Átverve, megcsalva

Hideg volt és fújt a szél kint, ide csak az srácok halk beszéde hallatszott, akik a tűz körül még sörüket iszogatták. Egyedül voltam, de nem a szó szoros értelmében, csak úgy éreztem. Mellettem aludt egykori barátnőm, aki szegény még nem is tudta, hogy már régen leírtam a leltárból. Az ő történetének most itt nincs hely, talán meg sem érdemelné, hogy legyen. Egy biztos, nagyon rosszul esett az egyedüllét. Szomorúan feküdtem le, mert, hogy az én babám miért van távol. Mindig csak a munka, a munka és semmi más. Már bántam, hogy nélküle indultam, inkább maradtam volna otthon, de nem tehetek róla, valahogy bele voltam kényszerülve ebbe a kirándulásba.

Munkakirándulás?! Ha nem megyek el, biztosan félreértelmezték volna a kollégák, így is éppen eléggé haragszanak, mert nem járok velük kocsmába, s inni sem szoktam. Csak forgolódtam, s rágódtam azon, amiért semmit sem tehetek. Kapcsolataimat a felsőbbrendű állatokkal – gondolok itt a főnökökre – sehogy sem tudom helyesen kezelni, a konfliktusokból sajnos mindig én kerülök ki vesztesen. Persze, mert nekem mindig hallgatnom kell. És ez a Zunge, mindig azt hiszi jópofa, pedig egyáltalán nem az. Olyan hosszú a nyelve, hogy háromszor átéri az elnök fenekét, de tény, ezért vitte annyira, hogy kisfőnök lett belőle. Tulajdonképpen, ha egy drága kolléganő és ő nem lenne, nem is lenne semmi baj az irodában. A Zungenak soha sem fogom megbocsátani azért amit velem tett... Szerettem volna már elaludni és félretenni minden ilyen és ehhez hasonló gondolatot

De „nyugodt” forgolódásomnak vége lett, Zunge jött be a sátorba, s lefeküdt mellém. Nem tudom mit keresett a mi sátrunkban, hisz neki is van. Még itt sem hagy nyugton, egyedül tépelődni a sötétben. Tettem magam, hogy alszom, és meg sem mozdultam, mert olyan kicsi volt a hely, hogy ha szuszogok, valószínű azt is érzi. Kárörömmel tapasztaltam, hogy ő is nyugtalan, forgolódik, mint a ruha a mosógépben, nem találja a helyét. Ez is bosszantott, tulajdonképpen minden bosszant vele kapcsolatban. Egyszer csak azt látom, hogy úgy helyezkedik, hogy én vagyok a kiskifli. Mindig is úgy gondoltam, hogy ha valakinek hátat fordítok, akkor nincs vele semmi kapcsolatom, sőt távol tarthatom azt, aki mögöttem van. Hát ebben az esetben teljesen másképpen nézett ki a helyzet. Már nagyon bántam, hogy a hálózsákot csak magamra terítettem, mert ha belebújok, akkor talán megvéd. De mitől? Úgysem akar tőlem semmit.

S mégis, éreztem a kezét, amint átteszi rajtam csak az az érdekes, hogy a hálózsák alatt. Ki tudja kivel álmodik mikor ezt teszi. Azon tépelődtem magamban, hogy vajon ébresszem fel, de tulajdonképpen nem is olyan rossz érzés, ennek a szemét alaknak holnap a szemére vethetem, hogy kikezdett velem az éjjel. Már kezdtem izzadni, éreztem, hogy mindjárt felrobbanok a merevségben, melyet magamra kellett erőszakolnom, hogy meg ne tudja, hogy ébren vagyok. Éreztem a térdét, amint a horgasínamhoz nyomja, egész teste hozzám simult, langyos leheletét éreztem a nyakamban karja mintha fél tonnát nyomott volna a derekamon. Nagyon kínos helyzet, de még kínosabb, hogy akaratom ellenére nagyon felizgatott. Úgy gondoltam, jobb ha megszólítom, lesz ami lesz. Lassan hanyatt fordultam, hátha akkor megébred és elhúzódik, de Zunge semmit sem úgy tett mint ahogy én azt elgondoltam. Átkarolt, karját a fejem alá tette, még jobban magához húzott és olyan szenvedélyesen csókolt, hogy nem is tudtam, álmodom-e, vagy valóság. Úgy gondoltam, hogy biztosan álmodom, mert ilyen nincs. Vagy mégis? Biztosan ő álmodik, mert ha én úgy gyűlölöm, nem álmodhatok ilyent vele. Megszólítottam halkan:

