Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A nők bosszúja, 1. felvonás. történetnek a folytatása.
(Fantázia történet)
A történet a fantázia szüleménye, BDSM és Horror keveréke, de alapvetően a horrorba tartozik....
Lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem. A fejem...
Sziasztok! Ez egy skicc, az első írásom. Szeretnék rá őszinte kritikát kapni! A történetet...
Friss hozzászólások
Dr. Stephen P. St.John: Sok gondolatom volt, de végül...
2024-03-28 20:01
Marthy: Mmm! Lányként os imádós történ...
2024-03-28 16:03
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:47
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:46
Materdoloroza: Pedig én is vártam a folytatás...
2024-03-27 22:41
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Az Árnyéklány 2

Az Árnyáklány 2

- Jössz már Peti?
Némi tökölés után elő is kerültem két teletömött táskával a kezemben a szobámból. Az ajtóban már ott várt a fél banda. Mindegyik megpakolva málhákkal, bőröndökkel, miegyebekkel.
Pestre mentünk, ott pedig apám egyik ismerősének a házában szándékoztunk eltölteni két hetet. Apámék leléptek, kimentek Angliába melózni, mi meg itthon maradtunk. Aztán mivel a suliban úgyis téli szünet van, lefixálták ezt, hogy idejöhessünk. Így anyum is tud nyugisan dolgozni otthon, meg Én se unom el az agyam.

Kitepertünk a buszhoz, és a buszmegállóban még tisztáztuk ami nem volt világos.
Egy kertes házban leszünk,ami kissé elhagyatott, mivel a tulaj (apám kollégája) nem lakik ott, csak miután az egyik rokona meghalt nem adta el a házat, mondván jó lesz még valamire. Mi pedig most betelepedünk oda két hétre.
Beállt a megállóba a nagy kopott sárga busz, és kinyílt az ajtaja. Nem voltak sokan a buszon, alig egy-két ember, így le tudtunk ülni egymáshoz közel.
Ahogy leültem a jól ismert ülésre, eszembe jutott az a nap. A lány a nagy szürke szemekkel, a vörös lángoló hajával... a mosolya...
...és eszembe jutott az, mikor még egyszer láttam őt kisírt, karikás szemekkel, a tekintetében gyűlölettel. A kezét görcsösen szorította. Nem az a lány volt, akit a buszon láttam. Nem tudom mi történt vele, de valami nagyon megkeserítette Őt.
Nem nézett semerre, egyenesen előre ment, majd lestoppolt egy autót, és többé nem láttam. Egyszer még találkoztam egy plakáttal, keresték, eltűnt. Láttam a rendőrségi körözést is. Nem tudom végül előkerült-e, de Én többé nem láttam.
És ahogy most ott ültem a buszon, megint eszembe jutott az a nap. Nem beszélgettünk sokat, csak egy fél órát, de Én emlékszem Rá. A két Ziarah, amit láttam, sehogysem egyezik meg egymással.
- Hé, öreg, hagyd már.
Dani beleboxolt egyet a vállamba, és láttam rajta, hogy pontosan tudja mi a bajom.
- Ne húzd Magad, nem is ismered.
Ösztönösen vissza akartam vágni Neki, de igaza volt. Egy fél óra alatt nem lehet valakit megismerni. Főleg úgy nem, hogy többé nem látod.
A volt csajom mondta mindig: "elég egy pillanat valakit megszeretni, de egy élet sem elég elfelejteni". Akkor nem hittem el ezt a baromságot, de sajnos igaza volt. Persze így utólag könnyű okosnak lenni.

