Az a bizonyos éjszakai...

Az a bizonyos éjszakai affér mindent megváltoztatott a házban. No jó, mindent nem, de a két ember egymás iránti érzéseit bizonyára. Elnézést, javítok. Nem két, hanem három emberről van szó. Csak a harmadik még nem tudja, hogy nem álmodott.
A reggel a szokásos mederben folyt. Fél nyolctól volt a reggeli, amit most Linda készített – még Jean, a szakács számára is – pirítósokat, rántottát, fiának tükör tojást, lányának müzlit kevert. Láthatóan tele volt energiával. Jobban, mit bármikor máskor.
Az étkezésnél mindenki jelen volt, csak a beszélgetés volt egy kicsit elakadva. A tekintetek viszont megállás nélkül cikáztak ide-oda. A nagyi a telefonon lógott, John a forró kávéját szürcsölte, Jean a pirítósát ropogtatta, RJ a kenyerét mártogatta a tükörtojás folyékony sárgájába, Vivien pedig a müzlijét kanalazta.
Mint ahogy minden hétköznap reggel, amikor a kis Robert Junior iskolába ment, Linda most is bepakolta az iskolatáskájába a gyerek uzsonnáját, és a hátára adta. Az ajtóból integetett neki, ahogy a gyerek elindult a buszhoz.
Vivien ez időtájt az álmairól mesélt.
-    Hála a jó égnek, hogy olyanokat álmodok, amik biztos, hogy nem fognak megtörténni. Mint például: szellemek sincsenek, vagy olyan, hogy pokol, meg az Istennel való találkozásom, hogy egy cápa leharapja a bokám. Ezek mind teljesen irreálisak, vagy a legújabb, amikor a kertész az anyámmal szeretkezik – mondta csak úgy magában.
Linda ekkor éppen az elmosott edényeket pakolta a szekrénybe, de lánya utolsó felsorolt álma hallatán kiejtette a kezéből a tányért, ami a földön ripityára tört. John is kisebb sokkot kapott, mert a kávét, amit ivott félrenyelte, és elkezdett köhögni.
-    De bénák vagytok – kommentálta a látottakat a lány – de ugye, anyu, te is ezt szoktad mondani! Ilyenek nem fognak megtörténni, igaz?
Linda zavartan Johnra nézett, akinek a hátát éppen a komornyik paskolta elég erősen.
-    Persze, drágám, igazad van!
-    Hagyjon már! Az csak kávé volt, nem fulladok meg! Nem hallja, hogy már nem köhögök? – tudatta Jeannal a kertész.
-    Hmm – hümmögöt dühösen a komornyik. Hogy merészeli, ez a nyikhaj! Letámadja az asszonyom, csak azért, mert ő még fiatal, és azt hiszi, hogy jól is néz ki! Pedig én a helyében nem így gondolnám! Főleg nem amiatt a ferde szemei miatt. Nem is látni a pupilláját! Ha erősebben ráütök a hátára, eltörik a gerince! Göcsörtös, szikár, szerencsétlen fattyú! De ezt csinálja az a munka! A kertészek mindig bejutnak az asszonyság szoknyája alá! Mindig! – adta ki a mérgét az amúgy mindig nyugodt Jean.

Egy órával később mindenki elfoglalta magát a napi teendőivel. A kertész a kertben volt, a komornyik még elpakolt a konyhában, azután, hogy az asszonyság rendet rakott. Hiába, tisztaság mániás. Linda az irodába ment intézni az ügyeit, csak Veronica, az anyja nem nyugodott. El is kezdte szólongatni a lányát.
-    Linda! Linduska drágám!
-    Tessék – válaszolt az említett.
-       Beszélni szeretnék veled! Gyere le!