- Ébredj! Túl szépet álmodsz!
- Nem alszom, de az lehet, hogy álmodom.
Ez nem az a válasz, amire gondoltam, most mihez kezdjek? de egy újabb csók már minden gondolatot kivert a fejemből.
- Régóta várok már az alkalomra – mondta.
Teljesen le voltam döbbenve, hirtelen olyan közelinek éreztem, olyan természetesen ölelt, mintha mindig is ott lett volna a helyem a karjaiban. S megint ott volt az a visszás érzés, hogy tulajdonképpen semmi keresnivalóm az ölében, nekem van már jegyesem, és tiszta szívemből gyűlölöm őt. Vadul lüktetett bennem az ellentét, úgy döntöttem elmondom neki, ami a szívem nyomja. Biztosra vettem, hogy úgysem fogja tudni megbosszulni, hacsak el nem ismeri hogy kikezdett velem.
- Pedig ha te tudnád, hogy mennyire gyűlöllek, nem tudom, te hogy képzeled, hogy csak úgy idejösz mellém az éjszaka közepén s ilyeneket mondasz.
Második pofáraesésem, hogy egyáltalán nem volt meglepve, még az a kis hatásszünet, a pár perc csend is, amire számítottam, az is elmaradt, csak annyit mondott:
- Tudom, éppen azért kívántalak annyira. El sem tudod képzelni, milyen vonzó vagy, mikor szép kék szemeddel haragos pillantásokat vetsz felém. Időnként szinte fájt, hogy úgy vágsz a tekinteteddel, ezért jöttem ide.
- Te részeg vagy – mondtam neki, kijátszva az utolsó ászom is, de nem sok sikerrel. Tulajdonképpen éreztem volna a csókján ha igaz lett volna, de megadtam neki ezzel az esélyt, hogy elmenjen. Pedig, most már bevallhatom, dehogy akartam, hogy elmenjen. Szerintem neki is feltűnt, hogy bár mondok amit mondok, karjaiból meg sem próbáltam szabadulni, sőt a reflexek tökéletesen működtek, akaratom ellenére én is átöleltem.
- Egész nap egy sört sem ittam, lehető legjózanabb vagyok. Ezt azért mondom, hogy tudd, mindent éppen úgy gondolok ahogy mondom és teszem.

Ezután nem tudtam, mit feleljek, csak vártam, mi lesz a vége, izgultam, hogy akkor most mi lesz. Úgy éreztem magam, mint a kislány, ki rossz fát tett a tűzre, s várja a büntetést. De az én büntetésem édes volt. Csókolgatni kezdte a nyakam, keze mintha az egész testemen egyszerre mindenhol simogatott volna. Nem akartam, hogy lássa, hogy élvezem, de lélegzetem elárulta, hogy nem vagyok közömbös. Átkoztam már a nyarat és a meleget, mert csak egy pólóba és bugyiba mentem aludni. Nem mintha valami ruha megakadályozta volna Zunget bármiben is, de talán egy kis időt nyertem volna magamnak, hogy megszokjam közelségét.

Minden érintésére sziszegtem volna, ha nem kell feltétlenül csendben maradnom. Hűvös volt a keze, ahol elhaladt a bőrömön még sokáig érezni lehetett a helyét, de mikor kebleimhez közeledett kívántam, hogy érintse már meg őket, de nem tette, szemét módon mindenütt simogatott csak ott nem. Végül levette rólam a pólót és kibújt a hálózsákjából. Most éreztem csak igazán, hogy milyen kívánatos egy izmos testű férfi és már régen nem számított, hogy Zunge-e az, akit úgy gyűlölök, vagy valaki más. Bebújt a hálózsákom alá és úgy éreztem, mindjárt megfagyok, teste jéghideg volt, kirázott a hideg, és önkéntelenül is kicsit eltoltam magamtól. Végighúzta tenyerét a libabőrös lábamon és arra gondoltam, milyen jó, hogy még az este leborotváltam. Térdeimet szorítottam, nem is tudom miért, mintha félnék a simogatásától, pedig már nem éreztem sem haragot sem félelmet, inkább úgy mondanám, hogy begörcsöltem a meglepetéstől.

Mikor már a combomon kalandozott kétségbeesve gondoltam arra, hogy „jaj, nehogy a bugyimhoz érjen”, ott aztán már semmit le nem tagadhatok izgalmamról. Ő sokkal tapasztaltabb volt nálam, már régen tudta, hogy csak kis idő kell még nekem, s azt teszem majd, amit csak akar. S milyen igaz. Lassan arra kezdtem gondolni, milyen jó lenne, ha legalább egyedül lennénk a sátorban, s kapva kaptam az ötleten, hogy megállítsam.
- Ne! – súgtam – még felébred.
- Ne törődj, láttam mennyit ivott az este, ágyúval sem lehet felkölteni. Csak azt tudnám miért menekülsz úgy tőlem, mondd ha nem esik jól.
Nem tudtam elképzelni, hogy ez ugyanaz a Zunge, aki engem percenként hátba szúr rosszindulatával, de válaszként most már én is hozzásimultam és megcsókoltam. Tulajdonképpen meztelenségem sem zavart már, pedig mikor levette a pólóm eléggé zavarban voltam. Jó volt érezni, ahogy mellemet csiklandozzák göndör szőrszálai, aztán apró csókokkal borítottam el izmos mellkasát. Eddig soha sem tűnt fel, hogy ilyen jó teste van. De mikor megérezte, hogy már én is közeledek, szinte megvadult.