Két óra alatt értünk fel Pestre, a buszon rohadt nagy tömegnyomor lett az első pár kényelmes perc után. Megkönnyebbülés volt mikor leszállhattunk végre.
A szokásos tömegnyomor annyira nem zavart, de az hogy fingom se volt, merre kéne mennem, az annál inkább.
Végül előszedtem a térképet, és mivel az egyik haverom előtte ezen a környéken élt a mostohaapjával, megtaláltuk a házat.
Nem volt olyan rozzant, mint vártam, de nem is volt egy palota. Mikor benyitottam viszont meglepődtem: Bent egy normális kis házikó volt, de sehol egy fotó, vagy egy könyv a polcokon. Mindenütt üres bútorok álltak. Három nagy szoba volt, mi meg voltunk öten, úgyhogy nagyjából elcuccoltunk. Én Danival egy szobába, Zsala, Töki, meg Pálesz meg a másik szobába. Úgy volt hogy jön még három haver, de ők csak egy hét múlva, úgyhogy nem akartunk beköltözni az ő szobájukba.
A szobákban nem volt semmi érdekes, egy asztalka egy-egy székkel, egy ruhásszekrény, meg egy ágy. Az ágyat kitoltuk félre, és mindenki lepakolta a hálózsákját. Senki se akart ágyazgatni...
Még otthon elterveztük, hogy az első amit meglátogatunk, az egy eldugott Gogóbár lesz, a Laverte. Elég sokat hallottam már róla. A legtöbb ember azt mondta szar, kiégett hely az egész, de volt aki nem értett egyet. Úgyhogy most le akartuk csekkolni.
Felszedtem a málhámat, amiből már kipakoltam a szekrénybe, és elindultam összeszedni a többieket.
- Hej, Na, ki jön a Lavertébe?
Zsala egyből megrázta a fejét, és felmutatott egy üveg bort alibiként. Rábólintottam, majd Pálesz is bemutatta a maga üvegét. Töki meg Dani pedig összeszedték a cuccukat, és elindultunk.
- Majd jövünk...
- ...nem izgulok át érted estéket!- Mondta Pálesz.
- Hát, akkor azt hiszem itt a kapcsolatunk vége.
Szomorú pofát erőltettem magamra, és kutyaszemekkel néztem rá. A többiek röhögtek, Pálesz meg visszavágott:
- Beadom a válópert.
- Ezt megbeszéljük holnap asszony.
Még röhögtünk egyet, majd elindultunk a célunk felé.

Hamar megtaláltuk az épületet. Messziről hallottuk a hangos zenét. Csak ne lett volna olyan rohadt hideg. Be voltunk öltözve, de a hideg téli szél minden alá behatolt. Hiába a vastag téli kabát, meg a bakancs.
Már keményen tél volt, szakadt a hó, minden fehér volt. Az összes pocsolya és tó vastag jégburkot vont Maga köré.

A helyet egészen másként képzeltem. Sokkal giccsesebbnek. De itt csak annyi volt, hogy egy színpad állt középen, egy nagy színpad, ami most éppen üres volt. Leültünk egy asztalhoz. Körülöttünk több asztalnál is táncoltak csajok. Nem voltak valami idősek, nem lehettek többek 17-20 éveseknél.
Töki felkelt, és hozott három Martinit, mi pedig egy darabig elégedetten bámultuk a táncoló lányokat.
Némelyikük igazán szép volt, hosszú szőke, barna, fekete hajuk csak úgy lobogott egy egy mozdulatnál. A feszes combok és mellek pedig csábítóan villantak elő a félhomályból.
Egy fél óra múlva már kezdett idegesítő lenni a füst, meg a semmit mondó táncok. Azon gondolkodtam, hogy talán inkább haza kéne menni, mikor felgyúltak a színpadnál a fények, és egy lány lépkedett elő.

Ahogy végigsétált a színpadon, megfagyott az ereimben a vér. Hosszú vörös haja a derekáig ért, nagy szürke szemei szinte magukba szippantottak amint beléjük néztem. Egy fekete miniszoknyában, és egy fehér topban volt, a nyakában nyakkendővel. Tipikus rossz kislány hatását keltette a tűzpiros hajjal, és a fém piercingekkel az orrában, az állában, és a szemöldökében. Olyan határozottan lépkedett előre a színpadon, mintha csak egy királynő lenne, aki a népéhez szól, és aki föléjük emelkedik. És Én a népbe tartoztam.
Leoltották a reflektorokat, és csak az árnyékát lehetett látni, de így is ki tudtam venni hogy hibátlan alakja van. Lapos has, feszes combok, formás fenék, kemény mellek... tökéletes volt.
Mikor beadtak neki valami egyszerű ritmusú zenét, eleinte alig mozdult, majd a dallam magával ragadta, és ritmusosan rázta a csípőjét. Egyre hevesebben dobálta magát, és mikor felgyulladtak a reflektorok, láttam az átélést az arcán. Vastag alsó ajkát harapdosta, amivel csak mégjobban fokozta a hangulatot. Néha megnyalta az ajkait, ilyenkor elöntött a forróság. Amikor kigombolta az első gombokat a kis fehér topon, a környező asztaloknál a székekbe feszültek a nézők, és mikor lekerült a felesleges ruhadarab füttyögni kezdtek.
Mikor egyetlen pillanatra összeakadt a tekintetem a lányéval megbizonyosodtam abban, amit eddig csak sejtettem: Ziarah volt az. Ő is felismerhetett, mert egy pillanatra kiesett a ritmusból, és rám meredt. Hamar észbekapott, és újra bekapcsolódott a táncba.
Mikor végetért a szám, és Ő lement a színpadról, még egyszer visszanézett Rám, majd eltűnt a függönyök mögött.

