Átváltozás

Történetem ott kezdődik, amikor feleségemmel, Noémivel együtt hivatalosak voltunk barátainkhoz vidékre. Noémi középiskola óta legjobb barátnője Vera, aki férjével, Gézával egy kis vidéki faluban él. Évente többször is tartanak összejövetelt a barátoknak valamilyen alkalomból, hol egy születésnap, névnap, vagy csak úgy a buli kedvéért. És most a tervek szerint ott is alszunk náluk, hogy én is ihassak egy kis alkoholt.

Némi kis ajándékkal érkeztünk, egyrészt mert illik, másrészt mert Géza szülinapját ünnepeltük, és bizony nagy volt az öröm a viszontlátás alkalmából. Bár Noémi az utóbbi hónapokban többször is leutazott Verához egy jó kis beszélgetésre, vagy a városban futottak össze inni egy kávét valahol, mégis nagyon tudnak egymásnak örülni, mi viszont Gézával már hónapok óta nem találkoztunk. Azonnal bontottunk is egy sört a nagy örömre, aztán miután megittuk, újra csatlakoztunk a csajokhoz és az időközben érkezett többi vendéghez.
A jókedvű kerti sütögetés és a vacsora után a társaság több részre szakadt, jó néhány rég nem látott baráttal dumálgattunk hol a házban, hol a kertben valahol, a csajok közben persze időnként különvonultak „olyan női dolgokról” trécselni, s gyönyörű feleségemmel csak néha tudtam pár szót, vagy csókot váltani. Időközben fogyott az ital is rendesen, de senki nem volt idegesítően piás, netalán részeg. Aztán úgy éjfél utánra a társaság java része már hazaszállingózott, alig néhányan beszélgettünk a nappaliban, amikor én is elnézést kértem, de nagyon fáradt voltam, és őszintén szólva a jó néhány pohár sör is elnyomott, s feleségem felkísért az emeleti szobába, ahol elszállásoltak minket Veráék. Noémi megvárta, míg lefeküdtem, s kedvesen hozzám hajolt.
- Ugye nem baj, ha még visszamegyek kicsit dumcsizni?
- Nem, persze. Menj csak nyugodtan – morogtam, és a fejem, ahogy a párnát érintette már aludtam is.

Talán az idegen, szokatlan hely miatt ébredtem fel éjszaka, amikor is a mobilom után nyúltam, mely világító screenje szerint alig fél három múlt pár perccel. A telihold ezüstösen beragyogta a szobát, így felülve csodálkozva vettem észre, hogy feleségem még mindig nem jött aludni.
– Na, ezek aztán bírnak dumálni! – gondoltam, miközben visszahanyatlottam az ágyra. Percekig csak a szuszogásomra figyeltem, de nem bírtam újra elaludni. A sok sörtől kellemetlen savanyúságot éreztem a számban, vízre szomjaztam. Magamra vettem a pólóm, meg a másnapra készített rövidnadrágom, s kilépve a szobából a lépcső felé igyekeztem. Már félúton lefelé elfojtott, de félreérthetetlen sóhajokra figyeltem fel. Értetlenül álltam meg hirtelen, - Jézusom, mi történik odalenn...? Csak nem?! – Az utolsó lépcsőfokon megállva aztán kicsit megnyugodtam. A nappali magastámlás kanapéján vendéglátóink szeretkeztek szándékaik szerint csendben. A kanapé nekem háttal állt így csak Vera arcát láttam, illetve, hogy a háttámlába kapaszkodik, és behunyt szemekkel lassan mozog. Két fokot feljebb léptem a lépcsőn, így láthattam formás melleit, illetve ahogy Géza finoman markolja őket.

Zavarba jöttem, hogy barátaink után leskelődöm, ezért csöndben visszafordultam az emeletre. De hol van Noémi? Talán annyira horkolhattam, hogy egy másik szobában feküdt inkább le? Vagy még tényleg nem feküdt le, és valahol még beszélget valakivel? De akkor Veráék nem szeretkeznének itt ilyen nyugodtan. Viszont, akkor hol van?!
Mindkettő másik emeleti szoba ajtajánál hallgatóztam kicsit, hátha hallok valamit, de semmi. Úgyhogy miután a fürdőben ittam egy kis vizet visszamentem a szobába, majd ki a tágas emeleti teraszra, de ott sem találtam senkit a mosolygó Holdon kívül. Ő viszont lélegzetelállító látványban részesített, ahogy ezüstfehér fényével beragyogta a környéket. Gézáék háza a kis falu egyik domtetői utcájában áll, így a teraszról gyönyörű panoráma tárul az ember szeme elé. A falu alant elterülő utcáinak fényei, a templomtorony kivilágított órája, ami most egy magasságban volt velem, az udvarok növényeinek, épületeinek, és a szemközti domboldal alakjainak árnyjátéka az ezüst fényben... és mindenhol csend, amit ritkán itt-ott egy-egy kutya álmos csaholása ver csak föl, hogy aztán néhány pillanat múlva újra a békesség csendje szálljon az alvó házakra és a tájra...

Lenéztem az udvarra és a hátsó teraszra, de senkit nem láttam, vagy hallottam sehol. Háttal támaszkodva a korlátnak percekig csak a három emeleti szoba nyitott teraszajtajában meg-meglibbenő tejfehér függönyöket és az ezüstfényben úszó csillagos égboltot figyeltem felváltva, amikor az egyik szobából mintha fojtott sóhajt hozott volna felém a gyengén lengedező nyáréji szellő. Tudtam, hogy a tágas terasz túlsó sarkára nyíló szoba Gézáék hálója, és irigykedve gondoltam rájuk, ezek szerint feljöttek és ott folytatják ahol odalenn abbahagyták... Aztán hirtelen furcsa fájdalom, talán ijedelem hasított belém – Hol van a feleségem?!

Rossz érzésemtől vezérelve csendben a hang után indultam. A középső szobába óvatosan belesve a bútorokon kívül semmit sem tudtam kivenni, ezért pár másodpercnyi gondolkodás után, legyőzve ellenérzésemet, hogy meglesem házigazdáinkat, odaléptem a teraszajtóhoz és a függönyt éppen csak résnyire elhúztam kezemmel... a Hold gúnyos mosollyal ontotta ezüstös fényét a szobába, ahol azonnal kivettem Géza izmos alakját, ahogy lassan mozogva ütemesen merül Verába, aki egyik izmos lábával szorosan átkulcsolja férje csípőjét és... izmos lábával?... Vera inkább kissé teltcombú...

A fájdalom és a felismerés görcsbe rántotta a gyomrom. Feleségem gyönyörű vörös loknijai terültek szét a nagy párnán. Mellkasom elszorult, hangtalanul tátogva próbáltam levegőhöz jutni. Döbbenten figyeltem, ahogy Géza finoman megmarkolja Noémi egyik imádott telt keblét, és nyelvével kényezteti bimbóját, majd szívja és harapdálja... Miközben nejem elfúlva, alig hallhatóan sóhajtozik...
- Na ez aztán a szülinapi ajándék - ujjaim elfehéredtek, ahogy ökölbe szorítva kezem markoltam a függönyt, de mozdulni nem tudtam... sokkot kaptam... döbbenten figyeltem, amint Géza feltámaszkodik nejem vállai mellé, és gyorsít a tempón... nejem pedig fejét felemelve, szintén halkan kapkodva levegőért figyeli a barlangjában ütemesen mozgó, gyönyörnedveitől csillogó szerszámot... aztán kezét a szájába véve alig hallhatóan felnyög és visszahanyatlik a párnára... Döbbenten figyeltem, ahogy néhány perc múltán pózt változtatnak, és most Noémi kerül felülre... Gyönyörű hosszú, az ezüstös fényben csillogó haját a kezével a tarkójára emelve tekergeti csípőjét, mozog Géza ágaskodó rúdján... Géza pedig kéjes mosollyal az arcán markolássza nejem telt kebleit... majd pár pillanat múltán Noémi nyögve előredől, Géza megmarkolja gömbölyödő csípőjét, és ismét elkezdi ütemesen dugni nejem csillogó pináját. Hallván ölük csattogását, nejem sóhajtozását, és látván az imádott mellek ugrálását... azt hiszem akkor borult el az agyam, és felengedett a sokk okozta görcs. Letépve a függönyt berontottam a szobába.
- Mi a francot csináltok...?! – üvöltöttem.

Beletelt néhány másodpercbe, mire felfogták a külvilágot, ami természetesen méginkább felbőszített. Géza lelökte magáról Noémit, aki ijedt szemekkel azonnal maga elé kapott egy vékony selyemtakarót, hogy takarhassa magát... előlem a FÉRJE ELŐL... Aztán Géza felugrott és ágaskodó, az imádott feleségem nedveitől csillogó szerszámmal, kezeit békítőleg előre nyújtva, de kicsit azért görnyedten lépett felém.
- Nyugi, nyugodj meg! – kérte. – Elmesélünk mindent, megbeszélünk mindent...!
- De meg ám...! – ripakodtam rá, és ökölbe szorult kezem már lendült.
Teljesen elborult előttem a világ a látottak után és Géza az elementáris tompa puffanást követően elterült a parkettán. Odaléptem, hogy tovább üssem, de feleségem felsikoltott:
- Neeeeeeeeee...!
Kétségbeesett hangjára magamhoz tértem. Hirtelen megfordult a fejemben, hogy lekeverek egy hatalmas pofont neki is, de a józan ész, és az iránta érzett szerelmem nem engedte meg. Gyomrom még mindig összeszorult, kétségbeesett, tehetetlen düh tajtékzott bennem.
- Miért... MIÉRT?! Hogy tehetted ezt?! Miéééért...?! – üvöltöttem.
Aztán elszakítva tőle a tekintetem a szobámba rohantam, hogy magamhoz vegyem az irataimat. Noémi utánam futott még mindig a takaróba csavarva magát.
- Beszéljük meg, kérlek...!
- Nincs mit megbeszélni... mindent láttam, és eleget tudok – mondtam nagyon halkan.
Feléfordultam és láttam a szeméből patakzó könnyeket. A szívem szorult össze mindig, ha sírni láttam ezt a nőt, akit az imádatig szeretek...
- Kérlek... - suttogta sírós hangon.
- Nem, én kérlek... Kérlek, hogy HAGY-JÁL-BÉ-KÉN! – hangsúlyoztam szomorúan a szavakat.

Elrobogtam a lépcső aljában megkövülten álló Vera és egy fiatal srác mellett...
Már kint a kocsiban fogtam csak fel, hogy egy ismeretlen alakkal kefélhetett Vera... - Atyaisten, mi a fene zajlik itt?! - Az útból alig láttam valamit a könnyeimen keresztül és a mellkasom újra összeszorult, amikor még egy nagyon-nagyon rossz érzésem támadt – és... vajon mióta...?!