A vég kezdete

Utálok ilyenkor vonatozni. Először is, péntek este van, ergo zsúfoltság, másodszor (bár lehet, hogy ez bosszant jobban) már két hete nem láttam a Kedvest. Egyébként szeretek utazni, de ilyenkor majd’ megőrülök. A máskor kényelmes ülésen most zsibbadok, a lábaimat sem tudom hová rakni, két sorral hátrébb gyerekek egymással üvöltenek, az anyjuk meg velük. Jobb napjaimon fel sem tűnne, most a falra mászok tőle. Nézelődnék ki az ablakon, de persze így este már csak a tükörképem néz vissza rám. Az újság sem köt le, a szemem végigfut a sorokon, de az agyam semmit nem fog fel. Koncentrálhatnék, persze, de akkor nem is lenne már szórakozás.

Apropó, szórakozás. Már máson sem jár az eszem, csak ARRA tudok gondolni. Képzeletben már mindent kipróbáltam a párommal, azt is, amit a valóságban még nem.
Pedig sokat fejlődtünk a másfél év alatt, először még átöltözni sem akart előttem, mostmár lassan arról is lebeszélem, hogy álló nap otthon is melltartóban rohangáljon. Nem mintha nem lenne izgató ruhadarab, de szörnyen fel tud izgatni, ha látom, hogy a felsője alatt szabadon ugrálnak a mellei. Nem nagyok ugyan, de gyönyörűek és szörnyen érzékenyek. A fejlődés a szexben persze még nagyobb, de ez egy külön történetet érdemel.
Állomások, állomások után, a Kedves ugyan egyre közelebb, de én nem leszek nyugodtabb. Nemcsak a testi és lelki kiéhezettség, egyéb gondok is vannak, de így jön ki most rajtam minden, semmi mást nem akarok, csak Vele lenni, őrjöngve szeretkezni.

Végre megérkezek. Na nem Hozzá, a kis faluba nem vezetnek sínek, csak busz jár. De azért bejött elém a városba, már látom is, a vonat elejénél áll, a tömeget kémleli, engem keres. Mikor Ő is észrevesz, látható az öröme, mosolyogva, de azért kissé szégyenlős-zavartan közeledik hozzám. Először csak átölelem, fülébe súgom, hogy „szeretlek”, csók csak azután jön. Az Ő ajka is éhes, szinte harapja a szám, nyelve nyelvemmel incselkedik. Olaj a tűzre, persze. Kézenfogom, leülünk a váróban, a busz még egy óra múlva indul. Addig beszélgetünk, elmeséli, mi újság a főiskolán, én is mondok pár szót, mi volt a cégnél, de érezzük a másikon, hogy most legszívesebben nem csak beszélgetne…

Lassan jön a busz, kimegyünk a megállóhoz, jól esik a hűvös, téli szél, lehűti a fejem, megnyugodok. Negyed óra zötyögés, és a falucskába érünk. Még egy kis séta a kihalt utcákon, szorosan egymás mellett, melegítve a másikat. Minden kihalt, este 11-kor ilyen eldugott helyeken már nincs semmi élet. Menet közben átölelem, érzem illatát, a testét, ahogy mozog, miközben sétál mellettem. Beszélgetés közben persze célozgatok arra, mi vár ránk még az este, zavartan nevet rajta. Ez nem jó jel, akkor szokott ilyen lenni, ha valami közbe jön. Gyorsan utánaszámolok, a havi mikulás nem most esedékes. Más akadály nem szokott lenni, a zavart nevetgélést a kétheti éhezés számlájára írom.