Zaklatottan vágtattam vissza az öltözőbe az előadás után. Peti itt volt! Látott, és fel is ismert! Istenem... ha rájön mit tettem, ha mindez kiderül! Basszameg!
Mérgemben belerúgtam egyet a mellettem álló kukába, ami kiborult a szőnyegre. Fújtatva lehajoltam összeszedegetni a tartalmát, mikor egy pár bakancsot pillantottam meg az orrom előtt. Megfagyott az ereimben a vér mikor felpillantottam, és megláttam Petit. Teljes életnagyságban ott állt velem szemben, és mélyen a szemembe nézett.
Az elmúlt egy év alatt egyszer sem szégyelltem magam ennyire. Még nem éreztem azt hogy megalázó amit csinálok. Abban a pillanatban viszont lejátszódtak előttem a túlfűtött jelenetek a színpadon, a fegyverdörrenés, a balhék, minden, amiről eddig igyekeztem elterelni a gondolataimat. Egy éve vagyok itt, sok mindent kellett lenyelnem hogy idáig jussak...
Felálltam, és bűnbánóan a nagy barna szemeibe néztem.
- Én csak...

Nem tudtam mit Én csak. Nem tudtam, nem értettem miért érzek ilyen bizonytalanságot. Ahogy a szemembe nézett...
A következő pillanatban elkapta a derekam, és magához húzott, majd hevesen megcsókolt. Átöleltem a nyakát és teljesen hozzáfeszültem. Mikor elengedett a szemembe nézett majd megszólalt:
- Ezt még akkor a buszon meg kellett volna tennem.
Hirtelen ötlettől vezérelve a nyakába borultam, és zokogni kezdtem. Minden magányos perc, minden keserű ébredés a kísértő álmok után, minden sikoly, amit hallottam, minden fájdalmam benne volt azokban a könnycseppekben amiket akkor hullajtottam el. Peti nem taszított el, szorosan átfogta a derekam, és magához húzott. Mikor kicsit magamhoz tértem, megfogta a kezem, és egy hátsó ajtón kivezetett az épületből. Nem bántam.

Legközelebb egy sötét szobában ébredtem. Első ijedtségemben felültem az ágyban, ahol feküdtem, és mikor körbenéztem, megpillantottam Petit. Az ágyam mellett ült egy fotelban, és összegubózva aludt. Egyszerre megsajnáltam, és kikeltem az ágyból. Közel húztam az ágyhoz a fotelt, majd csak áttoltam őt az ágyra. Betakargattam, majd az ablakhoz mentem.
A redőny egy kis résén kinéztem. Odakint teljesen sötét volt, csak a telihold fénye ragyogott be az ablakon. A hold sárgás fénye meg-meg csillant a hófehér havon, így a táj kísértetiesen festett. Mégis vonzóan nyugodt volt, meghitt. Hallottam a környező szobákból a többiek szuszogását, és Peti halk levegővételét. Hideg volt a lakásban. Egy bő pólóban és egy boxerben voltam. Petiék nem vetkőztettek le, csak rámhúztak valami kényelmesebbet. Megnyugtatott a tudat, hogy mikor lehetőségük lett volna rá, nem tettek semmit. Márk viszont... nem. Nem akarok arra az estére gondolni.

Mondhatom, hogy a poklokat is megjártam, az utcán mindennel szembekerültem, és a tudat, hogy gyilkos vagyok, nem hagyott nyugodni. Minden este verítékben fetrengtem, iszonyú álmok zaklattak, és rendszerint, könnyezve, a saját sikításomra ébredtem.
Ha valaki belém kötött le kellett nyelnem, egy senki voltam, egy szakadt csöves.
De attól a naptól fogva, hogy bekerültem a Lavertébe, minden megváltozott. Eleinte rendkívül nehezen ment minden, nem akartam kiállni annyi ember elé egy reflektoros színpadra, megijesztett a tudat hogy mit művelek. László nagyon elnéző volt, sokáig csak éltem a nyakán. Aztán egyik este minden megváltozott, némi drog hatására elszálltak a félelmeim.
Az Én történetem egyszerű.
Miután Márkot lelőttem nem maradhattam a város környékén. Hamar a fővárosba mentem, így, alig 15 évesen, viszont rengeteg tapasztalattal. Anyáméktól nem volt időm elbúcsúzni, sietnem kellett. Úgy tűntem el akár a füst a reggeli ködben. Még néhol láttam egy-egy plakátot, hogy eltűnt egy lány. Láttam a rendőrségi körözést is.

