte forgott. Igyekeztem egyedül arra összpontosítani, amit épp csinálok és közben számoltam, hanyaggyára emelem már meg a súlyzót.
Százhuszonöt… százhuszonhat… százhuszonhét… - nyögtem magamban és a karom már le akart szakadni, de én meg sem nyikkantam, csak összeszorítottam a fogaimat és folytattam tovább.
Végül, amikor már a testem annyira elzsibbadt, hogy megmozdulni és alig bírtam, és az agyam is teljesen kiürült, végre leeresztettem a súlyzókat is kifújtam magam. Azt hittem, hogy végre vége. De tévedtem. Amint abbahagytam a mozgást és a számolást, lelki szemeim előtt ismét megjelent ő, amint ott áll mellettem, lehunyja a szemeit, arcán mennyei mosoly suhan végig és az alsónadrágja egyre jobban kidagad. De az agyam nem állt meg azzal, hogy az emlékképeimmel kínozzon. Hirtelen azt vettem észre, hogy az emlékkép kinyitja a szemét, felém fordul és rám mosolyog.
Ez már több volt annál, amit képes voltam elviselni. Gyorsan keresnem kellett valami elfoglaltságot. mivel már egyszer végigmentem az összes edzőgépen, úgy döntöttem, teszek még egy kört és ismét felültem a szobabiciklire.
Úgy tekertem, mint egy őrült, és úgy éreztem, hogy ismét kitisztul az agyam, amikor ismét megjelent előttem az a mosolygó arc. Először azt hittem, csak egy újabb látomás, amivel az agyam akar kínozni, de aztán rájöttem, hogy mégsem az. Valóban ő sétált felém mosolyogva és felült az enyém mellett lévő biciklire.
- Hello! – szólított meg. A szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem, ott helyben szívrohamot kapok. De szerencsére ő ebből semmit nem vett észre. – Még sosem láttalak itt korábban.
Válaszolni akartam, de a szám teljesen kiszáradt. Szárazakat nyeldekeltem, hogy aztán a palackomban maradt víz felét a torkomra öntsem.
- Pedig én minden nap itt vagyok. – nyögtem ki végül és az arcomra erőltettem egy mosolyt. Az igazat megvallva, nem is volt igazán erőltetett. Inkább csak az okozta a zavaromat, hogy nehogy túl félreérthetően nézzek rá. Pontosabban nem is félreérthetően, elvégre pont azt akartam elérni, hogy félreértse a reakciómat és csak puszta barátságos gesztust képzeljen mögé, ne pedig… azt… amit valójában érzek.
- Értem. – nevetett. – Akkor eddig bizonyára elkerültük egymást.
- Minden bizonnyal. – helyeseltem.
- Tomi vagyok. – nyújtotta felém a kezét. Én is bemutatkoztam és bizonytalanul megszorítottam a felém nyújtott jobbot.
- Erős a fogásod. – mosolygott rám, amitől kissé zavarba jöttem, hiszen úgy éreztem, hogy az ő kemény szorítása mellett az enyém teljesen elenyészik.
- A tiéd is. – válaszoltam csálé vigyorral, amire ő csak nevetni tudott.
Alig bírtam türtőztetni magam. Az a nevetés… olyan volt, mintha nem is evilágról érkezne. Legszívesebben azonnal felpattantam volna a szobabicikliről, odaugrottam volna hozzá, hogy átkaroljam és megcsókoljam. De a minden tagomat gúzsba kötő félelem megakadályozott. Mi lesz, ha visszautasít? Mi lesz ha… undorodni fog tőlem? Azt nem élném túl.
- Bizonyára nagyon sokat edzel.
- Hogyan? – néztem rá zavartan, magamhoz térve a merengésemből.
- Azt mondtam, bizonyára nagyon sokat edzel. – ismételte meg.
- Igen. – bólintottam. – Le kell vezetnem valamivel az egész napos feszültséget.
- Meg tudlak érteni. – helyeselt. – Mindig kell egy kis mozgás. És… a lányoknak is jobban tetszenek az izmos pasik.