Megérkezünk hozzájuk, kabátok lassan lekerülnek, csöndben lepakolok, a család (öccse és édesanyja) már alszik. A hálószobájához, mely a hugival közös, csak a másik kettőn keresztül lehet eljutni, ezért első a zuhany.
Suttogva invitálom Őt is, mosolyogva, huncutul kérdezi, miért, nem tudok már egyedül fürödni, különben is, Ő már zuhanyzott, mielőtt kijött elém. Lassan leesik, hogy komolyan is gondolja. Próbálkozom még egy kicsit, de feladom, tudván, itthon nem szeret velem fürödni, zavarja, hogy esetleg felébred valaki. Na mindegy, majd legközelebb…
Megvárja, míg végzek, utána osonunk át a két másik hálószobán. Az övébe érve kicsúszik kezemből a hátizsák, lepuffan a földre. Engem nem zavar, csukott ajtótól csak nem hallották a többiek, Ő viszont rámpisszeg:
- Psszt, hugi alszik.
Na tessék, ez az „akadályozó tényező”. Még jó, hogy sötét van, nem látja csalódott arcomat. A szoba kicsi, középen egy nagy franciaágy, itt alszanak a húgával. Vagyis aludtak, mióta főiskolára járnak, nem gyakran fordul elő, hogy egyszerre legyenek itthon.
A vágy és a csalódottság szörnyű erővel tör rám, majdnem beleszédülök. Mostmár nem is bánom, hogy aludnom kell, egyébként is fárasztó volt a hét. Az elmaradásból majd reggel pótolunk valamennyit, a hugi úgyis koránkelő.
Gyorsan bebújunk a takarónk alá, szerencsére az ágy hatalmas, nem kell szoronganunk. A hugi a jobb szélen, középen a Kedves, én a bal szélen. Ö háttal nekem hozzám bújik, én szokás szerint átölelem. Jobb napokon ilyenkor szokott „véletlenül” becsúszni a kezem a hálóing alá, most póló és rövidnadrág van rajta, tehát ilyesmire esélyem sincs. Rajtam csak rövidnadrág, más programban reménykedve alsót sem vettem, most átkozom is magam érte. Így, mikor fenekével hozzámér, szerszámomat egyből kőnek érzem. Ő is érzi, nem is fészkelődik tovább, pedig sóhajából, lélegzetvételéből, teste forróságából érzem, ő sem aludni szeretne.
- Szép álmokat! – súgom halkan, kap puszit a fülcimpájára, aztán megpróbálok elaludni. Hallgatom a csendet, a hugi légzését az ágy másik végéről. Megpróbálom elterelni gondolataim, visszagondolok a mai napra a cégnél. Nem valami izgalmas a munkám, hamar el is alszom tőle.

Persze nem alszok nyugodtan, fel-feleszmélek, kezd zsibbadni a kezem, automatikusan cserélünk helyet. A mozgolódásra a hugi is megmozdul, a sötétben inkább csak érzem, mintsem látom, hogy mozdul. Röpke gondolat: még sosem voltam két nővel egy ágyban, de ez is csak úgy félálomban, gyorsan vissza is alszom. Álmom most sem nyugodt, meztelen test előttem, ismerős, a Kedvesé. Álmomban végigcsókolom, térdtől haladok felfelé, mikor az arcához érek, döbbenet: de hisz ez a hugi! Sokkoló álomkép, fel is riadok.

Szívem kalapál, fejem zúg. Hallgatózom, csak a lányok nyugodt szuszogása hallatszik. Farkam az álomnak köszönhetően lüktet. Tovább hallgatózom, főleg a hugi felé, megbizonyosodok, mélyen alszik. Kedvesem mellettem, szokás szerint nekem háttal. Nem bírom tovább! Közelebb húzódóm, kezemmel átölelem, pólóján keresztül zárom tenyerembe mellét, farkam fenekéhez nyomom. Álmában érzékeli, sóhajjal jutalmazza közeledésem. Csókolni kezdem fülcimpáját, majd nyakát, közben kezem már csúszik lefelé. Hosszú a póló, de végre elérem az alját, húzom felfelé. Végre elérem hasának csupasz bőrét, gyengéden kezdem simogatni, cirógatni. Lélegzete egyre gyorsabb, de még mindig alszik, felbátorodom. Kezem finoman rácsúszik mellére, ujjaim alatt mellbimbója megkeményedik. Mindkettővel eljátszadozom kicsit, közben egyre bátrabb leszek, kezdem elveszíteni a fejem. Ujjaim lefelé veszik az irányt, a rövidnadrág szélénél kicsit elbizonytalanodom, de végül becsúsztatom a kezem, egyből a bugyijába. Finoman simítom végig a csupasz, frissen borotvált szeméremdombot, tovább nem jutok, lábai összezárva. Gyengéden beleharapok fülcimpájába, ébredezik már, lassan felfogja, mi is történik vele.

Önkéntelenül mozdul, combjai szétnyílnak, ujjaim megtalálják csiklóját, majd hüvelyéhez furakodnak, meglepő nedvesség fogadja őket. Nedvével kenem végig csiklóját is, már rég tudom, hogyan szereti simogatásomat, most is beválik. Kezével hátranyúl, farkamat keresi, először csak a rövidnadrágon keresztül fogja meg, majd simogatja, de nem sokat vacakol, benyúl érte. Megremegek, mikor csupasz rudam köré fonja forró tenyerét. Végképp elvesztem a fejem, már nem érdekel, hogy nem vagyunk egyedül, cibálom róla a rövidnadrágot, azzal együtt a bugyit is. Neki egyszerűbb dolga van, csak ki kell vennie a farkamat a nadrágból. Előveszi, izzadt fenekéhez irányítja. Kicsit lejjebb tolom a rövidgatyát, ne legyen útban, Ő már tolja kifelé fenekét, kicsit széjjelebb rakja combjait. Gyakorlott mozdulattal illesztem hátulról hüvelyébe farkam, majdnem elélvezek attól, ami ott fogad, forró, nedves selyem az, amiben vagyok. Nem mozdulunk, élvezzük a pillanatot, kicsit ki is tisztul a fejem, eszembe jut, hogy pár centire itt fekszik a hugi, akár fel is ébredhetett a mocorgásra. A megszokott, nyugodt lélegzetvétel, semmi mozgás. Hát akkor hajrá! Elkezdek mozogni Benne, hamar felveszi a ritmust, aprókat nyögdécsel, én egyre jobban lihegek. Lassan köd ereszkedik rám, csak az érzés létezik, ahogy farkam a nedves, puha puncijában jár.