Mikor megérkeztem a stoppal, elrettentett a rengeteg ember, a nagy nyüzsgés, a mocskos életmód, a gyors tempó. Nem tudtam, mit fogok csinálni, hogyan élek majd itt. Nem volt szerencsém, mindenütt kérték a papírjaim, és nem kockáztathattam, hogy felismerjenek. Aztán jött a Laverte. Csak a véletlen műve volt hogy oda kerültem.
Az a pillanat, mikor megkaptam a szerződést, az volt életem utolsó napja. És egyben az új életem első napja. A tulaj, Laci azt mondta itt már nem számít ki voltál, nem számít mit tettél a múltban. Itt Valaki vagy. Más vagy mint eddig voltál, legyőzted a múltadat, ezáltal több vagy mint mások.
De Én tudtam, hogy ez nem így van. Én nem győztem le a múltam. A múltam keserítette meg a jelenem. A múlt nem egy papírlap, amit ha meguntam, és nem akarok tovább írni eldobok.
Eldobni semmiképp nem lehet. Próbáltam meggyújtani, széttépni, összefirkálni, de a valóságot semmi sem fedi el. Az, aki voltam, meghatározza azt, aki most vagyok.
Mondhatom, hogy nem tettem meg. Nem lőttem le Márkot, nem szöktem meg, nem álltam egyszerű vetkőzős látszat kurvának, de attól még ezek igenis megtörténtek.
Peti arrébb gördült az ágyon, Én pedig kihasználva az alkalmat mellébújtam, majd magunkra húztam a takarót. Pár perc múlva már érzékelte hogy ott vagyok, szorosan átfogott a karjával, és magához húzott, Én pedig hamar álomba szenderültem.

Legközelebb kilenc órakor ébredtem fel, hangos nevetésre.
Kikeltem az ágyból, és kinyújtózkodtam. Tojás illat keringett a levegőben, és némi férfi spray szag. Hunyorítva csoszogtam ki egy nappalinak látszó helyiségbe. A szoba közepén egy asztal állt, és öt már igencsak éber fiú ülte körül. Egyedül Petit ismertem, a másik négy srácból pedig kettőt láttam tegnap a Lavertében.
- Öm, Heló.
Egyszerre felém fordult mind az öt fiú arc, és Peti szélesen elmosolyodott.
- Felébredtél Csipkerózsika?
Peti kihúzta a mellette levő széket, és intett a fejével hogy üljek le. Vágtam egy grimaszt az előbbi csípős megjegyzéséért, majd leültem mellé.
- Nem fázol?
- Nem, kösz.
- A reggeli lassan tálalva lesz, ha Pálesz nem kozmálja oda.

Széles mosolyát megint rámvillantotta, Én pedig el felejtkeztem Magamról. Az az örömteli pillantás, és a széles mosoly elbűvölt. Egy éve nem láttam ilyen tisztán boldog arcot. Láttam kéjes arcokat, izgatott, szomorú, elégedett, kívánó pillantásokat, és minden mást, De ezt a tekintetet semmi sem környékezte meg. Emögött nem volt érdek, mint a többi mögött. A bárban egy mosoly azt jelenti: Kívánlak. Tetszel. Fizetnék érte...
De ez a mosoly... Istenem, azt hittem elalélok...
Mikor észbekaptam hamar feleltem Petinek:
- Ki az a Pálesz? Mellékesen nem ismerek innen senkit...
- Jaah, bocsi, de bunkó vagyok...el is felejtettem.
Kicsit bűnbánóan nézett, mire rámosolyogtam, és újra vidáman sorolni kezdte a neveket, és közben mutogatott a nevekhez tartozó egyének felé.
- Ő ott Pálesz, a kis sunyi pofájával, Az Töki, kissé fáj a feje, hosszú volt a tegnapi estéje, Zsala, a nagy mosollyal, és végül de nem utolsó sorban Dani.
Dani elég jellegzetesen festett, és megismertem őt: Ő volt az, akit annak idején a buszmegállóban láttam Peti mellett. Nem változott sokat. Most is hosszú kék taraja volt, és helyes arca. És most is ugyanolyan felhőtlen boldogsággal mosolygott Rám.
- Izé... Nem akarok a terhetekre lenni...
Peti halkan nevetett, majd közelebb húzott Magához, és átölelte a vállam.
- Egyáltalán nem vagy a terhünkre. Gondolom el akarsz menni zuhanyozni. Gyere, adok cuccokat.
Megfogta a kezem, és finoman maga után húzott, a szobánk felé. Még hallottam ahogy Dani halkan és kissé kesernyésen azt mondja:
- A mákos disznó....

