Álom

Egy kellemes tavaszi est közeledett leszállni. Egy 16 éves gyermek, vígan hallgatja nagyszülei és szülei közt fennálló vitát. Ez volnék én!

Csak hallgattam őket, amint vitatkoznak, hogy melyik politikus hogyan irányít és a többi. Azt hiszem egy mukkot sem értettem belőle. De azért elvoltam. Egyszer csak kintről zaj szűrődött be. A kutyám. Élesen felvonyított, majd támadó ugatásba kezdett. Már 10 óra táján járhatott az idő. Kimentem, hát, hogy megnézzem. Legnagyobb meglepetésemre egy fiatal (aki nem is annyira fiatal) férfi állt a kapuban. Csak sötét foltot láttam, így közelebb mentem, hogy megtudjam ki az, és főként mit akar? Ahogy közeledtem a sötét folt lassan világosodott ki és láthatóvá vált az egész arc. Bizony. Ő egy fiatal férfi. Frissen borotvált arcán megtört az utcai lámpa fénye. 23 bár inkább kinéz 20 évesnek. A kutyám még mindig nyugtalanul forgolódott mellettem. Leguggoltam mellé, megsimogattam, átöleltem és megkértem, hogy menjen a helyére, mondván, hogy nincs semmi gond, én ismerem őt. Beengedtem a férfit és megkérdeztem:
- Mit keresel itt?
Mire ő alig hallhatóan csak ennyit felelt:
- A szüleid hívtak meg. (XD jó vicc… mintha ismernének)
Megdöbbentem. Hogy mi? Mit mondott? Jól hallottam? Nem hiszem el! Anya!! Üvöltöttem magamban. Ezt nem tehetitek. Idehívtok egy tök jó pasit, és nekem nem is szóltok egy szót sem? Hogy a fenébe?
- Gyere be! – csillapítottam magam, bár legszívesebben felrobbantam volna. Amikor a fiú belépett a házba, apám erőteljesen kezet rázott vele, hogy üdvözölje, majd hozzátette:
- Érezd magad otthon.

A srácnak több sem kellett. Mindenkit köszöntött, beleértve a nagyszüleimet is, majd becsörtetett az egyik szobába, amely még üresen állt. Csak levegő lakta, és a bútorokat lágy réteg por borította. Mily meglepő! Az én szobám pont az övé mellett van. Ha egyszerre lépünk ki az ajtókon, biztosan egymásnak esünk. Lecuccolt. Igen. El is felejtettem említeni. Nem csak úgy beállított, hanem egy nagy bőrönd volt nála. Talán ide akar költözni?
Kimentem, hogy lecsillapítsam kint nyöszörgő kutyámat. Őszinte tekintete aggodalmat sugallt. Leültem mellé a lépcsőre, felnéztem a csillagokra és rögtön szemet szúrt kedvenc csillagom, mely most sokkal szebben ragyogott, mint eddig bármikor. Elfogott a hév és kitört belőlem a sírás. Nyávogva jött hozzám az egyik macska. Tudtam, hogy az állatok érzik, ha valami nincs rendben. Mit tehettem? Felvettem a macskát, simogatni kezdtem és tovább sírtam. Majd a kutyához fordultam, mintha értené, mit mondok, és beszélni kezdtem:

- Miért csinálják ezt velem folyton? Miért velem? Mi tettem, hogy ezzel büntetnek?
Ültő helyzetemben átöleltem a rám lihegő kutyámat. Megmarkoltam vastag bundáját. Magamban szidtam mindenkit, akit csak lehetett. Majd felnéztem az égre és egy nem várt látvány tárult elém. Hullócsillag. Megtöröltem a szemeimet. Kiskoromban mindig azt mondták, ha egy hullócsillagot látsz és kívánsz valamit, az teljesülni fog. Így tettem. Kívántam. Méghozzá azt, hogy ez a fiú minél hamarabb tűnjön el innen. Kint ültem pirosra sírt szemekkel, reszketve.