Fel sem tűnik, hogy egyre hangosabban zihálok. Már nincs messze a vége, érzem, hogy hamarosan elmegyek, kezemmel lenyúlok, elkezdem izgatni a csiklóját. Ezt mindig is imádta, hátulról a farkam jár a hüvelyében, elölről ujjaimmal játszom vele. Így Ő is egyre gyorsabban sóhajtozik, fenekét egyre erősebben nyomja hátra, pár másodperc, és megrázkódik az orgazmustól. Az összehúzódásoktól én sem bírom tovább, lökök egy utolsót, és rudamból tör elő a nedv, megtölti hüvelyét. Közben magamhoz szorítom, annyira, hogy lehet, fáj is neki, de ez most Őt sem zavarja. Végül elengedem, üresen, hullaként hanyatlok a hátamra, Ő a hasra fordul. Lassan felfogom, hol is vagyok, eszembe jut, hogy a hugi is itt fekszik, akár végighallgathatta az egészet. Próbálom lenyugtatni légzésem, hallgatózni. Picit más ritmusban szuszog a hugi, de nem tűnik úgy, hogy ébren lenne. Oldalra fordulok, megsimogatom Kedvesem arcát, fülébe súgom, hogy „szeretlek”, és visszahanyatlok. Teljesen kimerültem, valami miatt mégsem tudok aludni. Hallgatom Kedvesem légzését, egyre lassabb, nyugodtabb, nem kell sok, és már vissza is alszik.
Fekszem, élvezem a kellemes fáradtságot, nem gondolok semmire, csak arra, milyen jó, hogy éppen nem gondolok semmire.

Egyszer csak hallok, vagy csak inkább érzek valamit a másik oldalról. Mintha mozdulna a hugi. Amit csak fordulásnak gondolok, egyáltalán nem az: közelebb húzódik hozzám. Takaróm széle megemelkedik, becsusszan mellém. A félig letolt rövidnadrágtól eltekintve meztelen vagyok, így minden porcikámmal érzem, hogy rajta sincs semmi. Ajka a fülemnél, alig hallom: „Most én jövök.”. A döbbenettől mozdulni sem tudok, csak érzem, hogy ajkával halad lefelé fülemtől, itt-ott megcsókol, majd szájába zárja lankadt, kipilledt farkamat. Először csak a meglepetéstől nem mozdulok, később, mikor már fel is fogom, mi történik velem, tiltakozni készülök, de amit a szájával művel, mennyei. Lelkem tiltakozik, testem folytatást akar, én nem tudom, mit tegyek. Nem kell sok, rudam kőkemény, nagyobbnak érzem, mint valaha. Alig érzékelem, mit csinál, fogalmam sincs, hogy éppen az ajkaival, vagy az ujjaival kényeztet, még sosem volt részem ilyen csodában, azon veszem észre magam, hogy ujjaimmal már hajában túrok, fejét simogatom. Egyik kezével felnyúl, számat keresi, mikor megtalálja, érzem ízét, rájövök, hogy hol volt eddig. Lenyalom nedveit, ujjain nyálammal visszadugja kezét puncijához. Közben fejmozgása és másik keze egyre gyorsul, feje helyett kezem már a takarót szorítja, markolja, a kéj elviselhetetlen. Már jön is a bizsergés, ő is érzi, hogy közeledem, mostmár hallhatóan cuppognak puncijában az ujjai. Még pár rántás a farkamon, és már lövelek is, alig győzi nyelni. Az ő mozgása is megbicsaklik, szorgalmasan nyeli spermámat, nyelvével masszírozza farkamból az utolsó cseppet is, de ő is régen remeg már, meg-megrándul a gyönyörtől, ami rátör. Az utolsó cseppel együtt eszméletem is kihúny.

Reggel nehezen ébredezem, feleszmélek, Kedvesem oldalamon, hozzábújok, átölelem, erre ő is felébred. Suttogva mondom neki „szeretlek”, hasonlókat súg vissza, majd felül, oldalra néz. Követem pillantását. Másik oldalamon még egy párnát és takarót látok, elemi erővel rohannak meg az este emlékei. A Kedves könnyed hangja: „Jé, észre sem vettem, amikor a hugi felkelt!”. Szörnyű érzés kerít hatalmába, észre is veszi, hogy nincs minden rendben.
„Na jó, te még aludj tovább, úgy látom, rádfér” mondja.
Kimegy, én pedig úgy érzem, mindjárt meghalok.