Ezen csak elmosolyodtam. Igaza volt. De Én vagyok mákos, hogy ilyen srácot ismerek. Peti főnyeremény. Vagy legalábbis most annak tűnik.
Eszembejutott az az érzés, mikor Márk nekem esett, és egyszerre szorongás vett rajtam erőt. Mi van ha Peti se más? Ha Ő is csak a testemet akarja? Márk is ilyen rendes volt eleinte. De ha arra a napra gondolok, de méginkább arra a pillanatra...szinte éreztem megint a hasító fájdalmat a hüvelyemben, az égő sebhelyet a mellkasomon, a zakatoló vért az ereimben, de leginkább azt a keserűséget ami elöntött mikor Márk hasrafordított.
Egyszerre kihűltek a végtagjaim, a kezem megint megdermedt. Éreztem a hideg acélt a tenyeremben, és a ravasz feszülését az ujjam alatt.

Peti elővett egy törölközőt, szappant, és papucsot. Elém állt, és kedvesen rámmosolygott miközben a kezembe adta őket.
- Nem tudom mi történt Veled. Talán majd egy nap elmondod, de most szeretném, ha nem gondolnál arra, ami megkeserített.
Míg a kezembe rakta a törölközőt, finoman hozzáért a karomhoz.
- Jujj, de hideg a kezed. Áztasd ki magad, nehogy beteg legyél nekem.
Megölelt, egy csókot lehelt a homlokomra, majd kiment a fürdőbe. Hallottam, ahogy zubogni kezd a víz, és a lépteit, ahogy elhagyja a fürdőszobát, majd visszajön a szobába.
A kezembe nyomott egy kulcsot, és halkan hozzátette:
- Zárd be, nem szeretném, ha rádnyitna valaki.

Halványan elmosolyodtam ezen a mondaton, majd elindultam a fürdő felé, mikor Peti elkapta a kezemet. Nem szorította meg erősen, és mikor ránéztem, láttam, hogy aggódik. Miattam.
Elfordítottam a tekintetemet, és bementem a fürdőbe. Ahogy mondta, Magamra zártam az ajtót, és leültem a kád szélére. Sok mindenen kellett gondolkodnom. A múltamon már eleget rágódtam, eldöntöttem, hogy nem nézek hátra többé. De eldönteni könnyű valamit. Úgy cselekedni viszont annál nehezebb. Lássuk csak.
Itt vagyok egy idegen házban, egy olyan fiúbandával, akikről azt sem tudom mifélék. Peti... Őt sem ismerem. Istenem! Alig egy napja találkoztunk megint, mégis, mintha száz éve ismerném...

Levetkőztem, majd elzártam a csapot. Mikor megfordultam szemben találtam Magam a tükörrel. Sokat változtam. Alig egy éve valahányszor belenéztem a tükörbe boldogság öntött el, és büszkeség. Büszke voltam Magamra, arra, amit elértem, arra, aki lettem, és Márkra...
De most mire legyek büszke? Magamra? Gyilkos vagyok. Arra, amit elértem? Egy piti kis táncosnő vagyok. Arra, aki lettem? Egy lelkiszegény depressziós. Igen, az.
Beleléptem a kádba, majd elmerültem a meleg vízben. Éreztem, ahogy szétárad rajtam a forróság, minden porcikámat átjárta a melegség. A lámpa halovány fénye csak éppen annyit engedett látni, amennyit akartam. Lemerültem a víz alá. Ilyenkor megszűnt a világ. A víz alatt nem hallani minden zajt, csak az erősebbeket hallja az ember. A szívem ütemesen dobogott...
Hirtelen emeltem fel a fejem a vízből, és hátrasöpörtem a hajam. Egy kevés tusfürdőt nyomtam a kezembe, majd elkezdtem bekenni a testem.
Sima volt a bőröm, és kellemesen esett minden érintés. Sokat dolgoztam azért, hogy újra olyan valaki lehessek, aki megállja a helyét egy ilyen bárban is. Itt fontos a makulátlan külső.
A kezem végisiklott a karomon, a vállamon, a mellkasomon...
...és ott megakadt egy hegen. Mélyről törtek elő megint az érzéseim. Sokszor említettem már, tudom, de az érzéseimnek nem parancsolok. Minden alka...
- Ziarah, élsz még?
Peti hangját véltem felismerni, ezért visszaszóltam:
- Még igen.
- Mi az, hogy még igen? Ez nem jó poén. Kész a kaja.
- Oké, köszi, mindjárt megyek.

