Álarcosbál

Ez a mese egy álmom feldolgozása. Nemrég álmodtam.

Ezüstszín ruhám suhog, ahogy a hatalmas bálteremben lépkedek. Körülöttem mind álarcos emberek estélyi ruhában. Rajtam is álarc van, fekete színű, stílusa olyan, mintha középkori francia bálról loptam volna a mába. Furcsán szürkék az emberek körülöttem, és valahogy mégis színesek. Ahogy a terem végébe érek, megpillantok egy férfit. Egy férfit, aki egyáltalán nem szürke számomra. Hátrasimított fekete haja, álarc takarta fekete szeme mellett világit fehér bőre. Magas termete, széles válla méltóságot, nyers erőt, férfiasságot sugároz. Láttam, hogy ő is észrevett. Egy perc volt az egész, és már el is tűnt. Kétségbeesetten kerestem tekintetemmel, de a táncoló tömegen képtelenség átlátni.

Végignéztem a környezetemben táncoló embereken. Először egy fiatal párt pillantottam meg. Önfeledten, egymásba feledkezve táncoltak. Táncuk vágyakozó-éhes volt, akár a friss szerelem. Ahogy néztem őket én is egészen felhevültem. A következő pár nyugodt szerelemmel táncolt. Ugyanakkor látszott rajtuk, hogy boldogok. Már nem a friss szerelem tüze ég bennük, hanem a beteljesült szerelemé. És szerelmükből áradó fény őket is beragyogta. Annyira jó volt nézni, annyira irigylésre méltóak voltak. Megint egy „új” pár. Arcukon közöny, táncuk merev-ellenséges, képmutató. Álarcuk mögött is álarc lapul. Irántuk csak sajnálat ébred bennem. Megérinti valaki a vállam, így már nincs időm tovább szemlélődni. Táncolok. A furcsa idegennel, aki az előbb elbűvölt. Mosolyog a szeme, ahogy az ajka az enyémhez ér.

Remeg a testünk a gyertya lángjában. Halk esőcseppek kopognak az ablakon. Lehúzom róla az ingjét, rólam is lecsúszik az álomszép ruha. Kioldom a nadrágját, ő is megszabadít immár feleslegesnek ítélt ruhadarabjaimtól. Ott heverünk a csöppnyi szobában a hatalmas, ősréginek tűnő franciaágyon. Hihetetlen vad vágy hajt minket. Félve érünk egymáshoz. Szánk vad csókba feledkezik, kezeink és ujjaink simogatnak, becéznek, karmolnak. Végigcsókolom a mellkasát, hasát. Nyelvem elidőzik a köldökében. Hallom kéjes sóhajait, amikor ujjaim eljátszadoznak meredező, jókora férfiasságával. Aztán belecsókolok a vállgödrébe.

Végigbecézi szájával a nyakamat, melleimmel játszik. Nyalogatja, harapdálja mellbimbóimat. Ujjaival végigsimít a mellem alatt. Aztán nyelve továbbindul a hasamon, míg meg nem érkezik ölembe. Lassan izgatja nagyajkaim, majd szívogatja a csiklómat. Hátravetett fejjel élvezem ténykedését. Hirtelen abbahagyja, és megcsókolja a szám. Egyre vadabbul csókol és harap. Tudatunk kikapcsol, a vágyak veszik át az irányítást. Végignyargal a testemen, én is az övén. Már nem bírom tovább, bár ő még húzná. Hátralököm és beleülök tekintélyes méretű, kemény farkába. Alig kezdeném mozgatni a csípőmet, egy erőteljes mozdulattal lelök magáról és a számba harap. Vadul, követelőzőn folytatja. A hátamra fektet. Keményen és durván tesz magáévá, szinte már fáj. Lassan kezdi mozgatni csípőjét, majd irama egyre gyorsul. Hallom vérem zubogását felemben, ereimben. Földöntúli kéj önt el.

Önkéntelenül mozgatom csípőmet. Érzem, ahogy ő megfeszül bennem, majd ismét ernyed. Én is megveszítem, majd elengedem hüvelyizmomat. Ahogy a tempója egyre gyorsabb, úgy közeledek a csúcs felé. Szinte majdnem egyszerre élvezünk el. Pillanatokra különválunk a tudatunktól, és egyé válva szárnyalunk. Isteni gyönyöröket éltem át, szinte már fájt. Csendes sóhajjal gördült le rólam, és a karjai között aludtam el.

Felébredvén álmomból az igazi kedvesem feküdt mellettem. Mosolyogtam magamon, és hozzábújtam. Így aludtam vissza, de az álom nem tért vissza. Talán nem is bántam. Csak később ismertem fel kedvesemben az álombéli férfit.