Amikor Linda végre leért a lépcsőn az emeletről a földszintre, Veronica körülnézett és félrehúzta. Mintha nem akarná, hogy bárki is lássa őket, vagy hallja, amiről beszélgetni fognak. Izgatottan megkérdezte: 
-    No, mesélj! Milyen volt?
-    Micsoda? – kérdezte Linda, mint aki semmiről sem tud.
-    Hát amit csináltatok!
-    Kivel?
-    Hát azzal a – és a kert felé bólintott a fejével -  tudod...
-    Fogalmam sincs kire gondolsz – próbálta kikerülni a választ.
-    Jaj, hát amit a kertésszel csináltál tegnap este pucéran! Ne nézz engem bolondnak! Tudom, hogy beakasztotta neked!
Linda erre felkapta a fejét, és kezdett elpirulni. Nem hallotta még az anyját így beszélni.
-    Mondd már! Ne kelljen könyörögnöm neked – folytatta az anyja. - Azt csináltátok egész éjszaka, de nem baj, lányom. Örülök, hogy boldog vagy! Csak azt mondd meg, jó volt-e, és hogy el fog-e venni feleségül?
-    Jaj, anya! Hogy képzeled! Miért venne el engem feleségül? Ő a kertészünk! Annak vettem fel, nem azért, hogy elfoglalja a Robert helyét!  
John mindeközben éppen a kertben tevékenykedett, amikor a nyitott ablakon keresztül meghallotta, hogy éppen a tegnap estéről beszélnek. Nem szokása hallgatózni, de erre a mondatra majdnem hangosan elnevette magát. Hogy foglalhatnám el egy hulla helyét, ha még élek? Viszont eszem ágában sincs házasodni! Biztos nem vele! Érzéseket pénzért nem lehet venni! Csak dugást – gondolkodott magában.
-    Ugyan, lányom! A te férjed már négy éve halott! Ő már biztos nem fog téged rendesen megkúrni!
Jól beszél az öreglány! Igaza van! Nem lehet valakit az élete végéig gyászolni. Mindig feketében van. Öltözhetne színesebb ruhákba is! – konstatálta John.
-    Hogy képzeled! Isten nyugosztalja! Én őt még mindig gyászolom! – kiáltotta felháborodottan Linda.
-    Ne legyél már annyira fapina! Élvezd az életet! Addig kell, amíg élsz!
-    Az én anyám nem erre tanított. Te is tíz évig gyászoltad apát!
-    Az idők változnak, hidd el nekem, nincs attól jobb, mint hogy egy nagy farok dolgozik benned! Helen is azt mondta. 300%-ra ki lett elégítve abban az új bárban. Tudod, amiről beszéltem neked!
-    De anya, azt profi csinálta! Fizetett érte! Én nem fogok pénzt adni valakinek azért, hogy meg....tudod!
Szerencsédre pont a selyemfiút vetted fel kertésznek! – szűrte le a megoldást a kertész, miközben próbálta elfoglalni magát, mintha dolgozna, hogy tovább hallgatózhasson. Érdekelte, hogy mit mond Linda.
-    Nem történt semmi, és most ha megbocsájtasz... - gyorsan le akarta rázni az anyját, mert nem szívesen beszél a szexuális életéről. Főleg nem az anyjával.
Semmi? Azt mondja rá, hogy semmi! – döbbent meg a John azon, amit Linda mondott – Ej, de sokat akar akkor valaki! Mindent beleadok – szó szerint - ő pedig csak annyit mond rá: semmi! 
-    Nekem pedig úgy tűnt, a látottak alapján, hogy este nagyon is – hogy is mondjam – összemelegedtetek! - kapta el lánya kezét a makacs idős hölgy - Csak arra vagyok kíváncsi, hogy beengedted-e őt, tudod – és fejével Linda csípője felé mutatott – oda.
-    Ehhez neked semmi közöd! Így is rettenetes bűntudatom van miatta. Olyan gyenge voltam tegnap, ő pedig ezt felfedezte és kijátszott – mondta Linda pityeregve. 
Ami igaz, az igaz! Tényleg kihasználtam, de hát mit tehettem volna? Ha az anyja egyfolytában azt a bárt reklámozza, hogy ott mennyire jól ki tudják elégíteni a nőket – gondolkodott el a John.
-     Akkor mégis csak sikerült neki, igaz? Csak azt mondd meg nekem, és utána békén hagylak – elkezdte simogatni lánya hátát. – Jó volt?
Olyan jót élveztél! Majd összetörtél a combjaiddal, nem hogy azt fogod mondani, hogy szar volt! – drukkolt a fülelő. De Linda csak sóhajtozott.
-    Nem is tudom, nem olyan volt, mint amit a férjemmel csináltunk... – kezdte halkan.
-    Akkor hogy csináltátok, hogy ha nem úgy, ahogy kell?
Mi a fenét csinált akkor a férjével? Piros pacsiztak? Mert amit mi tegnap csináltunk csak egy sima egyszerű aktus volt, misszionárius pózban. Nem bonyolítottam, kielégítettem. Hova rakta akkor a férje a farkát? Persze, hogy nem született gyerekük, ha nem keféltek rendesen! – csodálkozott John.
-    De ugyanúgy, csak ez most más volt! Valahogy – Isten bocsássa meg nekem – sokkal jobb – nyögte végük ki Linda, miközben már teljesen elvörösödött.
John pedig csak vigyorgott magában. Persze, hogy jó volt! Profival csináltad! Ez az, kislány! Mondd csak el, hadd irigykedjen az anyád! - jól eset neki a dicséret. Még inkább nőtt az egója. Hiába, tökéletes vagyok! A szexet valahogy nem tudom elrontani!