Felém hajolt, határozott mozdulatokkal megszabadított utolsó kis ruhadarabomtól, aztán gyengéden, de határozottan térdeim közé furakodott. Már megadtam magam a sorsnak lesz ami lesz. Minden csókja a combom tövén, mintha újabb s újabb elektrosokk lett volna, vártam, mikor érinti már meg rejtett vágyaim. Lassan már könyörögni akartam, hogy érintsen már meg, akkor éreztem nyelve hegyét kis gyöngyömön. Olyan melegem lett mint soha, testemnek nem tudtam parancsolni, de ő csak tovább izgatott, nyelve alá s fel járt kényes ajkaim között, lábam izmai szabadon rángatóztak, de nem hagyta abba. Arcomhoz egy pulcsit szorítottam, nehogy valami hangot hallassak. Mikor már szinte lélegzetet sem kaptam, abbahagyta és csókolgatni kezdte a hasam köldököm, én pedig úgy reszkettem mint a nyárfalevél, ahogy mondani szokták. Most már minden érintésére összerezzentem nagyon kívántam már vágyaim beteljesülését, de ő vajon mire vár még? Honnan az a mondás, hogy a férfiaknak nincs türelme? Mert neki volt. Úgy éreztem ő az önmegtartóztatás megtestesítője. Önzetlenül adott mindeddig a pillanatig, szinte vágytam rá, hogy én is ezt tegyem vele. A kis ördög azt kívánta belőlem, hogy az ő teste is úgy reszkessen az izgalomtól, mint az enyém.

Kint közben eleredt az eső. Borús volt, a holdat is felhők takarták, kint koromsötét. Az első esőcseppekre eszembe jutott, jó lenne egy-két dolgot fedél alá menekíteni az esőből. Sokat nem is gondolkodva feltérdeltem háttal neki és kinyúltam az esőbe bekapni a cuccaim. Zunge felült és átölelte a fenekem. Bolond ötletem támadt. Ahogy voltam, kicsit hátráltam, és játszani akartam szerszámával, akkor vettem észre, hogy rajta már semmi sincs. Hirtelen mozdulattal kinyúltam a sátorból, kis vizet merítettem a sátorlapról, és jéghideg kézzel markoltam meg. Nagyon megszorított és halk kiáltást hallatott. Pár pillanatig figyeltünk, hogy felébredt-e „drága” szomszédunk, de az csendesen aludta mámoros álmát.
- TE! – mondta haragosan, de kezem érezte, hogy meglepődött ugyan, de szerszáma csak még jobban megkeményedett.

Kihívó pozícióban voltam, de nem is gondoltam arra, hogy szembe kellene forduljak vele. Sötétben úgysem látja a fenekem és különben is jólesett a hogy simogatta. Aztán úgy döntöttem, engedek a csábításnak és addig fogom kínozni, amíg ő is éppúgy kíván majd mint én őt. Mindig is ellene voltam az orális szexnek, de most minden csak jött magától. Nem bírta sokáig a kényeztetést, többször is megállított, míg végül nem tudott többet uralkodni magán. Magához fordított, és az ölébe ültetett. Végre érezhettem minden haragot és boldogságot egyszerre, és azt szerettem volna, ha soha nem ér véget. Pedig csak néhány másodpercig tarthatott, mindketten nagyon hamar jutottunk el a csúcsra, s csak feküdtünk egymáson levegő után kapkodva. Valahogy már az sem érdekelt, ha valaki meghallja, vagy ha drága barátnőm felébred, valahogy most már mások előtt sem éreztem volna szégyent. Szinte azt is mondhatnám, hogy büszkeséget éreztem, de hamarosan elmúlt ez az érzés, mikor Zunge azt kérdezte:
- Szedsz gyógyszert? Nem lesz baj?
- Igen, szedek – mondtam, de ezzel a mondattal már visszatértem a valóságba.

Azt reméltem, hogy most már együtt töltjük az éjszakát, de csalódnom kellett. Zunge felöltözött, és búcsúpuszi nélkül elment. Először azt hittem, hogy csak az első fáig megy a dolgát végezni, de már nagyon sok idő telt el, mikor rájöttem, hogy faképnél hagyott. Nem tudom nektek elmondani, milyen undorral húztam magamra a bugyim s a pólóm, tiszta szívemből utáltam magam. Hogy dőlhettem be egy ilyen embernek? Rádöbbentem, hogy tulajdonképpen mindig is tudtam, hogy milyen, nem tudom, miért hagytam magam megtéveszteni a szép szavaktól, simogatásoktól.

Sírva aludtam el, és másnap elég későn ébredtem. Fáradt voltam és csak akkor hasított belém a felismerés, hogy miért, amikor megláttam mellettem Zunge ottfelejtett hálózsákját. Eldöntöttem, hogy kemény leszek, semmit sem mutatok meg neki fájdalmamból. Első dolgom volt, hogy elkaptam egy sörösüveg nyakát, s mindenféle zagyvaságról beszélgettem a lányokkal. Később, mikor Zunge is előkerült, egy dolgot tudtam csak leolvasni az arcáról: „Téged is megkaptalak, s bármikor megkaplak még.”