Gyorsan megfürödtem, majd alaposan megtörölköztem, és magam köré csavartam a törölközőt. Kinyitottam az ajtót, és a szobánkba mentem, hogy felöltözzek. Hamar felismertem a helyzetem, hogy nincsen csak a tegnapi ruhám itt. Egy mélyet sóhajtottam, és elkeseredve a szekrény felé fordultam. Elé volt tolva az ágy, arra pedig ki volt terítve egy bővebb póló, egy sima farmer, a melltartóm, egy bugyi, és egy pár térdzokni. Megkönnyebbülésemben elmosolyodtam, és egészen addig nem hagytam abba a mosolygást, míg le nem ültem az asztalhoz.
- Mi ez a széles mosoly?- kérdezte Peti.
Még szélesebben rámosolyogtam, és megcsóváltam a fejem. Peti leült Velem szembe.
- Jó látni újra ezt a mosolyt.
Szelíden ránéztem, ő pedig csak mosolygott. Körül néztem. Nem láttam sehol a többieket.
- Hát a többiek? Merre?
- Elmentek valami boltba, csak Én nem akartalak itt hagyni egyedül. Nehogy valami hülyeséget csinálj nekem.
- Miféle hülyeséget?
Megrántotta a vállát, majd felém nyújtott egy villát. Nem engedtem el a pillantását, így tudatva, hogy várom a választ. Ő viszont csak egy pillanatra felrántotta a bal szemöldökét, majd nekilátott enni. Megint elmosolyodtam ezen a gesztuson, majd Én is enni kezdtem.
- Amúgy, mi a teljes neved?
Lenyeltem a falatot, majd ránéztem.
- Oszlák Ziarah. Hát a Tiéd?
- Csókos Péter.

Majdnem kiköptem a falatot mikor meghallottam a nevét. Gyorsan lenyeltem, majd elnevettem magam. Ő is nevetett.
- Ne haragudj, de ilyen nevet.. Csókos...
-Azt Oszlák se jobb. Olyan mintha oszló Ziarah lennél...
Egy darabig elnevetgéltünk ezen, majd újabb kérdések következtek.
- Hány éves vagy?
- Már 16. Te?
- Múlthónaptól tizennyolc.
- Többnek néztelek.
Peti rámnézett, és kedves hangon ezt mondta:
- Hazudsz, csillant a szemed.
Meglepődtem rajta. Tényleg füllentettem. Sejtettem hogy 18 éves lehet. Ravasz a gyerek.
- Ne lepődj meg, sok féle emberrel volt dolgom az utóbbi egy évben.
A tekintete elsötétült, én pedig kíváncsi lettem.
- Hogy érted ezt?
- Az ember sok mindent lát az utcán. Többek között lányokat, akik az egyik órában még mosolyognak, árad belőlük az életkedv, majd a másik órában úgy léteznek, mint egy élőholt. Mi a fene történt Veled?
Nem volt ingerült, inkább nyugtalanul csengett a hangja. A szeme is érdeklődve csillogott. Én pedig hátradőltem a székben és ránéztem.
- Miért kérdezed?
- Te miért kérdezed.
- Mit?
- Ne játszadozz, Ziarah, nem ismerlek régóta, de láttam egy lányt, akiért az életemet is odaadtam volna, és aki most bizalmatlan mint egy nyomozó.
- Honnan tudod, hogy az akit akkor láttál, Én voltam?
- Onnan, hogy az előbb ugyanazt a lányt láttam pár percig.
- Pff...
- Nem vagyok hülye, se vak. Mi történt Veled?
- Mi közöd hozzá? Semmit sem értesz!
Felugrottam a székből, és az ajtó felé siettem.
- Érteném, ha elmondanád!
Visszafordultam, és a képébe sziszegtem:
- Te sem vagy jobb.