Most rajtam volt a sor, hogy nevessek. Már azon voltam, hogy rávágjam, nekem is jobban tetszenek, de aztán elharaptam a nyelvemet. Még ennyit sem akartam megkockáztatni. Csak néztem őt és vigyorogtam bárgyún, mint egy hatökör. Ő viszont ebből nem vett észre semmit. Szerencsére.
Ahogy teltek a percek, magam is meglepődtem, mennyire el tudtam lazulni. Bár még mindig ott volt az a kellemetlen nyomás a gyomromban, de legalább beszélgettünk és minden rendben haladt. Igyekeztem nem szóbahozni semmi olyasmit, mint a szerelem, vagy a szex. Még azt a kérdést is messziről elkerültem, hogy van-e barátnője, pedig a korábbi megjegyzésére ez magától értetődő lett volna. Szerencsére ő sem hozott fel ilyen témákat. Többnyire csak arról az egy dologról beszélgettünk, ami közös volt bennünk és összekötött minket… Már ha beszélhetek egyáltalán kötelékről kettőnk között. Vagyis a kondizásról.
Nagyon kedves volt és segítőkész. A nap hátralevő részét együtt töltöttük. Együtt emelgettük a súlyzókat és megosztottuk egymással a módszereinket, amikkel hatékonyabbá lehet tenni a gyúrást.
Észre sem vettem, mennyire szalad az idő. Már sötét volt, amikor elhagytuk az edzőtermet és jöhetett a zuhany.
Azt kívántam, bárcsak előbb eljöttem volna. Vagy legalább bennmaradtam volna, amíg ő a zuhanyzóban van. Alig bírtam ki, hogy a szemem sarkából ne bámuljam őt, ahogy a szemben lévő fülkében áll a zuhanyrózsa alatt. Mintha csak direkt abba a fülkébe állt volna, amelyre a legjobb rálátásom volt az enyémből. Háttal állt nekem, így nem vette észre azokat a vágyakozó pillantásokat, amiket felé vetettem. Legalábbis én úgy gondoltam, hogy nem veszi észre. De még így sem mertem hosszabb ideig bámulni. Nem attól féltem, hogy megfordul és meglátja, hogyan bámulom őt… Vagy legalábbis nem csak attól. Sokkal inkább az aggasztott, hogy minél tovább bámulom, annál elfojthatatlanabb vágyat érzek, hogy odalépjek hozzá, átkaroljam, és… De nem. Erre gondolnom sem szabad. Már széles vállainak, feszes combjainak és kemény fenekének látványa is úgy felizgatott, hogy a lábam között lapuló kis fickó úgy mutatott előre, mintha csak az irányt mutatná, ahova mennem kell.
Inkább megfordultam, hogy ne is lássam. De nem tudtam megállni, hogy néha hátra ne pislantsak izmos testére. Aztán ismét az a fura reakció futott végig rajta, ami korábban is az öltözőben, és aminek kiváltó okában még most sem lehettem teljesen biztos.
A teste megmerevedett. Enyhén oldalra fordult, így láthattam, hogy behunyja a szemét és a száját résnyire nyitva liheg. Nem tudtam nem észrevenni, ahogy izmos hímtagja kikandikál a combja mögül.
Egyszerűen hatalmas volt. Nem is láttam még ekkorát. Nem mintha olyan sok farkat láttam volna már életemben… sajnos. De ez szinte már természetellenesen gigantikus volt. Vagy csak én láttam annak? Izmos rúdként meredezett előre és még két méter távolságból is láttam, ahogy lüktetnek benne az erek. Olyan érzésem volt, mintha kikandikálna Tomi lábai közül és hívogatna.
Azt hittem, ott helyben elvesztem a fejem. Éreztem, hogy az én ágyékomban is lüktetni kezd a vér és az agyamat elborítja valami ősi tompaság. Gyorsan elfordítottam a fejem és szorosra zártam a szemeimet, de az érzés csak nem akart elmúlni.
