Amikor rád tör a Nyár

Ez az eset tavaly nyáron történt meg velem. Július volt, és nekem ki kellett mennem a földre nagyanyámmal málnát szedni. Dög meleg volt már reggel, vagy harminc fok, úgyhogy nem vettem magamra sok cuccot, pedig a málna szúr, úgyhogy ezt később megbántam. De hát muszáj volt segíteni, mert a nagyfater már alulról szagolta az ibolyát, nagyanyám meg nem bírja egyedül. Én pedig ráértem, mert a suliszünet volt, mást dolgozni meg nem akartam. Anyám előző este lusta disznónak nevezett, én pedig be akartam bizonyítani az ellenkezőjét.
Szóval, úgy délelőtt 11 körül már szedtem a málnát szorgosan, sőt már ki is fáradtam picit. Ráadásul a hasam is csikart, mert a málna nagy részét magamba tömtem, miután leszedtem. A jó munkás jutalma. De hát a Grószmutter amúgy is azt mondta, hogy nem lehet eladni a málnát, mert az ukránoktól bejön olcsóbban. Szóval nem izgattam magam.
Csakhogy akkor megpillantottam valamit, amitől amúgy minimális érdeklődésem is elapadt
a málnaszedés iránt. A szomszéd földön egy lány épp epret szedett. De micsoda lány!

Annyit tudtam, hogy Jutkának hívják, néha láttam a suliban. Elég magas volt, barna hajú, a szeme mint gyöngyök a tenger mélyén. Kicsit csapzottnak tűnt, de ez csak külön jó volt, mert átizzadt rövidnacija izgatón feszült formás kis fenekére. A lány nem lehetett több tizenhatnál. Úristen, de megkívántam! Gondoltam, teszek egy próbát.
- Szia Juci! – köszöntem át neki.
Felém fordult, és elmosolyodott. Akkor vettem csak észre, mekkora mellei vannak!
- Szia! Málnát szedsz? – kérdezte.
Mi a francot csinálnék itt, gondoltam. De csak mosolyogtam.
- Igen. Nem kérsz egy kicsit?
- De! Köszi, nagyon ari vagy! – felelte, azzal elindult nagy léptekkel, át a földeken, a ragyogó nap alatt.
Nagyanyám hálaégnek lelépett, hazavitte a kistraktorral a már leszedett málnát. Enyém volt a pálya, ezt éreztem.
Vagy fél órán keresztül bolondoztunk a málnásban. Egy idő után már konkrétan csicsergett.
- És képzeld, ma azt álmodtam hogy utaztam a vonaton, és volt a barátnőm, Rita, meg a kishúga, az Ancsika, és én wapoltam a telcsimen, és egy űrhajós játékkal játszottam és titániumot szállítottam, és akkor hirtelen tiltott hiperűrugrást hajtottam végre, emiatt megbüntettek nyolc év magányra, és akkor átkerültem egy másik vonatra, de amikor leszálltam ott volt a Rita meg az Ancsi, aki amúgy nyolcéves, és akkor meséltem nekik, hogy hogyan jártam, és akkor ők nagyon csodálkoztak. Tök furi nem?

Csak néztem rá.
Jutka bedobott a szájába egy málnát, és csámcsogni kezdte. Ajka piroslott.
Nem bírtam tovább. Odahajoltam, és megcsókoltam. Nem ellenkezett.
Sokáig csókolóztunk ott, a málnásban állva, bokrok takarásában, a nyári hőségben. Egy idő után a lány se szó, se beszéd, benyúlt a nacimba, és elővette a farkamat. Kicsit pironkodtam, mert bizony eléggé izzadt volt szegény.
- Csináltad már? – kérdeztem a nyakát puszilgatva.
- Kétszer egy fiúval osztálykiránduláson – mondta csengő lányhangján. Húzogatni kezdte a brémet.
- Nagyon jól csinálod – suttogtam a fülébe, és benyúltam a nadrágjába. Előbb a bugyin keresztül simogattam, éreztem, hogy nedves, de ez lehetett a melegtől is. Ám amikor benyúltam, tocsogott a puncija a nedvtől. Jutka felsóhajtott.
- Kezet kellett volna mosnunk – nevetett halkan.
- Most már mindegy – feleltem, és nekem már csakugyan mindegy volt, úgy elragadott a gerjedelem. Jutka egyre gyorsabban húzogatta a bőrt a farkamon, én pedig a középső ujjamat feldugtam neki, és ki-be húzogattam. Éreztem, hogy mennyire remeg a lába. Nyögdécselve kapaszkodott a nyakamba.
Elég sokáig csináltuk, de a kényelmetlen pozitúrában nem sikerült elélveznünk. Jutka már épp kezdett szaporábban lihegni, amikor kiáltozást hallottunk.
- Gyuriiiiiii!
Mein Gott! A Grószmutter!
- Gyurika, megjöttem. Hol van, amit szedtél?
- Gyere! – mondtam a lánynak. Gyorsan felrángattam a nadrágját, és kézenfogtam. Szedtük a lábunkat a kert végébe. Elrohantunk a kerti budi mellett, majd egy kicsit távolabb lefékeztünk, ahol egy nagy cseresznyefa állt.
- Siessünk! – mondtam, azzal lerántottam a lány nadrágját, és a sajátomat. – Szűz vagy még?
- I-igen – rebegte.
- Nem fog fájni – mondtam, azzal bevágtam neki a farkam.
Sikoltott volna, ha a kezemmel nem tapasztom be a kezét.
- Csitt - mondtam.
Döfölni kezdtem.
- Gyuriiii!! – a hang közelebbről hallatszott. Jött arra a Grószmutter.

A kurva életbe, gondoltam. Egyre gyorsabban mozogtak a verejtékes combok között. Hálaégnek, egy percen belül éreztem, hogy a nyári nap a fejembe és az ágyékomba költözik. Nem akartam Jutkába élvezni, ezért kirántottam a farkam, és a köldökébe vertem az anyagot.
- Hagyjál már – nyögte végül a lány, és türelmetlenül elkezdte felráncigálni a bugyiját. Az arca vörös volt, mint a pipacs, és kicsit sírdogált.
- Bocs – mondtam neki.
- Gyurkaaa! – rikácsolt az öreglány. Már a budi mögött volt.
- Most menj szépen – mondtam a lánynak, és a fenekére csaptam.
- Megyek is te bunkó! Durva voltál – köpte az arcomba, azzal elrohant.
Szédelegve figyeltem, ahogy kerek is feneke elrohan. Hát, nem egészen így képzeltem a dolgot. De ez van.
- Gyuriiiiii!
Hirtelen marha dühös lettem.
- Itt vagyok te vén picsa! – üvöltöttem.
Csend.
Túl nagy csend.
Aztán a Grószmutter odaért hozzám, kapával a kezében, és kergetni kezdett.
A szüleim másnap elküldtek vízelvezető-árkot ásni a helyi Parkerdő-gazdaságba.
Annak a nyárnak a további része elég nagy szopás volt, de a kalandom Jutkával így is szép emlék marad.