Mögöttem nyílt a bejárati ajtó. Ismeretlen léptékkel mellém állt valaki. Nem néztem oda. A fejemet a földre szegeztem. Nem akartam látni senkit. A ismeretlen leült mellém. Csak ekkor tűnt fel, hogy a macska már nincs az ölemben, és a kutyám is hátrálni kezd. Tudtam ki az. Nem kellett felnézzek, hogy tudjam. Fejét az égre szegezte. Aztán beszélni kezdett hozzám:
- Milyen szép esténk van. Valami baj van? Már egy órája itt ülsz? A többiek elmentek lefeküdni. Gondoltam megnézlek. Ugye jól vagy?
Nem feleltem. Csak néztem a földet és a kezemmel megtámasztottam a fejem. Ő folytatta:
- Ugye azért nem haragszol rám? Én nagyon sajnálom. Mindent. Tudom. Szólnom kellett volna. Tényleg sajnálom. Figyelj, én megértem, ha most nagyon haragszol rám, mégis arra kérlek, hogy légy vidám!
Betelt a pohár. Elegem van. Ismét kitört belőlem a zokogás. Mit akar?
- Neeem! Te nem tudsz semmit! Nem értesz semmit! Mégis hogyan? Hogy képzelted? – felpattantam, hogy a szemébe nézhessek, amikor ezeket a szavakat vágtam a fejéhez (ő is felállt):
- Mit tudsz te? Semmit! Tönkreteszed az életemet. Nem bírod felfogni, hogy nem akarlak látni? Neeem! – csak zokogtam tovább – Tűnj el!
Mit tehettem, mit nem, ezt tettem. Talán csodát vártam. Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy mi történt utána!

Ő, közelebb lépett hozzám. Letörölte az arcomról a könnycseppeket. Megfogta az arcomat. Már éppen újabb sértéseket akartam a fejéhez vágni, mikor ő a száját az enyémre tapasztotta. Magához húzott. Éreztem minden egyes szívdobbanását. Biztonságban éreztem magam, és minden gondolat, mi ellene volt a csóknak tovaszállt. Engedtem a szorításnak. Hagytam, hogy magával ragadjon. Lassan sétáltunk be a házba. Ugyan ő nem eresztett nem is bántam. Óvatosan sétált át a nyelve a számba. Mögöttünk a bejárati ajtó csapódott. Kezét a nyakamról a derekamra csúsztatta, hogy közelebb húzhasson magához, majd szorosan átölelt. A bejárattal szemben, bármily meglepő is, egy hatalmas fürdőszoba állt. Ajtaja nyitva volt. Állandó hátrálásunkkal, könnyen ott kötöttünk ki. Levette rólam kezeit, az ajtót bezárta, majd a zárban lévő kulcsot elfordította, hogy senki, de senki ne zavarhasson meg minket. Mellettünk lévő sarokban egy hatalmas zuhanyzó állt. Csempéjét virágok díszítették. A srác ismét elengedett, széthúzta a zuhanyfüggönyt, hogy megnyithassa a csapot. Csak ekkor tűnt fel, hogy hol is vagyok. Szétnéztem!

Ez a fürdőszoba most sokkal másabb, mint átlagos napokon. Minden ragyog a tisztaságtól. A polcon, pedig egy vázát véltem felfedezni benne gyönyörű, számomra ismeretlen virágokkal. Visszafordul hozzám, rám nézett, és levette pólóját. Ismét csókokkal árasztott el. Derekamat átölelte, onnan lassan, de biztosan a csípőmre vándorolt a keze. A felsőm alá nyúlt és óvatosan húzta felfelé azt. Látta, hogy engedek a kísértésnek, így könnyen kihámozott ruháimból. A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy a zuhany alatt állunk meztelenül és csókolgatjuk egymást. Feleszméltem mekkora hibát követhetek el. Felnéztem rá:
- Én… Én nem akarom. – megrémültem. Éreztem, hogy ez nem helyes. Nemrég még sírtam és kívántam, hogy tűnjön el. Most meg…
- Cssssss…. – tette jobb kezének mutató ujját a számra – nem bántalak.
Hagytam hát, had szeressen! Tényleg nem bántott. Hátranyúlt a tartóban álló tusfürdőért, nyomott egy kicsit a kezébe, összedörzsölte, majd a nyakamat kenegette vele, s közben egyre közelebb nyúzott magához.

Ekkor este döbbentem rá, hogy a hullócsillag nem teljesíti a kívánságokat.