Feltéptem az ajtót, és kirohantam. Odakint szakadt a hó, Én pedig pólóban rohantam végig a havas úton. A hó irdatlanul szakadt, a hideg levegő sértette a torkomat, de nem lassítottam, csak miután kiértem az utcából. A Lavertébe mentem, ott pedig az öltözőbe.
Amint beértem becsaptam az ajtót. Nem bírtam visszafogni az előtörő sírásomat. Az ajtófelé fordultam és az öklömmel verve azt, zokogtam. Megfordultam, és leguggoltam az ajtó elé. Mikor végre felnéztem, megláttam az öltözőben Lászlót, a főnököt. Csak ült a székben, és komoly arccal nézett rám. A torkomon akadt a sírás, nem tudtam mit szólni. Nem is volt rá szükség.
- Hol jártál?
Csak néztem rá, majd amennyire ki bírtam mondani elmondtam:
- Egy fiúnál.
László nem szólt semmit, felkelt, odalépett hozzám, és felrántott:
- Mit mondtál el neki?
Durván szorította a karom, és a tekintetével szinte meggyilkolt. Megrázott, és a képembe sziszegett:
- He? Mit mondtál el annak a baromnak?!
Megrémültem, és megpróbáltam kirántani magam a karjaiból, de túl erősen fogott.
- Semmit! Nem mondtam neki semmit!
László megszorította a karom, és a mellettem lévő kanapéra dobott. Feltápászkodtam, de ő fölém kerekedett, és leszorította a kezem. Az arca eltorzult az indulattól, egyszerre előtört belőle valami iszonyú. Elengedte a karom, és kettétépte rajtam a pólót.
A pólóm anyagának reccsenése élesen a fülembe hasított. Félelmemben remegni kezdtem, és kapálóztam, ahogy tudtam. Lerúgtam magamról, ő pedig elterült a földön,de hamar feltápászkodott, és mégnagyobb indulattal esett nekem. Pofon ütött, és rámüvöltött:
- Hülye ribanc!
A tenyere keményen csattant az arcomon, és feléledt bennem az, amit egy éve is éreztem, ugyanaz a bosszúvágy. Körülnéztem, és megláttam egy kést a mellettem lévő kis szekrényen, egy almába szúrva. Megfordultam, és míg László a nadrágját tolta le, kivettem a kést, és rá meredtem.
Félhosszú haja a szemébe lógott amint lázasan gombolgatta az ingét. Felkeltem a kanapéról, és rábámultam.
Hirtelen megállt a vetkőzésben, és felkapta a fejét. A tekintete még mindig égett, de mikor meglátta a kést a kezemben, ugyanazt az ijedt, meglepett arcot vágta mint Márk. Magam előtt láttam a következő öt perc eseményeit.

László szeme elkerekedett az ijedtségtől, Én pedig lendületesen nekiugrottam. A kést a hasába szúrtam, ő pedig felordított fájdalmában, és a gyomrát szorítva összekuporodott a szőnyegen. A vörös vére kiserkent, és egy patakban a szőnyegre folyt. Szánalmas látványt keltett amint alsógatyában, félig kigombolt inggel nyöszörögve a padlószőnyegen kuporgott. Szólni akart, de a fájdalomtól nem tudott, csak sziszegett. Föléhajoltam a véres késsel a kezemben, és készültem véget vetni a a szenvedéseinek, mikor kicsapódott az ajtó, és belépett rajta Peti. Mikor meglátta a földön kuporgó Lászlót, ijedten rámpillantott, majd végigmért, és magában tisztázta a helyzetet, felém lépett, kivette a kezemből a kést, és eldobta. Megragadta a karom, és kirángatott a szobából. Halkan becsukta az ajtót, majd kulcsrazárta, a kulcsot pedig beletörte a zárba.