Öntudatlanul nyúltam a farkamhoz és kezdtem húzogatni rajta a kezemet, hogy kielégítsem a vágyaimat. Összeszorítottam a számat, nehogy túl hangosan felnyögjek és felkeltsem a figyelmét. Csak később jutott eszembe, hogy talán ő is épp ezt csinálta a hátam mögött, mert amikor végre kiléptünk a zuhanyzóból, az arcán furcsa mosoly húzódott végig. Már majdnem megkérdeztem, hogy min mosolyog, de végül lenyeltem a kérdést. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni őt… de sokkal inkább nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni magamat, mert a tekintetéből azt olvastam ki, hogy az én arcomon is valami hasonló kifejezés ülhet.
Szó nélkül öltöztünk fel, hogy aztán kisétáljunk az épületből és az ajtó előtt elbúcsúzzunk. Először nem tudtam, hogyan is viselkedjek. Szívem szerint búcsúcsókot nyomtam volna a szájára, vagy legalább átöleltem volna, de végül csak egy kézfogás lett belőle. Hasonlóan erős, mint a bemutatkozáskor.
- Remélem még összefutunk. – mosolygott rám, amitől majdnem elájultam.
- Én is remélem. – válaszoltam száraz torokkal.

A következő napokban, hetekben többször is összefutottunk. Azon vettem észre magam, hogy kifigyelem, hogy mikor szokott érkezni és én is ahhoz igazítom a napirendemet. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Szabályosan rosszul voltam a hiányától, amikor valamelyik nap nem jött el, vagy csak elkerültük egymást. Olyan volt, mintha a szívem egy darabját veszítettem volna el olyankor. De amikor azután legközelebb találkoztunk, madarat lehetett volna velem fogatni. Ilyenkor sokkal önfeledtebben elégítettem ki magam a zuhany alatt és csak utána kaptam észbe és próbáltam kiolvasni a tekintetéből, hogy észrevette-e. De az ő arcán ilyenkor mindig az a furcsa, elégedett mosoly ült.
Nem tudom mennyi idő telhetett el így. Hetek? Hónapok? De az is lehet, hogy csak néhány nap. Nagyon jól éreztem magam vele. Egyre jobban éreztem, hogy ő az, akit kerestem. Most már egy lány sem tudott érdekelni. Még egy jóképű pasi után sem fordultam meg az utcán. Igen. Ő volt az. Tudtam. De nem mertem lépni. Megelégedtem azzal, hogy a közelében lehetek, megnevettethetem, és néha, egy-egy véletlen alkalommal hozzáérhetek feszülő izmaihoz. Azok a pillanatok voltak a napom fénypontjai. Na és persze az, amikor utána beálltam a zuhany alá, megragadtam a lábaim között meredező farkamat, lehunytam a szemem és rá gondoltam, miközben a mennyekbe repítettem magam.
Észre sem vettem, hogy telik az idő. Így történt ez aznap is. Bár mindig sötétedés után végeztünk, amikor az emberek többsége már hazament, sokkal tovább, mint azelőtt bármikor, de azon a napon mégtovább maradtunk a konditeremben.

Végül azon vettük észre magunkat, hogy egyedül vagyunk már csak a helyiségben. Nagyon elrohant az idő, de én észre sem vettem. És a jelek szerint ő sem. Már majdnem záróra volt.
Tomi azt javasolta, hogy fejezzük még be azt a gyakorlatot, amit épp csináltunk, aztán menjünk zuhanyozni. Nem tiltakoztam, de magamban már alig vártam, hogy ismét magamhoz nyúlhassak, miközben az ő arcát képzelem magam elé.
- Mi az? – szakította félbe a merengésemet.
- Micsoda? – kérdeztem vissza értetlenül.
- Miért bámulsz annyira?
Nagyon megijedtem. Észrevette. Most mi lesz? Be kell vallanom neki? De nem volt hozzá bátorságom.
- S-semmi. – hebegtem. – Csak elmerengtem.
Gyenge próbálkozás volt, de úgy tűnt bevált. Tomi csak mosolygott.
Amikor befejeztük, szinte már rohantam a zuhanyzó felé, de mielőtt odaértem volna, ő megállított és rátette a kezét a vállamra.
- Mi az? – kérdeztem most én és a szemébe néztem. Attól a pillantástól, ami rám szegeződött, úgy éreztem, hogy minden erő kifut a lábaimból.
- Furcsán viselkedsz. – mondta lassan és kimérten.
- Ho-hogy én? – dadogtam.
Tomi nem szólt semmit, csak mélyen a szemembe nézett.
- Folyamatosan bámulsz engem. – mondta és átható tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.
- Én… én… - próbáltam kinyögni valamit, de nem jutott eszembe semmi. – Én nem…
Végül a tekintete megenyhült és elmosolyodott.
- Akkor bocsáss meg! – vette le a kezét a vállamról. – Biztos tévedtem.
Hatalmas kő esett le a szívemről. El sem tudtam képzelni, mi történt volna, hogyha rájön.

Remegő lábakkal léptem be a zuhany alá és megfeszítettem a nyakamat, hogy ne forduljak hátra. Csak álltam ott a hideg víz alatt és próbáltam másra gondolni. Nem ment. Mindig csak őt láttam magam előtt. Először azt a kifürkészhetetlen nézését, amit kérdőn rám szegezett, aztán a gondolataim felhígultak, és a testemet ismét átjárta a kellemes melegség.
Hátravetettem a fejem és halkan felnyögtem. Úgy éreztem, mintha a végveszélyből szabadultam meg és most szabadabb lennék, mint valaha. De ismét csalatkoznom kellett.
Hirtelen, nem tudom megmagyarázni hogyan és miként, de éreztem, hogy valaki mögém lép a zuhanyfülkében. Megfordultam és Tomi pillantott vissza rám. Tekintete átható volt és kifürkészhetetlen.
- Te kívánsz engem. – jelentette ki kifejezéstelen hangon.
Elállt a lélegzetem. Meg sem bírtam szólalni. Csak tátogtam, míg végül néhány elfúló hangot ki tudtam facsarni magamból.
- Én… én… te… én… de honnan?
Kissé lehajtotta a fejét. Követtem a tekintetét és láttam, hogy a lábaim között már jócskán meredezik a kis fickó, egyenesen Tomi felé mutatva. Ő ismét a szemembe nézett, mintha csak azt mondaná, kell ennél több bizonyíték?
- Én… én… ez nem… kérlek… - próbáltam kinyögni valamit, de semmi nem jutott az eszembe. Végül abbahagytam. Megadtam magam a sorsnak és csak álltam ott, a fejemet lehajtva. Nem bírtam elviselni a tekintetét. Szinte már láttam magam előtt, ahogy a rezzenéstelen arcon eluralkodik az undor, ő kihátrál a zuhanyfülkéből, elrohan, és bármikor meglát, messziről kerülni fog… vagy ami mégrosszabb, soha többé nem látom viszont. De úgy tűnik a sors fintora, hogy ismét tévednem kellett.
Ahelyett, hogy undorodva elmenekült volna, Tomi az állam alá nyúlt és gyengéden felemelte a fejemet. Ismét belenéztem a szemébe, ami most már megtelt érzelmekkel. Arcán mosoly húzódott végig, szemei pedig átható melegséget árasztottak.
Nem szólt egy szót sem, csak közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Mintha villámcsapás ért volna. Elektromos impulzusok rohantak végig az idegeimen az ujjaim hegyéig. A csók csak egy pillanatig tartott. Az arca ismét eltávolodott, de csak alig pár centire az enyémtől.
- De… de… hogyan? Te… - hebegtem ismét. Egyszerűen nem értettem.
- Én is kívánlak. – mondta érzelmektől túlfűtött hangon, és éreztem, hogy meredező férfiassága a combomnak feszül.
- De te… - folytattam és válla fölött a szemben lévő zuhanyfülkére néztem. – Te mindig…
Megértette mit akarok mondani és mégszélesebbre húzódott arcán a mosoly.
- Mindig rád gondoltam. – mondta halkan.
Nem tudtam mit mondjak. Arra, amit éreztem, nem léteztek szavak. Csak mélyen belenéztem a szemébe és testemet elöntötte a forróság, ahogy az ajkaink ismét összefonódtak.
Átkaroltuk egymást a csobogó víz alatt és vadul csókolózni kezdtünk. Meztelen testünkön végigfolyt a víz, de az sem tudott beszüremkedni kettőnk közé. Combomnak feszülő farka bekerült a lábaim közé és az ágyékomnak feszült, ami csak mégjobban felajzott. A számban akartam érezni azt az izmos rudat és addig szopni, amíg belém nem engedi a nedvét.
A lábaim tudatosság nélkül is engedtek és lassan ereszkedni kezdtem. Elengedtem az ajkait és végigcsókoltam a felső testét. Az izmai olyan kemények voltak, mint a kőszikla, kockás hasa pedig akár egy betonlap, de ugyanakkor olyan forró is volt, mint egy kazán. Hallottam, ahogy hangosan liheg, amikor elértem az ágyékát és hatalmas hímtagját csókoltam végig, mielőtt bedugtam volna kitáruló ajkaim közé.

Hangosan felnyögött és meg kellett támaszkodnia a zuhanyfülkét határoló két félfalban, hogy ne essen össze. A teste remegett, a csípője pedig lassan mozgott, ahogy ki-be húzogatta a farkát a számban. Magam is meglepődtem milyen szakavatottan veszem kezelésbe a lüktető szerszámot. Sokan leszoptak már. Többnyire lányok, de az első barátom is. Én viszont alig egyszer-kétszer szoptam csak addigi életemben, de szinte ösztönösen tudtam, mit kell csinálnom.
Miközben hallgattam, miként liheg fölöttem, végigsimítottam kezeimmel a combjait, majd megmarkoltam a fenekét. Ujjaim önálló életet kezdtek élni, ahogy befészkelték magukat a két farpofa közé a rájuk feszülő végbélnyílásba.
Tomi hangosan felnyögött, ahogy ujjazni kezdtem a fenekét, és a teste egyre jobban vonaglott, míg végül egy nagy nyögéssel kiadta magából a nedvét.
Hátrazuhantam a fenekemre és éreztem, ahogy a sós nedv lecsurog az államon. Tomi fölém hajolt és rám mosolygott. Felálltam és ajkaink ismét egymásra találtak. Most rajta volt a sor, hogy a lábaim közé térdeljen és kezelésbe vegye egyre jobban feszülő férfiasságomat.
Úgy szopott, akár egy isten. Sohasem éreztem még ilyet. Sok olyan lánnyal volt dolgom, akikről azt mondták, senki sem szop náluk jobban, és az első pasim sem volt avatatlan a témában, de egyikük sem érhetett fel Tomival. Még a legjobb szájjal megáldott kis csitri is órákat vehetett volna tőle.

Meg voltam róla győződve, hogy pillanatok alatt el fogok menni, de úgy tűnik ez már csak egy olyan nap volt, amikor egymás után többször is tévednem kellett. Talán az ő tehetsége volt, hogy úgy tudott kényeztetni, hogy ne durranjak el túl korán.
Végül nem bírtam tovább. Megragadtam a vállát, kihúztam a szájából a farkamat, háttal magam elé térdeltettem és bevezettem a szerszámomat a farpofái közé. Összeszorította az ajkait, hogy ne sikítson fel, de a testén végigfutó remegés mindent elárult.

Ajkai elernyedtek és nyögni kezdett, ahogy mozgattam benne a farkamat, míg végül az egyre erősödő feszítés odáig jutott, hogy szinte kidurrant a Tomi testébe vesző hímtagom, hogy belé fecskendezze ragacsos nedvét, amely vastag patakokban csörgedezett ki a farkam mellett, egyenesen a zuhanytálcára.

A lábaim elgyengültek, és leroskadtam mellé a földre. Olyan hevesen csókolóztunk, mint azelőtt még soha senkivel. Azt hittem teljesen beleveszek. Alig akartam elengedni, de muszáj volt mennünk, mielőtt ránk zárják az épületet és végül az éjszakai őr talál ránk a zuhanyzóban, amint átkaroljuk egymást és csókolózunk.
- Ezt muszáj lesz megismételnünk. – suttogtam, miközben a karját szorítva tartottam vissza attól, hogy felálljon és kisétáljon a helyiségből.
- Ne aggódj! – mosolygott rám. – Meg fogjuk ismételni.
ÉS ahogy a szemébe néztem, biztos voltam benne, hogy igazat mond.