Futva távoztunk a vesztőhelyről. A bár legsötétebb zugain keresztül menekültünk el. Suhantunk, akár az árnyékok. Petivel a házukhoz szaladtunk, ott pedig bezárkóztunk, majd Peti a szobánkba tuszkolt. Ideges volt, és ijedt, és keményen rámszólt:
- Mi volt ez?!
Hátrálni kezdtem, de ő mikor észrevette, megrázta a fejét, és a hajába kapaszkodva leült az ágy szélére. Egy könnycseppet láttam végigfutni az arcán. Vártam, hogy most nekem ugrik, megüt, esetleg megerőszakol. De hogy sírjon... bármit, csak őt ne. Ő az elmúlt két napban végig mellettem volt, akkor sem tántorított, mikor faképnél hagytam, hiszen utánam jött.
Én pedig csak álltam nagy bután az ágy mellett, majd leültem mellé, és átöleltem. Ő teljesen hozzámsimult, és remegő hangon kérdezte:
- Mi volt ez...

Csak mégerősebben magamhoz húztam, majd éreztem amint könnyek gyűlnek a szememben, majd előtör belőlem is a sírás. Csak szorítottam Magamhoz, majd mikor összetalálkozott a tekintetünk, egyszerre estünk egymásnak. Megragadta a nyakamat, és határozottan megcsókolt. Finoman harapdosta az ajkaimat, és játékosan kalandozott a nyelvével. Néha össze-össze koccantak fémpiercingeink nyelvünk heves tánca alatt, olyankor halvány mosoly futott végig az ajkaimon. Peti tudta mit hogyan csináljon. Gyengéden a nyakamat csókolgatta, majd egyre lejjebb haladt. Óvatosan kibújtatott a póló maradékából, majd kikapcsolta a melltartómat. A melleimet csókolgatta, miközben a keze egyre lejjebb kalandozott, míg el nem ért a szeméremdombomra. A könnyeim még mindig potyogtak, de már nem tudtam az elmúlt negyed órára figyelni, Peti kigombolta a nadrágomat, majd lehúzta rólam.

Vörös raszta tincsei a hasamat csiklandozták, míg ő a melleimet csókolgatta. Hanyatt feküdtem az ágyon, ő pedig fölém térdelt. Kigomboltam a nadrágját, majd lesegítettem róla. Óvatosan letolta a bugyimat, én pedig az ő boxerét. Fölém hasalt, majd óvatosan belémhatolt.
Érzékien felszisszentem, és megfeszült a testem a puha ágyon. Peti óvatosan mozgott, majd egyre gyorsabban, és csak fokozta a tempót. Éreztem hogy mindjárt itt a pillanat, ezért nyugalomra intettem. Hanyatt feküdt, én pedig rajta ültem. Először csak lassú körkörös mozgásokat tettem a csípőmmel, majd egyre vadabb, egyre lendületesebb táncba kezdtem.
Együtt mentünk a csúcsra, éreztem ahogy elönt a gyönyör, és magával ragad a pillanat. Mindketten elégedetten terültünk el az ágyon. Peti magához húzott, és szenvedélyesen megcsókolt. A fémek koccanásának éles hangja csak még izgalmasabbá tette a csókokat.
Szorosan Petihez bújtam, majd elszunnyadtunk.

Csodálatos este volt, pont, mint a mesékben. De a mi történetünk bonyolultabb annál, minthogy itt véget érjen. A káprázatos esténkre árnyékot vetett a tudat, hogy az utolsó ilyen esténk. Tettünk valamit, ami súlyos következményeket von maga után. Meghalt egy ember miattam, és valószínűleg egy másik is. A tudat... kegyetlen. De a sors hozta így, talán nem csak az Én hibámból történt mindaz ami. És már úgysem tehetek semmit. Csak azt amit most is: Menekülhetek.

Szívtam egy mélyet a cigimből, majd a hideg levegőbe fújtam füstöt. A hó szakadt, mintegy fedezve a jelenlétemet. A sötét utakon csak egy árnyék voltam a többi között.
Elhaladtam a ropogós hóban egy autó mellett, majd annak kigyulladtak a lámpái. Az ajtó kinyílt, majd egy ismerős hang értem szólt:
- Jössz Árnyéklány?
- A tiéd vagyok Peti.
Becsaptam az ajtót, és az autó elindult a havas úton. Mi pedig elindultunk egy szebb jövő reményébe, kilépve a múlt árnyékából, szorítva egymás kezét.
Hozzászólások
További hozzászólások »
Ziarah ·
:)) Készül a következő rész, hamarosan készen is lesz, ha lesz időm írni ezen a héten:) Eris, Neked meg annyit, hogy egyre szimpatikusabb vagy:)
Sziasztok, Jók legyetek:)
Ziarah

Eris ·
:))

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A Tortenetek csapata új oldalt nyitott a lányokkal való szex randevúzáshoz: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: